@lorenz (28999):
Az az érzésem,hogy már csupán a filozófia illetékességét illetően vannak eltérő nézeteink.
Igen, illetve inkább illetékesség helyett tárgykört mondanék.
Képtelen vagyok egy létezést nem fizikai alapon értelmezni.
Ezt ugyanarra értem,mint ahogy képtelen vagyok filozófiailag definiálni egy szingularitást,egy fekete lyuk működését, és nem tulajdonítok filozófiai mélységet annak,hogy a napban hidrogénatomok héliumatommá alakulnak.
Jól teszed, de ez a létértelmezés már a fizikai világképünk része, nem filozófiai tárgykör. A filozófia ennél sokkal alapvetőbb síkon foglalkozik a léttel, ezt az ágát ontológiának hívjuk. Mit jelent egyáltalán az, hogy valami létezik? Vajon van-e értelme azt mondani valamiről, hogy nem létezik? Hiszen valamit megcímzünk ezzel a mondattal is, ami tehát kell, hogy létezzen, ha már utalunk rá. Ez persze felveti azonnal, hogy vannak a képzeteink, és van a való világ, és ha valami a való világban nem létezik, akkor a képzetünkben létezhet csak, és ilyenkor mondhatjuk, hogy az egy nem létező entitás. No, de biztos, hogy szét lehet választani a világot objektív világra és a képzeletünkben meglévő világra, miért biztos?... A filozófia efféle alapokat ostromol, nem a napbeli folyamatokat.
És azt is látni kell, hogy nem csak alulról kapirgálja meg az ismereteink mibenlétét, hanem minduntalan "oldalról" is beszüremkedik: például amikor azt mondjuk, hogy minden elektron ugyanolyan, akkor felvetődik egy olyan világ modellje, hogy valójában egyetlen elektron van az egész világon, de valami furmányos módon ezen egyet érzékeljük mindenhol, ide-oda utazik a tér-időben, melyből talán az is kijön, hogy a tér és az idő sem az, ahogy ma gondoljuk. Bár ez fizikai modellekhez kapcsolódó okoskodás, de amikor még esélyét sem látjuk, hogy ez mérésekkel igazolható legyen (azaz nem támaszkodik más jól ismert hatásokra), akkor filozófiai a kérdéskör.
Én egyszerűen a filozófia illetékességi területét szeretném korlátozni,nem dacból vagy szimpátia okokból,hanem a józan ész alapján. A filozófia nagyon jó szolgálatot tesz a már megismert és feltárt fizikai folyamatok következményeinek tanulmányozására ,már ami az emberi vonatkozású területeket érinti.
Ha belegondolsz maga a filozófia is ezeknek a folyamatoknak a következményeiként alakult ki.
Az Univerzum jól elvolt azelőtt is.
Én úgy érzem, a fordított okoskodás legalább ennyire megállja a helyét, sőt: kezdetben volt a tapasztalás: amikor gyerek voltam, érzeteket kaptam, mint hő, látás, fájdalom, hallás, tapintás, aztán ezekből az agyam összerakott valami modellt, amit aztán az iskolában tovább építettek. Mi volt tehát előbb? Az érzetek, a tapasztalás. Az, hogy ezekre épülve egy csodajó világmodell alakult ki, melynek pl. az idő is része, és az az elgondolás is, hogy nem a születésemmel keletkezett a világ (bármi is legyen az), hanem már előtte is volt, nos, ezek csak az én absztrakcióim. Lehet, hogy mind téves! Baromi koherens elméletet rajzolnak ki, de ettől még a levegőben lóg az egész, pontosabban azon kezdeti érzetekre tudom csak építeni. Ha tehát az érzeteim, az elemi megismerés csalfa módon félrevezet, akkor talán semmi nem igaz ebből a fizikai világképből, amelyik olyan vonzó, hogy néha azt hiszem, hogy ez az eredendő, biztos valami, és én (vele együtt az érzeteim) már csak a világ következményei. De ez téves logikai irány.
Ösrobbanás előtt - Ez tisztán filozófiai probléma,és a válasz megint bármi lehet,a legnagyobb blődség is ,mert ugye soha nem tudnám megcáfolni.
Biztos,hogy ilyen kérdésekkel akarsz foglalkozni?
Nem, inkább olyanokkal, mint az előbb írtam. De azért arra szeretnék rámutatni, hogy nem bizonyítható, ''hogy az ősrobbanás 'előtti' állapot csak fikció lehet, mert nem bizonyítható''. Ott van a brán elmélet, vagy mi a szösz, amely szerint sok olyan világ úszkál egymás mellett, mint a mi világunk, és amikor ezek valahol összeütköznek, akkor az adott világokban ezt mint ősrobbanást "élik meg". Ezt nem filozófus találta ki, hanem a fizikai elméletek interpretációjából adódik ki. És ha egy ilyen modell sok ma megválaszolatlan kérdésre helyes jóslatot tudna adni, akkor mit van mit tenni, elfogadnánk, mint az eddigi legjobb hiper-globális-mindent-leíró modell, annak ellenére, hogy a (mi) ősrobbanásunk előtti "időkről" is beszél. Ez a deduktív gondolkodás nagyszerűsége: eljuthatunk olyan igaz állításokra, melyeket kísérletileg csak megpróbálhatunk cáfolni, és ha ez sokszor nem sikerül, akkor hajlunk rá, hogy igaz. Ahogy teszem azt beláthatjuk, hogy a háromszög magasságvonalai egy pontban metszik egymást, anélkül, hogy nekiállnánk ezt ellenőrizni, és naphosszat tesztelnénk ezt az "elméletet", úgy talán a világunkban tapasztalt szabályosságokból is kikövetkeztethetünk olyan kokluzív állítások, melyek más univerzumok életéről is információt szolgáltatnak, jóllehet közvetlen fizikai kölcsönhatásba velük sosem kerülünk. Ez zömében fizika, viszont az masszívan filozófia, hogy tényleg mindig igaz a deduktív következtetés? Vagy lehet, hogy maga a dedukció csak a mi világunkra jellemző? Netalán csak ránk, emberekre, és ez csak egy sajátos szemlélet, nem valamiféle biztos ügymenet?...
Tehát a lényeg,hogy vannak bizonyos fizikai folyamatok(én a létezést idesorolnám),amelyeket nem akarok filozófiai szempontból túldimenzionálni.
Szemlélet kérdése
. Szerintem meg az az ijesztő elbizakodottság, ha úgy fogadunk el hatalmas elméleteket, hogy az alapjait meg sem vizsgáljuk. Az ezo-lökötteknek ez nagyon megy, néhány teljesen bugyuta alapvetésre felépítenek egy komplex "tudományt", és pusztán az, hogy az a komplex valami létezik, úgy érzik, hogy akkor már az alapjai is biztosan igazak. Ebbe a hibába nem szeretnék esni! Mert akkor tényleg úgy lesz, mint ahogy az alternatívok mondják: a tudomány is csak egy vallás
(És ne mondd azt, hogy de vizsgáljuk az alapjait, hiszen kísérletekkel támasztjuk alá - mert ez nem az alap, ez már csak a fizikai világképünkben érvényes alap!)