Oldal: 6 / 7

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.23. 13:35
Szerző: Várhegyi Márton
@zsolt68 (10767):
zsolt68 írta: Szóval az éhség és a fájdalom (szerintem) egyszerű érzések (vagy érzetek). Ezzel szemben a másodfokú megoldóképlet levezetése egy bonyolult tudati képződmény.
Nem igazán értelek. Az egyik egy érzet, a másik pedig egy cselekvés.
Az sem világos, hogyan különíted el az egyszerűt és az összetettet. Rendben, hogy adtál két példát, de ebből én nem tudok olyan szabályra következtetni, ami alapján egyértelműen besorolható lenne minden. (Minden micsoda? Tulajdonképp miket sorolunk egyszerű vagy bonyolult kategóriába?)
zsolt68 írta: Nyilván az éhség is a szinapszisokon keresztül jut el az agyba, nem a nyirokrendszer juttatja el oda az információt.
Mivel a nyirok a szervekből elfelé vezeti az anyagokat, nem pedig oda, és az agynak amúgy sincs nyirokérellátása.
zsolt68 írta: Ugyanakkor a fájdalom (pl. ütés, szúrás, hő) is valamilyen kémiai receptoron át továbbítódik az idegsejtekhez.
Fájdalmat okozhat mechanikai hatás (erős nyomás, ütés), de kémiai is (hipoxia, alacsony pH - előbbiek az angina pectorisban játszanak szerepet -, káliumionok, hisztamin stb.). Maga az idegsejt az, ami a hatást (ütés, hipoxia stb.) észleli, és ingerületet képezve továbbítja a központ felé.
zsolt68 írta: Legfeljebb az érzékelő az idegsejten belül helyezkedik el (ezt nem tudom)
Vagy az idegsejt képezi a receptort, vagy külön receptorsejt van, amihez egy idegsejt nyúlványa csatlakozik.
zsolt68 írta: Szóval sem az éhség, sem a fájdalom nem közvetlenül a Na+ ionokat mozgatja, hanem van egy áttétel.
Valóban, több áttétel van. Az érzet minden esetben az agykéreg elérésével alakul ki, odáig az ingerült többször áttevődik neuronról neuronra.

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.23. 14:08
Szerző: zsolt68
@Várhegyi Márton (10775):
Vagy az idegsejt képezi a receptort, vagy külön receptorsejt van, amihez egy idegsejt nyúlványa csatlakozik.
Na akkor maradjunk ennyiben. ;)

Megpróbálom harmadszor is.
Egyszerű dolog az, ha mondjuk az asztalról felemelünk egy poharat. F = m g erő kell hozzá (bár ha ezt a kezünkkel tesszük, az összetett idegi vezérlést igényel). Emeljük fel inkább elektromágnessel. Bekapcsolom, felemeli.
Na ehhez képest a Lorntz-transzformáció (~speciális relativitáselmélet) levezetése bonyolult. Több lépésből áll, és összetetteb fogalmakkal kell operálni.
Egy darab vasat a gyárban az elektromágnessel felemelni még egy szakmunkásnak is könnyű. Ellenben a Fermat-sejtés bizonyítása eddig csak egy embernek sikerült. (Be kell vallanom, én is kudarcot vallottam vele eddig. És nem nézek utána, nem olvasom el, hogyan csinálták. Izgalmasabb játék, ha magamtól jövök rá; bár a matematikához nem értek annyira, mint akinek ez már sikerült. De azért valószínűleg megpróbálkozok még náhányszor.)

Na megpróbálom negyedszer is. ;)
Ha valaki elesik, legfeljebb eltöri a kezét vagy a lábát, de ettől még nem fog megtanulni németül. (Valószínűleg ez is a II. főtételből következik.)

Ezek után tételezzük fel, hogy valaki paranormális dolgot akar véghezvinni. Információt eljuttatni egy másik emberhez (géphez), vagy egy tárgyat felemelni. Az agyban (vagy bármelyik idegpályán) az elektromos áram ehhez nem elegendő. Tehát ha van ilyen hatás (én nem mondom hogy van, de azt se, hogy nincs), akkor az nem lehetséges az eddig ismert fizikai erőkkel.
OFF
(Nekem van egy mukahipotézisem arra, hogy ha gigantikus tömegű elemi részecskék léteznek, akkor azokat nem tudjuk érzékelni. Ez egy lehetséges magyarázat az ún. fekete anyag létezésére.)
/OFF Elnézést!

Műszaki szempontból: tegyük fel, hogy van egy bonyolult számítógép (bizonyos szempontból az agy is ilyen), amiben nagyon sok áramkör dolgozik egyszerre. Mindegyik elektromágneses sugárzást bocsát ki. Ha ezt kívülről érzékelni kellene, akkor csak valami zagyvaságot mérnénk az antennáinkkal, és nem tudnánk megmondani, hogy a gép mind gondolkozik, mit számol.
Habár a kvantumfizikában újabban ismét foglalkoznak a kvantum összefonódással (entangelment), ami tapasztalható, mérhető, de az eddigi ismereteink alapáján nem igazán magyarázható (és tulajdonképpen Schrödinger macskája is részben ennek a kérdéskörnek a megvitatása során került dobozba). Nem zárom ki, hogy létezik eddig ismeretlen fizikai hatás (vagy ha úgy tetszik: erő). Elvégre nem vagyok én Lord Kelvin, hogy a fizikát végleg lezártnak nyilvánítani merészeljem. ;)

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.23. 14:29
Szerző: vegyati
@zsolt68 (10734):

"A testenkívüliség (vélt?) élményével már én is találkoztam néhányszor.
Ez nálam soha nem tudatosan következik be, nem tudom akaratlagosan előidézni."

"És egyre inkább az a véleményem, hogy az ilyen átfogó élményekért vegyi anyagok a felelősek. Hogy ez az idegpályákra és a memóriára hogy hat, azt nem tudom."

Javaslom ezt a cikket megtekinteni. Nagyon jó kis összefoglalás a dologról.
Visualizing Out-of-Body Experience in the Brain
Dirk De Ridder et al.
N Engl J Med 2007; 357:1829-1833

A jól ismert szkeptikus Michael Shermer is megtapasztalta a folyamatot. Transzkraniális mágneses stimulációval előidézték nála:
http://www.michaelshermer.com/1999/09/o ... xperiment/

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.23. 17:15
Szerző: Orcas
@zsolt68 (10767):
A jobb agyféltekések állítólag nehezebben kommunikálnak.
Itt egy teszt a feltekei dominanciara.
http://frank.mtsu.edu/~studskl/hd/hemis ... nance.html

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.23. 17:39
Szerző: Caspi
@zsolt68 (10782):
Nekem van egy mukahipotézisem arra, hogy ha gigantikus tömegű elemi részecskék léteznek, akkor azokat nem tudjuk érzékelni.
Khmmm...
Nem a legtökéletesebb példa, mert kell hozzá némi sarkítás, de léteznek neutroncsillagok is.

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.23. 18:41
Szerző: zsolt68
@Orcas (10821):
You responded as a right brained person to 8 questions, and you responded as a left brained person to 11 questions.
OFF
Volt legalább öt kérdés, amire nem igazán tudtam válaszolni (viszont passzolni nem lehet). Például nálam nincs kép a falon. Van egy Funkuhr, azt meg oda akasztottam, ahol eleve volt a falon egy szög. Bár három lehetőség közül oda tettem, ahol szerintem viszonylag jó helyen van; viszont lusta voltam egy méterrel odébb falat fúrni, ahol még jobb lett volna. Szóval nem egyértelmű, filózni kellett a válaszon, és nem is vagyok benne teljesen biztos. (Nehéz eset vagyok.)
/OFF Elnézést!

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.23. 18:51
Szerző: zsolt68
@Caspi (10825):
Nem a legtökéletesebb példa, mert kell hozzá némi sarkítás, de léteznek neutroncsillagok is.
Nem jó, a neutron csillag nem elemi részecske. Egészen addig, amíg a neutronok teljesen össze nem olvadnak - de ilyen elméletről még nem hallottam. Helyette lesz a fekete lyuk, vagy a protonbomlás, amit még nem igazoltak.

Na most magyarázkodhatok...
Olvastam valahol az összetett részecskék spin számítását. Ez azért lényeges, hogy fermion vagy bozon. Na van nekem erre egy szkeptikus példabeszédem:
Egymás mellett áll két trabant. De az egyikre rásüt a nap, és egy elektron távozik a fényelektromos jelenség által (amiért ugye Einstein a díjat kapta - a teve meg egy olyan ló, amit egy bizottság tervezett ;) ). Namármost ettől ugye bozonná kellene válnia. És ha két ilyen napsütötte trabant találkozik a kereszteződésben, akkor ugye nincs karambol, csak interferencia?
Hát ilyet pedig még senki sem látott. Szóval szerintem a spin számítás nem lehet igaz az összetett részecskékre.

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.24. 10:13
Szerző: Rétike
@zsolt68 (10767):
Szóval sem az éhség, sem a fájdalom nem közvetlenül a Na+ ionokat mozgatja, hanem van egy áttétel. (De nem ezt akartam megvitatni.)
Azért érdemes ezt kissé tisztázni...Amikor egy szinapszis működéséről beszélünk,ott minden esetben EP-t,vagy AP-t kell emlegessünk.És attól függően,hogy inhibitoros,vagy excitátoros egy PSP,említhetjük a megfelelő ionáramot is,ugye annak megfelelően tehát,hogy hiperpolarizáció(K+ ki,vagy Cl- be),vagy depolarizáció (Na+ be) történik-e.Egy fájdalom esetén mindkettő történik,de amikor a fájdalomérzet(a szövet-károsítás,vagy annak lehetséges veszélye) ingert generál,akkor először igenis Na+ ionokat kell emlegetnünk.Hát mi az,hogy nem közvetlenül?Nélküle ezek(az úgymond áttétek),bocs,de létre sem jönnek...

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.24. 10:31
Szerző: zsolt68
@Rétike (10869):
Azért érdemes ezt kissé tisztázni
Biztos igazad van, én nem értek hozzá ennyire. Még a rövidítéseid megfejtésével is bajban vagyok.
EP-t,vagy AP-t kell emlegessünk
inhibitoros,vagy excitátoros egy PSP
hiperpolarizáció(K+ ki,vagy Cl- be),vagy depolarizáció (Na+ be)
Bocs, de egy kukkot sem értek belőle.

Csak azt akartam írni, hogy a fogfájás egy egyszerű idegi folyamat, a háromszög köré írható kör tételének levezetése (vagy hogy valaki megtanul hottentottául) az meg jóval összetettebb.

OFF
Egy bizonyos Prof. Suskind (Stanford Univ.) azt magyarázta az egyik előadásban, hogy az Avogadró-szám miért abba a nagyságrendbe esik, hogy ilyen észbontóan eltér a hétköznapi használatú számoktól. ("Nem háromjegyű szám" - mondaná Vágó.)
Azért, mert a fizikusok az emberrel összemérhető térfogatú gázokat vizsgáltak (tágulás, hőkapacitás stb.), és ilyen térfogatú gázban (földi körülmmények között) sok atom van. És most jön az indoklás csattanója: Ha sokkal kevesebb atom lenne benne, akkor nem tudnánk ezt a kérdést feltenni.

/OFF Elnézést!

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.24. 12:11
Szerző: Rétike
@zsolt68 (10873):
Biztos igazad van, én nem értek hozzá ennyire. Még a rövidítéseid megfejtésével is bajban vagyok...

Bocs, de egy kukkot sem értek belőle...

Csak azt akartam írni, hogy a fogfájás egy egyszerű idegi folyamat...
Na látod itt kezdődnek a gondok...Hogy olyanról magyarázol,amiből az alapokat sem ismered.Innentől kezdve...
Semmi mást nem feltételez ennek megértése,mint azt,hogy érted,amiről beszélsz,azaz tudod,hogyan keletkezik az inger,egyáltalán mi a szösszenet is az!!!,hol és hogyan terjed tova(a mi is?->ezt sem árt tudni),hogyan és hova fut be és ott mi történik vele.Te ezekről próbálsz valamit magyarázni én úgy vettem ki...Meg azt is,hogy úgy kb. a Na+ környékén el is vesztetted a fonalat.Ami viszont komolytalanná teszi az egészet.Szerintem.

Most ha leírom neked,hogy mondjuk a fájdalom merre és hol vezetődik,stb-stb,abból ugyanúgy nem értenél egy kukkot sem ezek szerint.Így most kit akarsz és miről meggyőzni?

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.24. 12:40
Szerző: zsolt68
@Rétike (10879):
Most ha leírom neked, hogy mondjuk a fájdalom merre és hol vezetődik, stb-stb, abból ugyanúgy nem értenél egy kukkot sem ezek szerint. Így most kit akarsz és miről meggyőzni?
Nézd, ha Pestről mondjuk Bécsbe akarok menni autóval, nem kell tudnom az autópálya rétegszerkezetét, sem az aszfalt előállításának módját. Elég, ha azok tudják, akik építették.

Fogfájásra van fájdalomcsillapító. Szintén nem kell ismernem sem a működésének mechanizmusát, sem pedig az összetételét és a gyártásának a módját; mégis hatni fog.

Viszont fogfájásra létezik tabletta. De olyan tabletta nincs, amitől biokémikus (vagy régész professzor) leszek.

Elhiszem, hogy a gyomorfájás egy hosszú úton jut el a gyomortól a gerincen át az agyba. Fölösleges felsorolnod ezek latin (vagy bármilyen nyelvű) nevét.
Inkább nevezd meg azokat az idegsejteket (egyenként!), amelyeket ennek a válasznak az írása közben használtam. (Vagy csak a számukat modd meg.)
Tudtommal ha annyi agysejtet elvesztek (mondjuk egy kiadós sörözés miatt), mint amennyi idegsejt a testem legtávolabbi pontjából az agyamba vezeti a fájadlomérzetet (egyetlen nyomvonalon), azt szinte észre sem veszem. Talán butább leszek tőle, de ez alig kimutatható.

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.24. 12:55
Szerző: Rétike
@zsolt68 (10882):


Na jó,dehát te kezted el felszedni az aszfaltot... ;)
Tudtommal ha annyi agysejtet elvesztek (mondjuk egy kiadós sörözés miatt), mint amennyi idegsejt a testem legtávolabbi pontjából az agyamba vezeti a fájadlomérzetet (egyetlen nyomvonalon), azt szinte észre sem veszem. Talán butább leszek tőle, de ez alig kimutatható.
:lol: Na látod ez így van... :lol:
;)

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.24. 13:32
Szerző: zsolt68
@Rétike (10884):
Na jó,dehát te kezted el felszedni az aszfaltot... ;)
OFF
Én csak kipróbáltam, hogy milyen hosszú féknyomot tudok hagyni rajta; nem ástam le egészen az alapozásig. Aztán megállapÍtottam, hogy aszfalton megyek; és a salakos pályán nem kell füvet nyírni.
/OFF Elnézést!
Lehet, hogy az idegrendszerről valamit nem pontosan, vagy nem elég részletesen tudok/említettem. Ezek között van-e olyan, ami megcáfolná azt az állításomat, hogy egyszreű hatásokkal nem lehet bonyolult eredményt elérni?
Mert akkor azonnal megyek a találmányi hivatalba, szabadalmaztatni azt a fajta gyomorba rúgást vagy orrba vágást, aminek hatására egyetlen pillanat alatt meg lehet tanulni mondjuk hegedűn játszani. Aztán elgondolkodok, hogy a módszeren mit kell változtatni ahhoz, hogy a jelölt ehelyett zongorázni tudjon a kezelés következtében. ;)

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.24. 13:39
Szerző: Rétike
@zsolt68 (10886):

:lol: Annyira vicces fazon vagy. :lol: ;)

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.26. 10:07
Szerző: Várhegyi Márton
@zsolt68 (10782):
zsolt68 írta: Egyszerű dolog az, ha mondjuk az asztalról felemelünk egy poharat. F = m g erő kell hozzá (bár ha ezt a kezünkkel tesszük, az összetett idegi vezérlést igényel). Emeljük fel inkább elektromágnessel. Bekapcsolom, felemeli.
Na ehhez képest a Lorntz-transzformáció (~speciális relativitáselmélet) levezetése bonyolult.
Írtál két példát, ugyanakkor definíciót vagy szabályt az egyszerűség és a bonyolultság megállapítására nem. Ez mennyire "természettudományos viselkedés"? Semennyire. Ha XXII. századi kvantumfizikát akarsz csinálni, akkor nem engedheted meg magadnak ezt az amatőrséget. (Bocsánat az őszinteségért.)
zsolt68 írta: bár a matematikához nem értek annyira, mint akinek ez már sikerült.
A fizika szerinted mit ér magas matematikai tudás nélkül? A kvantumfizika esetében ez különösen sarkalatos kérdés. Rendben, hogy van pár hipotézised, de ha nem tudsz egy értelmes számolást, levezetést adni hozzá, akkor nem sokat ér, és senki nem fog komolyan venni.
zsolt68 írta: Az agyban (vagy bármelyik idegpályán) az elektromos áram ehhez nem elegendő. Tehát ha van ilyen hatás (én nem mondom hogy van, de azt se, hogy nincs), akkor az nem lehetséges az eddig ismert fizikai erőkkel.
Nem értem a logikai kapcsolatot az első és a második mondat között. Egy tárgy nem-paranormális felemeléséhez elég az elektromos áram az idegben? Izom nélkül? ATP nélkül? Vagy hogy érted?

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.26. 10:41
Szerző: Gábor
@Várhegyi Márton (11065):OFF
Az ilyen hozzászólásaid után, mindig az jut eszembe amikor először idetévedtél, és leoltottál engem, hogy milyen durván kezelem az idetévedő kritikátlanul gondolkodókat, mert szerinted a "mézesmázos vagy negédes" beszélgetéssel többet lehet elérni. Érdekes látni a pálfordulásodat, azért csak óvatosan... :D - Egyébként csak így tovább!
/OFF Elnézést!

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.26. 11:11
Szerző: Várhegyi Márton
@Gábor (11070):
OFF
;-)
/OFF Elnézést!

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.26. 11:25
Szerző: zsolt68
@Várhegyi Márton (11065):
ugyanakkor definíciót vagy szabályt az egyszerűség és a bonyolultság megállapítására nem
Egyszerű az, aminek a felépítése kevesebb alkotóelemet, vagy ezek kisebb hiarerchiáját követeli meg. (De ha óhajtod, megnézem az értelmező kéziszótárban.)
nem engedheted meg magadnak ezt az amatőrséget
Na igen, ez is egy álláspont/értékrend, amivel nehéz vitatkozni. Ha valami nem tökéletes, az egyben teljesen értéktelen is?
(Vannak ilyen emberek. Pl. az egyik főnököm vett egy nótbúkot évekkel ezelőtt, de a képernyőn volt 1 hibás pixel. Vissza akarta cserélteteni, de a boltban közölték vele, hogy 3 hibás pixel megengedett.)
Sajnálom, hogy nem vagyok okosabb. Apám nem volt tehetős iparos, nem járhattam Svájcba iskolába, nem tanítottak hegedűlni stb. Egyébként erősen (bár nem dominánsan) jobbféltekés vagyok, nehezen fejezem ki a gondolataimat.
A fizika szerinted mit ér magas matematikai tudás nélkül?
Gyakran hallom manapság, hogy a polihisztorok kora lejárt. Én elsősorban a merész ötletek forrása vagyok. Ha ez a világot nem érdekli, csak mert nem öntöttem őket matematikai formulákba, akkor sajnálom.
Egy tárgy nem-paranormális felemeléséhez elég az elektromos áram az idegben?
Megint csak hasonlatot mondok (mert jobbat nem tudok): beülsz egy kamionba, ráteszed a lábad a gázpedálra ... vagy kiszállsz és megpróbálod tolni.
Az idegrendszer kémiai alapon működik, nátrium és kálium ionok mozognak. Hogy ennek elektromágneses tere is van, az egy másik dolog. Ráadásul az agyunkban nincsenek feltekercselve az idegpályák, hogy nagyobb legyen a mágneses fluxus.
A kísérleti tapasztalat az, hogy néhány milliamperrel nem lehet akkora mágneses teret csinálni (nincs tekercs, nincs szupravezetés), hogy egy akkora méretű fémtárgyat megmozdítsunk, mint amit a kezünkkel fel tudunk emelni. A Biot-Savart törvény leírja egy vezető mágneses terét, de kísérletileg is ellenőrizhető a dolog. Fogsz egy drótot, zseptelepet, nagyjából száz megaohmos ellenállást, aztán kipróbálod a környezetedben lévő fémtárgyakat megemelni vele.
Szóval ha létezik a paranormális telekinézis (én még személyesen nem tapasztaltam), akkor annak nagy valószínűség szerint más fizikai elven kell működnie; vagyis esetleg feltételeznünk kell egy eddig ismeretlen erőt. Persze más lehetőségek is vannak: bűvész trükk (a tárgy tényleg felemelkedik), hipnotikus illúzió (csak a közönség képzeli), vagy egyszerűen battery vagyunk egy nagy számítógépes szimulációban.

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.26. 11:49
Szerző: Gábor
@zsolt68 (11082):
Gyakran hallom manapság, hogy a polihisztorok kora lejárt. Én elsősorban a merész ötletek forrása vagyok. Ha ez a világot nem érdekli, csak mert nem öntöttem őket matematikai formulákba, akkor sajnálom.
Csakhogy a tudomány meghaladta az összes (értelmezhető) merész ötleteidet. Nagyon nehéz neked bármit is magyarázni amikor középiskolai tudásod is hiányos. Nem a tudomány határait kellene feszegetned, hanem egy középiskolai tankönyv borítóját... Többet tudnál meg belőle, mint amiken agyalsz, és akkor nem is említettük az 5 év egyetemet (nem 135! perc) tanulást, ahol még többet tudnál meg az adott témáról - és még mindig nincs vége, mert ott van a Phd (nem 135! perc), esetleg, a doktori fokozat (nem 135! perc), na ha ez mind megtanultad cirka 10-15 év alatt (nem 135! perc) akkor kezdhetsz el szövegelni, ilyeneket... Csak tudod nem lehet átadni egy kommentben még csak a 4 éves (nem 135! perc) középiskola tananyagot sem! Azért mert kisregényt (avagy tankönyvet) senki nem akar KÜLÖN neked írni, főleg hogy már vannak tankönyvek, agyalás helyett ezeket kéne megtanulni, vagy legalább elolvasni...

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.26. 12:04
Szerző: zsolt68
@Gábor (11087):
nem 135! perc
Bocsánat, elgépeltem. 1:35

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.26. 12:10
Szerző: Gábor
@zsolt68 (11090): Így már mindjárt más! Hát igen, egy óra harmincöt perc felér 15 év tanulással... (Ha egy hónapot írsz, akkor is kevés.)

Mellesleg 60+35 = 95 perc, még kevesebb is ami én írtam.

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.26. 12:28
Szerző: zsolt68
@Gábor (11091):
felér 15 év tanulással
És 20 év felejtéssel mi ér fel?
Mert hogy nagyjából akkor tanultam az iskolában ilyeneket.
Gúnyolódj csak, az nekem nem fáj.
Az már inkább, hogy ennyi idő alatt el lehet felejteni egy csomó dolgot.
De talán ez is törvényszerű - bizonyos szempontból.
Hogy is mondták a régiek? Megszüntetve megőrizni.
El kellett felejtenem egy csomó dolgot, hogy más perspektívából lássam a világot.
(Ezt nevezhetjük önámításnak, vagy akár parapszichológiai fájdalomcsillapítónak is.)

Tényleg nem tudnám hirtelen felsorolni a fizikai állandókat.
Persze csalhatnék, elővenném a zsebkalkulátoromat és megnézném: ott van a hátlapján (bár lehet, hogy nem mind).

Na részemről ennyi. Leiratkoztam erről a témáról. Egyúttal sajnálatomat fejezem ki, ha valakit a véleményemmel vagy bármely egyéb megnyilvánulásommal megzavartam.

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.26. 12:35
Szerző: Gábor
@zsolt68 (11092): Ez nem gúny, ez kijelentés volt (vagy kritika ha jobban tetszik). Nem akarlak megbántani, minek tenném? Szerintem túl magas lovon ülsz, hogy meglásd az építő jelegű kritikát.

A 20 éves felejtéssel mit szerettél volna mondani?
Tényleg nem tudnám hirtelen felsorolni a fizikai állandókat. Persze csalhatnék, elővenném a zsebkalkulátoromat és megnézném: ott van a hátlapján (bár lehet, hogy nem mind).
Ha nem tudod, honnan veszel olyanokat mint amiket ott leírtál? Érted ugye hogy mi a problémám?

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.26. 13:57
Szerző: Várhegyi Márton
@zsolt68 (11082):
zsolt68 írta: Egyszerű az, aminek a felépítése kevesebb alkotóelemet, vagy ezek kisebb hiarerchiáját követeli meg. (De ha óhajtod, megnézem az értelmező kéziszótárban.)
Definiáld az alkotóelemet és a hierarchia mértékét!
Nem csinálsz mást, mint józan paraszti ész szerint mondod meg, mi összetett, mi egyszerű. A fizika nem józan paraszti ész alapján működik!
zsolt68 írta: De ha óhajtod, megnézem az értelmező kéziszótárban.)
A szótár általános meghatározást ad erre, mivel esetenként eltérő, és megállapodás kérdése, hogy mit tekintünk egyszerűnek, mit összetettnek (és mennyire), nincs általános szabály.
zsolt68 írta: Ha valami nem tökéletes, az egyben teljesen értéktelen is?
Ez nyilvánvalóan hamis dilemma volna, és magam sem írtam ilyet. Én azt mondom, komolytalan úgy érvelned, hogy ráfogod valamire az összetettséget, másra meg az egyszerűséget (mindegy, hogy a példád triviális-e, lásd: józan paraszti ész), miközben nem definiálod ezeket a fogalmakat.
zsolt68 írta: Sajnálom, hogy nem vagyok okosabb.
Ezek nem "okossági", hanem logikai és módszertani kérdések. Nem kell okosnak lenned, csak tisztában kell lenned azzal, hogy mikor lesz egy érvelés vagy bizonyítás korrekt, elfogadható, hiányos, logikailag ellentmondásos stb. Gábor kolléga ezt (is) magyarázza.
zsolt68 írta: Ha ez a világot nem érdekli, csak mert nem öntöttem őket matematikai formulákba, akkor sajnálom.
Téged érdekelne egy olyan ételrecept, ami úgy hangzik, hogy "Végy tojást, lisztet, cukrot, rakd bele őket egy konyhai eszközbe, forrald valameddig, majd tedd a sütőbe, és süsd meg!" Ebből minden lesz, csak normális sütemény nem. Érted a párhuzamot?
zsolt68 írta: Megint csak hasonlatot mondok (mert jobbat nem tudok)[...]
Nagyon szép hasonlat, csak az idézett kérdésre nem válaszoltál vele.

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.26. 14:04
Szerző: Popula(c)tion

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.01.27. 16:29
Szerző: Rétike
@zsolt68 (11092):

:? OFF
Pedig én még csodálkoztam is,hogy milyen türelmesen és sok idő-ráfordítással magyaráztak el neked mindent...
/OFF Elnézést! :cry:
OFF
Szerintem ne iratkozz le...
/OFF Elnézést! ;)

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.04.10. 17:22
Szerző: piciloo
A konyhasó semmivel sem lesz nagyszerűbb ha NaCl-ként emlegetjük. A krumpli sem attól ha burgonyázzuk. Vagy a krumpli a burgonya tegezése? Érdekes hogy a mozgásunkat is tudjuk irányítani egyenletek leírása nélkül, nem okoz gondot hogy "kiszámítsuk" hova fogunk lépni az utcán. Felesleges a mondvacsinált okoskodás. A szakkifejezések bemagolása jó dolog, de az összefüggések megértéséhez nem feltétlenül van sok köze. A logikus meglátásokat nem kell leszólni, mert nincs teletűzdelve szakkifejezésekkel. Nekem a nézésről sikerült szabályt alkotnom: átnézek meg bénézek egyenlő cétnézek. Ettől nem nézek jobban.

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.11.21. 19:02
Szerző: Fabri
Nem tudom, hogy ide tegyem-e be az alábbi videót, de az állatok hipnotizálása azért már valamit elárul a különleges parapszichológiai képességekkel megáldott személyekről:

http://www.youtube.com/watch?v=ozUjZUIJ5lg

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.11.21. 19:14
Szerző: ndru
@Fabri (34425):

Például mit, mert ebben még semmi paranormálisat nem látok.

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.11.21. 19:15
Szerző: vaskalapos
@Fabri (34425):
ha ertened az angol szoveget, akkor ertened, hogy ehhez semmi kulonleges kepesseg nem kell, csak azt kell tudd, hogy melyik allatot milyen pozicioba kell tegyel, hogy ez az allapot bekovetkezzen

ez egy termesztese reakcioja az allatoknak, a ragadozok ellen

madarasztaborban mi is jatszottunk ilyet, peldaul jegmadarral

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.11.21. 19:20
Szerző: Fabri
@vaskalapos (34428):

Értem.
Egy laikus kérdés: És az alligátor, mint ragadozó mitől vagy kitől fél?

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.11.21. 19:39
Szerző: ndru
@Fabri (34430):

Nem vagyok viselkedéskutató, de pár lehetséges magyarázat:

- Más aligátorokkal szemben hasznos lehet.
- Adaptív előnyt jelenthet, amikor az aligátor még kicsi és rá is vadászhatnak.
- Az aligátorok kisebb hüllőkből fejlődtek ki, lehet, hogy a válasz a faj evolúciós múltjában keresendő.

És egy extra: Kifejezetten Steve Irwin lerázására használták volna, csak nem jó az arcfelismerő képességük :D

Miért gondolod, hogy ez paranormális eredetű?

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.11.21. 19:44
Szerző: vaskalapos
@Fabri (34430):
Egy laikus kérdés: És az alligátor, mint ragadozó mitől vagy kitől fél?
Talan azoktol a ragadozoktol, amelyek ra vadasznak?
Tudod, az aligator kezdetben, par centimeteres kis gyikocskakent kezdi az eletet a tojasbol kibujva. Egy siraly, egy keselyu egy teknos szamara konnyu preda...

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2011.11.21. 21:10
Szerző: Orcas
@Fabri (34425):

A tenyered koze vegyel egy bekat. Par alkalommal forditsd at felulrol lefele, majd vissza a bekat. A beka jopar percig kepes lesz a nyitott tenyeredben fekudni hassal felfele. Meghipnotizaltad?
Majd engedd el a bekat, mert Magyarorszagon minden hullo es keteltu vedett.

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2012.05.28. 20:46
Szerző: Dordzse
@cseppkő (1464):

Szerintem mindegy hogy minek nevezzük ezeket a képességeket ha működnek .
Egy ismerősön keresztül eljutottam egy látó , gyógyító hölgyhöz .
El sem kellett mondanom a bajomat , ő megmondta , és utána meggyógyította úgy hogy hozzám sem ért , pusztán energiával . Gerincsérvet is többek között .

Egy hagyományos orvosi eljárásnál simán megműtöttek volna . És még akkor is bizonytalan lett volna az eredmény .

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2012.05.28. 20:54
Szerző: mimindannyian
@Dordzse (47987): Mennyi pénzt gombolt le, hogy ennyire higgy benne?

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2012.05.28. 20:55
Szerző: pounderstibbons
@Dordzse (47987):

Engem meg egy másik "látó" gyíkká változtatott, de már elmúlt. :)

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2012.05.28. 20:56
Szerző: sötétvödör

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2012.05.28. 21:00
Szerző: mimindannyian
@pounderstibbons (47989): Nem is igaz!!! Még nem múlt el.

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2012.05.28. 21:14
Szerző: Dordzse
@mimindannyian (47988):

Jelentéktelen összeget gomboltam le . És pont arra voltam kíváncsi hogy működik-e ez a fajta gyógyítás . És működött . És nem azért mert annyira hinni akartam benne .

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2012.05.28. 22:47
Szerző: mimindannyian
@Dordzse (47992): Te egyetlen esetből levonod a neked tetsző, általános következtetést? Lehet, hogy ha nem mész el, akkor is meggyógyulsz. Mire bizonyíték ez? Semmire.

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2012.05.29. 08:27
Szerző: Dordzse
@mimindannyian (47994):

Nem egyetlen esetben voltam nála , és volt rá bőven lehetőségem hogy bizonyossá váljon előttem a hitelessége . Az a hibás kiindulópont , ha eleve lehetetlennek tarjuk az ilyen gyógyításokat . Attól hogy sajnos tényleg rengeteg csaló van , attól még vannak valódi gyógyítók . Hogy az ilyenekkel sikerül-e találkozni az szerencse kérdése , akárcsak ha a hagyományos orvoslástól várunk gyógyulást . Ez az illető sehol nem hirdette magát , kizárólag azért jártak hozzá mert akit meggyógyított az szívesen ajánlotta másoknak is . Jó bornak nem kell cégér .

Még egy gondolat . Régóta látható folyamat az a lejárató hadjárat ami arra irányul , hogy minden olyan dolgot , amit az úgynevezett "tudomány " nem tud a hatókörébe vonni , azt próbálja hiteltelennek beállítani . Holott az átlagemberek éppúgy csak a hitükre támaszkodhatnak a tudománnyal kapcsolatban , mint bármi mással amiben nem járatosak . És az hogy ennyi csaló jelenik meg minden szinten , az is azt mutatja hogy az embereket sikerült már annyira elszakítani a személyes tapasztalásban való bizalomtól , hogy mindent hajlandók elfogadni , ha azt kellő tekintéllyel rendelkező emberek adják elő . Szóval éppen azért tudnak a csaló "guruk" olyan jól működni , mert az emberekkel megtanították , hogyha valaki kellően elkápráztató szöveggel áll elő , csakúgy mint a hivatalos tudományban , akkor rögtön hasra esnek tőle . Szóval azt állítom hogy éppen a "tudomány " istene hívta életre azt a jelenséget hogy az emberek leszoktak a személyes tapasztalat értékes gyakorlatáról .

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2012.05.29. 09:25
Szerző: mimindannyian
@Dordzse (48007):
Nem egyetlen esetben voltam nála , és volt rá bőven lehetőségem hogy bizonyossá váljon előttem a hitelessége .
Rendben és az vajon miért lehet, hogy ahányszor csak korrekt tesztekkel vizsgálnak efféle csodatevőket, valahogy tovatűnik a képességük? Ez egy misztikus tudás, csak személyesen működő valami, a nagyközönség számára titokban kell maradjon?
Attól hogy sajnos tényleg rengeteg csaló van , attól még vannak valódi gyógyítók .
Ez valóban nem kizárt, csak éppen úgy fest, hogy személyes, megbízhatatlan beszámolók mindig azt mondják, hogy "sok a csaló, de azért van igazi is", a komolyabb vizsgálat meg sosem talál igazit. És innentől jöhet a spekuláció, a természetfelettiben való hit, és/vagy a pszichológiában olyan gyakran bizonyított személyes ítéletalkotás hiteltelensége. Van tehát egy kérdésre egy válasz, mely jól ismert, logikus, kísérletileg igazolt, és van egy misztikus, a tudomány számára megközelíthetetlen(??).
Ez az illető sehol nem hirdette magát , kizárólag azért jártak hozzá mert akit meggyógyított az szívesen ajánlotta másoknak is . Jó bornak nem kell cégér .
De akkor ennek a jó bornak az indulata viszont rossz volt! :) Miért csak a kézen-közön hozzájutó embereknek segített? Miért nem próbált nagyom mérvű segítséget nyújtani a világnak? Akár csak azzal, hogy szállítsák repülővel ide-oda, ahol tényleg nagy baj van, ne csak hátfájósok felett tudjon hókusz-pókuszozni; valamint miért nem szól a doktoruraknak, hogy gyerekek, vizsgáljátok meg mit tudok, hátha meg lehet ezt csinálni más számára is, vagy ne adj' isten bárkinek, ha rájövünk a működésére! Ő ilyet nem csinál, szépen sumák módon gyógyítja a kivételeseket, akik megszerzik a telefonszámát. Micsoda egy rövidlátó rosszindulat! Szégyen!
Régóta látható folyamat az a lejárató hadjárat ami arra irányul , hogy minden olyan dolgot , amit az úgynevezett "tudomány " nem tud a hatókörébe vonni , azt próbálja hiteltelennek beállítani .
Én semmi ilyet nem látok. A csalókat igyekszik egy maroknyi ember leleplezni. Ez persze a csalóknak borzasztóan fáj. A tudomány a legnagyobb örömmel profitálna az új felfedezésekből, melyekkel valamiért, ki tudja miért ezek a mesterek sosem sosem ajándékozzák meg. A tudományt... Minket embereket! Nevetséges ez a beállítás, hogy a tudomány az valahol egy kis közösség hobbija, a bolond professzoré a pincelaborban. A tudomány a miénk, mindenkié. Ha tehát azt mondod, hogy a tudomány le akar járatni valamit, akkor mindenki le akar, te is le akarsz. Vajon miért?
Holott az átlagemberek éppúgy csak a hitükre támaszkodhatnak a tudománnyal kapcsolatban , mint bármi mással amiben nem járatosak .
Ez valóban gyakorlatilag így van, egy óriási különbség mégis van! A tudományos eredményeket bárki megismerheti, ha veszi a fáradtságot, és hajlandó tanulni, akkor meg is értheti. A csodadoktorok trükkjeivel viszont nincs így, ők eleve megismerhetetlennek állítják be magukat... Vajon miért?
az embereket sikerült már annyira elszakítani a személyes tapasztalásban való bizalomtól , hogy mindent hajlandók elfogadni , ha azt kellő tekintéllyel rendelkező emberek adják elő
A személyes tapasztalat roppant korlátozott, egyre kevesebb mindent tudsz megtapasztalni, ami tudományosan már igazolt, felderített. Továbbá, borzasztóan csalóka is. Úgyhogy kár annyira sztárolni. Sajnos nem lehet a személyes tapasztalatokra építve kollektív tudást halmozni. Te magad hozakodtál elő a szubjektív látásmód kényszerűségével. Most mégis azt várod, hogy a te szubjektív megtapasztalásod objektív igazságnak tekintsük??

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2012.05.29. 12:57
Szerző: Dordzse
@mimindannyian (48008):

Nem hinném hogy minden gyógyítót tesztelnek , már csak azért sem mert akik tudják hogy tudnak gyógyítani , és a pácienseik akik szintén tudják hogy tud gyógyítani , nem érzik semmilyen kényszerét a bizonygatásnak . Ha elmész egy étterembe és eszel egy finom vacsorát , nem fogod kérdőre vonni a szakácsot , hogy tud -e főzni .

A másik pedig az hogy egy komoly vizsgálat is be van határolva , nincs olyan műszer ami a világon mindenféle energiát képes érzékelni . Ebből kifolyólag pedig igenis vannak a tudomány számára megközelíthetetlen dolgok .

Rendkívül naív dolog azt hinni , hogy attól hiteles egy gyógyító ha keresztül kasul járja a világot , mert egyrészt lehet családja is akiket nem akar magára hagyni , másrészt a tapasztalat azt mutatja ,hogy ha nagy tömegeket gyógyít valaki , akkor rögtön céltáblájává válik azoknak akiknek az érdekeit sérti , mondjuk gyógyszergyárakét . Elveszne a profit . Épp ezért üldözik , vagy próbálják lejáratni az alternatív gyógymódokat .

A másik naivitás azt hinni hogy a tudomány a miénk . Persze jól hangzik , csak nem igaz .
Csak az egónkat akarják simogatni azzal hogy mindenki hozzáférhet a tudományos eredményekhez . Egy frászt . Tényleg azt hiszed hogy minden tudományos kutatást azért végeznek hogy az emberiséget felemeljék ? A legtöbb tudományos eredményt arra használják fel ,hogy erőfölényhez jussanak általa bizonyos érdekeltségek . Mi legjobb esetben is csak fogyasztói , használói vagyunk olyan dolgoknak amiről fogalmunk sincs hogyan működnek , és milyen hatással vannak az emberi szervezetre .

És te például hajlandó lennél -e megtanulni sámántechnikákat azért hogy megértsd ?

A személyes tapasztalatra vagyunk kárhoztatva , bármennyire szubjektív .
És persze a bizalomra , hogy nem vernek át minket . Például te már utána jártál minden olyan tudományosan "igazolt" dolognak amivel kapcsolatban állsz ?
Két dolgot tehet az ember :vagy nyitott marad , tudván hogy még nagyon keveset tud a világról ,vagy kiépít egy biztonságosnak tűnő álláspontot ahonnan már nincs lehetőség további fejlődésre .

Csak példaként kérdezem . Gyerekkorodban mindenre bizonyítékot követeltél azokra a dolgokra amit a szüleid állítottak ? Később a személyes tapasztalat útján járva biztosan átértékelünk dolgokat . Egyensúlyt kell tartani , kell a személyes tapasztalat , és kell a bizalom . Ezek nélkül csak egy beszűkült tudatállapot vár ránk .

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2012.05.29. 13:05
Szerző: sötétvödör
Minden szakácsnak, aki étteremben embereknek főz kötelező vizsgával rendelkeznie.
Aki autóba ül és emberek közé megy jogosítvánnyal kell rendelkeznie.
Egy embernek aki embereket akar gyógyítani bizonyítania kell, hogy tud gyógyítani, különben nem teheti meg, ha hisznek benne, ha nem.
A vizsgákat és engedélyeket a többi ember védelmében kell letenni, nem fordítva.
Máskülönben nem végezhet gyógyító tevékenységet, pláne nem kérhet érte pénzt.

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2012.05.29. 15:07
Szerző: mimindannyian
@Dordzse (48023):
Nem hinném hogy minden gyógyítót tesztelnek , már csak azért sem mert akik tudják hogy tudnak gyógyítani , és a pácienseik akik szintén tudják hogy tud gyógyítani , nem érzik semmilyen kényszerét a bizonygatásnak .
Pedig ezzel sokaknak segíthetnének. Kilóg a lóláb. Zártkörű jóindulatú gyógyítók, nagyobb nyilvánosság előtt már nem tudják ugyanazt produkálni? cö-cö
Ha elmész egy étterembe és eszel egy finom vacsorát , nem fogod kérdőre vonni a szakácsot , hogy tud -e főzni .
Teljesen hibás a hasonlatod! így hangzik valójában: ha elmész egy jó étterembe és nagyon finomat eszel, akkor megpróbálod elkérni a receptet, megkérdezed ki a szakács, elújságolod mindenkinek, sőt még a szakácsot oktató mester/iskola neve is érdekelni kezd, mert több ilyen jó étterem kellene a városba! És igen, ez így megy. A te álláspontod a gyógyítód esetén viszont ez: eszel egy jó ételt, és utána azt titokban tartod, suttogva, név nélkül beszélsz róla itt-ott, hogy van valahol a városban egy jó étterem. Nooormális?
A másik pedig az hogy egy komoly vizsgálat is be van határolva , nincs olyan műszer ami a világon mindenféle energiát képes érzékelni . Ebből kifolyólag pedig igenis vannak a tudomány számára megközelíthetetlen dolgok .
Hülyeség, nem csak úgy lehet valami hatékonyságát bizonyítani, hogy megértjük a hatásmechanizmusát. Bőven elég, ha cáfolhatatlan statisztikával áll elő: az odaérkező betegek állapotáról orvosi vélemény a kezelés előtt és után. Bárhogy is gyógyít, ez szembetűnően ki kell mutassa, hogy hatásosan teszi.
Rendkívül naív dolog azt hinni , hogy attól hiteles egy gyógyító ha keresztül kasul járja a világot , mert egyrészt lehet családja is akiket nem akar magára hagyni , másrészt a tapasztalat azt mutatja ,hogy ha nagy tömegeket gyógyít valaki , akkor rögtön céltáblájává válik azoknak akiknek az érdekeit sérti , mondjuk gyógyszergyárakét . Elveszne a profit . Épp ezért üldözik , vagy próbálják lejáratni az alternatív gyógymódokat .
Ez üres összeesküvéselmélet-hit, csakhogy védd a véleményed. Egy gyógyító lehet, hogy azt mondja, hogy családom van, aki eljön a tanyámra azt meggyógyítom, a világ maradék része meg tőlem forduljon fel. De MINDEN valódi gyógyító ilyen? Hiszen ezt állítod, ha egy sincs, aki világot járva gyógyítana. Erre kérdeztem már rá, vajon miért ilyen rejtőzködőek az igazak?... Talán azért, mert nincsenek?...
A másik naivitás azt hinni hogy a tudomány a miénk . Persze jól hangzik , csak nem igaz .
Csak az egónkat akarják simogatni azzal hogy mindenki hozzáférhet a tudományos eredményekhez . Egy frászt .
Én eddig amilyen tudományos eredményeknek utána akartam nézni, sosem ütköztem falakba. Persze, ha államtitkokat, katonai fejlesztéseket firtatok, akkor valszeg nem tárt kapuk fogadnak, de ott sem a tudományos körök titkolóznak, hanem a politika szabja meg, mi nyilvános, és mi nem; de most nem erről volt szó, hanem beteg emberek gyógyításáról.

A tudomány leginkább azoknak rejtett és titkolt világ, akik hülyék. És igen, nagyon is érthető ez az emberi gyengeség és/vagy gyarlóság, hogy a butaságot másra vetítik sokan: nem ők gyengeelméjűek és lusták tanulni, hanem eltitkolják előlük. Persze, aha.
Tényleg azt hiszed hogy minden tudományos kutatást azért végeznek hogy az emberiséget felemeljék ?
Eltértél a tárgytó. Attól, hogy a hatalmi rendszerbe kénytelen-kelletlen beilleszkedő tudomány nem kizárólag jótékonysági intézmény, semmiképp sem következik, hogy a te kamu-gyógyítód bármit is ért a dolgához. Sőt, ha a tudomány egy csapnivaló szélhámosság lenne, akkor sem érne egy fabatkával sem többet a te "igaz" gyógyítód.
használói vagyunk olyan dolgoknak amiről fogalmunk sincs hogyan működnek , és milyen hatással vannak az emberi szervezetre .
Amióta ember van a földön, és amíg a világot nem ismerjük meg teljesen, addig ez mindig is így lesz. A te gyógyítód, aki nem próbálja felderíteni a képességének mikéntjét például ehhez járul hozzá: ezt a megértési deficitünket támogatja, nem enged fejlődni! A piszok! Emberiség ellenes gaz!
És te például hajlandó lennél -e megtanulni sámántechnikákat azért hogy megértsd ?
Hogy megértsem?! Csak azért megtanulni valamit, hogy megértsem, az egy kellemes hobby vagy jobb esetben szerencsésen támogatott elfoglaltság lehet, de akinek nincs rá személyes késztetése, az nem foglalkozik vele. Nem azt akartad kérdezni, hogy tanulnék-e akkor, ha hatékony lenne, hasznát venném? Akkor tanulnék, szívesen.
A személyes tapasztalatra vagyunk kárhoztatva , bármennyire szubjektív .
OK, ha ebből indulsz ki, akkor nyilván örömmel elfogadod azt a személyes tapasztalatot is, hogy minden ilyen gyógyító csaló, szélhámos, bárhánnyal találkoztam, vagy hallottam róla. És ezt nincs értelme megkérdőjelezned, ez a személyes tapasztalatom.
Vedd észre, hogy amint a személyes tapasztalatokat tekinted egyedül megbízható valóságforrásnak, akkor nincs értelme a kommunikációnak. Miért higgyem el neked amit összehordasz? Amit te tapasztaltál meg, az nem az én tapasztalatom, tehát semmit sem ér. Csak akkor ér valamit, ha valamiféle objektív valóság alá tagozzuk be. Onnantól meg lapozz vissza, gondold újra, és találj ki más egérutat a józan mérlegelés elől menekülve :).
Például te már utána jártál minden olyan tudományosan "igazolt" dolognak amivel kapcsolatban állsz ?
Nem mindennek. Nincs annyi időm. És ez mire bizonyíték? Semmire.
Két dolgot tehet az ember :vagy nyitott marad , tudván hogy még nagyon keveset tud a világról ,vagy kiépít egy biztonságosnak tűnő álláspontot ahonnan már nincs lehetőség további fejlődésre .
Ezzel most jól jellemezted magad, és a hasonló hitbe burkolózó "sérülteket". Egy a bibi, nagyon érdekes módon az ilyenek mindenre nyitottak, csak a józan ész vezette tudományos megközelítésre nem.... :shock: Vajon miért? Megmondom, azért, amit a mondatod zárórészében írtál: szó sincs nyitottságról, épp ellenkezőleg: zártság! Kiépítetek egy "biztonságos", kis gagyi világképet, ahonnan már nincs lehetőségetek a továbbfejlődésre. Nagyon jól mondtad!
Csak példaként kérdezem . Gyerekkorodban mindenre bizonyítékot követeltél azokra a dolgokra amit a szüleid állítottak ?
Szó, ami szó, elég sokra, ahol az indokok foghíjasak voltak. Így működik a gyerek, és ilyen igényeit elégítik ki a jó szülők. Sajnálom, ha nem volt részed benne. Mivel azonban sem ők nem voltak polihisztorok, sem én nem vagyok, bizonyára akadt sok terület, ahol a végső megismerés felett pongyola módon elsiklottam. Ám ebből nem következik az, amit implicite sugallsz, hogy ezek a területek úgysem megismerhetők, ha akarnám se, tehát ne is akarjam a gyógyítók nagyságát vizsgálni! Ez butaság. Ha ma felmerül, hogy valami kétes ismeret, bizony ma is feltehetek kérdéseket. A tudományban. A gyógyítók esetén persze hallgatni kell, mint a sült tök...
Később a személyes tapasztalat útján járva biztosan átértékelünk dolgokat . Egyensúlyt kell tartani , kell a személyes tapasztalat , és kell a bizalom . Ezek nélkül csak egy beszűkült tudatállapot vár ránk .
Igen, ezért is ajánlom, hogy az eszed is használd, amikor a világ megismerése van napirenden. :mrgreen:

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2012.05.29. 17:18
Szerző: piciloo
@cseppkő (1464):
Akkor gondolom ,hogy az is testi elektromossággal magyarázható, amikor nagyon feszült vagyok, akkor a kezemben lefagy a telefon, vagy magától átállítódik az idő és dátumformátum. A laptop sem működik olyankor jól a közelemben.

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2012.05.29. 19:22
Szerző: Dordzse
@mimindannyian (48038):

Sajnálom hogy a hozzászólásom mondanivalója nem jutott el hozzád .
Nehéz is lenne , hiszen a saját gondolataidra reagálsz . Kiforgatod a mondandómat , pedig egyszerűen fogalmaztam . Megtapasztaltam hogy vannak ilyen gyógyítók . Ennyi . hogy mit miért csinálnak , vagy nem csinálnak , az az ő dolguk , ők is csak emberek . Ha kamu gyógyító lett volna , akkor nem tudott volna meggyógyítani . Miért kell ezt jobban elmagyarázni ? A hozzászólásodból pedig kiderül , hogy valójában egyáltalán nem érdekelnek ezek a dolgok , csak olyan szinten , hogy kritizálhasd . Ráadásul úgy próbálsz érveiddel felülkerekedni a másikon , hogy sérültnek minősíted .
De ettől az önkényes értelmezésedtől még nem lesz igaz . Ha valóban biztos lennél magadban , akkor nem folyamodnál ilyen módszerekhez . Én azt hittem értelmesen el lehet itt diskurálni anélkül hogy nyomoréknak kellene éreznem magam . Egyszóval nincs értelme tovább vitatni ezeket a dolgokat veled , mert látom hogy egy a fontos számodra , hogy meggyőzd a másikat arról ,hogy mennyire buta ,tudománytalan a hozzászólása . Megfigyeltem hozzád hasonlóknál , hogy mélységes egoizmusukat , és fennhéjázó nagyképűségüket , azzal próbálják másokra erőltetni , hogy tudományosnak minősítik magukat . Én egy egyszerű halandó vagyok , számomra nem érték a Tudományos nagyképűség , ezzel engem nem tudsz levenni a lábamról .
Az értelem cikornyázása sem kábít el , sőt a szakkifejezések sem . Emberekkel szoktam párbeszédet folytatni , nem pusztán egy, a saját önfontosságától elvakult aggyal .Épp az ilyenek miatt tart itt a világ , akiknek fontosabb az ész , mint a szív . Bár belátom hogy a szív szó számodra tudománytalan kifejezés lehet . ha nem érted akkor előre is elnézésedet kérem . :P

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2012.05.29. 21:38
Szerző: mimindannyian
@Dordzse (48058): Sajnálom, hogy a mondanivalóm nem jutott el hozzád. Bár, bevallom, nem lep meg. Semmi konkrét kérdésre nem tudtál reagálni, csak egy 100 Ft-os ezoterikus katyvaszt válaszoltál, amiből 12 egy tucat. Azon meg pláne nem csodálkozom, hogy totálisan félreismertél. Egy csepp tudomány nem volt a mondandómban. Ha a józan gondolatok számodra ennyire visszataszítóak, akkor visszaengedlek a birkák közé, élj boldogan :mrgreen:

Parapszichológia vagy egy természetes képessége az életnek?

Elküldve: 2012.05.29. 21:43
Szerző: pounderstibbons
@Dordzse (48058):
Megtapasztaltam hogy vannak ilyen gyógyítók . Ennyi . hogy mit miért csinálnak , vagy nem csinálnak , az az ő dolguk , ők is csak emberek .
Ugyanígy az orvosok is csak emberek, de képesek elmagyarázni mit és hogyan csinálnak, amit utána mások megvizsgálhatnak, és mérhető pozitív hatás esetén megtanulhatnak tőlük, ezáltal egyre több és több embernek segítve.

A csodatévőid meg nem hajlandók átadni a tudásukat. Erre két magyarázat lehetséges:
-Nem érdekeli őket, hogy a lehető legtöbb emberen segítsenek, ami viszont az orvosokat igen.
-Nincs mit továbbadniuk.

Te melyikre fogadsz?