Oldal: 5 / 7

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.02.10. 15:40
Szerző: cseppkő
Ebben tévedsz Csahos, és fairi is csak vagdalózik a szavakkal mikor azt írta -- megkapta a lehetőséget h állítását igazolja,erre visszatáncolt,--

Én felajánlottam a bizonyítást a személyes találkozást is ha nem is a kilépést --mert ahhoz biztosítani kellene a szívem rendes mozgását valami szerkentyűvel, és orvossal -- de a szálak érzékelésének megmutatását, a sugárzást mint olyat a kézzel, vagy újból fókuszáltan, azt felajánlottam.--de azóta csend és sehol senki aki reagált volna arra amit beírtam. Mind addig provokáltak, hogy hol lakom, hogy talán itt talán ott de itt akkor ha bizonyítani kellene akkor biztos azt mondanám nem itt hanem amott. szóval hagyjuk ezt a simlis kötekedést, mert amikor azt mondtam itt vagyok, megmutatom akkor síri csend lett az egész vonalon, hirtelen senki nem volt szegedi, hirtelen senki nem akart találkozni velem--már nem is volt olyan fontos...

Azért mert nem vagyok fiatal, attól még az erőm épp olyan erős, mint volt régen. az hogy nem használom már gyógyításra az azért van, mert nem cukorka amit csak úgy elosztogatok ez az életem, és egészségem amit sokáig szeretnék élvezni --túlélni mindnyájatokat! Nincs az a pénz, amivel felaprózni lennék hajlandó azzal, hogy sorba állnak a gyógyításért nálam várakozva. Van egészségügy, vannak orvosok oda kell menni. Egyébként is a kézzel való gyógyítás az emberi energiával gyógyítás két élű dolog ezt saját bőrömön tapasztaltam és tanultam meg akkor amikor még klinikán dolgoztam.

Egy maga a gyógyító válhat leégetté, illetve beteggé. Kettő ha egy gyógyító valóban az, akkor az is előfordulhat, hogy az első beteget gyógyítja a következőt viszont megbetegíti, ha olyan a képessége hogy nem a saját erejét adja a másodiknál, hanem a saját vesztességét pótolja.

Miért támadom a természet gyógyászat mai felállását. Nem azért mert nem hiszek benne, mert vannak dolgok amik létezők elfogadható--akár kézrátét akár meditációs gyakorlat.

De meggyőződtem személyesen, hogy miképp is vannak ezek a tanfolyam félék aminek elvégzése után a delikvens kap egy oklevelet ami felhatalmazza az üzletszerűen folytatott, kilincselős közvetlen és távgyógyításra.

Ezek a tanfolyamok nem is kis pénzért vannak indítva először is ha kb a felét elvégzi a tananyagnak valaki akkor a 100 ezer felett van.
A másik, hogy boldog boldogtalan besétálhat azzal, elakarom végezni, egy a lényeg perkázzon" a delikvens.... Az hogy van-e anatómiai ismerete, van-e bármiféle ismerete ami egy-egy szervhez istenbocsá az egész szervezet működéséről szólna, legalább megközelítve az orvosi elméleteket, az fel sem merül, mint alkalmassági kritérium, sem az illető saját egészségi állapota --egy a lényeg iratkozzon be, fizesse ki a pénzt a tanfolyamért a többi? ki a fenét érdekel itt a papír mint jogosítvány és lehet kuruzsolni.

Az utolsó amit nehezményezek a misztifikálása ennek a dolognak és az, hogy az elméleteik összehordott innen- onnan keletről és nyugatról indáiból és kínából. Akár csak a távgyógyítás tv csatornán keresztül épp olyan esztelen és zavaros.

A meditációs gyakorlatokról már nem is szólva. A legnormálisabb, még a Sylva-- féle, de ebben is van olyan gyakorlati rész amit én legalább is nem tartok sem jónak sem helyesnek az ilyen módon való kivitelezését. Mert az emberi tudat épségében bizony kárt tehet.

Mire gondolok? --ha azt mondjuk egy meditációs gyakorlatnál, tanulásnál --- most képzeljen el egy virágos rétet, és most képzelje el besétál a közepére, mert ott nagyon sok piros pipacs van, és most képzelje el, hogy ez a szín ez a ringatozó rét megnyugtatja, el pilled és megpihen nem gondol semmire csak a pipacsokat képzeli maga előtt, és élvezi a mező csendjét stb....milyen utasítást adtam? azt hogy képzelje el A képzelet csapongó nem marad a pipacsokon csak vissza-visszatér hozzá, mint halvány képzelet, szinte látja a pipacsokat, szinte látja a hullámzó rétet, szinte hallja a csendet... VAgy is csak szinte nem pedig látomásként, nem vizionál, nem alakul ki hallucináció.

De abban az esetben amikor azt mondja a hindu meditációs guru, vagy az agykontrollos oktató, hogy most látja a vizet, most látja a hullámokat, most csak erre az egyetlen virágra koncentráljon nem létezik más csak ezt a szál vörös pipacsot látja ezzel azonosul, a világ megszűnik és minden megszűnik csak ez a vörös virág van amit látni fog ..stb akkor a tudatot már utasította és nem azt sugallja képzeld el hanem utasítja láss!

amire a tudat engedelmeskedni fog egy idő után és megteremti a maga látomását a szines hallucinált képet ami már nem képzelet futó árny. ez az ami veszélyes, mert az agyat és a tudatot, nem szabad olyan gyakorlatra tanítani ami egy idő után bármi külső behatásra, stresszre szóra agresszióra hallucinációt idézhet elő --veszélyes dolog.

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.02.10. 15:51
Szerző: fairi
cseppkő írta:Az hogy kinek mi a maszlag azt most hagyjuk.

Fairi azt írtad monolitnak idézem-- Nincs benne semmi extra,alvási zavar,semi extra,csak az ezosok magyaráznak bele mindent,pénz az pénz vhogy el kell adni a könyveket...
Ezek a "betegek" olyan infóval nem tudnak szolgáltatni amit ezzel a képeséggel lehetett volna megszereznig,vagyis jogos a feltételezés,inkább csak egy fura álom,az ébrenlét és alvás határán..--

Látod ez a szűklátókörűség, hogy képtelen vagy bármit is elképzelni, tovább gondolni, holott -e nélkül sem érteni nem leszel képes bármit is de kritikával sem élhetsz semmivel szemben. azért mert Te nem éltél át semmit az nem jelenti azt, hogy monolit se élt át ilyen eseményt. Mert spontán bármikor, bárki átélheti ha alvás közben túlságosan lelassul a testi elektromosság feszültsége. Vagy egy műtét közbeni szív megállásnál szintén létrejöhet ez a vízió, ha a lélek-energia nem zúg el azonnal és nem onnan rántják vissza újraélesztéssel. Hanem ott téblábol a tudat-energia a test-felett, mert Ő még élni akar --akkor hallhatja mit beszéltek teste felett az orvosok egymás között.-


A legnagyobb probléma ott van, hogy az ember örökké gyermek egészen haláláig, és esendően képes félni az élettől az emberektől és bizony a megsemmisüléstől is, ezért belemenekülni képes egy-egy ilyen vallásos őrületbe --aminek következtében, tudatilag elszállhat" miközben az üzleti fogásra alapított újabb és újabb vallási spekulánsok, a maguk zsebére játszanak. Mert leemelik az államtól a részüket, aztán kikunyerálják a tömegtől az 1% adójukat, aztán ugye van a személyes perselyezés, aztán a ráhagyatkozó öregek végrendeletei, vagy a megszédült fiatalok közül akik áldozatai lesznek egy -egy ilyen szektának ...soroljam tovább?

ne zagyválj az látom megy,rizsa,rizsa,rizsa...
melyik a jobb a magyarázat ami mellett bizonyítékok,tudományos megfigyelések vannak
vagy az amelyik totál fantáziából táplálkozik és semmi nincs mellette,Igen semmi!
Széles látókörűség nem szinonimája hiszékenységet..
Szted egyet kell jelenteni,bármi hülyeséget hallok higgyem el,az aszűklátókörűség,és ha ütik egymást?egy igazság van
Reinkarnáció--menny-- pokol, alvilág sátán, ördög, angyalok, visszatérő szüzmária ugyan kérem XXI szd-ban élünk, és az Űrt akarjuk meghódítani, birtokba venni, ehhez már nem való az ennyire irreális mese, csak letisztított útmutatás, fogódzó kellene, hogy felnőjön végre az ember.
jaja pont ugyanolyan hülyeségek mint amit te leírsz,fehér energia meg a hasonló értelmetlen dolgaid...
csodák..
ezután mehet a te elméleted is,tökéletes helye van neki itt.
Utána még egyet is értünk :twisted:
És akkor nem is említettem mind azt a kőkorszaki irreális tant amit ugye elhintenek a fejekben és sajnos gyökeret is ereszt ---azt gondolom, hogy nem szabad ezt megengedni, hisz minden emberi élet és ezzel a tudata is, egy velünk mert egyetlen anyanyelven beszélünk. Engem nem érdekel, hogy mit tanítanak a hindusnak, arabnak, angolnak vagy hottentottának---mert itt élek, ez az otthonom ez a föld és ez a nép az, aminek része vagyok, amiért felelőséggel tartozom --ezért van az hogy nem fogom be a számat. Sose fogtam be, sose tűrtem a hazugságot és csalást, igazságtalanságot és babonaságot--ez után sem fogom--én nem változom.
pont te is ezt csinálod,próbálod itt elhinteni a mesédet,irreális tanok,amit tudomány többször cáfolt,"fehér energia" szakkifejezésed,aminek semmi értelme nincs...
pedig egy fokkal se vagy jobb a felsoroltaknál,de mindegy látom az igazság neked sértő,képtelen vagy kívülről nézni magadat

"Az hogy egyes dogmákat kritizálok és rámutatok annak mesés és képtelen részleteire, épp abból adódik, mert ezt okozta az elmúlt 20 év demokráciája hazánkban. Amit inkább nevezhetünk magánérdekek hatalmi harcának és a minél több pénz megszerzésének egyes emberek számára, mint sem demokráciának. Abszolút nem törődik a politikai elit azzal, hogy hány szekta, hány vallás van bejegyezve, az a fő, hogy "elfoglalja magát a tömeg" miközben olyan tételeket hoznak be a különböző beáramlott vallási gyülekezések, ami már a XIX sz tudományos tudáshoz is elmaradott volt, még népi szinten is."

helyettük új dogmákat csinálsz,szuper,hóhhó 21.században élünk,vannak kitűnő módszerek az állításaid bizonyítására,csak nem szabad meghunyászkodni!
A másik a régi vádjaidra. Egy a vallás ellenesség vádjára. Nem vagyok vallás ellenes, mert vallásra az embereknek épp gyengeségük miatt szükség van. Én csak azt kifogásolom, hogy a demokrácia okán a kormány a törvény, minden üzleti jött ment vallásos spekulációt megengedve, újabb és újabb vallást jegyez be. Hitnek egy ilyen kicsi országban épp elég fogódzó az embereknek a régi két nagy vallás--de még az is reformációra szorulna ha a korunk tudományos fejlődését nézzük. Mert bár az ember még felnőttnek is gyerekes, de még sem szabad hogy egyik oldalon racionalitást várunk ezzel szemben a másik oldalon mesékkel igyekszünk betömni azokat a hiányosságokat, valamiféle álom világba küldi az embereket amit .-épp a felelőtlen kormányzás, a diszharmonikus politika okoz ismételten, mint a létszükséglet egyre növekvő hiánya okozta élet feszültségei stb
vs.
Engem nem érdekel, hogy mit tanítanak a hindusnak, arabnak, angolnak vagy hottentottának---mert itt élek, ez az otthonom ez a föld és ez a nép az, aminek része vagyok, amiért felelőséggel tartozom --ezért van az hogy nem fogom be a számat. Sose fogtam be, sose tűrtem a hazugságot és csalást, igazságtalanságot és babonaságot--ez után sem fogom--én nem változom.
és
Reinkarnáció--menny-- pokol, alvilág sátán, ördög, angyalok, visszatérő szüzmária ugyan kérem XXI szd-ban élünk, és az Űrt akarjuk meghódítani, birtokba venni, ehhez már nem való az ennyire irreális mese, csak letisztított útmutatás, fogódzó kellene, hogy felnőjön végre az ember.
ááá,semmi csak egy kis kontraszt,ha nem érdekel a vallás akkor nem kritizálód a követőit..elfogadod a hitüket... max akkor szólalsz fel ha HIT-ükkel akarnak vmit cáfolni,bizonyítani,ezután érdemes részletesen pellengérre állítani..
Most saját magaddal cáfoltalak meg,szép volt nem vagy vallásellenes,de azért elsütöttél két kirohanást!
Grat! :evil:

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.02.10. 16:10
Szerző: fairi
cseppkő írta:Ebben tévedsz Csahos, és fairi is csak vagdalózik a szavakkal mikor azt írta -- megkapta a lehetőséget h állítását igazolja,erre visszatáncolt,--

Én felajánlottam a bizonyítást a személyes találkozást is ha nem is a kilépést --mert ahhoz biztosítani kellene a szívem rendes mozgását valami szerkentyűvel, és orvossal -- de a szálak érzékelésének megmutatását, a sugárzást mint olyat a kézzel, vagy újból fókuszáltan, azt felajánlottam.--de azóta csend és sehol senki aki reagált volna arra amit beírtam. Mind addig provokáltak, hogy hol lakom, hogy talán itt talán ott de itt akkor ha bizonyítani kellene akkor biztos azt mondanám nem itt hanem amott. szóval hagyjuk ezt a simlis kötekedést, mert amikor azt mondtam itt vagyok, megmutatom akkor síri csend lett az egész vonalon, hirtelen senki nem volt szegedi, hirtelen senki nem akart találkozni velem--már nem is volt olyan fontos...

személyes bizonyítás semmit nem ér,csalhatsz,ámíthatsz,manipulálhatsz...(nem véletlenül ellenőrzött helyen történek ezek)
minden racionális lehetőséget ki kell zárni..
kb semmi értelme nincs amit leírsz,amit te bemutatni akarsz olyan amit nem lehet érzékelni csak te látod????
szálak érzékelése?wtf?sugárzás fókuszálása?wtf?
Ez vicc ugye?handabanda senkit nem érdekel.

Lsd bűvésztrükkök!Ők is csodákat tudnak,de ha elvesszük a segédeszközöket............
Azért mert nem vagyok fiatal, attól még az erőm épp olyan erős, mint volt régen. az hogy nem használom már gyógyításra az azért van, mert nem cukorka amit csak úgy elosztogatok ez az életem, és egészségem amit sokáig szeretnék élvezni --túlélni mindnyájatokat! Nincs az a pénz, amivel felaprózni lennék hajlandó azzal, hogy sorba állnak a gyógyításért nálam várakozva. Van egészségügy, vannak orvosok oda kell menni. Egyébként is a kézzel való gyógyítás az emberi energiával gyógyítás két élű dolog ezt saját bőrömön tapasztaltam és tanultam meg akkor amikor még klinikán dolgoztam.

aha..ha ugyanolyan erős lett volna akkor ki tudtad volna kivitelezni,műsorváltozás se lett volna nagy gond..
személyes találka már mennének a mutatványaid,ellenőrzőt körülmények közt elveszik a csoda?ejjejjj..


magyarul marad a mesedélután a fórumban..szálakról,fehér energiáról,cseppkő gyógyításait minden nap elolvashatjuk,egy kis vallásgyalázással párosítva...
mondjuk azért fantasynak elég harmatos...

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.02.10. 16:22
Szerző: Csahos Fenevad
cseppkő írta: Én felajánlottam a bizonyítást a személyes találkozást is ha nem is a kilépést --mert ahhoz biztosítani kellene a szívem rendes mozgását valami szerkentyűvel, és orvossal -- de a szálak érzékelésének megmutatását, a sugárzást mint olyat a kézzel, vagy újból fókuszáltan, azt felajánlottam.--de azóta csend és sehol senki aki reagált volna arra amit beírtam. Mind addig provokáltak, hogy hol lakom, hogy talán itt talán ott de itt akkor ha bizonyítani kellene akkor biztos azt mondanám nem itt hanem amott. szóval hagyjuk ezt a simlis kötekedést, mert amikor azt mondtam itt vagyok, megmutatom akkor síri csend lett az egész vonalon, hirtelen senki nem volt szegedi, hirtelen senki nem akart találkozni velem--már nem is volt olyan fontos...
Áhhhhhh... mindig ez a vége. :mrgreen:
Bizonyíték nincs, csak a maszlag.
És még csak le sem esik a tantusz mennyire hiteltelen vagy....
Nem zavar, hogy senki nem veszi komolyan itt a "képességeidet"? Pedig teljesen nyitottan állunk hozzá, és türelmetlenül várjuk hogy végre bebizonyítsd, hogy nem csak a szád jár.

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.02.10. 16:37
Szerző: cseppkő
Annyira nyitottan álltok mindenhez hozzá, hogy már üressé váltatok, és azok is maradtok.
Én pedig nem szeretem a fantáziálatlan, üres fejű, rosszindulatú hólyagokat. Ennyi.

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.02.10. 17:33
Szerző: Dorka11
cseppkő írta: Én felajánlottam a bizonyítást a személyes találkozást is ha nem is a kilépést --mert ahhoz biztosítani kellene a szívem rendes mozgását valami szerkentyűvel, és orvossal -- de a szálak érzékelésének megmutatását, a sugárzást mint olyat a kézzel, vagy újból fókuszáltan, azt felajánlottam.--de azóta csend és sehol senki aki reagált volna arra amit beírtam. Mind addig provokáltak, hogy hol lakom, hogy talán itt talán ott de itt akkor ha bizonyítani kellene akkor biztos azt mondanám nem itt hanem amott. szóval hagyjuk ezt a simlis kötekedést, mert amikor azt mondtam itt vagyok, megmutatom akkor síri csend lett az egész vonalon, hirtelen senki nem volt szegedi, hirtelen senki nem akart találkozni velem--már nem is volt olyan fontos...
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. Szóval itt mindenki tehet arról, hogy nem tudsz bizonyítani? Ha Te olyan rendkívüli képességekkel rendelkezel miért nem saját magadon próbálsz segíteni. Az emberek úgyse érdemlik meg. Te írtad. Te Te...............Mrs.Duracell.

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.02.10. 17:46
Szerző: fairi
cseppkő írta:Annyira nyitottan álltok mindenhez hozzá, hogy már üressé váltatok, és azok is maradtok.
Én pedig nem szeretem a fantáziálatlan, üres fejű, rosszindulatú hólyagokat. Ennyi.
figyu nyitottság nem szinonimája a hiszékenységnek..
megkaptad a lehetőséget,nem küldött el Randi a fészkes fenébe,de nem éltél vele,ez nyitottság..

senki nem várhatja el h bizonyított,megfigyeléssel támogatott tényeket egy zavaros kusza mesével cseréljem fel..

sztem itt sokaknak olyan fantáziavilága (enyém mindig élénk volt) csak azt nem fogom tényként tálalni senkinek..


összemosol dolgokat,keversz-kavarsz...

Ennyi!

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.02.10. 17:53
Szerző: Dorka11
Régi mondás: Csak akkor szólalj meg ha a mondanivalód értékesebb, mint az a csend amit megtörsz. (von mester)

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.02.10. 19:06
Szerző: Csahos Fenevad
cseppkő írta:Annyira nyitottan álltok mindenhez hozzá, hogy már üressé váltatok, és azok is maradtok.
Én pedig nem szeretem a fantáziálatlan, üres fejű, rosszindulatú hólyagokat. Ennyi.
Hűűűűű, hogy te mire ragadtatod el magad???? :o
Csak mert megkértünk többször is hogy ne levegőbe beszélj.
"fantáziálatlan, üres fejű, rosszindulatú hólyagok" ?? Ez igen Cseppkő néni! :mrgreen:

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.02.10. 19:21
Szerző: Dorka11
cseppkő írta:Annyira nyitottan álltok mindenhez hozzá, hogy már üressé váltatok, és azok is maradtok.
Én pedig nem szeretem a fantáziálatlan, üres fejű, rosszindulatú hólyagokat. Ennyi.
Már szóltam, hogy figyelj jobban!

Helyesen:fantáziátlan. Nem üres fejű, hanem üresfejű.

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.02.11. 10:10
Szerző: cseppkő
Bennem legalább volt annyi kurázsi és mersz, hogy kutassak a megmagyarázhatatlan dolgok után és s amit találtam azt igyekeztem megfogalmazni úgy ahogy én értettem meg.

De ti mit csináltatok valaha is? Amikor feltettem azt a kérdést miképp működik a hipnózis,
ti nem gondolkodtatok csak azt válaszoltátok mindenki ismeri. Nem igaz, mert az orvostudománynak fogalma sincs miképp jön létre! Az hogy használok valamit az hogy mérek valamit az nem jelenti azt, hogy tudom azt is miképp jön létre, mi az ami lehetővé teszi?

Ti semmire nem válaszoltok, semmire nem írtok véleményt csak azt támadjátok elég gusztustalan módon, amit más beír, de azt még nem olvastam hogy egy -egy témában nektek mi a véleményetek. Mert elfogadom ha valaki ellenvéleményt ír, azt is ha mellbevágós, de akkor elvárom azt is, hogy saját véleményét is fejtse ki abban a témában....de eddig nem tapasztaltam. az a legegyszerűbb hogy elvetünk valamit és azt mondjuk ilyen, már pedig nem létezik

Maga az élet létezése materiálisan egy paranormális jelenség. Tessék válaszoljátok meg ti nagy okosok, ha velem szívóztok a fehér energia kifejezésem miatt. Mi a jó fenétől éltek?

Mi az amit mérünk EEG és mi az amit az ókori kínai talált? Miért van kettő? Vannak kérdések csak válaszolnotok kell rá. Én válaszoltam és ismeritek az érveimet--

Nem elég csak a másik érveit támadni! Tessék most válaszoljatok Ti is.

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.02.11. 10:22
Szerző: cseppkő
Ha nem vagytok üresfejű hólyagok akik csak kötekedni és pimasz szavakkal dobálózni tudtok, akkor válaszoljátok meg, mi az éber koma, vagy miért hozható vissza egy ember több év múltával ha lefagyasztották. Van téma amin érdemes filózni, csak hát gondolkodni kellene és érteni azt is mitől vagy élő a francba az ostoba szemellenzős gondolkodásotokkal Tanuljatok meg gondolkodni....olyanok vagytok mint a 15 éves kamasz fiú unokám...tudom..tudom ..tudom.-- miközben még nagyon sokat kell tanulnia.

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.06.03. 10:52
Szerző: nobel
@cseppkő (1498):
Senki nem tudja miről szeretnél beszélni,, pedig végig olvastam mindent .....
mert az a baj hogy rébuszokban beszélsz,,nem mondod meg miről van szó,,
ezért tünik zagyvaságnak amit írsz, amig nem vállalod az igazságot nem tudunk segíteni..

Idézem:
"Volt egy ilyen sejtésem Joco, hogy a másodikról nem fogod érteni mire is gondoltam, de ha kiírom, megint céltábla leszek. Az igazság az, hogy soha, érted soha eszembe sem jutott hogy valaha is elmesélem az embereknek, hisz egész életemben hallgattam róla vagy ezért, vagy azért, vagy azért mert nem igen vagyok oda az emberért. Az idén a véletlen és férjem volt aki belepiszkált a múltamba abban a reményben hogy ezzel sok-sok pénzhez jutunk. (1 millió dollár) Csak azt hagyta ki a számításból (és persze ma sem érti miért nem lehetséges, mert ma sem fogja fel mit műveltem anno), hogy a szűk" családom tagjai miatt két infarktuson estem át. Igy maradt vissza egy jobboldali szár blokkom. Aminek a következtében a szívem jobb kamrája majd nem egy percig nem mozdul, majd bejön egy színuszcs. inger és így működik.

Szóval meghiúsult a bemutatása, hacsak valami szerkentyűvel, nem tartanák életbe ezt a fránya kis motort, legalább 8-10 percig. Akkor bemutathatom. A próba amit végeztem, ennyi év után magamnak, részben sikerült. Vagy is magát a technikáját nem felejtettem el."

Minek a technikáját?

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.06.03. 21:11
Szerző: Tamási Jocó
@nobel (3773):

... ezt még a régi fórumon már megosztotta cseppkő. DE HIDD EL, NEM AKAROD TUDNI! :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen:

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.06.04. 11:01
Szerző: nobel
@Tamási Jocó (3793):
köszönöm.. :)

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.06.04. 18:57
Szerző: cseppkő
@nobel (3807): Ahogy írta Tamási;DE HIDD EL, NEM AKAROD TUDNI!

Tudod miért nem? Mert úgy sem hitte el senki és biztos, hogy Te sem hinnéd el. Időközben kiderült, hogy ma már nem tehetem meg, még bizonyításképpen sem. Elkéstetek kb. 3-4 évet

Tulajdonképpen én nem bánom, mert olyan képességem volt amit ha csak egyszer megismételnék újra, attól kezve nem tudnám leállítani. Már pedig először is már nem érdekel, nem vagyok kíváncsi semmire sem, az én koromban pedig már mi a csudának csak veszélyeztetném saját egészségem.

Még gyerek voltam 8-9 amikor először spontán megtörtént, hogy kilépve elhagytam a testemet és tőlem több km-re anyám mellett álltam meg. Láttam és hallottam, de akkor még nem érthetően hallottam. Ez olyan csodálatos volt abban a szituációban, hogy éveken keresztül játszottam vele--de csak anyámhoz. Játéknak hittem. amikor kamaszodtam akkor abba hagytam, mert féltem tőle. de időről időre ha akartam ha nem még is megismétlődött. Mindig csak akkor amikor aludtam és felébredtem hangra amikor pedig figyeltem mi ez a hang akkor valahogy újból és újból megismétlődött akaratom ellenére. Abban az időben történt amikor elmúltam már húsz és gyermekem is volt, hogy váratlanul más személy miatt is megtörtént. Ilyenkor ha megéreztem akkor inkább lefeküdtem, mert féltem, hogy állva történik és megsérülhetek. Persze ebben tévedtem.

Soha ha fent voltam akkor se hangot nem hallottam, se kilépni nem léptem ki testemből. Csak azt vettem észre, hogy nagyon sokat, zavaron jut valaki eszembe és olyan erősen, hogy vagy hagytam a fenébe az egészet vagy ha volt rá lehetőségem hanyatt feküdtem és egyszerűen tudni akartam mi történhetett, és valami furcsa módon ismét kiléptem és sok km-messze ott voltam az illetőnél ---pl. van egyetlen vér szerinti húgom, akivel nagyon pici korban és kis korban voltunk együtt akkor is talán egy évet összesen, és komolyan, nem vagyunk beszélőviszonyban, nem vagyunk haragban sem, csak egyszerűen én soha nem érdekeltem Őt--amibe ma már belefáradtam, hisz csak én írok csak én mentem, csak én köszöntöttem lapokkal a hosszú életünk alatt--most már nem.

És döbbenetes, de amikor szülte az első gyermekét, még spontán, de ott voltam a szülő ágya felett és hamarabb láttam a gyermekét, mint Ő maga. S mindig ez volt ha beteg volt, megéreztem Őt is és Anyámat is. De ahogy telt az idő úgy szaporodtak a személyek. Elég volt egy kicsit hosszabban beszélgetni valakivel, és ha bármi nagyobb baja történt, akkor éjjel is felébredtem idegenekhez. Érdekes módon nincs jó név memóriám, mivel van egy hanyag természetem, nem jegyzek meg neveket, hanem arcokat, viselkedéseket, beszédet és utólag lepereg előttem gondolatban mit mondott és mikor hazudott, mikor csak hízelgett vagy mikor szimulált hova lépet mit hova tett szóval valamiképp máshogy működik az agyam--abnormálisan lehet mondani--de az a legrosszabb, hogy megjegyzi a tudatom az illető minden rezdülését.

Aztán a kíváncsiság elért amikor 30 lettem, és érteni akartam, és felálltam a könyvelésből és elmentem a klinikára dolgozni, beültem az iskolapadba és tanultam ismét. És persze keresgélni kezdtem könyvesboltokban, könyvtárakban miért vagyok ilyen én mi ez amitől ilyen vagyok. Soha nem voltak betegek a gyerekeim, és furcsa dolgaim voltak ha beteggel voltam együtt. Gyógyultak a környezetemben, én pedig elfáradtam. rosszul lettem a sorbaálláskor és rájöttem hogy a másik embertől időnként--mert ha ilyet éreztem és elmentem gyorsan, akkor nem történt bajom, ha visszaléptem mögé vagy mellé akkor folytatódott. Kb 34 lehettem amikor többszöri megfigyelés és kísérlet után egy célszemélyhez, sikerült kilépni tudatosan és ott lenni mellette. attól kezdve odafigyeltem és gyakoroltam. De mindig kellett egy célszemély aki beteg volt az pedig bőven volt a klinikán. De ez a gyakoriság oda vezetett, hogy már nem volt nyugtom már muszály volt bármikor bárkihez azt sem tudtam kiről van szó, kit hallok csak ahogy mondja az ember a lelkem tudta.

Ez odáig fejlődött, hogy 20-30 kilépésből egyszer sikerült minden ok nélkül a magam szórakozására, kíváncsiságom kielégítésére. Ha akkortájt azokban az években, nem egyedül élek és nevelem a gyerekeimet hanem férjemmel, (törvényesen elváltunk) akkor biztos kiderült volna a képességem, ha másért nem a pénzszerzés miatti vágya miatt. Mert azt hogy mit csinálok, vagy miképp tudom, hogy anyám tőlünk 200 km-re kórházba került és azt is hova, honnan tudom éjnek idején arraól fogalma sem volt, legfeljebb kiment a másik helységbe, mert borzongott, és babonásan félt.

Igy mentem egyre messzebb és egyre vadabb helyre. De amíg gyógyultak a betegek tőlem, mozdult a több éves béna vagy más egyéb nyalánkság addig észre vétlenül kimerült a szervezetem és a szívem. Hirtelen, és gyorsan romlottam, még végrendeletet is készítettem a szívsebészeten tanácstalanok voltak. A férjem visszatért, megesküdtünk és elvitt tanyára, minden embertől távol. Ott jöttem rendbe. és újra keresgéltem, hogy amit elkezdtem azt befejezhessem. De nagyon keveset árultam el belőle férjemnek, szinte semmit, mert nagyon hamar kikotyogott mindent a "futrinkában" olyankor megrohantak a betegek, az alkoholista májcirrózisostól kezdve mindenki...aminek végett is vetettem. Csöndet követeltem és jó magam főleg betartottam. Akkor 50 évemben jártam

Ha többet akarsz tudni keresd meg a honlapomat igaz ingyen oldal és nincs rá felesleges pénzem se, ezért nem valami tetszetős, de gondolom nem az a lényeg hanem amit leírtam. Most kezdtem és ha van időm akkor írom. Újra kell fogalmaznom, mivel az öreg gép tönkre ment és minden odaveszett. ezt vettük az unokámnak mert muszáj volt, de nincsenek hozzá még programok se. Az a kevés illusztráció is véletlen maradt meg lekicsinyítve egy lemezen, de ezen a gépen nem lehet nagyítani. Csillagok porából születtünk. eoldal

Szeretettel cseppkő

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.06.04. 19:36
Szerző: cseppkő
@nobel (3807): Még valami nobel, ne tévesszen meg a stílusa az írásomnak. Minden fantasztikum ellenére vannak dolgok, amiről ha írunk, alkalmazkodni kell a tömegember lelkivilágához, ha ki-ki írok egy -egy mondatot őszintén, nincs jogom mindent összetörni, mert az esendő embernek szüksége van a hitre. Különben is valóban fantasztikusak voltak. Vagy is igyekszem a mérleget mindig helyre billenteni anélkül hogy valótlant írnék és túl misztifikálnám.

Nem olyan könnyű megfogalmazni, hogy igaz is legyen, ne is sértsek senkit és ne törjem össze az illúziót sem amibe oly sokan kapaszkodnak. a könyvet az veszi meg akit érdekel--arra nincs is pénzem. a Weboldal viszont sokkal több, itt több a felelőssége az embernek -- szóval nem tudom...miképp is...?

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.06.05. 19:35
Szerző: Dorka11
@nobel (3773):

Látom, kedves nobel, Te most éled meg azt a traumát amin Mi már túl vagyunk. :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen:

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.06.05. 19:38
Szerző: Szilaj Szőrmók
@Dorka11 (3873):
Szerinted eláruljuk neki a titkos elixír receptjét? :)

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.06.05. 20:05
Szerző: Dorka11
@Szilaj Szőrmók (3874):

Addig még nagyon sokat kell szenvednie, amíg meg nem szánjuk. Hittel és kitartással végül is eléri majd a megváltást. ;) :)

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.06.07. 00:16
Szerző: cseppkő
Tudjátok tényleg sajnállak benneteket. Az élethez, hogy megérthessük, szükség van fanatizmusra, kíváncsiságra, makacsságra, logikára és egy bizonyos fokú, őrületre is. Belőletek úgy látom ezek hiányoznak nagyon kicsit kaptatok az élettel. az igazság adva van csak meg kell találni még ha részleteiben is, de összerakható.

Jó igazatok van már nem bizonyítom a kilépést, de a fehér energia és fekete energia adva van és ismert csak épp másnak nevezi az ember, de ott van. Mikor és hol van bármelyik orvosi könyvben az, hogy logikailag és fizikailag összetartozóként kezeli az orvostudomány a kínai meridiánokat és a idegrendszer energiáját? Sehol. Pont úgy hibás ezen a téren a gondolkodás, mint az orvosi gyakorlatban a diagnózis felállítás. Azt mondja a diagnózis epehólyag probléma--tele van kővel--akkor vagy kihajtjuk vagy megműtjük -és ezzel vége is a gyógyításnak. Holott oka van eredendően de azt nem szünteti meg, mert nem is keresi az okát. Néha ugyan elhangzik, hogy az egész embert kell gyógyítani, nem egyes szerveket --de a gyakorlatban ez nem valósul meg. igaz mára már papolunk a megelőzésről --de ez csak abban nyílvánul meg, hogy szűrővizsgálatokat végez az eü.

Már amikor, mert bizony elmentem tüdőszűrőre és ki is fordultam miért?--mert 2000 ft kellett volna fizetnem. S ha én kifordultam, akkor nagyon sokan megteszik akiknek nincs rá pénzük--húrrá! -- mondják gondolom a tuberkulózis baktériumai.
Igaz eljöttem, mert kell a pénz másra-- de azt is tudtam, hogy kibulizom az ingyenességet addig kilincselek. de nagyon sok gyámoltalan ember van aki viszont nem képes, vagy el sem megy mert nem kötelező az a szürés. De ez a megelőzéshez tartozik csak.

Nevettek és gúnyolódtok holott nagyon is létező a testnek két energia rendszere és annak egyensúlya szervekhez tartozó erőssége, meghatározza az általános állapotot amit sok tényező képes megváltoztatni---a sresszes élet a rendszertelen élet, a lezajlott gyulladások ami egy trauma a szervnek --és ez kihatni képes az egész szervezetre.

A természetgyógy.-ok a különféle gyógymódok és eszközök ezeket igyekeznek megvalósítani. ---A probléma csak az, és ezért támadom őkat ismételten, hogy nem lehet addig ilyen olyan elektromos kötyüvel párnával ionos marhaságokkal kuruzsolni a testnél amig az ember nem képes megmérni a test-elektromosságát, sem az egyiket sem a másikat mint energia rendszert--de még a szerveknél kialakult erősség illetve gyengülést is. Hisz leheletnyi az emberi energia rendszer azzal nem lehet kísérletezgetni. nem lehet mindenféle mágneses szerkentyüvel kuruzsolni. Olyan ez, mint az ideggyógyászatban az elektrosokk alkalmazása. Ha az mondjuk egy drasztikus is de minden ennél gyengébb módszer is erősebb lehet a testi elektromosságnál mágnesességnél és akkor már is ártalmas.

Nem az a baj, hogy foglakoznak vele hanem az, hogy nem ismerik és úgy foglalkoznak és használják.

ez olyasmi pl. hogy egy gyulladásos szerv kisugárzása erős töltésű. egy rákos daganat felett már sokkal erősebb és érintve szinte égetően érzékelhető. Ha elmulik a gyulladás, akkor gyakran szinte némának nagyon gyengének érzékelhető a szerv ami vagy korrigálni képes önmagát vagy úgy marad és attól kezdve működése rossz marad ami kihat minden vele kapcsolatos más szervre. Tulajdonképpen ha nem is elektromosságot, de az elektromosság keltette hőt képesek monitoron már kimutatni. ---De elsősorban eszközökre lenne szükség ami 1.mérni képes és ami 2.kisugározni, felerősíteni képes a lerobbant szervet.

Vannak olyan gyermekek és felnőttek akiket csak ilyen módon lehetne meggyógyítani. ez a ticamely megkeseríti és megnehezíti az életet. Érzékeltem olyan kamasz gyermeket aki ilyentől szenvedett és tulajdonképpen egy okos értelmes és egészséges gyermek volt. az oka nem volt egyéb, mint a két testfél közötti elektromos diszharmónia. tud segíteni az orvost. ? Nem és végig kínlódjak az életüket ezek az emberek rángatózva

Volt olyan aki megkeresett, hogy nagyon nehezen képes üriteni a vizeletét--nem találták az okát pedig mindenhol vizsgálták.

az ok pedig nem volt egyéb, mint egy jóindulatú daganat a gerinc mellett. Ha lett volna érzéklni képes szerkentyűjük akkor megtalálhatták volna hamarabb és nem nött volna lúdtojásnyira és lehet már befelé is haladt mire elment a tanácsomra ismét.

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.06.07. 14:03
Szerző: fairi
@cseppkő (3898):
Tudjátok tényleg sajnállak benneteket. Az élethez, hogy megérthessük, szükség van fanatizmusra, kíváncsiságra, makacsságra, logikára és egy bizonyos fokú, őrületre is. Belőletek úgy látom ezek hiányoznak nagyon kicsit kaptatok az élettel. az igazság adva van csak meg kell találni még ha részleteiben is, de összerakható.
borzalmas lehet ,megöregszik az ember, szellemileg leépül,és egyre több zagyvaságot beszél..
nagymamámmal is ez lett, bármi volt végszó az lett: jaj majd a jóisten megsegít, ennél komplexebb megoldást semmire se tudod legvégül...Mindenki mosolygott,és kész. Vagy mikor mondta magáét: mindenki bólogatott,nem szabad megsérteni,hagyj mondja.
Családod hogy áll a látomásaidhoz hozzá? Jól van mama,menjen a számítógéphez,zaklassa a netezőket,és írjon minisztériumban. Csak hagyjon minket ezzel békén?? vagy meghallgatják bólogatnak egy sort, és rádhagyják?
Elmondtad az egész életedet,de erről nem szeretsz beszélni..
Vagy már annyira ne veszed észre magadat, hogy fel se tűnik többiek reakciója,csak az őrületed, makacsságod, és fantáziád maradt rád? amit csak itt tudsz kiönteni, persze igazából magadba beszélsz,mert majd mindenki tesz magasról, hogy cseppkő már megint mivel hülyít minket.
Nevettek és gúnyolódtok holott nagyon is létező a testnek két energia rendszere és annak egyensúlya szervekhez tartozó erőssége, meghatározza az általános állapotot amit sok tényező képes megváltoztatni---a sresszes élet a rendszertelen élet, a lezajlott gyulladások ami egy trauma a szervnek --és ez kihatni képes az egész szervezetre.
Igazad van,menj, pihenj le. erre a nagy kijelentésre mindenki megvilágosodott halleluja. Mindent célt elértél,leborulunk előtted, nemsoká az ELTE is a te nevedet fogja hordani és Nobel bizottság is kopogtatni fog az ajtódon,hogy átadja a díjat.

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.06.17. 09:37
Szerző: superba
Minden hozzászólásod Cseppkő baromi hosszú és egy idő után nincs türelmem olvasni.
De lehet az a baj hogy sokat írsz magadról,a múltadról exhibicionista vagy kicsit?
Túl sok személyes kütyü mellett elvész a lényeg.
Szkeptikus fórum ez vagy mi a szösz?:)

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.06.17. 09:45
Szerző: superba
@cseppkő (3518):
Lefagyasztott ember akit visszahoztak?
Sci-fi történetekben legfeljebb, de még a valóság és a mikrobiológia nem tart itt.

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.06.17. 10:04
Szerző: pounderstibbons
@superba (4112):
OFF
Cseppkő tudtommal már nem csepeg tovább. Legalábbis errefelé.

Nem mondom, hogy hiányzik.

/OFF Elnézést!

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.06.17. 10:13
Szerző: superba
@pounderstibbons (4113):
Hát jó.Akkor ennek a remek fórumnak is lőttek:)

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.06.17. 12:12
Szerző: fairi
@pounderstibbons (4113):
OFF
Reméljük, h eltűnt...
tegnap fél 7kor itt tartózkodott

/OFF Elnézést!

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.06.17. 15:50
Szerző: Dorka11
@fairi (4115):

Szerintem most lépett ki a testéből. ;)

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.06.17. 16:21
Szerző: Orcas
@superba (4112):

Allitolag a bekat le lehet fagyasztani es vissza is lehet hozni a fagyasztas utan. Ne kerdezd melyik fajt, mert nem tudom. Azt sem tudom miben fagyasztottak (folyekony N-ben?)

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.06.17. 20:53
Szerző: superba
Lehet hogy a fagyasztott spermákra gondolt:)

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.06.17. 20:57
Szerző: superba
@Orcas (4119):
hát itt a béka:

Ugyanis az élővilágban van olyan túlélő, aki képes teljes mértékben „kiolvadni” károsodás nélkül. Ő pedig egy bizonyos békafaj, aki miután télen belefagy a tó vizébe, mikor tavasszal a vizek olvadásnak indulnak, egyszerűen csak ráng kettőt, hármat és újra lubickol a hideg vízben, mintha semmi sem történt volna. A kísérletek azt bizonyították, hogy létezik a szervezetükben egy olyan fehérje, amely megakadályozza a teljes fagyási állapotot, és miután kedvezőek lesznek a körülmények, a segítségével visszaállítja a többi fehérje szerkezetét, regenerálja a szervezetet. Az, hogy ezt a metodikát mikor fogjuk elsajátítani, az még a jövő kérdése.

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.06.17. 23:24
Szerző: Orcas
@superba (4127):

Adalek:"For the wood frog (Rana sylvatica), in the winter, as much as 45% of its body may freeze and turn to ice. "Ice crystals form beneath the skin and become interspersed among the body's skeletal muscles. During the freeze the frog's breathing, blood flow, and heart beat cease. Freezing is made possible by specialized proteins and glucose, which prevent intracellular freezing and dehydration." [3][4] The wood frog can survive up to 11 days frozen at -4 C.

Other vertebrates that survive at body temperatures below 0 C include painted turtles (Chrysemys picta), Gray tree frog (Hyla versicolor), Box turtles (Terrapene carolina)- 48 hours at -2 C, Spring peeper (Pseudacris crucifer), Garter snakes (Thamnophis sirtalis)- 24 hours at -1.5 C, the chorus frog (Pseudacris triseriata), Siberian salamander (Salamandrella keyserlingii), 24 hours at -15.3 C [5], Antarctic fish such as Pagothenia borchgrevinki and the European common lizard (Lacerta vivipara). [6] [7]

Professor Joshua Barr of the Staines Cyrobiology Laboratory in Middlesex (UK) has been carrying out experiments with British tree frogs to discover whether they also exhibit tolerance to very low temperatures in the same way as exhibited by American Tree Frogs. [8] Thus far results have been inconclusive, however Professor Barr is optimistic about the future. [9]

Hibernating Arctic ground squirrels may have abdominal temperatures as low as −2.9 °C (27 °F), maintaining sub-zero abdominal temperatures for more than three weeks at a time, although the temperatures at the head and neck remain at 0 C or above.[3]"
http://en.wikipedia.org/wiki/Cryobiology

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.08.04. 02:59
Szerző: asdasd
Mekkora egy szar ez a fórum, csupa tahó paraszt, aki még a kólát is hagymakarikával issza. Én érettségi bizonyítvány meglétéhez kötném a regisztrációt, habár úgy látom h jelentősen csappanna a létszám.

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.08.04. 10:44
Szerző: Tamási Jocó
@asdasd (5038):

Ebben az esetben próbáld meg emelni a színvonalat. Az első (bemutatkozó) hozzászólásoddal elég rendesen minősítetted magad.

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.09.17. 15:58
Szerző: Dorka11
@asdasd (5038):

Látom neked megvan az éretlenségid. ;)

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.10.25. 07:15
Szerző: cseppkő
@fairi (1738): Ez a idézeted számomra is marhaság-"ide-oda pattogó mágneses biorezonanciás energia kisüléses biomatematikus szálaktól " duma és halandzsa.

Az, hogy a földünk belülről melegszik fokozatosan az idő kezdete óta, de valamivel már előtte is elkezdődött, mert máskülönben nem lenne idő, szóval azóta melegszik belülről kifelé fokozatosan, azóta nőtt a térfogata, azóta repedt meg számtalan helyen azóta gyűrődtek fel a hegyek és töltötte ki fokozatosan az óceánok vizével a mélyedéseket, azóta született rajta az élet és azóta halad a kiteljesedés majd most már a pusztulás felé.

Kimondta? Senki, csak én mondom, mert láttam" és azóta tudom. Ha a tudomány nem figyel oda a szavaimra, azt nagyon sajnálom, ne hogy túl késő legyen. Tudod engem soha nem érdekelt valamiféle istenség, engem az érdekelt miből lett az élet és azt kerestem az okot, így jutottam messzire is. Nem valamiféle mennyek meg mit tudomén milyen marhaságot kerestem-nem is volt a szótáramban még haloványan se ilyen gondolat soha.

Tudod ha igaz lenne amit a tudomány állít, akkor ma nem lenne élet, mivel már nem lenne víz a földön! De ezt a tudósok is tudják, nem véletlen a számtalan kérdésük és az ide vonatkozó fikciójuk, miképp lett a bolygónkon viz --szerintük meteorokkal, aszteroidákkal és egyéb baromság--ha ezt az ember megeszi, hát tessék...

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2010.10.25. 07:59
Szerző: cseppkő
@sajnos_kacat (1755): Visszaolvasgattam ma korán reggel és most hogy elmentek a gyerekek, van egy kis időm kekeckedni... mondanátok.

azt írtad idézem régebben--"tevedes. az urben egyaltalan nincs hideg
ahhoz hogy valami hideg vagy meleg legyen, ahhoz anyag kell, ami a hot tarolja
az urben vakum van, ami az egyik, ha nem a legjobb hoszigetelo
erre mar az urkorszak elejen nagyon hamar rajottek, hogy a fold korul keringo urhajo nem nagyon tudja kisugarozni az altala felvett hot, es fokozatosan atforrosodik a belseje
szerencsetlen lajka kutya is a forrosagba pusztult bele"

ahhoz hogy valami hideg vagy meleg legyen, ahhoz anyag kell, ami a hot tarolja --inkább úgy helyes, hogy ahhoz, hogy meleg legyen kell az anyag, s nem azért hogy tárolja, hanem azért mert képes felbomlani ami hőt termel
Ahol nincs anyag, és nincs energia, ott van hideg. A vákuumot a nyomás illetve hő, erő különbség okozza.

Egy, már ismert hogy hideg az űr. De mivel nagy benne a töltések inváziója" mindent elégetni, átforrósítani képes amit ér. Az hogy vákuum is van. ezen mit sem változtat.

Az a szerencsétlen kutya pedig a rosszul megoldott szigeteléstől vagy a rosszul megszerkesztett levegő keringetés hiánya miatt pusztult el.

Ha mondjuk többen vagyunk egy szobában, akkor nem azért érzi magát az ember rosszul, mert elfogyott a levegő, hanem azért mivel nagy lesz a kilélegzett levegő által, a páratartalma a levegőnek, és nem megoldott a szellőztetés.

Ha magas a páratartalom, akkor az élő test nem képes párologtatni. Már pedig a szervezet számára a belső lassú égést követően, szüksége van hűtésre amit a kipárolgással old meg a szervezet. --vagy is ha a levegő szellőztetése, keringetése nem volt megoldott a kutya esetében akkor bizony az a szerencsétlen saját, belső hőjétől sült meg.

Vagy is az ilyen zárt térben hosszabb ideig csak úgy marad meg az élet, ha a levegő lehűtéséről gondoskodunk illetve páratartalmát elvonjuk. Akkor tud lélegezni, párologni, önmagát lehűteni a test. Gondolom mivel sokáig vannak kint az űrállomáson és nem sülnek meg, nyilván azóta megoldották ezt a problémát. Csak ennyit akartam kiegészítésképpen

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.23. 02:21
Szerző: zsolt68
@cseppkő (1464):

Gyakran hallunk EEG és EKG vizsgálatokról, ahol az agy vagy a szív jeleit elektromosan mérik.
Sajnos az idegsejtek kémiai úton működnek, Na és K ionok mozgása közvetíti az igerületet. Idegeink nem rézdrótból, agyunk nem félvezető szilíciumból van.
Az az elektromos jel, amit egy idegsejt termel, annyira kicsi, hogy még mérni is nehéz.
Szóval van itt három probléma: kicsi a feszültség, még kisebb az áram (aminek mágneses tere van), és ráadásul az idegpályák kusza szövevénye van az agyban (mintha ugyanazon a csatornán több millió rádióadó működne). Materialista szempontból még az is kizárt, hogy ez a rádiójel egy másik emberhez eljusson; ráadásul még szét is kellene válogatni. A külső "zajoktól" is.
Nem, ez így biztos nem működhet.
És mégis, az embernek vannak fura tapasztalatai. Ami lehet "véletlen" is.
(De mi a véletlen? És mi a tehén? ;) )

Asztalt táncoltatnom vagy tárgyakat mozgatnom nem sikerült. Távolba látni és jövőbe látni viszont... khmm...
Néha == véletlen?
Gyakorlatilag kizárt, hogy agyunk elektromágneses jelei egy másik személy idegsejtjeiben Na+ ionok mozgását váltásk ki. Annál jóval nehezebb tárgyak mozgatásáról nem is beszélve (hiszen az agyi áramok ilyen szempintból még "strukturálatlanok" is, azaz egy "kusza" logikai hálózat van bennünk, nem egy nagy tekercs.
Szóval én inkább azon a véleményen vagyok, hogy ez az általunk valódinak vélt világ inkább csak egy számítógépes szimuláció.

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.23. 03:01
Szerző: zsolt68
@vaskalapos (1570):

A testenkívüliség (vélt?) élményével már én is találkoztam néhányszor.
Ez nálam soha nem tudatosan következik be, nem tudom akaratlagosan előidézni.
Általában valamilyen elhagyatott helyen következik be.
Olyan, mintha kívülről szemlélném magamat. És egyúttal teljesen hihetetlennek tűnik, hogy én ott vagyok és azt csinálom, ahol és amit éppen.

Nem állítom, hogy ténylegesen kilépek a testemből.
Lehetséges, hogy ez csak egy illúzió, egy hangulat, amit valamilyen belső elválasztású mirigy működése okoz.
Azt bizonyosan tudjuk, hogy az emberi test termel különféle kémiai anyagokat. (Ezért is nehéz a drogteszt, illetve a sportolók dopping tesztje.)

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.23. 03:08
Szerző: zsolt68
@Orcas (1595):
Ha a testbol valo kilepes, aminek jelentoseget sem ismerjuk, olyan nagy erofeszitesbe kerul (energia felemeszto), akkor miert kell csinalni? Mi a jelentosege?
Nos, a holdraszállás is nagy erőfeszítésbe került (és mellesleg már vagy harminc éve nem gyakorolják). Annak mi volt a jelentőssége? Miért kellett csinálni? ;)

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.23. 03:57
Szerző: Orcas
@zsolt68 (10735):

A gyarmatositas.

A testbol kilepesnek, meg ugyanugy nem latom jelentoseget.

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.23. 04:00
Szerző: Orcas
@zsolt68 (10734):

Nem talan neuroszekrecios sejtek lesznek a felelosek?

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.23. 04:51
Szerző: zsolt68
@asdasd (5038):
a kólát is hagymakarikával issza
Én fokhagymával kérem. ;)

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.23. 04:57
Szerző: Orcas
@zsolt68 (10749):

OFF
Biztos szukseged van ra. :|
/OFF Elnézést!

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.23. 05:14
Szerző: zsolt68
@Orcas (10739):
Nem talan neuroszekrecios sejtek lesznek a felelosek?
Nem vagyok halbiológus. ;)

Viszont van egy vezérlő elv, amiben hiszek. A matematika könyvekből megtanultam a geometriát és a kopmlex számokat. A pálinkától viszont jó kedvem lesz. Ez két jelentősen különböző dolog.

Elmagyarázom.
Egyszer odajött a főnök, hogy biztos vírus van a számítógépben.
Mondtam neki, hogy a jelek alapján inkább valami nem dokumentált funkció tevékenykedhet. Mert egy vírusnak nem sok ismerete van egy összetett program struktúrájáról, és csak összezagyválni tudja az adatokat.
Más szavakkal: ha valaki megfázik, akkor köhög és fáj a torka, de nem fog tudni egyik percről a másikra kínaiul beszélni (ha előtte nem tudott).
Tehát számomra az összetett matematikai fogalmak az idegsejtek millióinak működéséhez kötődnek, míg az egyszerűbbek (pl. éhség, fájdalom) valamilyen endokrin folyamathoz. De lehet, hogy tévedek. (Nem vagyok mindenható, nem vagyok mindenttudó, és még örökéletű sem.)

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.23. 05:27
Szerző: Orcas
@zsolt68 (10754):

Honnan is indultunk ki?
Vagy mennyi volt a palinka? Probalom vorosborral kompenzalni...

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.23. 05:49
Szerző: zsolt68
@Orcas (10755):

Én meg alvással. Mert itt az óperencián innen lassan reggel lesz.
Na végső soron a deja vu "élmény" és a testenkívüliség "élmény" hasonlóak, bizonyos szempontból. És egyre inkább az a véleményem, hogy az ilyen átfogó élményekért vegyi anyagok a felelősek. Hogy ez az idegpályákra és a memóriára hogy hat, azt nem tudom.
(A múltkoriban - foghúzás okán - megnéztem a lidokain hatásmechanizmusát, az a Na mogását gátolja sejtmembránon át.)

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.23. 05:55
Szerző: Orcas
@zsolt68 (10760):

A sejtmembranon belulre megy (lipofil) a lidokain , aztan elzarja a Na csatornat belulrol, de idovel atjarhatova valik a membran.

Igen, ezek a jelensegek, testen kivuliseg, meg deja vu a fejben tortennek.

OFF
Leszek en meg Operencian innen is. Jo pihenest kivanok!
/OFF Elnézést!

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.23. 10:50
Szerző: Várhegyi Márton
@zsolt68 (10754):
zsolt68 írta: míg az egyszerűbbek (pl. éhség, fájdalom) valamilyen endokrin folyamathoz.
Az éhség kialakulásában/megszűnésében idegi (neurokrin) és hormonális (endokrin) hatások is szerepet játszanak, a fájdalom tisztán neurokrin úton jön létre.

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.23. 12:33
Szerző: zsolt68
@Várhegyi Márton (10766):
a fájdalom tisztán neurokrin úton jön létre
Bocsánat, biztos rosszul fejeztem ki magamat.
A jobb agyféltekések állítólag nehezebben kommunikálnak.

Megpróbálok nekifutni megint...
Szóval az éhség és a fájdalom (szerintem) egyszerű érzések (vagy érzetek). Ezzel szemben a másodfokú megoldóképlet levezetése egy bonyolult tudati képződmény.

OFF
Nyilván az éhség is a szinapszisokon keresztül jut el az agyba, nem a nyirokrendszer juttatja el oda az információt. Ugyanakkor a fájdalom (pl. ütés, szúrás, hő) is valamilyen kémiai receptoron át továbbítódik az idegsejtekhez. Legfeljebb az érzékelő az idegsejten belül helyezkedik el (ezt nem tudom). Szóval sem az éhség, sem a fájdalom nem közvetlenül a Na+ ionokat mozgatja, hanem van egy áttétel. (De nem ezt akartam megvitatni.)
/OFF Elnézést!

Hogy mi az egyszerű és mi a bonyolult?
Vegyünk egy tekercset (elektromágnes). Ha bekapcsoljuk, akkor bizonyos fém tárgyakat magához vonz. Ez az egyszerű folyamat. De egy vasdarabból nem lesz tőle mákdaráló, sem ajtózár. Mert azt csak egy bonyolult technológiai folyamattal lehet előállítani. (Miközben a vasdarab entrópiája jelentősen csökken.)