@cseppkő (5773):
Kezdjük az elején: ahogy egy élőlénynek a motivált mozgás és a minőségi fejlődés az alapvető ismérve, a tudat alapvető funkciója a megismerés.
Egy jelenséget, fogalmat önmagában nem vagyunk képesek megismerni. Úgy mondjuk: „Ez a valami olyan, mint az, vagy abban különbözik attól, hogy… ” tehát csak kapcsolataiban, másokhoz való viszonyában, ellentéteiben ismerünk meg valamit. Ezért dialektikus a gondolkodásunk. Létezik egy másféle gondolkodás is, ami túllép a dialektikus gondolkodáson, tehát metadialektikus. (Keleten félig meddig tudatosan, már évezredek óta művelik!) De erről majd később. A gondolkodó ember többféle módon viszonyult a megismeréshez. Vagy teljesen negatív módon, (a világ megismerhetetlen), vagy épp ellenkezőleg, a világ becsukott szemmel is megismerhető, végiggondolható. Mindkét szemléletmód akadálya lehet a helyes megismerésnek.
Ezen kívül, vannak egyéb akadályok is. Állítsuk párba őket: azok a dolgok, jelenségek, melyek megbotránkoztatnak bennünket, akadályozzák a megismerést, mert nem akarjuk őket megismerni. Ezzel ellentétesnek tűnnek a nyilvánvaló dolgok (evidenciák) melyeket úgy tűnik nekünk, nem érdemes megismernünk. Pedig ha valami újat akarunk felfedezni, a szűk ösvényen, a járatlan úton kell elindulnunk.
Példák az evidenciákra: Evidencia az, hogy tudunk lélegezni. Az, hogy tavasszal a természet kizöldül, hogy itt a Földön élet vesz körül bennünket… Nyilvánvaló dolog mindenki számára az is, hogy ha lelép a járdáról, előtte körülnéz, aminthogy az is nyilvánvaló, hogy egy almának a fele kevesebb az egész almánál, amiből az a fél származik. Nagyon nyilvánvaló, bárki kikérné magának, ha így próbálnák becsapni. Mégis, Euklidesz fontosnak tartotta ezt a tényt gondolkodásának alapjává, axiómává tenni. „A rész kisebb az egésznél.” (Ötödik axióma).
Az, hogy körülnézünk a járdáról való lelépéskor, egy feltételes reflex. Nem gondolkozunk rajta, gépiesen végezzük, miközben gondolataink máshol járnak. Nincs elég időnk a felesleges gondolkodásra, „élnünk kell az életünket.” Nem hanyagolhatjuk el a reflex alapú cselekedeteket, mert ez egy tapasztalat, amit önvédelemből el kell fogadnunk, nem tehetünk másképp, a száguldó járművek nem adnak nekünk más lehetőséget… mégis érdemes rajtuk néha elgondolkodni: Miért félünk a száguldó gépkocsiktól? Azért mert palacsintává lapítanak, ha nem vigyázunk. De miért? Csakis azért, mert egyidőben, egy helyen, két anyagi test nem tartózkodhat. Bizony ez is úgy hangzik, mint egy axióma. (Az is).
A botránkozásokra nem adok példát, mert ez személyiség-függő. Mindenki találhat magának eleget...
Folytatom a bemutatott kétféle szemléletmód ismertetését: Úgy kétezer ötszáz évvel ezelőtt például Gorgiász, igen negatív válaszra lelt: Azt mondta:
„Semmi sem létezik. Ha valami mégis létezik az megismerhetetlen, ha mégis megismerhető, akkor másokkal közölhetetlen.”
Lássuk, hogyan is gondolkozott:
„Ha létezik a Létező, az vagy örök, vagy keletkezett. Ha keletkezett, vagy a létezőből, vagy a nem-létezőből keletkezett, vagy esetleg mindkettőből... De a nem-létező nem létezik, hiszen az nem lehet, hogy létezzen is, nem is. A létezőből nem keletkezett, hiszen az már létezik. Ha örök a létező, akkor határtalan (végtelen). Ha határtalan, akkor mindenütt ott van, és sehol sincsen. Mert ha valamiben van, akkor valami másban van, aki határt szab neki, tehát akkor nem határtalan…” – Ez a lényege a görög bölcs érvelésének.
A filozófusok azzal cáfolják Gorgiászt, hogy összekeverte az időben végtelent, a térben végtelennel. Mert valami lehet a térben véges és időben mégis végtelen, vagy akár megfordítva. Mindjárt meg fogom mutatni, hogy Gorgiásznak, a maga módján ebben mégis igaza* van… Abban viszont tévedett, hogy a határtalan Létezőnek, ha valahol van, valami másban kell lennie. Ugyanis ő szépen megfér önmagában. Így a görög tudós bizonyítása megbukik, de gondolatmenetének elemzése igen tanulságos. Azt mégis megtanulhatjuk tőle, hogy, csupán egyetlen egy határtalan Létező létezhet, hiszen egy másik Határtalan, mindenképpen határt szabna az elsőnek, különben összeolvadnának, az a másik, így már nem lenne, nem lehetne más…
Hogy megmutathassuk miért is volt igaza a görög tudósnak, készítsünk egy mai tudományhoz alkalmazott modellt is a gorgiászi mintára:
Kezdetben vala a határtalan, mindenütt jelenlévő, homogén, egynemű anyag. Mi emberek vagyunk rá a bizonyíték, hogy ez az anyag idővel átalakult, kialakította magában a tudatot, és létrehozta az önmagát is vizsgálni képes tudatos anyagot, bennünket. Hogyan történhetett mindez? Úgy, hogy az anyag szerkezetében itt is, ott is, változások történtek, valahol, valamikor… A «valahol», s a «valamikor» a tudat két alapfogalma, az Idő, és a Tér.
(*) E két fogalom megjelenése előtt, az anyag időtlen, téren kívüli végtelenséggel, gorgiászi határtalansággal rendelkezett Ezért volt mégis igaza a görög tudósnak!
Ha ez a két fogalom megjelent, lassan a tudat többi fogalma is létrejöhetett, létrejöttek a természet törvényei, azaz a „mozgatók”, ahogy azokat a görögök nevezték, melyek ezután, az evolúció segítségével, létrehozták az életet, bennünket. Volt erre több milliárd évnyi ideje a határtalan anyagnak. Tehát, az anyag kifejlesztette magában az egyik fontos tulajdonságát, a tudatot…
Sajnos sántít ez a gondolatmenet, mert azt ki kell mondanunk, hogy hiába minden változás az anyag természetében, ha nem volt «a priori» „őstudata” az ősanyagnak, mely számot vetett azzal, ami történt, ez soha nem tudatosodhatott volna. Ezek szerint: vagy a tudat határozta meg az anyagot, vagy egyszerre létezhetett mind a kettő… De Gorgiász már eldöntötte helyettünk ezt a kérdést. Határtalan, (örök) csupán az egyik lehet közülük… Most akkor ki a része, ki a tulajdonsága kinek? Kijelentettük, hogy „egyidőben, egy helyen, két anyagi test nem tartózkodhat”, tehát az anyag helyhez, időhöz kötött, míg a tudat határtalan, hisz például a hidrogén-atom mindenütt ugyanúgy viselkedik, a színképelemzés ezt pontosan megmutatja, ugyanazok a törvények fogják össze a világegyetemet. A rész nem lehet több az egésznél, ezt is kimondtuk az imént, tehát csakis a tudat lehet örök, határtalan. A materialista világkép, ez a «tudományos fogalom» ezek szerint nem értelmezhető…
Láttuk, hogy Gorgiász negatív véleménye nem igaz… De vajon azoknak, akik vele ellentétben azt mondják, a világ becsukott szemmel is megismerhető, végiggondolható, igazuk van-e? Ez a gondolkodás Descarteshoz köthető elsősorban, ( „
gondolkodom tehát vagyok”… és a régiek közül például a pitagoreusokhoz.) Viszont már Platón, Arisztotelész s a többi görög bölcs is rájött arra, Hogy a gondolatlánc, amivel a világot elgondoljuk, nem lehet végtelen. Előbb utóbb falként áll előttünk valami, ami nem úgy van, ahogy azt mi képzeljük, amit úgy kell elfogadnunk, ahogy azt megtapasztaljuk. Rájövünk arra, hogy a világot előttünk már valaki «elgondolta» Ezeket az akadályokat nevezzük sarok-igazságoknak, axiómáknak.
Amint láthatják, «másról» beszéltünk, de mégis közelebb jutottunk a tudat fogalmához…