Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Magyarság eredete, kitalált 300 év
Avatar
Question
Hozzászólások: 1060
Csatlakozott: 2012.05.30. 14:38

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: Question » 2012.11.13. 19:04

Ebből a cikkből idézve: http://kuruc.info/r/6/55965/
1. Készítettek-e a megölt zsidók holttesteit felhasználva szappant, illetve lámpaernyőt a nácik? Ha nem, akkor miért állították egészen 1990-ig „hivatalosan” is, miért tanították az iskolákban is, hogy igenis létezett az emberi zsírból készített szappan és az emberbőrből készült lámpaernyő?
2. Miért állította olyan sok szemtanú, hogy látott gázkamrákat Buchenwaldban, Bergen-Belsenben és Dachauban, sőt, más németországi táborokban is, amikor az 1960 óta érvényes „hivatalos” holodogma szerint csakis hat, a Lengyel Főkormányzóság területén felállított „haláltáborban” működtek gázkamrák? És vajon mennyivel szavahihetőbbek az auschwitzi gázkamrákról beszámoló szemtanúk, mint azok, akik a dachaui vagy a bergen-belseni gázkamrákról (és légkalapácsos, elektromos áramos, vízbe fojtásos kivégzésekről) mondtak valótlanságokat?
3. Miképpen lehetséges, hogy noha 1990-ben „hivatalosan” 4 millióról 1,1 millióra csökkentették az Auschwitzban életüket veszített zsidók számát, ennek ellenére a 6 milliós áldozati szám mégsem változott?
4. És végezetül: miféle logika alapján állítjátok, hogy az, aki a fenti kérdéseket megfogalmazza, népirtást akar elkövetni?
És a saját reakcióim rá:
1, Úgy tudom, ez valóban tévedés volt a történészek részéről. Viszont abból, hogy ez egy téves információ, egyáltalán nem következik, hogy az összes kapcsolódó esemény sem történt meg.
2, Hasonló téves logika: az, hogy vannak nem szavahihető szemtanúk, nem jelenti azt, hogy mind az. Forráskritikára persze nyilván szükség van.
3, Gondolom a 6 milliós szám nem egy összeadás eredménye, hanem tudják, hogy kb. ennyien tűntek el. Úgy gondolták egy darabig, hogy a 6-ból 4 millió Auschwitz-ban halt meg. Ezt az állításukat módosították, de ettől még a 6 milliós szám logikailag megmaradhat, csak máshol haltak meg sokan, akikről eddig azt gondolták, hogy Auschwitz-ban halt meg.
4, Valóban logikátlan ezt állítani, viszont tegyük azért hozzá: az előítéletesség a cikk szerzőjétől sem áll messze, így fura ezt másokon számon kérni.

Egyébként szépen meg lehet figyelni azt a gyenge retorikai technikát, hogy a témáról már úgy beszélünk, mintha igaz lenne, amit bizonyítani szeretnénk (pl.:"holodogma"). Azért ez nem így működik.
0 x

Gézoo
Hozzászólások: 3979
Csatlakozott: 2011.03.02. 10:22

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: Gézoo » 2012.11.13. 19:09

@Question (57498): Nagy szerencséje az idézett cikk szerzőjének, hogy nem Németországban él. Ott ugyanis a törvény bünteti a holokauszt tagadását.
0 x

Avatar
Tuttisuu
Hozzászólások: 1375
Csatlakozott: 2011.09.25. 23:11

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: Tuttisuu » 2012.11.13. 19:26

@Gézoo (57501): Pár éve már Magyarországon is!
0 x

Szilágyi András
*
*
Hozzászólások: 6521
Csatlakozott: 2009.12.05. 09:31
Tartózkodási hely: Budapest

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: Szilágyi András » 2012.11.13. 19:37

@Question (57498):
A 3. ponthoz:
Nem figyeltél, korábban már volt erről szó.
Az auschwitzi táblán szereplő 4 milliós számot a történészek soha nem vették komolyan, és soha nem volt beleszámolva a 6 millióba.
A 6 milliós becslés nem különféle emléktáblákon szereplő adatok összeadásával készült.
0 x

Avatar
Solaris
Hozzászólások: 3584
Csatlakozott: 2012.07.25. 17:32

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: Solaris » 2012.11.13. 22:06

@Question (57498): Az az 1.pont azért érdekes. A történet lényege a következő:

"1944-ben a Danzigi Anatómiai Intézetben Rudolf Spanner professzor kísérletezni kezdett a tetemek boncolása során keletkező melléktermékek szappanfőzéshez való hasznosításával. A konradsteini elmegyógyintézetből, a königsbergi börtönből és a stutthofi koncentrációs táborból származó holttestekből összesen 10 és 100 kg közötti mennyiségű szappan készült az intézetben saját használatra."
0 x

Avatar
stark
Hozzászólások: 1279
Csatlakozott: 2011.08.30. 14:31
Tartózkodási hely: UK

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: stark » 2012.11.13. 23:09

@tamáskodó (57433):

Ezt észre se vettem:
Bankár létedre milyen tájékozott vagy a nyugdíjak ügyében.
OFF
Sajnos ma, Magyarországon szinte csak a bankárok és a szociológusok vannak azzal egyáltalán tisztában, hogy milyen rettenetes jövő elé néz a magyar nyugdíjrendszer. Szóval ez a "bankár létedre" eléggé mellényúlás.
/OFF Elnézést!
0 x

lorenz
Hozzászólások: 3119
Csatlakozott: 2011.06.29. 14:22
Tartózkodási hely: Budapest-Nagyvárad

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: lorenz » 2012.11.16. 15:10

Ezek a felvételek természetesen hamisítványok, igaz?


http://www.dailymotion.com/video/x3j9e6 ... KYBOmf4I78
0 x

lorenz
Hozzászólások: 3119
Csatlakozott: 2011.06.29. 14:22
Tartózkodási hely: Budapest-Nagyvárad

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: lorenz » 2012.11.18. 17:06

Érdekes cikk frissen az Indexről:


http://index.hu/tudomany/tortenelem/201 ... lesztinat/
0 x

Avatar
aszfaltbetyár
Hozzászólások: 225
Csatlakozott: 2012.09.30. 15:06
Tartózkodási hely: Budapest

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: aszfaltbetyár » 2012.11.18. 22:29

Témába vágó bejegyzés a lemilről:
http://lemil.blog.hu/2012/11/16/a_bossz ... zabaditasa
0 x

tamáskodó
Hozzászólások: 1351
Csatlakozott: 2012.07.17. 20:12

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: tamáskodó » 2012.11.21. 19:51

@lorenz (57448):

Kedves Lorenz!

Elnézést, hogy ilyen soká tudok csatlakozni újra az eszmecseréhez, de én még messze állok a bankárstátusztól, így mások szabják az időbeosztásomat. :)

Nos, a termékeny vita alapfeltétele, hogy először is meghatározzuk, mi annak a tárgya. Azaz, meg kell határoznotok azt, amit még senki sem tudott ezidáig, vagyis mit kell érteni holokauszt alatt. És most tekintsünk el attól, hogy rengeteg féle holokauszt ismert a nukleáristól a kannibál holokausztig. Tehát az ún. zsidó holokauszt definiálására lennék kíváncsi, annak ismérveivel együtt. Erre lehetne igazából reflektálni.
0 x

tamáskodó
Hozzászólások: 1351
Csatlakozott: 2012.07.17. 20:12

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: tamáskodó » 2012.11.21. 19:55

@Question (57466):

Én sohasem hiszek el hülyeségeket, éppen ezért nem vagyok holodogma függő sem. Mivel magyarázod a koncentrációs táborokban használt szükségpénzeket, tömeges születéseket, óvodát, gyerekkonyhát, kórházat, levelezési, csomagfogadási gyakorlatot stb.?
0 x

tamáskodó
Hozzászólások: 1351
Csatlakozott: 2012.07.17. 20:12

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: tamáskodó » 2012.11.21. 20:04

lorenz írta:Esküszöm, mindjárt felmegyek a kurucra, összeszedek pár érvet és elkezdek magamban vitatkozni.

Mire ez az emberke hozzákezd, bezárják a topicot.
Ha valamelyikőtök otthon van a témában, írja meg, hogy mik a leggyakoribb érveik a holocaust tagadóknak.
@lorenz (57483):

Kedves Lorenz!

Még nem zárták be. Egyébként jól teszed, ha felmész a kurucra. Sok újdonsággal találkozhatsz, amik egy részét én küldtem be, mivel máshol nem kerülhetne nagy nyilvánosság elé. Nincs olyan, hogy holokauszt tagadó. Tagadni csak valami valósat lehet. Nincsenek például yetitagadók sem, pedig a legtöbben nem hisznek benne. A holokauszt megtörténtét el nem ismerők vagy kételkedők legfőbb érve, hogy sem tárgyi, sem okirati bizonyítékok nem léteznek erre vonatkozóan. Persze, mint korábban írtam, előbb igazából konkrétan meg kellene határozni, mit is kellene érteni a holokauszt alatt.
0 x

tamáskodó
Hozzászólások: 1351
Csatlakozott: 2012.07.17. 20:12

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: tamáskodó » 2012.11.21. 20:15

@Gézoo (57501):

Micsoda demokrácia! :o
0 x

tamáskodó
Hozzászólások: 1351
Csatlakozott: 2012.07.17. 20:12

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: tamáskodó » 2012.11.21. 20:16

@Tuttisuu (57503):

Magyarországon nem. :facepalm:
0 x

tamáskodó
Hozzászólások: 1351
Csatlakozott: 2012.07.17. 20:12

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: tamáskodó » 2012.11.21. 20:19

@Szilágyi András (57506):

Érdekes amit mondasz, csak az a baj, hogy a hivatalos holodogma szerint a táblacseréig 4 millió halt meg Auschwitzban és összesen 6 millió a Reich befolyási övezetében. De nincs min meglepődni, mert a holokauszttal összefüggő számkavalkádot még egy kabbalistának is nehéz lenne követni.
0 x

tamáskodó
Hozzászólások: 1351
Csatlakozott: 2012.07.17. 20:12

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: tamáskodó » 2012.11.21. 20:23

@Solaris (57557):

Ez tényleg érdekes! Főleg a 10 és 100 kg közötti. Elég tudományosan hangzik. Azt hiszem meglepődnél, ha a rendőrök bevinnének vérvételre közúti ellenőrzés után és az eredményre azt mondanák, hogy a véralkoholszinted 0 és 2 ezrelék közötti, majd meg is büntetnének.
0 x

tamáskodó
Hozzászólások: 1351
Csatlakozott: 2012.07.17. 20:12

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: tamáskodó » 2012.11.21. 20:26

@stark (57583):

Az nagyon vidám lenne, ha csak a szociológusok lennének vele tisztában. Akkor ugyanis nem kellene tartani tőle. A bankárok tisztában vannak vele, hiszen ők hajtják végre részben az ország tönjretételét.
0 x

Avatar
stark
Hozzászólások: 1279
Csatlakozott: 2011.08.30. 14:31
Tartózkodási hely: UK

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: stark » 2012.11.21. 20:33

@tamáskodó (58071):
A bankárok tisztában vannak vele, hiszen ők hajtják végre részben az ország tönjretételét.
Hogyan csinálják?

Részletezd ebben a topicban kérlek:
viewtopic.php?f=14&t=435
0 x

Avatar
stark
Hozzászólások: 1279
Csatlakozott: 2011.08.30. 14:31
Tartózkodási hely: UK

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: stark » 2012.11.21. 20:34

@tamáskodó (58071):

OFF
Nem nagyon vidám lenne, hanem nagyon szomorú, hogy ilyen kevesen látják a jelenlegi nyugdíjrendszer elkerülhetetlen és katasztrofális bukását...
/OFF Elnézést!
0 x

tamáskodó
Hozzászólások: 1351
Csatlakozott: 2012.07.17. 20:12

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: tamáskodó » 2012.11.21. 20:53

@Question (57498):

Kedves Question!

1. Nem történészi tévedés volt, hanem háborús propaganda. Már az I. vh-ban terjesztették egy részüket. A történészek egy része sajnos kritikátlanul átvette (ennyit is ért tudományos hitelük), a többi pedig hallgatott évtizedekig vagy elhallgattatták.
2. Nem általánosításról van szó, hanem arról, hogy azok a tanúk, amelyek vallomása beilleszthető a holodogmába, kivétel nélkül kenterbe verné az X akták összes részét. Az olyan ritka vallomások, amelyek például arról szólnak, hogy a "túlélő" visszavágyik mondjuk Theresienstadtba, nem kapnak reflektorfényt.
3. Nem, nem összeadás eredménye. A 6 milliós szám már ősidők óta a zsidó tudat része és a holokauszt élményhez kapcsolódik. Hitler még ötlet szintjén sem létezett, amikor a 6 milliós holokauszt már a zsidó mitológia része volt. A számok folyton változtak. 1944-45-ben még Auschwitzot egy kis jelentőségű tábornak nevezték. Treblinka volt a sztár, mert ott többszázezer ember halt meg a szovjetek szerint. Az 1947-es Auschwitz-perben még 300.000 halottról szólt a vádló. És ez a halottak összlétszáma lett volna. De azóta nem kis infláció volt. Ezt a bankárok is jól tudják. :)
4. Az előítélet és a tapasztalat nem ugyanaz. Ha azt feltételezed egy állatkerti oroszlánról, hogy veszélyes fenevad, az nem előítéleten, hanem tapasztalaton (ismereteken) alapszik.
0 x

Avatar
stark
Hozzászólások: 1279
Csatlakozott: 2011.08.30. 14:31
Tartózkodási hely: UK

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: stark » 2012.11.21. 20:56

@tamáskodó (58074):

Források?

Csak azért, mert az adataid sehogy nem stimmelnek. Kezdve azzal, hogy a tárgyalás '46-ban kezdődött, és 2,5 millió ember halálával vádolták Höss-t...
0 x

tamáskodó
Hozzászólások: 1351
Csatlakozott: 2012.07.17. 20:12

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: tamáskodó » 2012.11.21. 21:03

@lorenz (57791):

Kedves Lorenz!

Dachauval alaposan melléfogtál. Azok a csontsovány emberek, akiket a felvételeken látsz, betegek. Akik nem kapták el a tífuszt, igen jó állapotban szabadultak ki a táborból. Dachauban még pocakos embert is láthatsz a felvételeken. De ott van Stephen Ross (ez a felvett ami neve), aki szintén innen szabadult 14 évesen és állítása szerint ez már a 10. tábor volt, amit megjárt. Valahogy mindet túlélte. Ő egyébként a dachaui tábor arca. Dachauban a foglyok és az amerikai katonák is mészárlást hajtottak végre a tábori személyzet között. Ennek nagy jelentősége volt Simon Wiesenthal barátunk karrierjében is. Holnap folyt. köv., mert most nincs több időm. Üdv.
0 x

Avatar
stark
Hozzászólások: 1279
Csatlakozott: 2011.08.30. 14:31
Tartózkodási hely: UK

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: stark » 2012.11.21. 21:05

@tamáskodó (58074):

Attól tartok nem érted, hogy ez hogyan működik a felnőttek között - nem téged akarlak ezzel leminősíteni, hanem látom, hogy a kuruc érveléséhez vagy hozzászokva, ők pedig finoman szólva is gyerekesek - ezért elmagyarázom.

Oké, értjük, hogy szerinted az úgy nem igaz, és szerinted a holokauszt dogma.

Viszont amiben te hiszel, az teljesen biztosan az. Tök jó, hogy szerinted csak 300.000 halottról szólt a vád, de ez mellé légyszíves linkeld, vagy oszd meg, hogy honnan veszed ezt a számot.

Mert erre én mondhatom azt is, hogy 19 millió halottról szólt a vád, és annyi is volt valójában, csak ti rohadt náciak azóta is folyamatosan hazudjátok lefele... :D - nyilván hülyeség lenne ezt mondanom, de pontosan annyi bizonyító ereje van a te 300.000-nek, mint az én 19 milliómnak forrás nélkül...

Tehát: légyszíves ne gyere levegőből előkapott adatokkal, támaszd alá...
0 x

Avatar
stark
Hozzászólások: 1279
Csatlakozott: 2011.08.30. 14:31
Tartózkodási hely: UK

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: stark » 2012.11.21. 21:07

@tamáskodó (58076):

Sőt, nem csak hogy pocakosak voltak, még kaptak is 2 millárd márkát - fejenként - és egy "Adolf liebst dich" emlékkártyát egy csokor virággal, miután elfurikáztak őket azokhoz a villákhoz, amit az SS épített nekik.

De most komolyan, forrás, alátámasztás...
0 x

Avatar
stark
Hozzászólások: 1279
Csatlakozott: 2011.08.30. 14:31
Tartózkodási hely: UK

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: stark » 2012.11.21. 21:08

Ide látom, hogy nehéz esettel van dolgunk...
0 x

tamáskodó
Hozzászólások: 1351
Csatlakozott: 2012.07.17. 20:12

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: tamáskodó » 2012.11.21. 21:28

@stark (58075):

Kedves stark!

Kezdem azt hinni, hogy elgyengültél. Egyébként mázlid van, hogy még észrevettem a hozzászólásod. A krakkói Auschwitz-per 1947. nov. 24-én kezdődött és 1947. dec. 22-ig tartott (jó hosszú volt, ugye). A halálos ítéleteket 1948. jan. 24-én hajtották végre.

A korabeli filmhíradó tudósítása, amiből megtudhatod a vád 300.000-es számát.

http://www.youtube.com/watch?v=7f2udIrpHts
0 x

Avatar
stark
Hozzászólások: 1279
Csatlakozott: 2011.08.30. 14:31
Tartózkodási hely: UK

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: stark » 2012.11.21. 21:31

@tamáskodó (58080):

Hmm... ez kiknek is a pere?

Én Höss 1946 ápr. 15-én Nürbergben kezdődő, majd Lengyelországban folytatódó tárgyalására gondoltam...
0 x

Avatar
stark
Hozzászólások: 1279
Csatlakozott: 2011.08.30. 14:31
Tartózkodási hely: UK

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: stark » 2012.11.21. 21:34

@tamáskodó (58080):

Ja, oké, megvan!

A filmről egy kérdés: te hiszel a médiának? :D
0 x

tamáskodó
Hozzászólások: 1351
Csatlakozott: 2012.07.17. 20:12

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: tamáskodó » 2012.11.21. 21:39

@stark (58082):

Én tudom, hogy 300.000 sem volt, de te akartál egy forrást. A kuruc pedig még nem létezett az 1948-as ítélethirdetéskor. :)

Láthatod, hogy hasszámok kavalkádjáról van szó. De holnap folytatom, mert látom, veletek az elejétől kell kezdeni.
0 x

Avatar
stark
Hozzászólások: 1279
Csatlakozott: 2011.08.30. 14:31
Tartózkodási hely: UK

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: stark » 2012.11.21. 21:48

@tamáskodó (58083):

De már egy elég régen kiderített, hamis szám a 300.000....

http://www.nizkor.org/ftp.cgi/orgs/inte ... s.response
0 x

Avatar
stark
Hozzászólások: 1279
Csatlakozott: 2011.08.30. 14:31
Tartózkodási hely: UK

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: stark » 2012.11.21. 21:52

@tamáskodó (58083):

Egyáltalán nem hasszámok kavalkádjáról van szó, annak idején még a háború össz. áldozatainak száma is ugyanígy vitatott volt egy darabig, nagyon szélsőséges számokkal... Ha megnézed az összes népirtást, mindenütt különböző számokat adnak meg eleinte, nagyon széles határértékek között, aztán a kutatással konkretizálódik a szám...
0 x

Avatar
stark
Hozzászólások: 1279
Csatlakozott: 2011.08.30. 14:31
Tartózkodási hely: UK

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: stark » 2012.11.21. 22:03

@tamáskodó (58083):
Én tudom, hogy 300.000 sem volt
Ez csak most tűnik fel... tudod :D

Kurucot olvasol, el is hiszed, azt azt hiszed, hogy tudsz valamit... óh, az ártatlan gyermeki naivitás...

Viccet félretéve, a fenti linkem türkében, eljutnék egy másik pontig: a forráskritikához... azaz hogy csak mert egy régi filmhíradó neked szimpatikusabb számot mond, mint a Vöröskereszt, még nem biztos, hogy igaz...
0 x

Avatar
Tuttisuu
Hozzászólások: 1375
Csatlakozott: 2011.09.25. 23:11

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: Tuttisuu » 2012.11.21. 22:08

@tamáskodó (58083):
Én tudom, hogy 300.000 sem volt...
Ez neked egy érv? Komolyan szakértőnek hívod magad, meg leszólod a történészeket? Ember forrás+kritika! Nem Kijelentések erdeje!
0 x

Avatar
Tuttisuu
Hozzászólások: 1375
Csatlakozott: 2011.09.25. 23:11

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: Tuttisuu » 2012.11.21. 22:09

0 x

Avatar
Tuttisuu
Hozzászólások: 1375
Csatlakozott: 2011.09.25. 23:11

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: Tuttisuu » 2012.11.21. 22:19

@tamáskodó (58068):
A jogszabály mai napon (2012.XI.21.) hatályos állapota:
BTK: "A nemzeti szocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása

269/C. § Aki nagy nyilvánosság előtt a nemzeti szocialista vagy kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.c ... 7800004.TV (2012.11.21. 22:08)
0 x

lorenz
Hozzászólások: 3119
Csatlakozott: 2011.06.29. 14:22
Tartózkodási hely: Budapest-Nagyvárad

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: lorenz » 2012.11.21. 22:23

@tamáskodó (58066):

"A holokauszt megtörténtét el nem ismerők vagy kételkedők legfőbb érve, hogy sem tárgyi, sem okirati bizonyítékok nem léteznek erre vonatkozóan."


Komolytalan érv.Te a saját szemednek sem hiszel, mert nem AKARSZ hinni.Antiszemita vagy, és nálad ez a zsigeri gyűlölet az alapja mindennek.Legyen az történelem(holocaust, Trianon), gazdaság vagy politika.

Miért csak a kurucot fogadod el autentikus forrásnak?Miből gondolod, hogy ott az igazság?
Én válaszolok helyetted.Azért, mert az a fajta "igazság" TETSZIK neked.Ellátja kellő mennyiségű gyűlöletadaggal a lelkedet.Sütkérezhetsz a falka melegségében, és ez olyan jó!

A fentiekből sajnos logikusan következik- és ez a többi szkeptikusnak is szól-, hogy te soha nem leszel meggyőzhető, soha nem ismernéd el, hogy igazunk van, és azok a dolgok igenis megtörténtek.
Az érvelésed roppant egyszerű lesz.A tanúvallomások hamisak, esetleg erőszak hatására íródtak, a képek hamisítványok ill.betegségtől legyengült, természetes halállal elpusztult embereket ábrázolnak.Az indíték is megvan a hazugságok terjesztésére, mit akarunk még, nem igaz?
Amikor hozzád hasonlóval akadok össze egy fórumon vagy blogon, az első reakcióm mindig egy bizonyos fajta szégyenérzet.Azt szégyellem, hogy ugyanaz az anyanyelvünk.
0 x

Avatar
stark
Hozzászólások: 1279
Csatlakozott: 2011.08.30. 14:31
Tartózkodási hely: UK

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: stark » 2012.11.21. 22:25

@Tuttisuu (58089):

OFF
Jó-jó, az most oké, hogy ez Magyarországon most törvénytelen, de a vita kedvéért ne azzal érveljünk, hogy a véleményét büntetni a törvény... főleg hogy szerintem amúgy is visszás a hülyeséget és/vagy megvezethetőséget is büntetni a rosszindulat mellett...
/OFF Elnézést!
0 x

Avatar
stark
Hozzászólások: 1279
Csatlakozott: 2011.08.30. 14:31
Tartózkodási hely: UK

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: stark » 2012.11.21. 22:31

@lorenz (58090):

Nekem is hasonló a véleményem róla, de azért a helyzet az, hogy azzal hogy ezt így leírod, csak az fog történni hogy közli, hogy "kimosták az agyad a zsidók" vagy valami hasonló, toronymagas baromságot, és elintézi magában az egészet.

El se gondolkodik azon, hogy ő maga miért gondolja azt, hogy marginális 1948-as híradók szövege hitelesebb lehet, mint a Vöröskereszt hivatalos számadása, vagy hogy miért hisz jobban a Kuruc-nak, mint a tájékozottabb forrásoknak.

Az, hogy egy az anyanyelvünk, az sajnos tipikus, a magyarok híresen rosszak a múltbéli bűnök feldolgozásában, az általános- és középiskolás tananyagból ritkán villan ki a magyarokra negatív információ. Arról ne is beszéljünk, hogy úgy, ahogy a Kádár-rendszer elhazudta a szovjetek és a magyar kommunisták bűneit, most a jobboldali szavazóblokk kevésbé értelmes része ugyanúgy hazudja el a jobboldali diktatúrák és a magyar jobboldal regnálása alatt elkövetett atrocitásokat.

Ez is a velünk élő kommunizmus egy szomorú hagyatéka... ugyanis ha a magyarság együtt tudott élni a hazudozással akkor (sőt, megszokta, megszerette), akkor bizony együtt tud most is...
0 x

Avatar
Tuttisuu
Hozzászólások: 1375
Csatlakozott: 2011.09.25. 23:11

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: Tuttisuu » 2012.11.21. 22:37

@stark (58091):
Jó-jó, az most oké, hogy ez Magyarországon most törvénytelen, de a vita kedvéért ne azzal érveljünk, hogy a véleményét büntetni a törvény... főleg hogy szerintem amúgy is visszás a hülyeséget és/vagy megvezethetőséget is büntetni a rosszindulat mellett...
Ha jobban megnézed, az én részemről nem a ti vitátokban volt ez érv, hanem egy másikban.

Ebben:
Nagy szerencséje az idézett cikk szerzőjének, hogy nem Németországban él. Ott ugyanis a törvény bünteti a holokauszt tagadását.
@Gézoo (57501): Pár éve már Magyarországon is!
@Tuttisuu (57503):

Magyarországon nem. :facepalm:
Erre reagáltam konkrétummal.
0 x

Avatar
stark
Hozzászólások: 1279
Csatlakozott: 2011.08.30. 14:31
Tartózkodási hely: UK

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: stark » 2012.11.21. 22:44

0 x

lorenz
Hozzászólások: 3119
Csatlakozott: 2011.06.29. 14:22
Tartózkodási hely: Budapest-Nagyvárad

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: lorenz » 2012.11.21. 22:51

@stark (58092):

Tehát mit javasolsz?

Szorgalmasan linkelgetsz majd statisztikákat, tanúvallomásokat, fényképeket?
Mire mégy vele?A vak is látja, hogy te is bedőltél a zsidó propagandának, ami behálózza az egész világot és megnyomorítja szerencsétlen hazánkat.
Nagyon sok vitán vagyok már túl mindenfajta népséggel és felismerem, milyen reménytelen, amikor valaki nem csak hisz, hanem hinni akar.Hidd el, óriási különbség.

Nála a holocaust tagadása csak egy tünet, és te(ti) most a tüneti kezeléssel próbálkoztok.
Én megpróbáltam magát a betegséget megkeresni.Önkényesen felállított diagnózisom alapján sajnos gyógyíthatatlan.
0 x

tamáskodó
Hozzászólások: 1351
Csatlakozott: 2012.07.17. 20:12

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: tamáskodó » 2012.11.21. 23:34

@stark (58084):

Itt valamit keversz. Gondold át újra. A korabeli tudósítás arról szólt, hogy az Auschwitzban szolgálatot teljesítő személyzet tagjait ítélték el, azt emgállapítva, hogy a táborban 300.000-en vesztették az életüket. Stimm?
0 x

tamáskodó
Hozzászólások: 1351
Csatlakozott: 2012.07.17. 20:12

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: tamáskodó » 2012.11.21. 23:36

@stark (58085):

A 6 milliós számot nem véletlenül választották ki. És nem ekkor kezdődött a karrierje.
0 x

tamáskodó
Hozzászólások: 1351
Csatlakozott: 2012.07.17. 20:12

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: tamáskodó » 2012.11.21. 23:43

@stark (58086):

Mondom, hogy kevered a dolgokat. A Vöröskereszt az összes táborra vetítve adta meg ezt a nagyságrendet, egy egyébként közismert levélről van szó. A tudósításban pedig az szerepel, hogy az Auschwitz-perben 300.000 fogoly haláláért ítélték el a személyzet tagjait. Nem 4 millió, nem 1,5 millió, nem 1,1 millió. Érted? Azaz a dogma számait dobókockával is meghatározhatták, mert semmi közük nem volt a valósághoz. 1990 után Jürgen Graf, akit elüldöztek Németországból, Oroszországban telepedett le, orosz felesége van és így az elsők között kutathatta az orosz levéltári dokumentumokat. Autentikus személy a halottak számának meghatározásában. Auschwitzban ez tízezres nagyságrendet jelent.
0 x

tamáskodó
Hozzászólások: 1351
Csatlakozott: 2012.07.17. 20:12

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: tamáskodó » 2012.11.21. 23:45

@stark (58086):

Nagyon rá vagytok kattanva a kurucra. Ez persze nem baj. Én minden forrást kellő kritikával illetek, bárhonnan származik is. Így csak az befolyásol, amiről meggyőződtem a lehető legjobban.
0 x

tamáskodó
Hozzászólások: 1351
Csatlakozott: 2012.07.17. 20:12

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: tamáskodó » 2012.11.21. 23:50

@Tuttisuu (58087):

Ez nem érv volt, hanem egy megjegyzés. Nem hívom magam szakértőnek a legjobb tudomásom szerint. Melyik történészt szóltam le. Amúgy nem lehet leszólni valakit, csak mert történész? De az autószerelőt le lehet? Forráskritika. Azt hiszem, ez hiányzik nálatok. :D
0 x

tamáskodó
Hozzászólások: 1351
Csatlakozott: 2012.07.17. 20:12

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: tamáskodó » 2012.11.21. 23:51

@Tuttisuu (58088):

Nem kell még összezavarodnod, de eljön annak is az ideje. :D
0 x

tamáskodó
Hozzászólások: 1351
Csatlakozott: 2012.07.17. 20:12

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: tamáskodó » 2012.11.21. 23:55

@Tuttisuu (58089):

Köszönöm kedvességed, de főállásban jogászkodom, úgyhogy ne félts.

Egyébként ha már szóba került, ezt az ősi jogelvet is figyelmedbe ajánlom: "Affirmanti incumbit probatio". Aki állít, az bizonyít. Ezt gondolom nem kell megmagyarázni. ;)
0 x

tamáskodó
Hozzászólások: 1351
Csatlakozott: 2012.07.17. 20:12

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: tamáskodó » 2012.11.22. 00:08

@lorenz (58090):

Ne haragudj, kedves Lorenz, én csak a saját szememnek hiszek és nem mondjuk a tiédnek. :)

Mit jelent az, hogy antiszemita, a te olvasatodban?

Te is bele vagy szédülve a kurucba. Ez valami mánia nálatok? A kuruc akkor autentikus forrás, ha valamit elsőként közöl. Ha átvesz valahonnan valamit, akkor már nem ő számít a forrásnak. 99 %-os a megbízhatóságuk, nekem elhiheted.

Az igazság mindig odaát van. :D Én nem gyűlölködöm, csak gondolkodom. Ezért viszont vannak, akik gyűlölnek. De elviselem.

Én meggyőzhető vagyok bármiről, de csak igazolt tények által. Az igazolásnak a bizonyítás tudományos kritériumrendszerének kell megfelelnie. Ha "azok a dolgok" megtörténtek, bizonyítsd be. Én nem akadályozlak meg benne. Sőt, szívből gratulálok, ha meg tudod tenni.

A hamis tanúvallomások hamisak, ez miért lenne furcsa? A hamisított képek hamisak, a beteg emberek betegek. Miért nem lehet ezt elfogadni?

A fő problémád, hogy nem tudományos, hanem érzelmi alapon közelíted a témát.
0 x

tamáskodó
Hozzászólások: 1351
Csatlakozott: 2012.07.17. 20:12

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: tamáskodó » 2012.11.22. 00:12

@stark (58092):

Kérlek, ne vezesd félre lorenzet. :roll:
0 x

Lezárt