Oldal: 4 / 7

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2013.04.28. 15:02
Szerző: Mark1993
@stark (67942):
Nem azt ismeri el
De azt ismeri el. Fordítsunk:

Ahogyan visszaemlékszem arra a beszélgetésre, az elsősorban nem arra koncentrált, hogy pontosan mit is fogunk csinálni Irakban és mit fogunk kezdeni a Közel-Kelettel, mert Izrael biztonsága volt a középpontban. Valójában, ahogy emlékszem lehet, hogy voltak beszélgetések izraeliekkel is kettőnk között, amikor ott voltunk. Tehát az izraeli befolyás meghatározó volt ekkor.

Pontosan mit is akarsz azzal az MNO linkkel?
Az állítás alátámasztása miatt szúrtam be. Azzal még azt is alá lehet támasztani, hogy ezek mindenért antiszemitáznak. Ahogy látom, a kérdést sikerült átugranod.
Próbáltál már tengeri felderítést, légvédelelmi gyakorlatot, vagy utászmunkát végezni atombombával? Na ezért. Ez nem egy stratégiai játék, kifejlesztett atombombáért nem kapsz bonusz egységeket... attól még hogy meg van a nagy A, attól még szükség van más jellegű fejlesztésekre és egységekre is.
Amikor a legjobb vadászrepülők és tankok állnak Izrael rendelkezésére az atomfegyver mellett, akkor minek tolják pénzt a szájukba ?
Mellesleg az USA 3 milliárdot ad évente a zsidóknak fegyverkezésre, Egyiptomnak meg Szaud-Arábiának meg 20 azaz húsz milliárdot... igen kemény ez az izraeli háttérhatalom, hogy ki bírja zsarolni a töredékét annak, amit az arabok kapnak.

Ahogy látom, a wikiről szedted az információidat és a tényeket szelektíven használtad. Azt is oda írhattad volna, hogy:

* Israel has received more U.S. military assistance than any other country, both in terms of grant aid and military sales on a concessional basis.

* Former U.S. President George W. Bush assured Israeli Prime Minister Ehud Olmert that the U.S. would help keep a "qualitative advantage" to Israel over other nations in the region.

avagy továbbra is Izraellel kivételez az USA. Most már csak azt kell bebizonyítanod, hogy Izraelnek az imperialista politika és nem a pro Izrael lobby miatt nyomatják a zsetont és a legjobb fegyvereket.

http://en.wikipedia.org/wiki/Israel%E2% ... litary_aid
Te is láttad a kampányfinanszírozást, tudod hogy kamu, amit most mondasz. Akárcsak az, hogy az izraeliek miatt voltak a háborúk...
Ahogy látom, túl gyorsan nyomtam entert és emiatt kimaradt az is szócska. Így lenne helyes a kijelentés:

"Mert ők IS adják az elnökjelöltnek és a pártjának a kampánypénzt"

Szerinted miért nyomatják a pénzt az elnökjelölteknek a cégek / bankok ?

A másikra meg reagáltam.
Kérlek részletezd a kapcsolatukat a Rockefeller dinasztiával...
Még mindig van részesedésük az ExxonMobilnál

http://money.cnn.com/2008/05/27/news/co ... s.fortune/

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2013.04.29. 12:42
Szerző: stark
@Mark1993 (68283):

Tanulj meg rendesen angolul, a szöveg ezt jelenti:

Ahogyan visszaemlékszem arra a beszélgetésre, az elsősorban nem arra koncentrált, hogy mit fogunk tenni Irakkal és, tulajdonképpen, a Közel-Kelettel kapcsolatban, mert az Izrael-ügy nagy, nagy ügy volt akkoriban. Azt hiszem, valójában, úgy emlékszem, hogy folytattunk párbeszédeket mi ketten, amíg ott voltunk, amin talán még izraeliek is rész vettek. Szóval ennek nagy szerepe volt az egészben.

Az "Izrael biztonsága" és "izraeli befolyás" kifejezéseket te képzeled oda.
Az állítás alátámasztása miatt szúrtam be. Azzal még azt is alá lehet támasztani, hogy ezek mindenért antiszemitáznak. Ahogy látom, a kérdést sikerült átugranod.
És mit is támaszt alá? Semmit, mint a 168 óra cikked?

"Amikor a legjobb vadászrepülők és tankok állnak Izrael rendelkezésére az atomfegyver mellett, akkor minek tolják pénzt a szájukba ?"

Mert Izrael egy kis ország, kis GDP-vel (kisebb, mint Csehországé), ami bőven nem elég arra, hogy ekkora és ilyen modern hadsereget üzemeltessenek. Ha meg kisebb és gyengébb a hadseregük, akkor meg betolják őket az "Allah"-ot sikoltozó eszelősök a tengerbe, és az USA elveszíti az egyik legjobb közel-keleti szövetségesét... csak ezért.

(Pont ugyanazért, amiért nem hagyták Szaddamnak sem, hogy elfoglalja Kuvaitot)
* Israel has received more U.S. military assistance than any other country, both in terms of grant aid and military sales on a concessional basis.
HAS received.

Már nem, mostanra kevesebbet kapnak, mint a többi - a múltban viszont annyit kaptak, hogy ezt több, mint bármilyen más országnak. Mivel őket már 1957 óta támogatja az USA... míg a legtöbb ország ezt nem mondhatja el magáról.

Szerintem egyébként Nagy-Britannia vagy a Szovjetunió több USA-segélyt kaphatott, mint amennyit Izraelnek egy évszázad alatt ki akarnának osztani, csak erre a szócikk írója nem gondolt.

http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6lcs ... rv%C3%A9ny

Akkor most kezdhetsz mesélni a brit és a szovjet lobbi hatalmáról az USA felett...
Szerinted miért nyomatják a pénzt az elnökjelölteknek a cégek / bankok ?
Nem mondom el még egyszer.
Még mindig van részesedésük az ExxonMobilnál
Amikor a saját linked ver pofán:

"The Rockefellers own less than .01% of ExxonMobil "

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2013.05.06. 15:15
Szerző: zkacsa
Sátán hozta be az Evolúció elméletet és egyéb marhaságok:

http://pirulapublic.hungarianforum.com/ ... y-evolucio

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2013.05.09. 16:34
Szerző: Haibane
@zkacsa (68413):

OMG, ennyi butaság szó szerint fájdalmat okoz :S

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2013.05.09. 17:16
Szerző: Tuttisuu
@zkacsa (68413):
A Pirula Public zárt rendszerű, és meghívás alapján lehet csak regisztrálni!
Elsősorban azok hozzászólásait várjuk, akik segíteni szeretnék a többiek ébredezését. A mindent megcáfolók, Vágó féle "szkeptikusok", Macska Összezavaró Kft. emberei... kérjük kíméljenek!
Jó is az az akolmeleg!

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2013.05.09. 17:18
Szerző: Tuttisuu
OFF
@zkacsa (68413): Te hogy a fenébe keveredsz ilyen helyekre?!?
/OFF Elnézést!

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2013.05.09. 21:34
Szerző: zkacsa
@Tuttisuu (68487):

Amióta megismertem wmikit azóta érdeklődök az ilyen érdekes emberek iránt, érdekel a világuk.
Minden ilyen helyhez valahogy wmikin keresztül jutottam el.

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2013.05.10. 10:34
Szerző: Haibane
@Tuttisuu (68486):

mondjuk én még a nicknevem sem adnám egy ilyen oldalhoz brrrr

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2013.05.10. 13:43
Szerző: ennyi

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2013.05.11. 20:37
Szerző: Mark1993
@Solaris (67390):

Fel tudnál sorolni olyan eseteket, mikor Izrael az USA érdekében kezdett el háborúzni ?

Tudtommal nem Izrael támadta meg Irakot az USA "kérésére".

A te magyarázatod épp annyira elrugaszkodott, mint az enyém.


A gyarmatot biztos felfegyvereznéd a helyükben ?

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2013.06.15. 19:31
Szerző: flygandeangel
Van akit meghivtak kozuletek ?

Bilderberg 2013: Secretive Meeting Of Western Power Brokers Begins Near London

http://www.huffingtonpost.com/2013/06/0 ... _ref=world


Bilderberg Group? No conspiracy, just the most influential group in the world

http://www.telegraph.co.uk/news/politic ... world.html

Hol lesz haboru ? Mirol dontottek ?

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2013.06.26. 18:19
Szerző: Question
Szerintetek a kuruc.info tévedéseinek nem érné meg egy külön topic-ot szentelni itt a fórumon?

/azért kérdem meg cselekvés előtt, mert egyrészt nem tudom mennyire tudnánk egy ilyen topicban kerülni a politikát, és mert eddig sem voltak túl sikeresek az általam nyitott témák/

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2013.06.26. 20:34
Szerző: ennyi
@Question (69452): Szerintem nem. Arra ott van a kuruc.info.

Inkabb azt erdemes kiemelni, ha (ritkan) igazat allit. ;-)

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2013.06.27. 00:00
Szerző: mimindannyian
Szerintem sem lenne semmi hozadéka, külön topicban ajnározni őket. Már az eddigi felhozatal is túl sok.

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2013.06.27. 01:04
Szerző: Mark1993
@mimindannyian (69454):

Kuruc hol állít valótlanságot ?

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2013.06.27. 01:59
Szerző: ennyi
@Mark1993 (69455): termeszetesen sehol sem allit valotlansagot, minden szava szintiszta igazsag, csak az igazsag es a teljes igazsag

nekem megis nagyon budos, aljas, mocskos - nyilvan bennem van a hiba

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2013.06.27. 07:43
Szerző: mimindannyian
@Mark1993 (69455): Állítottam, hogy valótlanságot állít?

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2013.06.27. 16:05
Szerző: Mark1993
@ennyi (69456):

A stílusa hagy bőven kívánni valót maga után, meg a túlzott Hitler és Szálasi imádatukkal sem értek egyet, de az tény, hogy sok tényfeltáró dolog csak a kurucon jelenik meg.

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2013.06.27. 19:03
Szerző: Várhegyi Márton
@Mark1993 (69464):
meg a túlzott Hitler és Szálasi imádatukkal sem értek egyet
Van a Hitler- és Szálasi-imádatnak olyan (nem túlzott) foka, amivel egyetértesz?

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2013.06.27. 20:11
Szerző: pounderstibbons
Az összes összeesküvéselmélet Obamáról, vagy majdnem összes, mert biztos vannak amiket jobban titkolnak :) ):

http://www.motherjones.com/politics/201 ... y-theories

Szerintem ez a legjobb:
Obama's adventures on Mars: As a teen, Obama participated in a CIA initiative to teleport to Mars using a top-secret "jump room." Self-described time travelers William Stillings and Andrew Basiago claim to have met the future POTUS at American space bases on the Red Planet. In early 2012, a spokesman for the National Security Council actually acknowledged these claims, and issued a fairly convincing denial.
http://www.wired.com/dangerroom/2012/01/obama-mars/

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2013.06.27. 21:35
Szerző: Solaris
@Question (69452): Ha idehozod a labancok tévedéseit, akkor polidili topik lesz belőle.

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2014.01.23. 17:11
Szerző: pounderstibbons
Van aki szerint a Supertramp együttes albumborítója megjósolta a 9/11-es támadást:
http://gawker.com/supertramp-predicted- ... 1507271933

Kiemelném még az alábbi (szerencsére ironikus) kommentet:
I've personally always suspected Foreigner. I mean, c'mon...The band was formed in 1976, the same year that George H.W. Bush became head of the CIA, which also began the relationship between the Bush family, the House of Saud, and the bin Laden family. Their single, "It Feels Like the First Time"...clearly a reference to the first attack on U.S. soil since Pearl Harbor. " Their album and song "Double Vision", obviously refers to the twin towers. And in 1981, they released the song "Urgent" contains the lyrics: "You're not shy/You get around/You wanna fly/don't want your feet on the ground/You stay up, you won't come down..." are obviously instructions to the terrorists to employ planes in their effort, learn to fly them and don't worry about learning how to land.

Wake up, Sheeple.

(God, this conspiracy shit is easy. I may have found a new calling.)

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2014.01.28. 09:50
Szerző: tamáskodó
A holokausztos topik bezárása miatt itt tudok reagálni röviden arra a hősies megfutamodásra, amit a moderátorok prezentáltak, hiszen a 2. vh utáni perekben az egyik vádpont a nácik ellen éppen az összeesküvés volt. Tehát elmondható, hogy a világtörténelem legvadabb összeesküvéselmélete a zsidó holokauszt.

Ami a holokausztos topik zárszavát illeti, legnagyobb sajnálatomra hemzseg a nettó hazugságoktól, így még elegánsra sem sikerült a kifarolás. Ettől függetlenül bármely értelmes ember, aki veszi magának a fáradtságot, hogy végigolvassa a beírásokat, addig biztosan eljut, hogy még inkább utánanézzen a témának (ha eléggé felkeltette az érdeklődését). Amennyiben ezt megteszi, akkor máris egy holokauszt hívővel kevesebbet számlálunk. Mindennel együtt köszönöm a lehetőséget. Egy kérdés marad csupán: végül is miért hívják ezt a fórumot szkeptikusnak, ha bigottan hisztek tudománytalan zöldségekben?

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2014.01.28. 09:56
Szerző: mimindannyian
@tamáskodó (76998): Megtetted, ami tőled tellett, köszönjük, tanultunk belőle, és már világos, hogy mindenki hülye, csak te vagy helikopter.

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2014.01.28. 10:46
Szerző: Rigel
@tamáskodó (76998):
Mókás ember vagy te!
Még utoljára megmutatod (önként és dalolva) éppen az erre legalkalmasabb autentikus témában, hogy milyen is egy igazi elmebeteg összeesküvés-hívő.
Ugyanis senki ne legyen tévedésben: a holokauszttagadás és a nácimosdatás nem a történelemtudomány kritikus vizsgálata, hanem egy szép zsíros kövérre hízott paranoiás-téveszme, amiben megjelenik minden olyan elem (kezdve a "zsidó háttérhatalom" machinációitól), ami a többi nem épeszű összeesküvéselmélet alapja.
Kedves tamáskodó, te pont ugyanolyan zakkant elme vagy, mint egy chemtrail-hívő vagy egy alufóliasapkás ufó-összeesküvés hívő, csak te a téveszméidet a történelem egyik tragikus részével kapcsolatban éled ki.

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2014.01.28. 11:45
Szerző: tamáskodó
@mimindannyian (76999):

"és már világos, hogy mindenki hülye, csak te vagy helikopter."

Azt mondod, hogy ti mindannyian?

"Megtetted, ami tőled tellett, köszönjük, tanultunk belőle,"

Ha tanultál volna belőle, már nem lehetnél hülye. :)

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2014.01.28. 11:54
Szerző: tamáskodó
@Rigel (77000):

"Mókás ember vagy te!
Még utoljára megmutatod (önként és dalolva) éppen az erre legalkalmasabb autentikus témában, hogy milyen is egy igazi elmebeteg összeesküvés-hívő.
Ugyanis senki ne legyen tévedésben: a holokauszttagadás és a nácimosdatás nem a történelemtudomány kritikus vizsgálata, hanem egy szép zsíros kövérre hízott paranoiás-téveszme, amiben megjelenik minden olyan elem (kezdve a "zsidó háttérhatalom" machinációitól), ami a többi nem épeszű összeesküvéselmélet alapja.
Kedves tamáskodó, te pont ugyanolyan zakkant elme vagy, mint egy chemtrail-hívő vagy egy alufóliasapkás ufó-összeesküvés hívő, csak te a téveszméidet a történelem egyik tragikus részével kapcsolatban éled ki."


Mókásnak az nevezhető, ha valaki, mondjuk hozzád hasonlóan érvek nélkül szól hozzá egy témához, kizárólag az antiszemita, rasszista, náci és efféle szavakat ismételgeve. Ez a szintű "tudományosság" a Vidám vasárnap c. performansz színvonalát idézi.
Azért ha elég erősen hiszel még egy darabig (és gyűjtesz is rá), akkor akár egy gázkamrába is eljuthatsz pár dolláros belépő ellenében.
Kép

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2014.01.28. 12:20
Szerző: Rigel
@tamáskodó (77003):
Barátom, érvek? Vagy azok nincsenek? Csak az üres pofázás a vakvilágba?

Kezdjük ott, hogy még a közönséges "árnyékhatalom" összeesküvés hit is ellentétes a józan ésszel, hiszen ezernyi ország milliárdnyi emberének különféle érdekeivel szemben kéne a rejtélyes "hatalomnak" sikerrel(!) manipulálnia. Még két olyan ország érdeke sem egyezik meg, akik esetleg szövetségben vannak! És akkor nem beszéltünk a társadalmi és gazdasági tehetetlenségről, ami akkor is adott irányba viszi a dolgokat, amikor már szinte mindenki más irányt akarna venni. (Lásd globális felmelegedés elleni hiábavaló harc.)
Egy "árnyékhatalom" feltételezett tevékenysége sokkal de sokkal valószerűtlenebb, mintha valaki egy fogkefével akarna összeterelni egy zsák bolhát. És erre jönnek az ún. "holokauszttagadó" összeesküvéselmélet-hívők, akik az épületes világképükbe nem egy szimpla közönséges "árnyékkormányt" képzelnek bele, hanem egy kimondottan "ZSIDÓ háttérhatalmat"! Engedtessék meg nekem, hogy megállapíthassam róluk: elment az eszük.

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2014.01.28. 13:48
Szerző: alagi
@tamáskodó (76998):

En is udvozlom a dontest hogy a topik bezarult. Azt elleneznem hogy a holokauszttagadast betiltsuk, de amit tamaskodo nekunk ott bemutatott az mar tobb mint eleg volt ahhoz, hogy belelassunk nala hogyan mukodik a dolog. Egyetertek Rigellel, hasonloan rogeszmes megszallott, mint akik abban hisznek hogy repcsikkel mergeket permeteznek rank, vagy hogy a vilagunkat gyikemberek iranyitjak.
Ilyen hozzaallassal, amit bemutatott, barmiben lehet hinni. *

Javasolnam hogy legalabb egy par napra, hetre tiltsatok meg neki a hozzaszolas lehetoseget, nincs szuksegunk arra, hogy ilyen "frappans" viszontvalaszokat olvassunk tole, mint amilyet mimindannyiannak es Rigel-nek valaszolt. Ilyen beka segge alatti szinvonalu hozzaszolasbol mar van eleg ezen a forumon.


*Jellemzo pelda, hogy pl. belinkel egy konyvreszletet, ami azt bizonyitja hogy a taborban ment a szex a latrinan, de az nem tunik fel hogy az elotte levo mondatban meg arrol irnak hogy az elgazositas elkerulese miatt bujkaltak is a latrinan. Az eppen kitalacio, hiszen gazositas nem volt soha, ugye.
Vagy hogy mire milyen bizonyitekokat fogad el, az is nagyon sokatmondo. Ha van ugye egy fotonk, ami allitolag egy zsido embert abrazol a taborban, es tortenetesen ez az ember nagy hassal rendelkezik, az akkor mindent elsopro bizonyitek amellett hogy nem volt semmi rossz a taborokban, ott csak a dozsoles folyt. A masik oldalrol tomerdek tanuvallomas, birosagi vizsgalat eredmenye, es fotok, amin eppen csontsovany emberek es hullahegyek vannak, az mind semmibe veendo, hiszen ranezesre latszik hogy minden hamisitvany.
Az objektivitasnak meg csak a leghalvanyabb miszlikjet sem lehet soraiban felfedezni.

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2014.01.28. 18:52
Szerző: Solaris
@tamáskodó (76998):
A holokausztos topik bezárása miatt itt tudok reagálni röviden arra a hősies megfutamodásra, amit a moderátorok prezentáltak, hiszen a 2. vh utáni perekben az egyik vádpont a nácik ellen éppen az összeesküvés volt. Tehát elmondható, hogy a világtörténelem legvadabb összeesküvéselmélete a zsidó holokauszt.
Mi van? Hullajtod a krokodilkönnyeket? Attól tartok, félreérted a szituációt. A moderátorok nem megfutottak, hanem elegük lett a hülyeségeidből. Lényegében azt állítod, hogy a holokauszt nem történt meg, a nácik bűntelenek voltak, mondhatni gáncstalan lovagok, stb. Ezek rendkívüli állítások, melyekhez adós maradtál a rendkívüli bizonyítékokkal. Elég lett volna csak egyetlen dologra kocentrálnod, pld. Höss esetére és pontról - pontra bizonyítani, hogy koholt vádak alapján, koncepciós perben ítélték el, s személyében - már nem először a történelemben - ártatlan embert küldött a hatalom bitófára. Nem ezt tetted, hanem kapkodtál, mint Bernát a ménkűhöz. Az állításaidat feltétlenül igaznak hiszed, másokét, akik nem a te véleményedet osztják, hamisnak. Minden, ami téged erősít igaz, ami gyengít az hamis. Nem a zsidó holokauszt az összeesküvés, hanem a holokauszt tagadása.
A nürnbergi perben valóban megvádolták a náci vezetőket összeesküvéssel, mégpedig azért, hogy az érvényes német törvények alapján is felelősségre vonhatók legyenek, de ebből semmiféle logika szerint nem következik, hogy a zsidó holokauszt összeesküvés lenne, ahogyan állítod.
Ami a holokausztos topik zárszavát illeti, legnagyobb sajnálatomra hemzseg a nettó hazugságoktól, így még elegánsra sem sikerült a kifarolás. Ettől függetlenül bármely értelmes ember, aki veszi magának a fáradtságot, hogy végigolvassa a beírásokat, addig biztosan eljut, hogy még inkább utánanézzen a témának (ha eléggé felkeltette az érdeklődését). Amennyiben ezt megteszi, akkor máris egy holokauszt hívővel kevesebbet számlálunk. Mindennel együtt köszönöm a lehetőséget. Egy kérdés marad csupán: végül is miért hívják ezt a fórumot szkeptikusnak, ha bigottan hisztek tudománytalan zöldségekben?
Ismét hazudsz. Nincs semmi füllentés Szilágyi zárszavában, legfeljebb te látod annak, mert a saját eszméid rabja vagy. Akit a zsidó holokauszt érdekel és a vita hatására jobban elmélyed benne nem törvényszerűen jut arra, hogy neked és a többi fasisztamosdató neonácinak igaza van.
A hozzászólásaid egy része véleményem szerint súrolta, más része átlépte azt a határt, amit a törvény büntetni rendel, s pusztán a moderátorok jóindulatán múlott, hogy nem téged vágtak ki, hanem a témát zárták le.
Az utolsó mondatbeli kérdésed és állításod a dolgok meg nem értéséből fakad. Itt senki nem hisz zöldségekben rajtad kívül, s ennek bőven bizonyítékát adtad.

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2014.01.28. 19:09
Szerző: Solaris
@alagi (77005): A magam részéről nem örülök annak a döntésnek, hogy a holokausztos topikot lezárták, mert ez olyan téma, ami máig eleven és szükség van arra, hogy megtárgyaljuk. Azzal soha nem értettem egyet, hogy törvényben szabályozták a történelem valamely szakaszának, vagy szakaszainak a kötelező megítélését. Különösen érdekes a helyzet most, mert nyilvánvalóan az állami politika rangjára emelkedett a Horthy-rendszer letisztogatása attól a sok mocsoktól, amit az a rendszer kent önmagára. Mindezért, illetve a magyar zsidóság holokausztjáért, a II. világháborús magyar részvételért a teljes felelősséget szépen a németek nyakába szeretnék varrni. Ezen törekvés, a hivatkozott un. holokauszttagadó törvény és a kormány holokauszt emlékév programja között nyilvánvaló ellentmondásokat látok. Szükségesnek látom újólag elmondani, hogy ellenzem a sajtó és véleményszabadság megnyirbálását. A történelem közös múltunk és szükséges azt megismerni több oldalról, s szükségesnek tartom az eltérő vélemények szabad ütköztetését.

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2014.01.28. 22:51
Szerző: kútásó
@tamáskodó (76998):

"Egy kérdés marad csupán: végül is miért hívják ezt a fórumot szkeptikusnak, ha bigottan hisztek tudománytalan zöldségekben?"

Nem történt semmi más,csak a "vesztésre állók felborították a sakktáblát". :-)

És még azt sem elegánsan tették.(((

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2014.01.28. 22:55
Szerző: kútásó
@Solaris (77011):
"Mindezért, illetve a magyar zsidóság holokausztjáért, a II. világháborús magyar részvételért a teljes felelősséget szépen a németek nyakába szeretnék varrni."

Természetesen a holokausztért is a teljes felelősség Magyarországé,akárcsak az 1968-as Csehszlovákiába történő bevonulásért,az I. Világháborúért és az égiháborúért. :-)

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2014.01.28. 22:59
Szerző: kútásó
@Solaris (77010):

"Lényegében azt állítod, hogy a holokauszt nem történt meg,"

Ezt én nem vettem ki a hozzászólásokból.

Ha te ezt vetted ki,akkor értem,hogy miért szerepel Magyarország az utóbbi időben egyre gyengébben a PISA-teszteken. :-)

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2014.01.28. 23:03
Szerző: kútásó
@alagi (77005):

"rogeszmes megszallott, mint akik abban hisznek hogy repcsikkel mergeket permeteznek rank,"

Kicsit talán nézelődjél,okosodjál mielőtt ilyeneket írsz!:

http://www.sauberer-himmel.de/untersuchungen/

Van itt néhány bizonyíték német alapossággal! És főleg védekezz,mert van rá mód!

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2014.01.28. 23:04
Szerző: Solaris
@kútásó (77014): Te most ilyen hülyének születtél, vagy tanultad valahol? Ha nem értesz magyarul, akkor ne pofázz feleslegesen. Kérj meg valakit arra, hogy felolvassa és elmagyarázza neked azokat a hozzászólásokat, amikre válaszoltál.

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2014.01.28. 23:07
Szerző: Solaris
@kútásó (77015): Elég baj, hogy a tompa agyaddal nem fogtad fel még azt sem, amit "tamáskodó" írogatott. Ennyi ésszel miért nem a kucugon próbálkozol?

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2014.01.28. 23:09
Szerző: Solaris
@kútásó (77016): Tudjuk. Chemtrail. Kifejtetted már. Talán fordulj orvoshoz, s addig is a permetezős agymenéseidet a megfelelő topikba írd.

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2014.01.28. 23:10
Szerző: Solaris
@kútásó (77013): Milyen szerencse, hogy a te véleményed nem sokat nyom a latban.

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2014.01.28. 23:32
Szerző: Szilágyi András
Csak szólok, hogy ez a topik nem a bezárt topik folytatása! Köszi.
--
Moderátor

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2014.01.29. 05:02
Szerző: aszfaltbetyár
@kútásó (77016):
Védekezésként te mit használsz az alufólia csákón kívül?!
:mrgreen:

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2014.01.29. 09:53
Szerző: tamáskodó
@Rigel (77004):

"Barátom, érvek? Vagy azok nincsenek? Csak az üres pofázás a vakvilágba?"

Arra, hogy nincsenek érveid? Az érveid hiányát kihagyott üres hellyel lehetne szimbolizálni.

"Kezdjük ott, hogy még a közönséges "árnyékhatalom" összeesküvés hit is ellentétes a józan ésszel, hiszen ezernyi ország milliárdnyi emberének különféle érdekeivel szemben kéne a rejtélyes "hatalomnak" sikerrel(!) manipulálnia. Még két olyan ország érdeke sem egyezik meg, akik esetleg szövetségben vannak! És akkor nem beszéltünk a társadalmi és gazdasági tehetetlenségről, ami akkor is adott irányba viszi a dolgokat, amikor már szinte mindenki más irányt akarna venni. (Lásd globális felmelegedés elleni hiábavaló harc.)
Egy "árnyékhatalom" feltételezett tevékenysége sokkal de sokkal valószerűtlenebb, mintha valaki egy fogkefével akarna összeterelni egy zsák bolhát. És erre jönnek az ún. "holokauszttagadó" összeesküvéselmélet-hívők, akik az épületes világképükbe nem egy szimpla közönséges "árnyékkormányt" képzelnek bele, hanem egy kimondottan "ZSIDÓ háttérhatalmat"! Engedtessék meg nekem, hogy megállapíthassam róluk: elment az eszük."


A nürnbergi perben szereplő főbb vádpontok:
Béke elleni bűncselekmények.
Emberiesség elleni bűncselekmények.
Háborús bűncselekmények.
Összeesküvés az előző három bűncselekmény elkövetésére.

A zsidó holokauszt maga a legvadabb összeesküvéselmélet.

Szerinted egyébként a BBC például miért vág bele hírhamisításba és fotómanipulálásba?

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2014.01.29. 10:19
Szerző: tamáskodó
@alagi (77005):

"En is udvozlom a dontest hogy a topik bezarult. Azt elleneznem hogy a holokauszttagadast betiltsuk, de amit tamaskodo nekunk ott bemutatott az mar tobb mint eleg volt ahhoz, hogy belelassunk nala hogyan mukodik a dolog. Egyetertek Rigellel, hasonloan rogeszmes megszallott, mint akik abban hisznek hogy repcsikkel mergeket permeteznek rank, vagy hogy a vilagunkat gyikemberek iranyitjak.
Ilyen hozzaallassal, amit bemutatott, barmiben lehet hinni."


Hinni te hiszel fura dolgokban. Zyklon B, ami kiirtja a foglyokat, de a Sonderkommando tagjaira hatástalan és hasonló elmésségek. Nálam egyszerűen működik a dolog: tények, bizonyítékok begyűjtése, gondolkodás, következtetés. Nálatok viszont csak a legutolsó valósul meg.

"Javasolnam hogy legalabb egy par napra, hetre tiltsatok meg neki a hozzaszolas lehetoseget, nincs szuksegunk arra, hogy ilyen "frappans" viszontvalaszokat olvassunk tole, mint amilyet mimindannyiannak es Rigel-nek valaszolt. Ilyen beka segge alatti szinvonalu hozzaszolasbol mar van eleg ezen a forumon."

Ha a béka segge fölé akarod emelni a színvonalat, akkor öncenzúrát javaslok számodra.

"Jellemzo pelda, hogy pl. belinkel egy konyvreszletet, ami azt bizonyitja hogy a taborban ment a szex a latrinan, de az nem tunik fel hogy az elotte levo mondatban meg arrol irnak hogy az elgazositas elkerulese miatt bujkaltak is a latrinan. Az eppen kitalacio, hiszen gazositas nem volt soha, ugye."

Mivel a szex volt a téma, genius boci. :)
Gázosítás volt valóban pl. bableves fogyasztása után. Egyébként nem volt elgázosítás, nem kell rettegned.

"Vagy hogy mire milyen bizonyitekokat fogad el, az is nagyon sokatmondo."

Olyat, ami bizonyító erejű. Tényleg sokatmondó.

"Ha van ugye egy fotonk, ami allitolag egy zsido embert abrazol a taborban, es tortenetesen ez az ember nagy hassal rendelkezik, az akkor mindent elsopro bizonyitek amellett hogy nem volt semmi rossz a taborokban, ott csak a dozsoles folyt. A masik oldalrol tomerdek tanuvallomas, birosagi vizsgalat eredmenye, es fotok, amin eppen csontsovany emberek es hullahegyek vannak, az mind semmibe veendo, hiszen ranezesre latszik hogy minden hamisitvany."

Ha van fotónk, amelyen nagy hassal rendelkező embert látsz, abból nem következik, hogy az zsidó vagy semmi rossz nem volt a táborokban, de az igen, hogy nem igaz az, hogy mindenkit tíz kilósra fogyasztottak szándékosan. A tanúvallomások értékéről tanulmányozd a drezdai bombázások ügyében felkért híres történészbizottság megállapításait. ;) A csontsovány emberekről szintén nem tudod, hogy zsidók-e, azt sem, miért csontsoványak, mint ahogyan azt sem, mikor készültek róluk a felvételek. Ajánlom figyelmedbe Bergen-Belsen esetét. A bírósági vizsgálatokkal ne nevettesd ki magad.

"Az objektivitasnak meg csak a leghalvanyabb miszlikjet sem lehet soraiban felfedezni."

Erről saját esetedben most tanúbizonyságot tettél.

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2014.01.29. 10:29
Szerző: Rigel
@tamáskodó (77023):
tamáskodó írta:A nürnbergi perben szereplő főbb vádpontok:
Béke elleni bűncselekmények.
Emberiesség elleni bűncselekmények.
Háborús bűncselekmények.
Összeesküvés az előző három bűncselekmény elkövetésére.
Akkor talán kezdjük még előbbről! Tisztázzuk a fogalmakat.
"Összeesküvéselmélet"-nek azokat a fikciós elképzeléseket nevezzük, amelyben valós és(!) kitalált információk koncepciózus felhasználásával egy alapjaiban hibás összefüggésekkel rendelkező világképet állítanak össze.
Ettől függetlenül szigorúan a tények alapján léteznek "összeesküvések". A nürnbergi perben is erről beszélnek. Az különbözteti meg a valódi összeesküvéseket az összeesküvéselméletektől, hogy az előbbi kizárólag a tényeken alapul, míg az utóbbi egy hibás (és sokszor beteges) gondolkozásmóddal "felismert" hamis összefüggésrendszer.
tamáskodó írta:A zsidó holokauszt maga a legvadabb összeesküvéselmélet.
A holokauszt történelmi tény. És mint ilyen semmi köze az összesküvéselméletekhez.
A holokauszt tagadása az, ami számos elemét mutatja a tipikus összeesküvéselméletnek! Például a valós és hamis információkból levont hibás összefüggések mindig felbukkannak benne. Ennek eklatáns példája az az eszement baromság, hogy a "zsidók a saját titkos világuralmi érdekeik miatt robbantották ki a világháborút, és olyan gonoszul ravaszok voltak, hogy a saját véreiket is milliószámra hagyták koncentrációs táborba hurcolni csakis azért, hogy a náci németországot agresszornak tüntethessék fel." Na, az ilyen "gondolatmenet" esetén dobja le az ékszíjat egy egészséges logikával gondolkodni képes ember agya!

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2014.01.29. 10:33
Szerző: Rigel
@Rigel (77025):
Miután a részemről eléggé világossá tettem, hogy szerintem a "holokauszt-tagadás" egy tipikus összeesküvés-elmélet, a részemről a témát itt befejezem. Senkinek nem fogok semmiféle holokauszttal kapcsolatos válaszára a továbbiakban reagálni. Ez nem "megfutamodás", hanem a moderáció figyelmeztetésének betartása: a holokauszt, mint esemény nem tartozik ebbe a témába!

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2014.01.29. 11:44
Szerző: tamáskodó
 **MODERÁLVA** @Solaris (77010):

"Mi van? Hullajtod a krokodilkönnyeket?"

Tökéletesen hidegen hagy a topik sorsa. Nem előttem homály a zsidó holokauszt valódi története.

"Attól tartok, félreérted a szituációt. A moderátorok nem megfutottak, hanem elegük lett a hülyeségeidből."

Pontosan értem a helyzetet. Amikor már a gyilkos gázkamrák működését is bizonyítani kellett volna, tényleg elfogyott a szufla.

"Lényegében azt állítod, hogy a holokauszt nem történt meg, a nácik bűntelenek voltak, mondhatni gáncstalan lovagok, stb."

Olyan holokauszt, amilyenről ez az emlékév szól, biztosan nem volt. Bűntelen ember szerintem még nem volt, de te lehet, hogy ismersz ilyet.

"Ezek rendkívüli állítások, melyekhez adós maradtál a rendkívüli bizonyítékokkal."

A holokauszt megtörténte a leggyakrabban szajkózott formáiban valóban rendkívüli állítás, amelynek bizonyítékaival még adósak azok, akik propagálják. Mert tudod, ez a menetrend. Azt állítod, hogy holokauszt volt? Akkor bizonyítsd.

"Elég lett volna csak egyetlen dologra kocentrálnod, pld. Höss esetére és pontról - pontra bizonyítani, hogy koholt vádak alapján, koncepciós perben ítélték el, s személyében - már nem először a történelemben - ártatlan embert küldött a hatalom bitófára."

A vádakat kell bizonyítani, te észlény.

"Nem ezt tetted, hanem kapkodtál, mint Bernát a ménkűhöz. Az állításaidat feltétlenül igaznak hiszed, másokét, akik nem a te véleményedet osztják, hamisnak. Minden, ami téged erősít igaz, ami gyengít az hamis. Nem a zsidó holokauszt az összeesküvés, hanem a holokauszt tagadása."

Kapkodni legfeljebb ti kapkodtatok. Én a kérdésekre válaszoltam.
Ami életszerű és tudományosan igazolható, azt tekintem igaznak, ami ezekkel szöges ellentétben áll, azt hamisnak.
A zsidó holokauszt a Nr. 1 összeesküvéselmélet.

"A nürnbergi perben valóban megvádolták a náci vezetőket összeesküvéssel, mégpedig azért, hogy az érvényes német törvények alapján is felelősségre vonhatók legyenek, de ebből semmiféle logika szerint nem következik, hogy a zsidó holokauszt összeesküvés lenne, ahogyan állítod."

Mely német törvény mely passzusára gondolsz?
A nürnbergi perben német bíróság járt el?
Összeesküvéselmélet, hiszen a németeket összeesküvéssel vádolták (bizonyíték nélkül).

"Ismét hazudsz."

Megtehetném, hogy minősítelek, hiszen hibát hibára (bűnt bűnre?) halmozol, de eltekintek tőle.

"Nincs semmi füllentés Szilágyi zárszavában, legfeljebb te látod annak, mert a saját eszméid rabja vagy."

Akkor csemegézzünk:
1. "A Holokauszt történetével kapcsolatban kétségkívül köztudatba került néhány propagandisztikus túlzás. Ezek azonban olyan lényegtelen részletkérdéseket érintenek, mint a szappan vagy a lámpaernyő sztorija. Az is bizonyos, hogy van néhány kiszínezett tanúvallomás is. Mindezek azonban nem érintik azt a bizonyított tényt, hogy a Holokauszt megtörtént, és ennek során közel 6 millió európai zsidót semmisítettek meg."
2. "Demográfiai, népszámlálási adatok: ha nem ölték meg a hatmillió zsidót, akkor hova lettek?"
3. "A hangyaszorgalommal összegyűjtött linkjei, képei azonban nem állnak össze semmi fajsúlyossá. Az érvei többnyire személyes hitetlenkedések (pl.: ugyan hogy lehetne 80-100 embert betömni egy marhavagonba - sajnos lehet), hibás érvelések (pl.: mivel a II. világháború előtt már csináltak zsugorított fejeket, ebből következik, hogy a nácik nem csináltak), vagy tanúvallomásokban pontatlanságok kimutatása (irreális elvárás, hogy minden tanúvallomás hibátlan legyen, az emberi emlékezet nem tökéletes), ezen felül az elképzelésébe nem vágó dokumentumokat, bizonyítékokat egyszerűen hamisítványnak minősíti. Némelykor pedig olyan tudatos torzításokat adott elő (pl. Polgár Angéla története), amelyek alapján kétségbe vonható, hogy tisztességes módon vett részt a vitában."
4. "tamáskodó pedig egyre kevésbé próbálja az állításait alátámasztani, inkább beéri gunyoros és provokatív beszólásokkal, amiket még élvez is."

"Akit a zsidó holokauszt érdekel és a vita hatására jobban elmélyed benne nem törvényszerűen jut arra, hogy neked és a többi fasisztamosdató neonácinak igaza van."

Azért írtam azt, hogy bármely értelmes ember.

"A hozzászólásaid egy része véleményem szerint súrolta, más része átlépte azt a határt, amit a törvény büntetni rendel,"

Közkeletű tévedés (ismét a tájékozottság hiánya mutatkozik nálad).

"s pusztán a moderátorok jóindulatán múlott, hogy nem téged vágtak ki, hanem a témát zárták le."

Moderátorok jóindulata. Az objektív vagy szubjektív kategória?

"Az utolsó mondatbeli kérdésed és állításod a dolgok meg nem értéséből fakad. Itt senki nem hisz zöldségekben rajtad kívül, s ennek bőven bizonyítékát adtad."

Én értem a dolgokat. A zöldséges kofák ti vagytok.[/moder]

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2014.01.29. 11:51
Szerző: tamáskodó
 **MODERÁLVA** @kútásó (77013):

"Nem történt semmi más,csak a "vesztésre állók felborították a sakktáblát".

És még azt sem elegánsan tették."


Nincs benne semmi meglepő. Csak a szokásos forgatókönyv. ;)[/moder]

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2014.01.29. 11:54
Szerző: tamáskodó
@Solaris (77010):

Az erre írott válaszom törlésre került. Nyilván az objektivitás jegyében. ;)

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2014.01.29. 11:57
Szerző: Question
@tamáskodó (77029):
Nem beszélj olyan dolgokról, amikhez nem értesz! ;)

A legvadabb összeesküvéselméletek

Elküldve: 2014.01.29. 15:38
Szerző: Solaris
@tamáskodó (77029): OFF
A moderátor dolga, hogy törölje, amit jónak lát. A te dolgod, hogy szó nélkül vedd tudomásul a törlést és azt a figyelmeztetést is, hogy ez a topik nem a bezárt holokausztos téma folytatása. Ha annyira fontos, akkor írd meg a számomra magánlevélben. Nem nehéz, nyomd meg a PÜ gombot valamelyik hozzászólásomnál.
/OFF Elnézést!