Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Magyarság eredete, kitalált 300 év
Rob66
Hozzászólások: 67
Csatlakozott: 2012.11.23. 22:00

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: Rob66 » 2013.12.01. 19:09

@tamáskodó (74377):

Szia Tamáskodó,

a linkek, amiket küldtél igen hasznosnak bizonyultak, segítettek a képet árnyalni a fejemben.

Ezek alapján kijelenthetjük, hogy mindenki antiszemita, aki az éppen aktuális zsidó hatalmi struktúrával szemben bármiféle kritikát, kérdést, adott esetben nem támogató hozzászólást enged meg magának.
Úgy látszik, hogy tulajdonképpen a "kultúra és erkölcs" két változatban van jelen ebben a formában: egy a nemzsidóknak és egy a zsidóknak.
Ezeken túlmenően minden korban kiváltságokat kerestek és kaptak a mindenkori európai hatalmaktól. Nyilván a törekvés ma is megmaradt, ha csak az aktuálpolitikai eseményeket nézzük. Az is nyilvánvaló, hogy aki ezen kiváltságok ellen szót emel az szintén antiszemita.
Nagyon helyesen írtad, hogy nyugat európában a szó, hogy antiszemita teljesen mást jelent abban a közegben, mert nem csináltak nekik Tanácsköztársaságot, nem volt nekik Rákosijuk, meg a többi hasonló szerzet még utána is. Ott valamilyen szinten asszimilálódtak a köznapi életben.
Ezért van felháborodás nyugaton, ha az itteni hihetetlen "antiszemita" híradások bekerülnek a köztudatba, holott nem kirívó, amit az izraeli diplomácia is el szokott ismerni, illetve az általad linkelt irodalom is alátámaszt.
Viszont ezek tükrében értelmet nyert az izraeliták által végzett napi szintű politikai tevékenység, amit megfelelő hangerővel és nemzetközi visszhanggal végeznek.
A kivételezettség érzését erősíti az a tény, hogy a háttérben ott az ország, ami "menedéket nyújt", ha az üldözés akkora, hogy ez szükséges.

Lásd Heller Ágnes:http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/hell ... ment-61948

Itt azért látható, hogy miről is van szó. A kommentek közt valaki bemutatja a politológusnő az 50-es években tett nyilatkozatát az akkori elvtársainak. Most ugye demokrata természetesen.

Ennek tükrében antiszemitázni nyilvánvalóan álságos mivel a fogalom más tartalmat jelöl itt és más tartalmat jelöl a "művelt nyugaton".
0 x

Rob66
Hozzászólások: 67
Csatlakozott: 2012.11.23. 22:00

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: Rob66 » 2013.12.01. 19:13

@Szilágyi András (74494):
András,

a valószínű ötletforrást adtam meg Neked.
Mindenképpen bizonyító erejűek lennének a tömőanyag vizsgálatok, illetve az eljárás módjának rekonstruálása, amit szintén említettem.
Halott nyilván sajnos volt elég bármilyen nyelvű szöveghez.
0 x

kútásó
Hozzászólások: 140
Csatlakozott: 2013.06.23. 11:00

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: kútásó » 2013.12.01. 19:17

@spraaq (74485):

A különböző bőröket morfológiai jegyek alapján is el lehet különíteni,ez kétségtelen! De a DNS-teszt azért jobb megoldás,mert azzal nemcsak azt lehet megállapítani,hogy emberi vagy állati bőrről van szó,de még azt is,hogy milyen rasszhoz tartozott az,akinek a bőrére tetováltak,ha történetesen valóban emberi bőrről van szó.
0 x

kútásó
Hozzászólások: 140
Csatlakozott: 2013.06.23. 11:00

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: kútásó » 2013.12.01. 19:56

@Szilágyi András (74487):

Lehet,hogy ebben már nincs benne,de úgy emlékszem,hogy az ifj Lator László által írt 1995-ös kiadásúban benne volt még a szappan-sztori is -egyéb valótlanságokkal együtt- és ebből több évig tanítottak! Anno még az én történelemkönyvemben is benne volt az 1960-as években!
0 x

kútásó
Hozzászólások: 140
Csatlakozott: 2013.06.23. 11:00

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: kútásó » 2013.12.01. 20:47

Steiner Pál is itt hazudozik a lámpaernyőkről megtévesztve a "bábszínházi előadás" nézőit:
http://www.youtube.com/watch?v=pJ1fWHQ9vUU
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára kútásó 2013.12.04. 10:17-kor.
0 x

Avatar
Solaris
Hozzászólások: 3584
Csatlakozott: 2012.07.25. 17:32

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: Solaris » 2013.12.02. 17:10

tamáskodó írta:@Solaris (74388):

"Egy ilyen, mint te, csak ne oktasson ki se engem, se mást!"

Több szerénység, nagyobb megbecsülés.
Ezt ki is írta?
"Csak ennyire futja? Maszlag már volt elég, inkább valami bizonyíthatóval állj elő. :)

Csak egy olyan háborút mondj, amit a kizárólag a zsidók/vagy más nép háború utáni vágyakozása okozott!"

"Mondasz egy nagy blődlit, s amikor igazolni kellene az állításaidat, akkor kígyó módjára megpróbálsz kibújni a válaszok alól. Mondhatom, szép, de ez itt nem valami szélsőjobbos, IQ-huszárok gyülekezete, akik minden szarra bólogatnak, úgyhogy megismétlem a kérdéseket, amire érdemi választ várok, ha ugyan tudod mit jelent az érdemi válasz kifejezés! Mivel te hoztad a francia forradalmat is példának, különösen a dőlt betűkkel szedettekre várok választ!"

Amit írsz, ezt hívják süketelésnek. Akkor szokták bevetni, amikor nincsenek érvek, de valamit szeretnének alakítani. Az marad, hogy a saját eszköztelenségeddel vádolod a másikat.
Pechedre maguk a zsidók ismerték el, hogy gyakorlatilag ők robbantották ki a "francia" forradalmat. 1789. december 24-én a francia nemzetgyűléshez folyamodtak azzal az igénnyel, hogy a forradalom kirobbantásáért cserébe teljesen egyenlő politikai jogokat kapjanak.
@tamáskodó (74444):

Ugyan miért kellene téged megbecsülni? Te magad süketelsz és éppen olyan témában, amit te hoztál fel érvként, de mint ezen válaszod is bizonyítja, képtelen vagy érdemi feleleteket adni. Helyette beéred olcsó kis blöffökkel, olyanokkal, mint:
Pechedre maguk a zsidók ismerték el, hogy gyakorlatilag ők robbantották ki a "francia" forradalmat.
Az az érzésem, hogy erről a témáról keveset beszélt az idióta Himmler és nem hagyott rád használható anyagot, esetleg ezeket a beszédeit elsikkasztották a zsidók, direkt azért, hogy most jól kitoljanak veled.

Az a helyzet, hogy gőzöd sincs a francia forradalom előzményeiről. A forradalomban a zsidóság nem játszott szerepet, nemhogy vezetőt, de semmilyent sem. Ami a polgárjogokat illeti ez volt a menetrend:

1789, július 14: A Bastille ostroma, a forradalom kezdete.

1789, december 24: A protestáns franciák is megkapják a polgári jogokat.

1790, január 28: A szefárdok (spanyol, portugál és avignon-i zsidók) megkapják a polgári jogokat.

1791, szeptember 28: A nemzetgyűlés polgárjogot ad az askenázi zsidóknak.

1806 okt. 6: Napóleon császár összehívja a Nagy Szanhédrint, amelyet az egész világ zsidósága számára tervezett. Az összehívás alapja a zsidók egyenjogúságának elismerése volt. 1807 febr. 9-én nyílik meg. A Nagy Szanhédrint azzal a joggal ruháztak föl, hogy egy vallási hatóságot állítson föl. A Szanhédrin kimondta, hogy a mózesi törvény kötelező vallási és politikai előfeltételeket tartalmaz; az utóbbi Izrael népét autonóm népnek tekinti, és emiatt elvesztette jelentőségét, mióta a zsidók szétszóródtak a népek között; tehát megtiltotta a jövőben, hogy bármi különbséget is tegyenek a zsidók és keresztények között kölcsönügyben és teljesen megtiltotta az uzsorát.

A "francia" szót nem kell idézőjelbe tenni, ha a francia forradalomról beszélünk. Persze, érthető, ez neked zsidó forradalom kis IQ - huszár, nemde? Elég megnézni a forradalom éveiben lényeges szerepet játszók neveit. Mind zsidó, mi több, egyenesen rabbi, igaz?

Mi lenne, ha azzal foglalkoznál, hogy érdemben válaszolj a kérdésekre, amelyeket az állításaiddal kapcsolatban tettem fel?
0 x

Avatar
Solaris
Hozzászólások: 3584
Csatlakozott: 2012.07.25. 17:32

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: Solaris » 2013.12.02. 17:14

@kútásó (74473): Clay tábornok nyilván bőrszakértő volt. Ebből államvizsgázott a katonai akadémián.
0 x

Avatar
Solaris
Hozzászólások: 3584
Csatlakozott: 2012.07.25. 17:32

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: Solaris » 2013.12.02. 17:24

@tamáskodó (74378):
- értelemzavaros kijelentések, témák keverése
stb.
Ez az értelemzavar jellemző volt a náci vezérekre. Elég elolvasni a Mein Kampf zagyvaságait.
0 x

tamáskodó
Hozzászólások: 1351
Csatlakozott: 2012.07.17. 20:12

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: tamáskodó » 2013.12.02. 17:32

@pounderstibbons (74423):

"Ó, ha csak a tiltott (különben miért is?) hajfelhasználás lett volna a koncentrációs táborok fonákja. Én még életemben nem hallottam senkit a nácik hajvágási túlkapásaira panaszkodni, és furcsa is kicsit nekem, hogy ezek szerint a németek nem kezdtek semmit a nyilván töméntelenül sok levágott hajjal, de ha valaki végighallgatta a Reichsführer összes beszédét, biztos belehallgatott a világ minden hajfehasználással kapcsolatos panaszos kijelentésbe is." :mrgreen:

A hajat elsősorban közegészségügyi okokból vágták. Tehát a foglyok érdekében is. Elég izgalmas lett volna ezek után a fertőző, veszélyes hulladéknak számító hajnak a Birodalom belsejébe szállítása és felhasználása. Mondhatni, muris. Elégették, ez volt a sorsa.
Bizony, az ipari hajas mese ma is tartja magát, sőt, kezdi reneszánszát élni.
http://www.independent.co.uk/news/world ... 35909.html
Az USA Holokauszt Emlékmúzeuma sem feledkezik el az emberi hajnak tűnő nyusziszőr emlegetéséről.

Kép

http://www.ushmm.org/wlc/en/article.php ... d=10005131

De "történészi" munkákban is rendszeresen szerepel a sztori.
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... mt037i.jpg
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... myyyik.jpg

"Korábban megint kísérletet tettél egy korai nácizmus egyes húzásaival szimpatizáló Kareskit a német cionisták vezetőjeként állítsd be, de ahogy elnézem a linkeden hivatkozott German State Zionists nevű akármiről elég nehéz adatot találni.
Kareskinek volt egy pártja, ami más zsidó platformokkal versengett és alulmaradt, a wiki szerint Kareski is elég marginalizált valaki volt a cionistákon belül is.


"As head of the right-revisionist state Zionist Organization (since 1934) demanded Kareski early the exodus of Jews from Nazi Germany and was ready to emigrate if need be in cooperation with the Gestapo and the Reich Propaganda Ministry to organize. Saul Friedländer referred Kareski as "a loud acting, but marginal figure even within the German Zionism . "

http://translate.googleusercontent.com/ ... 6keZu954xw

Mintha kijelentenéd, hogy Semjén Zsolt vagy tetszőleges kereszt(y)én(y) önjelölt vezető az összes magyar keresztény nevében nyilatkozhat, csak mert egy kereszt(y)én(y) szót tartalmazó nevű törpepártot/egyesületet vezet, így ha ő pl. támogatja a szalonkavadászatot/asszonyverést, akkor azt minden kereszténynek is el kellene fogadnia."

Kareskinek voltak ellenfelei, ez természetes. A Brian élete óta tudjuk, hogy a fragmentálódás nem volt ritkaság köreikben. ;)

Kareski nem annyira hosszú politikai pályafutását az alapozta meg, hogy a berlini zsidóság vezetőjének választották.
The Sentinel (1929. január 18.)
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... 8d65gd.jpg
A Zsidó Néppárt vezetői posztját is megszerezte és akkor vált a cionisták tényleges vezetőjévé (bár nem túl hosszú időre), amikor pártja egyesült a revizionistákkal és új pártot hoztak létre. A náci vezetés is mellette tette le a voksát, ezért ellenfelei sok mindennel megvádolták (ügynök, diktátor).
Részlet a nürnbergi per egy jegyzőkönyvéből
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... qgttvc.jpg
The Palestine Post (1934. április 9.)
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... fm80a8.jpg
Közben a németországi zsidó kultúrszövetség vezetőjévé is választották, ami 150 ezres tagságával a legnagyobb zsidó szervezet volt a Birodalmon belül.
Azt a politikáját, ami a kivándorlásra irányult, minden jelentősebb cionista szervezet támogatta illetve képviselte.
George Spiro (Marxism and the Bolshevik State, 1951)
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... ttd5hl.jpg
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... vdd79u.jpg

"Az alábbi idézeted viszont szokatlanul szókimondóra sikerült, de sajnos minden alátámasztást nélkülözött:

Az egész koncepció szorosan illeszkedik abba a tervbe, amit 1941-ben a baltimore-i konferencián véglegesítettek a zsidók. A cél: leszámolni Németországgal, anyagilag kifosztani, nem utolsósorban a világ feletti teljes kontrollt, irányítást megszerezni. Az ötletgazdák hivatalosan Jacob és Nehemiah Robinson voltak.

Erről tudsz valamit mutatni, mert nemhogy normális, de még antiszemita forrásokat se találok erre? Lehetőleg ne youtube videó legyen..."

A konferencia eredetileg 1941. szeptemberre volt tervezve, de végül novemberre halasztották.
The Jewish Telegraph Agency (1941. november 24.)
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... fsn87w.jpg
Nahum Goldman (The Jewish Paradox)
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... wh35ak.jpg
0 x

ennyi
Hozzászólások: 3849
Csatlakozott: 2011.02.01. 00:01

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: ennyi » 2013.12.02. 17:40

@tamáskodó (74515):
A hajat elsősorban közegészségügyi okokból vágták. Tehát a foglyok érdekében is.
1. foglyok voltak?
2. olyan allapotok kozott tartottak oket, hogy a ha a kozegeszsegugyi problema volt?

3. hogy nem sul le a bor a kepedrol magyarazni az emberteleneseget, es a tobbiekerol sem, akik ehhez asszisztalnak neked, ragjak a szaros kis reszleteket?

Embertelen aljas dolog volt es kesz.
0 x

tamáskodó
Hozzászólások: 1351
Csatlakozott: 2012.07.17. 20:12

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: tamáskodó » 2013.12.02. 18:15

@ennyi (74516):

Mintha valahol azt olvastam volna, hogy mikrobiológus vagy. Ehhez képest érdekeseket írsz. Esetleg a táptalajhoz is érzelmi alapon viszonyulsz? Vagy gyűlölöd az Escherichia colit és ezért nem vagy hajlandó dolgozni vele? Netán Merck termékeket sem használsz, mert német?

"1. foglyok voltak?"

Abban az értelemben, hogy cselekvési, mozgási szabadságuk korlátozva volt, nyilván.

"2. olyan allapotok kozott tartottak oket, hogy a ha a kozegeszsegugyi problema volt?"

Különösen meglepő kérdés egy mikrobitól. Nem a haj, hanem az abban lévő fejtetű illetve az általa hordozott kórokozók jelentettek egészségügyi problémát. A tetű pedig kintről került be, nem helyben termett az üvegházakban. Ráadásul korábban már idéztem a 290-es számú auschwitzi foglyot, Wieslaw Kielart, aki vidáman mesélte, hogyan tenyésztették és cserélgették a tetveket a foglyok.

"3. hogy nem sul le a bor a kepedrol magyarazni az emberteleneseget, es a tobbiekerol sem, akik ehhez asszisztalnak neked, ragjak a szaros kis reszleteket?"

Hogyan tudsz (tudtál) tudományos munkát végezni, ha nem vagy képes az objektivitásra?

"Embertelen aljas dolog volt es kesz."

Itt nem arról folyik a társalgás, hogy hogyan minősíted erkölcsileg a 2. világháború eseményeit. Hanem arról, hogy valójában mi az igazság az ún. zsidó holokausztból, ténylegesen mi történhetett, annak mi volt a motivációja. Abban nem sok kakaó van, hogy azt mondod, pfujj. Ezt mindenre rá lehet mondani, csak nem jutsz közelebb a valósághoz.
0 x

Rob66
Hozzászólások: 67
Csatlakozott: 2012.11.23. 22:00

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: Rob66 » 2013.12.02. 18:56

@ennyi (74516):
Kedves ennyi,

a részletekkel kapcsolatban szeretnék néhány megjegyzést fűzni a gondolataidhoz:

az András által linkelt kép, ami az emberbőrt ábrázolja két mellbimbóval feltűnően "lámpabőr" szegmens formára van vágva.
a figurális ábrázolás a zsidók számára vallásos okokból tiltott volt
a lámpáról bebizonyosodott, hogy hamisítvány

A következtetés: a hullagyalázást nem Ilse Koch követte el ebben az esetben, mivel tudjuk, hogy nem tette, de valaki elvégezte ezt a gyászos feladatot.
Mint Kútásó is megjegyezte a történelemkönyvekben bizony tényként volt kezelve, mint ilyen: hamisítás.

Szerinted ki volt a hamisító?
Mi volt a hamisítás motivációja?
Kinek állt érdekében hamisítani?
Vannak-e, lehetnek-e más szándékos hamisítások az eseményekkel kapcsolatban?
Ha igen ezekre is érvényesek a fenti kérdések.

A hajvágás egyébként a hadseregekben is szokás a mai napig is mint megelőző óvintézkedés a tetvek egyéb élősködők elterjedése ellen, mert nagytömegű ember tartózkodik viszonylag kicsi területen. De már az ószövetség elején is találsz meglepően sok egészségügyi óvó rendszabályt, beleértve a karantén létesítésének szabályait is.
0 x

ennyi
Hozzászólások: 3849
Csatlakozott: 2011.02.01. 00:01

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: ennyi » 2013.12.02. 19:10

@Rob66 (74519):
a részletekkel kapcsolatban szeretnék néhány megjegyzést fűzni a gondolataidhoz:
Ilyen reszletekrol nem vagyok hajlando beszelgetni. Az egesz beszelgetes celja a zsidogyulolet legitimizalasa.

Felfordul a gyomrom toletek.
0 x

ennyi
Hozzászólások: 3849
Csatlakozott: 2011.02.01. 00:01

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: ennyi » 2013.12.02. 19:13

@tamáskodó (74518):
"Embertelen aljas dolog volt es kesz."

Itt nem arról folyik a társalgás, hogy hogyan minősíted erkölcsileg a 2. világháború eseményeit.
Nem a vilaghaboru esemenyeirol megy a vita, hanem emberek, koztuk zsidok koncentracios taborba hurcolasarol beszelgettek ugy, mintha az teljesen normalis dolog lenne.

Ahhoz, hogy emberszamba veszelek, arra lenne szukseg, hogy az alapveto emberi ertekekben es erkolcsi elvekban egyet tudjunk erteni.
Amig szamodra termeszetes es elfogadhato, sot celszeru es az elhurcoltak erdekeben tortent, addig nem tudlak emberi lenynek tekinteni.
0 x

Szilágyi András
*
*
Hozzászólások: 6521
Csatlakozott: 2009.12.05. 09:31
Tartózkodási hely: Budapest

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: Szilágyi András » 2013.12.02. 20:47

@tamáskodó (74515):
Erről tudsz valamit mutatni, mert nemhogy normális, de még antiszemita forrásokat se találok erre? Lehetőleg ne youtube videó legyen..."

A konferencia eredetileg 1941. szeptemberre volt tervezve, de végül novemberre halasztották.
The Jewish Telegraph Agency (1941. november 24.)
Nem arra kellett volna forrást adni, hogy tényleg tartottak konferenciát, hanem arra, hogy azon azt határozták el, amit te állítottál.
0 x

tamáskodó
Hozzászólások: 1351
Csatlakozott: 2012.07.17. 20:12

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: tamáskodó » 2013.12.02. 20:57

@stark (74411):

"Ezek a legvalószínűbb, és legelfogadottabb számok a Holokauszt áldozatainak létszámát illetően. A 6 millió forrása Adolf Eichmannak van tulajdonítva, tulajdonképpen csak egy kerekítés."

Messze nem. A 6 milliós szám már jóval a 2. világháború előtt közszájon forgott, bedobták a köztudatba, mint gumicsontot a kennelbe.
The Jewish Criterion (1939. április 7.)
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... 8bwx2p.jpg

Később a véresszájú Ilja Ehrenburg, szovjet-zsidó propagandista, aki a németek legyilkolására biztatta a Vörös Hadsereg katonáit
1942. szeptember 28.
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... o6xps8.jpg
1942. október 1.
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... c0r3d3.jpg

a háború közepén csatlakozott azokhoz, akik a hatmilliós számot előzetesen ízlelgették. Igaz, ő itt még csak németországi rabszolgamunkásokról beszélt.
The Cairns Post (1943. január 13.)
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... 3wk9zb.jpg

Aztán 1944-ben nem bírta magában tartani és amit már évekkel korábban jósolgattak, ő kimondta, hogy meg is valósult (Stohl Buci ekkor mondta volna be, hogy "a szavazást ezennel lezárom"). Szóval, a 6 millió a világért sem propaganda célokat szolgáló hasszám.
The Palestine Post (1944. november 28.)
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... brfuvx.jpg
0 x

Szilágyi András
*
*
Hozzászólások: 6521
Csatlakozott: 2009.12.05. 09:31
Tartózkodási hely: Budapest

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: Szilágyi András » 2013.12.02. 21:03

@Rob66 (74519): Butaságot beszélsz. Az nem lámpabőr forma, hanem felsőtest forma. Az sem igaz, hogy minden zsidó tiltottnak vélte volna a figuratív ábrázolást, gondoljunk csak Marc Chagallra, a híres zsidó festőre, itt egy képe 1912-ből:
Kép
0 x

ennyi
Hozzászólások: 3849
Csatlakozott: 2011.02.01. 00:01

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: ennyi » 2013.12.02. 21:04

@Szilágyi András (74522):
Az egész koncepció szorosan illeszkedik abba a tervbe, amit 1941-ben a baltimore-i konferencián véglegesítettek a zsidók. A cél: leszámolni Németországgal, anyagilag kifosztani, nem utolsósorban a világ feletti teljes kontrollt, irányítást megszerezni. Az ötletgazdák hivatalosan Jacob és Nehemiah Robinson voltak.

Erről tudsz valamit mutatni, mert nemhogy normális, de még antiszemita forrásokat se találok erre? Lehetőleg ne youtube videó legyen..."

A konferencia eredetileg 1941. szeptemberre volt tervezve, de végül novemberre halasztották.
The Jewish Telegraph Agency (1941. november 24.)

Nem arra kellett volna forrást adni, hogy tényleg tartottak konferenciát, hanem arra, hogy azon azt határozták el, amit te állítottál.
Ha egy zsido konferencia igy hatarozott volna, az szerinted jogossa teszi az osszes zsido szarmazasu vagy vallasu egyen taborokba hurcolasat? Azoket is akik nem voltak ott, akik ellen szavaztak, es akik csecsemok voltak, vagy a konferencia utan szulettek?

Ha nem teszi jogossa, akkor tokmindegy, hogy hogyan hatarozott egy konferencia.
0 x

ennyi
Hozzászólások: 3849
Csatlakozott: 2011.02.01. 00:01

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: ennyi » 2013.12.02. 21:06

@Szilágyi András (74524): Csak az ortodox zsido vallasu szemlyekre korlatozodott a koncentracios tabor, a holokauszt, vagy a zsido szarmazasu (de esetenkent kereszteny vagy ateista) egyenek is koncentracios taborba kerultek mert zsidok voltak?

Ha ez utobbiak is, akkor irrelevans, hogy a zsido vallas mit ir elo.
0 x

tamáskodó
Hozzászólások: 1351
Csatlakozott: 2012.07.17. 20:12

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: tamáskodó » 2013.12.02. 21:16

@Szilágyi András (74522):

"Nem arra kellett volna forrást adni, hogy tényleg tartottak konferenciát, hanem arra, hogy azon azt határozták el, amit te állítottál."

Pedig nem annyira bonyolult.

Kép

Kép
Kép
0 x

kútásó
Hozzászólások: 140
Csatlakozott: 2013.06.23. 11:00

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: kútásó » 2013.12.02. 22:12

@Rob66 (74519):

Kedves Rob!

Jók a kérdéseid a hozzászólásban!

A hamisításokról jut eszembe,hogy Amerikában egy egyetemi hallgatónő -amint a kamerafelvételek beigazolták- a saját kollégiumi szobája ajtajára rajzolt horogkeresztet,hogy ezután antiszemitizmusról szörnyülködjön.
0 x

Szilágyi András
*
*
Hozzászólások: 6521
Csatlakozott: 2009.12.05. 09:31
Tartózkodási hely: Budapest

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: Szilágyi András » 2013.12.02. 22:22

@tamáskodó (74527):
Elég érdekesen értelmezed a leírt szöveget.

Ott azt írják: Németország fizessen kárpótlást azoknak, akiktől a nácik elvették a vagyonukat, és ha létrejön Izrael, akkor segítsenek az ottani letelepedésben.

A te értelmezésedben ez a szöveg azt jelenti: "leszámolni Németországgal, anyagilag kifosztani, nem utolsósorban a világ feletti teljes kontrollt, irányítást megszerezni".
0 x

Szilágyi András
*
*
Hozzászólások: 6521
Csatlakozott: 2009.12.05. 09:31
Tartózkodási hely: Budapest

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: Szilágyi András » 2013.12.02. 22:58

@tamáskodó (74523): Nincsenek nagy rejtélyek, a Hitler által közvetlenül fenyegetett területeken kb. 6-7 millió zsidó élt.
0 x

Avatar
Solaris
Hozzászólások: 3584
Csatlakozott: 2012.07.25. 17:32

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: Solaris » 2013.12.03. 00:26

@Rob66 (74519):
A hajvágás egyébként a hadseregekben is szokás a mai napig is mint megelőző óvintézkedés a tetvek egyéb élősködők elterjedése ellen, mert nagytömegű ember tartózkodik viszonylag kicsi területen.
Meg az eszed tokja! A hosszú haj és arcszőrzet gátolja a katonai egyéni vegyvédelmi védőeszközök használatát és akadályozza a tömör zárást a gázálarcoknál. A kopasz fej katonáéknál sem kötelező, s ha már élősködők elleni védelem, akkor kopasz fej és kopasz test, de ilyen nincs sehol.
Mint a korábbi hozzászólásokból kiderül, a kopasz fej nem védte meg a lágerek kényszerlakóit a tetvektől, a tífusztól és egyéb járványoktól.
A végén kiviláglik, hogy azért deportálták a zsidókat és a III. Birodalom valós, vagy vélt ellenségeit a derék nácik, hogy megóvják az egészségüket.
0 x

Popula(c)tion
Hozzászólások: 2081
Csatlakozott: 2009.12.11. 17:47

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: Popula(c)tion » 2013.12.03. 07:19

Nem értem.
Nem értem miért kell dagonyázni több, mint egy éve, 34 oldalon át ezzel a disznóval.
(Szájbarágom.)
Tudtommal soha senkitől nem kérdezték meg, hogy hova óhajt születni.
Tehát születésüknél fogva megkülönböztetni az embereket se racionálisan, se morálisan, sem sehogy nem jogos.
Elfogadhatatlan emberek megkülönböztetése és/vagy elkülönítése és/vagy táborokba zárása és/vagy legyilkolása származásuk okán. Slussz-passz.
(Mindegy, hogy;
- brit gyarmatosítók teszik a búrokkal;
- kommunisták az arisztokratákkal;
- USA a japánokkal;
- nácik a zsidókkal, vagy akár
- cionisták a palesztinokkal.
Viszont kommunistává, nácivá, rasszistává, stb. az emberek nem születnek, hanem azzá válni akarattal, szándékosan kell.)
0 x

Avatar
pounderstibbons
*
*
Hozzászólások: 2662
Csatlakozott: 2010.05.25. 11:01

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: pounderstibbons » 2013.12.03. 08:51

@tamáskodó (74527):

Aha, a banki hitelválságot és szabálytalan banki ügyleteket meg pl. direkt a Jobbik és a devizahitelesek gerjesztették, azzal a céllal, hogy utána kifosszák a bankokat, és világuralomra törjenek. A saját frakcióvezetőjük ismerte el. :mrgreen:
A Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint azoknak a bankoknak kellene fizetniük a devizahitelesek ügyében, amelyek részt vettek "az évszázad átverésében", és a hitelek felvételkori árfolyamon történő forintosítását javasolja.

http://magyarhirlap.hu/jobbik-fizessenek-a-bankok

Mellesleg nem akarnád megadni az idézeteid forrását? Így mégis eléggé suták.
0 x

tamáskodó
Hozzászólások: 1351
Csatlakozott: 2012.07.17. 20:12

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: tamáskodó » 2013.12.03. 12:58

@kútásó (74451):

"Valaki elmagyarázhatná,hogy a szappanos és lámpaernyős sztorikra miért volt szükség és mennyire hitelesek azok a "szemtanúk",aki ebben megszólaltak:"
http://kuruc.info/r/9/113429/

Akik azt állították, hogy Kohn bácsival szappanoztak vagy fedték be a Mein Kampf köteteit, azok semennyire sem hitelesek. Hacsak nem devizában. :D
Ráadásul szerintem gusztustalanság az ilyen hazugságokat terjeszteni. De erről biztosan más ennyi véleménye, mert szerinte ez talán még erkölcsi kötelesség is.

A sztorik a háborús propaganda részét képezték. A háború végén vagy a háború után azért alkalmazták, hogy a saját bűneiket leplezzék, az ellenséget minden erkölcsi alapjától megfosszák illetve saját tetteiket igazolják és kritizálhatatlanná váljanak.
A háború alatti propagandáról ezt írja Harold D. Lasswell a "Propaganda Technique in the World War" c. 1927-es keltű, 1938-ban újra kiadott könyvében
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... s7vbtw.jpg
0 x

tamáskodó
Hozzászólások: 1351
Csatlakozott: 2012.07.17. 20:12

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: tamáskodó » 2013.12.03. 13:20

@Szilágyi András (74467):

" Az a helyzet, hogy igenis készítettek emberi zsírból - kis mennyiségben - szappant."

És valóban. :P
http://www.huffingtonpost.com/2013/05/0 ... 30944.html

Azt hittem, túllendültél már ezen a bulvárkacsán.
http://www.jewishvirtuallibrary.org/jso ... /soap.html

De ha nem, akkor talán még vehetsz a készletből. :)
http://www.ctvnews.ca/nazi-engraved-soa ... t-1.518478
http://www.vosizneias.com/56861/2010/06 ... n-remains/

Éljen és virágozzék a szappanopera!
0 x

ennyi
Hozzászólások: 3849
Csatlakozott: 2011.02.01. 00:01

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: ennyi » 2013.12.03. 13:30

@Popula(c)tion (74535): Egyetertek.

A kuruc.info szinvonala az ami itt folyik, semmi mas csak egy ujabb felulet, ahol az aljas nezetek terjeszthetoek, es ellenvelemenyek csak apro reszletekben vannak.

Orom volt olvasni, hogy van meg aki igy latja.
0 x

Avatar
Question
Hozzászólások: 1060
Csatlakozott: 2012.05.30. 14:38

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: Question » 2013.12.03. 13:59

ennyi írta:@Popula(c)tion (74535): Egyetertek.

A kuruc.info szinvonala az ami itt folyik, semmi mas csak egy ujabb felulet, ahol az aljas nezetek terjeszthetoek, es ellenvelemenyek csak apro reszletekben vannak.

Orom volt olvasni, hogy van meg aki igy latja.
@Popula(c)tion (74535):
Szerintem pedig párbeszédre minden esetben szükség van, így itt is. Ha a részletekre kérdeznek rá, hát arról. E mellett persze rá lehet és kell is mutatni erkölcsi aggályokra, de a kettő nem zárja ki egymást, és a vita beszüntetése nem megoldás.

Mindemellett egyébként a téma szerintem is (bőven) ki lett már itt merítve.
0 x

ennyi
Hozzászólások: 3849
Csatlakozott: 2011.02.01. 00:01

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: ennyi » 2013.12.03. 14:04

@Question (74542): Tudod, erdekes, hogy bizonyos temakban a moredacio baromi erzekeny, es nagyon gyorsan reagal, kitilt, temat bezar... itt meg elvezkedik.

Talan azert van igy, mert itt konnyu okosnak latszani, es kapasbol cafolni tamaskodo allitasait... csak az tunik szem elol, hogy tamaskodot nem erdekli, hogy megcafoljak, neki arra van csak szuksege, hogy hirdethesse ordas eszmeit.
0 x

Avatar
Question
Hozzászólások: 1060
Csatlakozott: 2012.05.30. 14:38

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: Question » 2013.12.03. 14:08

@ennyi (74543):
Ezzel teljesen egyetértek.
0 x

Szilágyi András
*
*
Hozzászólások: 6521
Csatlakozott: 2009.12.05. 09:31
Tartózkodási hely: Budapest

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: Szilágyi András » 2013.12.03. 14:13

@tamáskodó (74540): Én bizonyítékot linkeltem be, Andrzej Stołyhwo professzor 2006-ban lezárult vizsgálatai igazolták, hogy a danzigi anatómiai intézetben Rudolf Spanner emberi zsírból készített szappant. Ehhez pedig Spanner többek között a stutthofi koncentrációs táborból érkezett holttesteket is felhasznált.
0 x

tamáskodó
Hozzászólások: 1351
Csatlakozott: 2012.07.17. 20:12

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: tamáskodó » 2013.12.03. 15:10

@Szilágyi András (74545):

" Én bizonyítékot linkeltem be, Andrzej Stołyhwo professzor 2006-ban lezárult vizsgálatai igazolták, hogy a danzigi anatómiai intézetben Rudolf Spanner emberi zsírból készített szappant. Ehhez pedig Spanner többek között a stutthofi koncentrációs táborból érkezett holttesteket is felhasznált."

Hol látsz te itt konkrétan bizonyítékot? És ha látni vélsz, akkor annak bizonyító ereje miben nyilvánul meg? Csak úgy kérdezem.
http://en.auschwitz.org/m/index.php?opt ... 5&Itemid=8

Még az is felmerült bennem, hogy a vegyiparban vezető nagyhatalom Németországnak mi szüksége is lett volna szappanfőzési kísérletekre a szappan már addigra is évezredes karrierje után? :D
Csak azt ne mondd, hogy a boncasztalt ezzel takarították. :P
0 x

Rob66
Hozzászólások: 67
Csatlakozott: 2012.11.23. 22:00

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: Rob66 » 2013.12.03. 17:29

@Szilágyi András (74524):

Szia András,

kétségtelen, hogy szét kell választani a művészetet a napi gyakorlati szokásoktól, ebben igazad van.
Amiben szintén egyetérthetünk, az adott korban a tetoválás nem volt köznapi, mint manapság, különösen nem egy zárt közösség esetén. Cirkuszban szokták mutogatni, mint látványosság.
A bőr alakja viszont szintén nem írható a véletlen számlájára ezt könnyen beláthatod. Azt sugallja készült volna még több lámpa, ha nem akadályozzák meg. Ez esetben nincs szó tévedésről "valaki benézte" a lámpát, hanem szándékos hamisítás.
A tetoválás során felhasznált motívumok árulkodnak a szubkultúráról, aminek a tagját tetoválják. Végzett-e valaki vizsgálatokat a tárgykörben? Vagy ez a nyom sem érdekes?
0 x

Rob66
Hozzászólások: 67
Csatlakozott: 2012.11.23. 22:00

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: Rob66 » 2013.12.03. 17:42

@Solaris (74532):
Szia Solaris,

nem hiszem, hogy azt írtam volna a hadseregben kopaszra vágják a katonákat. Az arcszőrzet is engedélyezve van bizonyos keretek közt ezt hadserege válogatja.
Az újoncokat viszont szokás szerint egyenfrizurával látják el, nem tudom voltak-e katonai élményeid. Itt azért jelentős mennyiségű haj keletkezik, de a katonáknak a furcsa frizurán kívül nemigen lesz baja.
A haj vizsgálat mellet az orvosi vizsgálat alkalmával az élősködő jellegű fertőzéseket is vizsgálták.
A fejtetű esetén a kor színvonalán a hajlevágás volt az elfogadott eszköz a fertőzés továbbterjedésének megakadályozására.
A civil ruhákat összegyűjtötték és hazaküldték.
A ruhatetű kiírtása külön feladat, mert az nem a szörzetben lakik.
Ezekben a táborokban volt nyoma a külön kezelt ruháknak, esetleg a ruhafertőtlenítéseknek?
A lapostetű a fanszőrzetben lakozik kiírtása szintén szőrtelenítés kíséretében lehetséges. Erre a feladatra egyébként alkalmasnak látszik egy önborotva.
Az általam korábban idézett linken a túlélő azt állítja, azért hagyták náluk az önborotvát, hogy tudjanak öngyilkosok lenni.
Most neki higgyek, vagy neked?
0 x

Avatar
Solaris
Hozzászólások: 3584
Csatlakozott: 2012.07.25. 17:32

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: Solaris » 2013.12.03. 17:45

@ennyi (74543):
Talan azert van igy, mert itt konnyu okosnak latszani, es kapasbol cafolni tamaskodo allitasait...
Nem akarlak elkeseríteni, de holokausztból "tamáskodó" alaposan felkészült. Kívülálló, a történelemmel nem éppen köszönőviszonyban lévők számára inkább ő látszik meggyőzőnek, ugyanis - lehet, hogy tudtán kívül - a demagógia eszköztárát használja, márpedig ez hatékony a kevésbé műveltek esetében. A hozzászólások tengerében elvesznek azok a kérdések, amelyekre nem tud, vagy nem képes értelmes válaszokat adni. Sokszor egyszerűen hazudik, vagy nem is felel.
0 x

Rob66
Hozzászólások: 67
Csatlakozott: 2012.11.23. 22:00

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: Rob66 » 2013.12.03. 17:52

@Question (74544):
Szia Question,

én is egyetértek: az ordas eszméknek a történelem szemétdombján a helye. Aki másképp gondolja a demokratikus eszméket az pedig kiírja magát a tisztességes emberek társadalmából, vagy gonosz, vagy pedig nagyon gonosz és a holokausztagadó ipar szekerét tolja.
Bevallom én is merev álláspontot képviselek 75B kosárka felett élet az élet, de meghallgatom az ellentábor értelmes ellenvéleményét is!
0 x

ennyi
Hozzászólások: 3849
Csatlakozott: 2011.02.01. 00:01

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: ennyi » 2013.12.03. 17:57

@Solaris (74555):
Nem akarlak elkeseríteni, de holokausztból "tamáskodó" alaposan felkészült. Kívülálló, a történelemmel nem éppen köszönőviszonyban lévők számára inkább ő látszik meggyőzőnek, ugyanis - lehet, hogy tudtán kívül - a demagógia eszköztárát használja, márpedig ez hatékony a kevésbé műveltek esetében. A hozzászólások tengerében elvesznek azok a kérdések, amelyekre nem tud, vagy nem képes értelmes válaszokat adni. Sokszor egyszerűen hazudik, vagy nem is felel.
Igy van, ez a hatalmas kara ennek a topiknak.

Ez nincs ellentetben azzal, hogy egyesek onfenyzesre hasznaljak, es adjak a lovat tamaskodo ala.
0 x

Avatar
Solaris
Hozzászólások: 3584
Csatlakozott: 2012.07.25. 17:32

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: Solaris » 2013.12.03. 18:03

@Rob66 (74554): Újat nem írtál, csak feleslegeset. A kérdéseidre azért adok választ.
Ezekben a táborokban volt nyoma a külön kezelt ruháknak, esetleg a ruhafertőtlenítéseknek?
Bizonnyal a koncentrációs táborokra gondolsz. Tudomásom szerint - túlélők emlékirataiból - rendszeresen voltak tetvetlenítő akciók, amelyek kiterjedtek a személyekre és a ruházatukra is.
Az általam korábban idézett linken a túlélő azt állítja, azért hagyták náluk az önborotvát, hogy tudjanak öngyilkosok lenni.
Most neki higgyek, vagy neked?
Ilyen témákkal - borotválkozás, tetvetlenítés, öngyilkosság - kapcsolatban semmit nem írtam, úgyhogy a kérdésed elég bugyután hangzik.

Korábban azért írtam neked, mert a hadseregek haj és arcszőrzet viselési szabályai nem a tetvek ellen íródtak, s felhívtam a figyelmed, hogy a nácik hiába kopasztották meg a lágerek foglyait merő atyai jóindulatból, a tetű, a tífusz, a vérhas és egyéb járványok napirenden voltak a lágerekben.
0 x

Avatar
Solaris
Hozzászólások: 3584
Csatlakozott: 2012.07.25. 17:32

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: Solaris » 2013.12.03. 18:08

@ennyi (74558): Klónozás. :)
0 x

Szilágyi András
*
*
Hozzászólások: 6521
Csatlakozott: 2009.12.05. 09:31
Tartózkodási hely: Budapest

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: Szilágyi András » 2013.12.03. 19:43

@Rob66 (74552): Marhaságokat beszélsz, az egy képkeretbe helyezett, üveglappal lepréselt bőrdarab, amit kiállítási tárgyként használtak, semmi köze nincs semmiféle lámpaernyőhöz.
0 x

tamáskodó
Hozzászólások: 1351
Csatlakozott: 2012.07.17. 20:12

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: tamáskodó » 2013.12.03. 21:17

@kútásó (74468):

"Az általad belinkelt sztori kb. annyira komoly,mint ez is: http://velvet.hu/trend/zsir0620/

Semmi sem bizonyítja,hogy azok a szappanok emberi zsírból készültek volna! Egy DNS-teszt jó bizonyíték lehetne,de nincs ilyen! Egyébként pedig a "legenda nagyrészt ezektől a kísérletektől függetlenül keletkezett és terjedt." (http://hu.wikipedia.org/wiki/Emberi_zs% ... lt_szappan) azaz,akik a szappan-sztorit "szemtanúként" kitalálták és terjesztették nem is tudtak a danzigi állítólagos kísérletekről. Egyébként pedig minek is a kísérletezgetés,hiszen a szappankészítés technológiája már nagyon régi?

És akkor még ott van ugye a lámpaernyő-sztori is és egyéb hallatlan baromságok is! A kérdés tehát marad! Mi célból keletkeztek ezek a nyilvánvaló hazugságok és miképp kerülhettek tankönyvekbe is hülyítve a jövő nemzedékét???"


Igen, jól látod. Városi legendákkal állunk szemben. Persze, minden ilyen legendának vannak hívei is. Ha az alábbi hivatkozásokat alaposan tanulmányozod, teljesen képben leszel.

Itt olvasható több minden a buchenwaldi hamisítások hátteréről
http://www.thechristiansolution.com/doc ... nial1.html
itt úgyszintén erről van szó a videóban
http://www.youtube.com/watch?v=3HlPcaP9x5o#t=5326

Harold D. Lasswell a „Propaganda Technique in the World War” c. munkájában (1927)
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... k03mky.jpg
feleleveníti a szappanmese első világháborús eredetét
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... 5mcc0v.jpg
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... vamuh2.jpg

Ez a propaganda hazugság –több hasonló mellett- aztán az 1. világháborúban nagy karriert futott be.
The Tames Star (1917. április 18.)
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... ut2gfj.jpg
The New Zealand Herald (1917. június 2.)
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... phatm7.jpg
The New Zealand Herald (1917. június 23.)
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... w3pkox.jpg
The Poverty Bay Herald (1917. november 7.)
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... eemlxv.jpg

A 2. világháborúban újra előkerült a mese. 1943-ban például az USA-ban haknizott két szovjet zsidó potentát, Itzik Feffer és Solomon Mikoels. Itt éppen Albert Einsteint szórakoztatják két fellépés között.
Kép
Ők ugyancsak előálltak a szappanos hazugsággal.
The Sentinel (1943. július 1.)
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... j3d141.jpg

A háború végétől pedig akadály nélkül ömlött a hülyeség a szövetséges propaganda gépezetből
The Sentinel (1945. december 13.)
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... 6jbvdz.jpg
The Sentinel (1945. december 27.)
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... xsb3tf.jpg
The Sentinel (1948. február 12.)
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... cbodtr.jpg
The Sentinel (1949. november 24.)
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... r8vd11.jpg
The Sentinel (1949. december 15.)
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... tady2b.jpg
The Palestine Post (1949. december 29.)
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... se0k6d.jpg

Hasonló volt a bőrgarnitúrás sztori sorsa is. A bőrözés előképe szintén megjelent az I. világháborúban. Harold D. Lasswell erről is említést tesz könyvében.
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... klliz0.jpg
Persze, itt sem volt megállás, a hazugságok súlykolása folyt ezerrel, különböző verziókban.
The Evening Post (1945. április 20.)
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... 1sglry.jpg
The Auckland Star (1945. április 28.)
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... jmhiin.jpg
Percy Knauth (Germany in Defeat, 1946)
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... tzfx58.jpg
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... l2namt.jpg
A nürnbergi per jegyzőkönyveiből
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... xvn2hz.jpg
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... 1iizng.jpg
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... rwiip7.jpg
Eugene Dennis (Dangerous Thoughts, 1948)
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... khtctv.jpg
Len Giovennitti (The Nazi Tyranny, 1961)
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... ojpxmx.jpg
http://www.kephost.com/images4/2013/12/ ... bwbqj1.jpg

De nézzük csak meg ezt a grandiózus buchenwaldi tárlatot.
Kép
A kiállítási darabok rejtélyes módon eltűntek, így a kíváncsi utókor már nem teheti vizsgálat tárgyává őket. Egyedül az ott bemutatott orvosi disszertáció lelhető fel állítólag, az is magánkézben van.
Figyeljük meg az alma nagyságú fejeket. Ilyen van az egyik haverom birtokában is. Műgyanta alappal készülnek. Persze kérdés az is, hogyan lehet az, hogy a haj is összement a fejjel együtt? Elég gagyi. A Borsban azért biztos jól mutatnának.
Kép
Kép
A „bőrdarabok” is igen érdekesek. Mintha egy kaptafára „tetoválták” volna őket. Az tisztán látszik, hogy a felületre kifeszítés után került rá a festés, azaz nem tetovált emberek levágott bőrdarabjairól van szó. Vagyis még egy szánalmas hamisítás.
Kép
Kép
Kép
0 x

tamáskodó
Hozzászólások: 1351
Csatlakozott: 2012.07.17. 20:12

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: tamáskodó » 2013.12.03. 21:40

@Szilágyi András (74469):

"Az SS-esek a táborokban ijesztgették a zsidókat azzal: "Szappant fogunk főzni belőletek!"

De szigorúan csak sms-ben. :P
Ami ijesztgetés volt, annak elkövetői a régebbi foglyok voltak az újonnan érkezettek kárára. Amolyan "na, tudjad ám a helyed, én vagyok itt a rangidős" alapon.

"Csodálod, hogy elterjedt?"

A reklám csodákra képes.

"A lámpaernyő sztori pedig úgy keletkezett, hogy Ilse Kochnál valóban találtak kikészített, tetovált emberi bőrdarabokat mint dísztárgyakat. És volt az asztalon egy bőr lámpaernyővel ellátott lámpa is."

Ezt tán magad sem hiszed. :D
0 x

tamáskodó
Hozzászólások: 1351
Csatlakozott: 2012.07.17. 20:12

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: tamáskodó » 2013.12.03. 21:51

@Szilágyi András (74471):

"Ott a kép az emberi bőrdarabokkal."

Itt pedig Mengele űrlényt boncol Nyiszli Miklós asszisztenciájával.

http://www.youtube.com/watch?v=GTxuOLahIvQ
0 x

Szilágyi András
*
*
Hozzászólások: 6521
Csatlakozott: 2009.12.05. 09:31
Tartózkodási hely: Budapest

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: Szilágyi András » 2013.12.03. 21:53

@tamáskodó (74566):
Attól, hogy te valamire ráfogod, hogy hamisítvány, még nem lesz az.
Kicsit több érvet kéne felhoznod azon kívül, hogy szerinted ezek hamisítványok.
A hasonló stílusú rajzok egyébként származhattak akár ugyanannak az embernek a bőréből is.
0 x

tamáskodó
Hozzászólások: 1351
Csatlakozott: 2012.07.17. 20:12

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: tamáskodó » 2013.12.03. 21:56

@ennyi (74484):

" http://kuruc.info/r/6/121000/ "

Ezért csak dicsérni tudlak.
0 x

tamáskodó
Hozzászólások: 1351
Csatlakozott: 2012.07.17. 20:12

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: tamáskodó » 2013.12.03. 22:13

@Szilágyi András (74569):

Kedves András!

Én tudom, hogy te egy nagyon értelmes ember vagy. Ezért kérlek, hogy próbálj meg elfogulatlanul, pusztán logikusan gondolkozni.

"Attól, hogy te valamire ráfogod, hogy hamisítvány, még nem lesz az.
Kicsit több érvet kéne felhoznod azon kívül, hogy szerinted ezek hamisítványok.
A hasonló stílusú rajzok egyébként származhattak akár ugyanannak az embernek a bőréből is."


Elsőnek mondjuk azon, hogy hogyan találhatták meg csaknem két évvel Ilse Koch buchenwaldi szereplésének végét követően a táborban kedvenc lámpáját és bőrdarabkáit, amiket állítólag gyűjtött :?:
És a férje már 1941-től nem abban a táborban szolgált, azaz a helyzete csak egy sima alacsony rangú beosztotté volt.
0 x

tamáskodó
Hozzászólások: 1351
Csatlakozott: 2012.07.17. 20:12

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: tamáskodó » 2013.12.03. 22:17

@spraaq (74485):

"Amúgy azt egyáltalán lehet tudni, hogy a tárgyakkal mi lett? Megőrizte valamilyen bíróság vagy megsemmisítették őket?"

Eltűntek a nagy sürgés-forgásban meg a történelem viharaiban. Állítólag már csak az az orvosi disszertáció van meg, amit régen egy ottani tábori orvos készített, de ahhoz Ilse Kochnak semmi köze.
0 x

Szilágyi András
*
*
Hozzászólások: 6521
Csatlakozott: 2009.12.05. 09:31
Tartózkodási hely: Budapest

Holokauszt: tények, mítoszok, túlélők

Hozzászólás Szerző: Szilágyi András » 2013.12.03. 22:25

@tamáskodó (74568):

Kezd világossá válni az érvelési technikád. A következő a módszered:

- van egy X bizonyíték egy holokauszttal összefüggő dologra
- erre te mutatsz egy Y valamit, ami X-hez bizonyos tekintetben hasonló
- megmutatod, hogy Y hamisítvány
- majd arra következtetsz, hogy akkor X is hamisítvány.

Egy példa: Akarok neked adni egy százdollárost. Te azonban nem fogadod el, hanem a következőképpen érvelsz: "Közismert, hogy a százdollárosokat hamisítják, pl. a 2005-ben letartóztatott Anatasios Arnaouti több millió dollárt hamisított százdollárosokban. Tehát ez is hamis, nem fogadom el. Képek a hamis százdollárosokról: kephost... kephost... kephost... kephost........"

Ám sajnos az érvelésed logikai hibán alapul, így érvénytelen.
0 x

Lezárt