Oldal: 1 / 1

Szkeptikus Klub: Hülyék az emberek?

Elküldve: 2017.01.10. 12:07
Szerző: Szilágyi András
A Szkeptikus Klub következő rendezvénye január 17-én:
Hülyék az emberek?
Dr. Meszéna Géza előadása


Kép
A szkeptikus beszélgetéseknek alapmotívuma az ügy sziszifuszi jellege: igen nehéz bonyolult tudományos gondolatokat képviselni az áltudományok egyszerű, színes és vonzó magyarázataival szemben. És az emberek veszik a mágneses matracot százezekért. A friss fordulat - amelyet nehéz nem ijesztőnek látni - egy harcos klímatagadó elnökké választása az egyik legfontosabb széndioxid-kibocsátó országban. Kampánya nyomán az év szavává választották a "post-truth", azaz "tényeken túli" politika kifejezését.

Ilyen tapasztalatok nyomán könnyű trivialitásnak érezni, hogy a lózung mindig és minden körülmények között versenyképesebb a komoly beszédnél. De ha ez így lenne, akkor a tudomány eleve nem létezhetne, és nem kellene félteni sem az áltudományok terjedésétől. Akkor a demokratikus diskurzus összeomlásától sem kellene tartanunk, hiszen ilyen eleve nem is létezne.

Min múlik tehát? A tudomány sok-sok ismeret konzisztens rendszere. Ez a konzisztencia az, amivel az áltudományok már nem versenyképesek. Mivel senki nem birtokolja egymaga ezt az egész tudást, a tudomány szükségképpen kollektív, társadalmi jelenség - ami sokak véleményével ellentétben nem a tudás relativitását jelenti. Egyedül nem lehet okosnak lenni, így annak a gondolatnak sincs semmi értelme, hogy az áltudományok az egyéni emberi butaság termékei lennének. Ahogy társadalmi jelenség a tudomány, úgy társadalmi kudarc az áltudomány, vagy a tényeken túli politika. Az előadásban ezeket a gondolatokat igyekszem kibontani és róluk vitát kezdeményezni.

A klubest időpontja: 2017. január 17. kedd, 18.00 óra
Helye: Kossuth Klub (1088 Budapest, Múzeum u. 7.), földszinti klubhelyiség

A klubestre a belépés ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk! Részvételedet az esemény Facebook-oldalán is jelezheted (nem kötelező).

Szkeptikus Klub: Hülyék az emberek?

Elküldve: 2017.01.10. 13:44
Szerző: Rigel
A legfontosabb megkülönböztető dolog, hogy a tudomány működik, az áltudomány meg nem.
Rövid ideig el lehet hitetni az emberekkel, hogy az áltudományra alapozott alkalmazás működik, de idővel kezd gyanússá válni az eredmények elmaradása. Hosszú távon csakis a tudományra alapozott alkalmazások bizonyulnak működőképesnek, méghozzá úgy, hogy működnek mindenkinek akár hisz benne, akár nem.
Nagyjából ez a hosszútávú beválása a tudományos ismereteknek és a rájuk alapozott alkalmazásoknak, az ami miatt a tudomány nem tűnik el az áltudományok ostobaságának tengerében.

Szkeptikus Klub: Hülyék az emberek?

Elküldve: 2017.01.10. 15:00
Szerző: mimindannyian
Igen, de a hosszútávú előrelátást, vagy nem elfogult múltba tekintést kevesen engedik meg maguknak. Emiatt mégis virul az áltudomány eredmények nélkül, hasonlóan ahhoz, hogy a politikus is ígérhet bármit, majd pár év múlva meg az ellenkezőjét, van, aki "megveszi".

Szkeptikus Klub: Hülyék az emberek?

Elküldve: 2017.01.10. 15:12
Szerző: Szilágyi András
Rigel írta: Rövid ideig el lehet hitetni az emberekkel, hogy az áltudományra alapozott alkalmazás működik, de idővel kezd gyanússá válni az eredmények elmaradása.
Homeopátia 200 év után?

Szkeptikus Klub: Hülyék az emberek?

Elküldve: 2017.01.10. 17:02
Szerző: Rigel
Szilágyi András írta: Homeopátia 200 év után?
Bocsi, én csak arról beszélek, hogy miért is létezik a tudomány annak ellenére, hogy a bullshitet sokkal könnyebb a laikusokkal ismertetni, mint a tudományos ismereteket. Azért, mert a tudományos ismeretek működnek. Használhatóak.
Azaz, hiába nehezebb a laikusokkal megértetni, hasznosabbak. Például ha valaki vállalkozó egy biztos bevételi forrást akar, akkor hőszivattyús rendszereket kezd gyártani, nem pedig Gézoo-mester impulzus-nem-megmaradásra alapuló ingyenenergiagépét. Abból ugyanis korlátozott darabot adhat el, mielőtt a becsapott vevők rátörik az ajtót és meglincselik.
Ebből a szempontból kivételnek tűnhet az orvoslás, hiszen az élő szervezet annyira bonyolult, hogy bárki könnyen belemagyarázhat bármi alaptalan csudálatos hatásmechanizmust, ha meg nem működik a csoda, akkor mondhatja, hogy a delikvens nem hitt benne eléggé. De még ekkor is fel lehet tenni a kérdést: a homeopátia átvette a tudományos orvoslás szerepét? Mondjuk az aneszteziológiában? Ugye hogy nem? Például az a homeopátia-hívő, aki kiharcolná magának, hogy homeopátiás érzéstelenítéssel műtsék meg a vakbelét, biztosan átértékeli az álláspontját a műtét után a homeopátia hatékonyságáról! :D

Szkeptikus Klub: Hülyék az emberek?

Elküldve: 2017.01.10. 17:24
Szerző: mimindannyian
Rigel írta: Például az a homeopátia-hívő, aki kiharcolná magának, hogy homeopátiás érzéstelenítéssel műtsék meg a vakbelét, biztosan átértékeli az álláspontját a műtét után a homeopátia hatékonyságáról!
Nem, rém egyszerűen megmentené a hitét. Nem erre való, a műtőlámpák fénye miatt nem hat, erre az egyre nem jó, stb. Majd másnak megvenné a következő homeo bogyót, mert ő tudja, hogy ez működik.

Szkeptikus Klub: Hülyék az emberek?

Elküldve: 2017.01.14. 01:03
Szerző: idegen
A "tudomány" hosszú idő elteltével belátja hogy tévedett.
Az "áltudomány" sosem.

Szkeptikus Klub: Hülyék az emberek?

Elküldve: 2017.01.27. 22:50
Szerző: Szilágyi András

Szkeptikus Klub: Hülyék az emberek?

Elküldve: 2017.03.29. 21:32
Szerző: jottaanyi
Miért sziszifuszi ez az ügy? Mit lehet tenni a helyzet kezelésére? Van vonatkozó stratégia, esetleg folyamatban levő kutatás a jelenleg előálló, sosem látott méretű hantalavina ellen? Nehéz ügy az biztos, de ennyire azért nem lehet reménytelen. Végignézve a videót, hiányérzetem támadt például azért, mert az előadás alatt, vagy után senki sem szögezte le egyértelműen, hogy az isteni teremtésbe vetett vallásos hit és a megismételhető kísérleti eredmények elfogadása mennyire különböző fajta hit. Legalábbis nem rémlik. :(

Szkeptikus Klub: Hülyék az emberek?

Elküldve: 2017.05.14. 01:17
Szerző: idegen
Nem olyan sziszifuszi ez az "ügy".Aki kezelni szeretné ezt a helyzetet az belebukik...
Ennek nagyon egyszerű oka van:Az emberek nagyrésze tényleg hülye.
A hit kevés.
Értelmes embernek bizonyosság kell!Egyértelmű,konkrét tények.
Istenek nincsenek...ha hiszed ha nem!

Szkeptikus Klub: Hülyék az emberek?

Elküldve: 2017.05.17. 21:51
Szerző: jottaanyi
idegen írta:Nem olyan sziszifuszi ez az "ügy".Aki kezelni szeretné ezt a helyzetet az belebukik...
Ennek nagyon egyszerű oka van:Az emberek nagyrésze tényleg hülye.
A hit kevés.
Értelmes embernek bizonyosság kell!Egyértelmű,konkrét tények.
Istenek nincsenek...ha hiszed ha nem!
Te hova sorolod magad?

Szkeptikus Klub: Hülyék az emberek?

Elküldve: 2017.05.20. 23:58
Szerző: idegen
A hitnél feljebb.

Szkeptikus Klub: Hülyék az emberek?

Elküldve: 2017.06.05. 22:31
Szerző: jottaanyi
Rendben - ennek örülök, de milyen hitnél sorolod feljebb magad és milyen elgondolások alapján? Az alábbi mondatok, pl.: hogy "Az emberek nagyrésze tényleg hülye.", vagy hogy "Értelmes embernek bizonyosság kell!Egyértelmű,konkrét tények." és hogy "Istenek nincsenek...ha hiszed ha nem!", számomra nem támasztják alá a tisztánlátásod. Azzal a véleményeddel viszont, hogy a hit kevés, a legmesszebbmenőkig egyetértek.

Szkeptikus Klub: Hülyék az emberek?

Elküldve: 2017.06.05. 22:43
Szerző: idegen
jottaanyi írta: milyen elgondolások alapján?
Azok az "alábbi" mondatok alapján,akár még Te is láthatsz tisztán.Mindenféle elfogultság nélkül győződj meg magad a valóságról! :)