Isten

Aura, szellem, angyal, karma, számmisztika, radiesztézia
Avatar
Xmes
Hozzászólások: 159
Csatlakozott: 2010.11.15. 18:38
Tartózkodási hely: Valahol egy Föld nevű bolygón eldugva

Isten

Hozzászólás Szerző: Xmes » 2010.11.19. 22:47

@cseppkő (7445):
Ahogy kiveszem írásodból, számodra nem mindegy milyen szintű a végzettsége egy papnak amikor hitoktató.
Nem tudom miből jutottál erre a következtetésre, de elég rossz következtetés.
szóval akkor ha a pápa szövegelne akkor jobban hinnéd el amit mond mint a alacsonyabb végzettségű pap mondta egykor neked?
Nem, nekem tök mindegy. Lehet az pápa, bíboros, püspök, vagy akár kvantumfizikus is lehet felőlem, ha olyan nyilvánvaló ostobaságokat állít és elhisz, hogy volt a valóságban egy ókori ember aki felélesztett egy oszló 4 napos hullát (Lázár felélesztése), sétafikált a víz felszínén, kenyeret és halat varázsolt több ezer embernek, borrá varázsolta a vizet, na meg a kivéreztetéses szakrális öngyilkossága után másfél nappal csak úgy feléled, ugyanúgy nem tudom komolyan venni, és ugyanúgy egetverő hülyeségnek minősítem az állítását és a hitét.
És mivel felnőtt ember létére, ne adj isten művelt, tanult ember létére ilyen nyilvánvaló képtelenségeket elhisz, érthető okokból kifolyólag igen csak kétségbe vonom a mentális egészségi állapotát.
Hasonló ha egy ember csak úgy kialakít egy elméletet, minden tapasztalat nélkül csupán matematikával és fikcióval mint Hawkins akkor azt el kell fogadni nem igaz, csak azért, mert egy angol elméleti fizikus mondta.
Hawking (nem Hawkins!) elméletei nem légből kapottak. Bár ő elméleti fizikus (az egészségi állapota miatt nem is lehet más), de az elméletei nem egyszerű fantáziálgatások, hanem az eddigi tudásunkra épülnek. Megjegyzem Hawking-nak nem egy elméletét bizonyították utólag (pl a róla elnevezett Hawking-sugárzást). Ezért az ő elméleteit érdemes komolyan venni. Nem úgy mint az istenes fantáziálgatásokat, agyszüleményeket.
De ha én azt mondom, hogy a Földünk belsejében befelé haladva fokozatosan lassul az idő, majd megszűnik, és ezt megtapasztaltam, tehát biztos, vagy azt, hogy ebből az következhet, hogy kint az űrben se lesz mindenhol idő, akkor senki nem fogja elhinni--mert nem tudom matematikailag de másképp se bebizonyítani
De. Ha ezt megtapasztaltad, akkor tudod bizonyítani (egyszerűen lemennek oda mások is, és ha igazat mondtál, akkor ők is tapasztalni fogják), és meg is kapod a Nobel díjat érte.
de nem vagyok elméleti fizikus sem...
Igen, ezt sejtettük. :) (megjegyzem én sem vagyok az)
A baj csak az, hogy ha igazam van, akkor a Marsra vezető úton, azok az emberek komába kerülnek, majd meghalhatnak
A lassú, vagy lassuló időtől? Miért történne ez? Épp ellenkezőleg. Fel sem tűnne nekik.
0 x

Avatar
sajnos_kacat
Hozzászólások: 680
Csatlakozott: 2009.12.09. 21:43
Tartózkodási hely: Budapest

Isten

Hozzászólás Szerző: sajnos_kacat » 2010.11.20. 01:05

@Xmes (7442):
Tudod mi az a kinai szoba?
Van a falan egy input es egy output feliratu nyilas. Egy kinai anyanyelvu ember papirra irja a kerdeseit, bedobja az input nyilason, es az output nyilason kinai nyelven, kinai szimbolumokkal papirra irt valaszt kap, ami ertelmes mondatokbol all. A szobaban viszont egy kinaiul egyaltalan nem erto ember ul, es vegtelen nagy szabalykonyvbol zerus ido alatt ki tudja keresni, hogy milyen valaszokat lehet adni a bemenetre, ezekbol veletlenszeruen papirra vet egyet, es kiadja. A kinai ember azt hiszi, hogy o eppen valakivel kommunikal, valojaban azonban informacioatadas nem tortenik, a valaszolonak fogalma sincs arrol, hogy mirol "beszelget". Cseppko a kinai szoba elo megvalositasa, ezert nem erdemes vele vitatkozni. Meggyozni nem fogod tudni, es a valaszai sincsenek mindig a kerdes kontextusaban.
0 x

Avatar
sajnos_kacat
Hozzászólások: 680
Csatlakozott: 2009.12.09. 21:43
Tartózkodási hely: Budapest

Isten

Hozzászólás Szerző: sajnos_kacat » 2010.11.20. 01:10

@Gábor (7443):
hogy mi szimbolikus és mi nem szimbolikus a bibliában, az a dogmatikának és nem teológiának a hatáskörébe tartozik! Viszont, hogy mi szerint dönt és, hogy működik
Katolikuseknal a papa Jezus foldi helyettese, amit o kijelent, az ugy van es kesz. Nagyjabol igy mukodik. Problemasabb kerdesekben meg zsinatot szoktat tartani a hierarchia tetejen ulok, es szavazassal dontenek. Persze vannak meg vicces dolgok, pl. ahhoz, hogy valakit szentte avassanak, a halala utan meg harom csodat kell tennie, es errol "bizonyitekokat" is gyujtenek az illetekesek.
0 x

Avatar
sajnos_kacat
Hozzászólások: 680
Csatlakozott: 2009.12.09. 21:43
Tartózkodási hely: Budapest

Isten

Hozzászólás Szerző: sajnos_kacat » 2010.11.20. 01:15

@Xmes (7447):
Ha az vagy, akkor az is egyfajta hit,- a Semmiben.
Nem. Kicsit utána nézhetnél az ateizmus fogalmának.
Röviden és tömören: az ateizmus az isten(ek)be vetett hit hiánya. Tehát én nem azt hiszem, hogy nincs isten, hanem nem hiszem el, hogy van. Én nem lecseréltem az egyik hitet egy másikra, hanem már nem hiszek.
Az egyik hit hiánya nem egyenlő egy másik hit meglétével. Ugyanis én nem hiszem azt, hogy nincs egy isten sem, hanem csak nem hiszem el, hogy léteznek ilyenek. Egy sem.
Kis segitseg azoknak akik nem ertik mit jelent az ateizmus:
Ha nem jarok golfozni, akkor ez nem a hobbim.
Ha kopasz vagyok, akkor az nem a hajszinem.
Ha kikapcsolom a tv-t, akkor nem egy csatornat nezek eppen.
0 x

Avatar
sajnos_kacat
Hozzászólások: 680
Csatlakozott: 2009.12.09. 21:43
Tartózkodási hely: Budapest

Isten

Hozzászólás Szerző: sajnos_kacat » 2010.11.20. 01:22

@Xmes (7448):
sétafikált a víz felszínén
Attol fugg, mennyi kukoricakemenyitot szort elotte a vizbe :)
[lasd: non-newtonian fluid, van rola video youtube-on is]
0 x

cseppkő
Hozzászólások: 398
Csatlakozott: 2009.12.11. 09:52

Isten

Hozzászólás Szerző: cseppkő » 2010.11.20. 10:03

@Xmes (7447):Abban igazad van mint írtad--De a vallások istenei biztosan nem léteznek. Ugyanis ezeket az emberek teremtették meg a saját képmásukra.
A biblia istene pl annyira emberi, hogy ha nem tudnám, hogy isten, azt hinném, hogy egy emberről szól. "


De ha visszatekintünk a történelmi időkbe akkora lehetett az analfabetizmus, hogy nem is lehetett volna másképp a tömegemberrel megértetni bármit is, csak kimondottan mesével, félelem keltéssel egy láthatatlan, felsőbb ítélkező létezésével és a pokollal. S elképzelhető ha ezt nem teszik a különböző vallásos csoportosulások, akkor a tömegember uralkodna ma a világ felett, a maga primitívségével, erőszakra való hajlamával.

Persze ez nem jelenti azt, hogy az intelligenssé vált és kiemelkedett rétegben, ne lenne gazemberség, erőszakra való hajlam --volt kitől" örökölni...hisz megszaporodott a tömegember és kiemelkedett egy része, de ha belenézel a szemébe intelligencia ide, iskolai végzettség oda, épp olyan sunyi mint az ősei voltak, amikor még olvasni sem tudtak.

Minél gazembereb egy ember, annál inkább semmiben se hisz, a pénzen a hatalmon kívül.

Az is egy dolog, hogy mit nevezünk isteninek. Mert hisz ez csupán egy fogalom, amit az ember tűzdel nap mint nap, valamire, valamit elnevezve, meghatározva --mint az isteni részecskéket is tulajdonképpen elnevezte--láthatóak? Nem --csak fizikai törvényszerűségüket, mint létezésük lehetséges voltát fogja fel az ember, elméletileg.

S ha létezik és létezik az isteni részecske, akkor miért ne lehetne elképzelni ebből egy összetettebb tömörült vagy épp szálak alkotta nagyobb formát, mint isteni létet erőket, energiákat?.

S ha az isteni részecskék állandó törvényt hordoznak önmagukon belül, akkor egy nagyobbnál, miért ne válhatna ez már Tudattá a tömegének, zárt rendszerének köszönhetően, s egy olyan Létezővé amely itt legalábbis a Földön, erejükkel alkotni voltak képesek, bele avatkozva az inaktív anyagba.S válhattak isteninek titulálható, intelligens, teremtő erőkké vagy tudattá.

Szeretnélek benneteket figyelmeztetni, hogy ezek az energiák gigantikusak, intelligensnek titulálhatók és kisugárzásuk által jelen vannak mindenhol, és nincs olyan amit Te kimondasz, ne fognák fel.Nincs olyan tévé rádió műsor amit ne hallanának ne élveznének vagy épp bírálnának az életünk minden perce számukra egy ingyencirkusz. Olyasmi ez mint a mi testünk és a mi tudatunk energiája a bennünk lapuló parányi életeknek, számukra a testünk a föld talán még annál is több, és szellemünk maguk az istenek, de minden sejtünknek, azoknak a parányi létezőknek, épp így istenek, vagy felsőbb tudati írányítás a mi tudatunk, gondolataink.

amikor azt meséltem lovak vágtatnak talpunk alatt, vagy felettünk, azok tulajdonképpen energia csomagok, amelyek erővel rendelkeznek és tudattal, mint hírvivők, mint figyelmeztető földi erők. Ezek levált vagy épp vágtató részei, erőknek tömegei, a gigantikus nagy energiáknak zárt láncolatából. Mint az emberi tudatból, szellemi energiából kilépni, kiszakadni képes parányi húrok, amely a telepátiát megteremteni képesek, amelyek aztán vissza is térnek az emberhez, mint valami megérzést, vagy gondolatot előidézve.

Be kellene látni azt, hogy mi az ember, semmik vagyunk a létezés palettáján, nem több, mint tudatosabb férgei ennek a világnak, ami a földünk. S bár bolygónk parányi a mindenséghez képest, annak csak primitív szellemi erőihez képest, még is fantasztikus égitest, mert képes volt önmaga által tudatossá, cselekvővé változtatni az általa véletlenül, spontán keletkezett ősi életet, miközben önmaga is hatalmas és bonyolult tudatos erővé vált mind két minőségében.

Ezért nevezhető a földünk két nagy energiája együtt, Istennek. Amíg az egyik kuka de hatalmas tömegi erő, a másik hangja, mint hárfahúrja, de már szellemi energiaként, erőként van jelen.

Lehet feléjük rimánkodni-- de nem fognak segíteni soha csodát teremtve... de nem ajánlatos átkozódó szavakkal illetni egyiket sem....Me lehet tagadni, nem elfogadni, nem elhinni létüket, őket aztán hidegen hagyja, minden ember egyszer eljut odáig, hogy megtapasztalni fogja vagy csak az egyiket vagy mind kettőnek létezését.

Az hogy ateista vagy, akkor nem hiszel semmi olyanban, ami természet feletti. De ez a természet feletti fogalom olyan vallásos ízű, és nem jó meghatározás. Isten létezés nem úgy igaz, hogy természet feletti személyiség, hanem úgy, hogy része a földi természetnek, mint valami szellemi erő létezik és feszül a Földünk- bolygó-létében és körül. Az ember csupán egy, a sok megvalósult örökös szellemi játékból, kézzel fogható valóság teremtésből.
0 x

Avatar
Gábor
Hozzászólások: 2318
Csatlakozott: 2009.12.09. 19:37
Tartózkodási hely: Finnország

Isten

Hozzászólás Szerző: Gábor » 2010.11.20. 10:18

@sajnos_kacat (7450):Mit akarsz mondani ezzel? Mert a szövegek értelmezése (még mindig) nem teológia... A mellékszálban arra akartam utalni, hogy nem minden teológia ami Istennel foglakozik. Vannak más elemző, dogmitizáló módszerek is.
0 x

cseppkő
Hozzászólások: 398
Csatlakozott: 2009.12.11. 09:52

Isten

Hozzászólás Szerző: cseppkő » 2010.11.20. 11:38

@Gábor (7459):
Gábor -- Nem véletlenül a teleológiára gondolsz. amit Arisztotelész fogalmazott meg?

Mert az Ő megfogalmazása szerint, mindennek van egy magasabb princípiuma, mindennek meg van a maga princípiuma, mint lelke, szelleme amely célmeghatározó. Vagy is másképp fogalmazott az isteni fogalommal szemben, mint a vallási teológia.

Amely már megszemélyesítette, kihelyezte a mindenségbe, majd visszahelyezte a földre, annak szülöttjeként, természetesen emberként (Jézus, Buddha stb)szóval kerek mesévé duzzasztva...
0 x

cseppkő
Hozzászólások: 398
Csatlakozott: 2009.12.11. 09:52

Isten

Hozzászólás Szerző: cseppkő » 2010.11.20. 11:54

@Gábor (7459): De hasonló teleologikus elmélete van a ó-indiai upanisádok alkotta elméletnek is, de abból is a materialista irány vonal, nem isten fogalmat használ, hanem szellemi létezőt, amely hasonló az emberi lélekhez minőségében.

Arisztotelész és az upanisádok materialista elméletével lehetne értelmezni azt, amit én tapasztaltam. Csak képtelen vagyok bármelyiknek is a szókincsét használni amikor fogalmazok. egyszerűen erősen magyarul gondolkodom, utálom az idegen kifejezéseket még akkor is ha sokkal jobban hangzana vagy elbűvölne érthetetlenségével mert idegen, másokat.
0 x

Avatar
Xmes
Hozzászólások: 159
Csatlakozott: 2010.11.15. 18:38
Tartózkodási hely: Valahol egy Föld nevű bolygón eldugva

Isten

Hozzászólás Szerző: Xmes » 2010.11.23. 15:26

@sajnos_kacat (7451):
Ha kikapcsolom a tv-t, akkor nem egy csatornat nezek eppen.
Pedig manapság már ez az egyetlen értelmes "műsor". :lol:
0 x

Avatar
Xmes
Hozzászólások: 159
Csatlakozott: 2010.11.15. 18:38
Tartózkodási hely: Valahol egy Föld nevű bolygón eldugva

Isten

Hozzászólás Szerző: Xmes » 2010.11.23. 16:04

@cseppkő (7458):

Bizony mondom néked, te aztán hosszút írtál vala (nem kale és nem Maldoran).
Let's start...
De ha visszatekintünk a történelmi időkbe akkora lehetett az analfabetizmus, hogy nem is lehetett volna másképp a tömegemberrel megértetni bármit is, csak kimondottan mesével, félelem keltéssel egy láthatatlan, felsőbb ítélkező létezésével és a pokollal. S elképzelhető ha ezt nem teszik a különböző vallásos csoportosulások, akkor a tömegember uralkodna ma a világ felett, a maga primitívségével, erőszakra való hajlamával.
Mert az jobb, hogy a néphülyítő vallások élősködői (értsd: papok, sámánok, táltosok, mágusok, prédikátorok, önjelölt próféták, és messiások) uralkodnak kéz a kézben a politikusokkal, a maguk primitívségével, erőszakra való hajlamával?
Mesélj, ez miért jobb és kinek?
Itt vagyunk mi magyarok, és a keri (értsd: kerseztény) vallás és annak tucatnyi kisebb nagyobb leágazása.
Kezdjük az elején, a magyar történelemmel prófétikusan...

"Kezdetben vala a setétség, mely beborítá mindenki elméjét.
De az úristen gondola egyet, és mondá - teremtsünk még setétebbet, és ahhoz még setétebb elméket, melyek uralkodának az setét elméken, és nevezzük annak nevét kersztény katolikus vallásnak, és a mégsetétebb elméket katolikusoknak.
Megteremté tehát az úr a mégsetétebbet, és nevezé annak nevét katolikus kereszténységnek, és a mégsetétebb elméket katolikusnak.
És látá az isten, hogy ez néki igen jó.
Azután lőn egy nép, melyet hívának magyar népnének, az ő saját vallásával vala, és eljöve az Kárpát medencébe, és ott igen jól élnek vala.
Aztán eljöve az első nagy magyar király, kinek nevét nevezék Pityunak, ki kezet foga az sátánnal, és rászabadítá népére a mégsetétebb setétség katonáit, kiknek nevét félék az emberek, s kiket hívának papoknak."
Ekkor lészen nagy sírás rívás, mert elszabadula az káosz és igen nagy félelem lészen úrrá az magyar népen, mert a mégsetétebb setétség nem befogadása igen nagy haragra gerjeszté Pityu királyt és az mégsetétebb setétség katonáit, kiknek nevét nevezék papoknak.
Azon időkben az papság és az király parancsára tömegével hullának az magyar emberek, kik hűek valák az saját magyar hitükhöz, és szokásaikhoz vala.
És kezdetét veszi az magyarok között ezzel az 1100 év után is tartó keresztényi szeretet, melyet boszorkány égetésekben, erőszakos térítésekben, óriási egyházi adókban, és mi pénzünkből pénzelt haszontalanságokban szenvede el vala az nép"

Mesélj, kinek jó ez? Nekem nem!
Minél gazembereb egy ember, annál inkább semmiben se hisz, a pénzen a hatalmon kívül.
Ma a Vatikáni székhelyű katolicizmus a leggazdagabb multi cég a bolygón. Szerinted a 16. Bence király nem hiszi el azt a sok sületlenséget amivel kb 1800 éve tömik az arra érdemesek gógyiját? Megjegyzem én sem tartom kizártnak, hogy csak röhög a sok birkán amiért elhitték ezt a sok maszlagot.
S ha létezik és létezik az isteni részecske, akkor miért ne lehetne elképzelni ebből egy összetettebb tömörült vagy épp szálak alkotta nagyobb formát, mint isteni létet erőket, energiákat?.
Ugye halvány lila nem tudod, hogy mit és miért neveznek isteni részecskének? Elárulom, a Higgs bozont nevezik ennek, és csak azért nevezte el isteni részecskének egy gyöngécske fantáziával megáldott fizikus, mert elvileg ez felelős a részecskék tömegéért. Távolról sincs köze semmilyen istenhez.
S ha az isteni részecskék állandó törvényt hordoznak önmagukon belül, akkor egy nagyobbnál, miért ne válhatna ez már Tudattá a tömegének, zárt rendszerének köszönhetően, s egy olyan Létezővé amely itt legalábbis a Földön, erejükkel alkotni voltak képesek, bele avatkozva az inaktív anyagba.S válhattak isteninek titulálható, intelligens, teremtő erőkké vagy tudattá.
Woooow.... Azt hiszem erre jobb ha no comment....
Szeretnélek benneteket figyelmeztetni, hogy ezek az energiák gigantikusak, intelligensnek titulálhatók
Intelligensnek? Miért? És milyen értelemben?
és kisugárzásuk által jelen vannak mindenhol, és nincs olyan amit Te kimondasz, ne fognák fel.
Ha ez igaz lenne, akkor már rég kimutattuk volna a létét.
Nincs olyan tévé rádió műsor amit ne hallanának ne élveznének
Perverz egy izlésficamuk lehet ezeknek az energiáknak. :D
vagy épp bírálnának az életünk minden perce számukra egy ingyencirkusz.
No, remélem jót röhögnek a műsoron. :D
Az hogy ateista vagy, akkor nem hiszel semmi olyanban, ami természet feletti.
Így van. De még a természet alatti dolgokban sem hiszek, nem csak a felettiekben.
De ez a természet feletti fogalom olyan vallásos ízű, és nem jó meghatározás.
Mit ajánlasz helyette?
Isten létezés nem úgy igaz, hogy természet feletti személyiség, hanem úgy, hogy része a földi természetnek, mint valami szellemi erő létezik és feszül a Földünk- bolygó-létében és körül.
És mi ez a szellemi izé? Miből van? Hogy jött létre, és miből? Mit kóvályog itt körülöttünk? Nincs jobb dolga?
Az ember csupán egy, a sok megvalósult örökös szellemi játékból, kézzel fogható valóság teremtésből.
Elég béna játék...
0 x

fairi
Hozzászólások: 337
Csatlakozott: 2009.12.09. 18:16
Tartózkodási hely: Budapest

Isten

Hozzászólás Szerző: fairi » 2010.11.23. 20:13

Xmes rossz emberbe kötöttél bele,majd meglátod!
Válasza 1 oldal lesz és még több hülyeség...
Ifjú padavan rá fogsz jönni, Viktória őfelsége alias cseppkőbe dőreség belekötni :mrgreen:
0 x

Avatar
Gábor
Hozzászólások: 2318
Csatlakozott: 2009.12.09. 19:37
Tartózkodási hely: Finnország

Isten

Hozzászólás Szerző: Gábor » 2010.11.23. 20:21

@fairi (7578): Bölcs Fairi Mester! De lehet, hogy ő a kiválasztott! Hisz megjövendölték, hogy jön majd egy ember aki egyensúlyt hoz az erőben... Bár meg kel hagyni, hogy Dart Stalactite-be tényleg nem ajánlatos belekötni, rengeteg Jedit őrületbe kergetett már a félelmetes elmetürkjeivel... :lol:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Gábor 2010.11.26. 11:52-kor.
0 x

Avatar
Xmes
Hozzászólások: 159
Csatlakozott: 2010.11.15. 18:38
Tartózkodási hely: Valahol egy Föld nevű bolygón eldugva

Isten

Hozzászólás Szerző: Xmes » 2010.11.23. 21:04

Higgyétek el, tudom kezelni a problémát. :D
Az iwiw ateista fórumain edződtem, több okotok van őt félteni tőlem, mint engem tőle. :D
Eddig még nem nagyon volt olyan bármilyen vallású, aki ne mászott volna a falra az okoskodásaimtól, meg a kérdéseimtől. :D Cseppkő idegei nagyobb veszélyben vannak, mint az enyéim. :twisted:
0 x

Avatar
pounderstibbons
*
*
Hozzászólások: 2662
Csatlakozott: 2010.05.25. 11:01

Isten

Hozzászólás Szerző: pounderstibbons » 2010.11.23. 23:05

@Xmes (7581):

Cseppkő nem vallásos, vagy nem beazonosítható vallás híve.

Ő egyszerűen ilyen.
0 x

cseppkő
Hozzászólások: 398
Csatlakozott: 2009.12.11. 09:52

Isten

Hozzászólás Szerző: cseppkő » 2010.11.24. 00:25

@Xmes (7574): Mind az amit írtál "istenszolgákról-helytartókról" abban teljesen igazat adok, épp igy igazat adok a mai helyzetről ami egy betódult, ömlött, eluralkodott hazánkban lassan csak a felső tízezret és a misztikusokat, vajákosokat szektákat egyéb 34-35 bejegyzett" vallást tartja el a nép, már aki, dolgozik...mert van hol!

A Higgs bozon számomra nem jelenti az isteni részecskét, az egy képzelt valami amit még be sem bizonyítottak és nem is fognak....

De ha azt írom isteni részecske, tulajdonképpen nem jelenti azt, hogy isteninek is gondolom, csupán annak neveztem azt a legkisebb létezőket amelyek, a végtelenséget kitöltötték valamikor talán több ezer milliárd évvel ezelött, és megalkották az anyagot és az energiát eredendően. Amelyből született Földünk, s amelyből végső soron, a tested is felépült.

Vallóban nem vagyok vallásos és soha nem is voltam, de nem vagyok ateista sem, mert tudom, hogy létezik az Isteni szellem energia. Honnan? Miképp? látogass el hozzám.(http://A-letezes-fantasztikuma-.blogger.hu)
0 x

Avatar
Xmes
Hozzászólások: 159
Csatlakozott: 2010.11.15. 18:38
Tartózkodási hely: Valahol egy Föld nevű bolygón eldugva

Isten

Hozzászólás Szerző: Xmes » 2010.11.24. 09:41

@cseppkő (7589):
de nem vagyok ateista sem, mert tudom, hogy létezik az Isteni szellem energia.
Ezért tartalak téged vallásosnak. Mert meggyőződés szerűen hiszel alaptalan dolgokat, mintha bármi közük lenne a valósághoz.
0 x

Avatar
Xmes
Hozzászólások: 159
Csatlakozott: 2010.11.15. 18:38
Tartózkodási hely: Valahol egy Föld nevű bolygón eldugva

Isten

Hozzászólás Szerző: Xmes » 2010.11.24. 11:22

@pounderstibbons (7585):
Ok, akkor a közérthetőség kedvéért és a jövőbeni félreértések elkerülése érdekében leírom azt, hogy én mit nevezek vallásos embernek, és vallásos hitnek.

Vallásos hit = meggyőződés szerű alaptalan, tehát irracionális, vak hit olyan dolgokban, amik léte, igazságtartalma semmilyen formában sem bizonyított, esetenként a valós tapasztalatoknak teljesen ellent mond, de minimum semmi nem utal a létére, igazságára.

Vallásos ember = az az ember aki az általam definiált vallásos hittel rendelkezik, függetlenül attól, hogy mi az amit elhisz (lehet az istenek, angyalok, UFO-k, tündérek, hétfejű sárkányok, húsvéti nyúl, Jézus, koboldok, stb.), és függetlenül attól, hogy jár-e hasonszőrűek gyülekező helyére (pl templom), és attól is függetlenül, hogy tartja-e a hasonszőrűek szokásait, szertartásait, stb.

Nos, ez szerint Cseppkő igen csak vallásos.
0 x

Avatar
pounderstibbons
*
*
Hozzászólások: 2662
Csatlakozott: 2010.05.25. 11:01

Isten

Hozzászólás Szerző: pounderstibbons » 2010.11.24. 11:29

@Xmes (7620):

Viszont bármit mondasz, az cseppkő valós tapasztalatainak nem fog ellentmondani.

Ő máshogy, másokat tapasztal, mint te.

Vitatkozhatsz vele napestig, de nem lesz semmi eredménye, csak eltelik a napod.
0 x

Avatar
Xmes
Hozzászólások: 159
Csatlakozott: 2010.11.15. 18:38
Tartózkodási hely: Valahol egy Föld nevű bolygón eldugva

Isten

Hozzászólás Szerző: Xmes » 2010.11.24. 11:39

@pounderstibbons (7621):

Milyen valós tapasztalatok? Még nem láttam tőle leírva egy tapasztalatot sem (vagy még nem találtam meg). Eddig bármi amit olvastam tőle, arról szólt amit ő elhisz/hinni akar.
0 x

fairi
Hozzászólások: 337
Csatlakozott: 2009.12.09. 18:16
Tartózkodási hely: Budapest

Isten

Hozzászólás Szerző: fairi » 2010.11.24. 22:29

@Xmes (7622):
Ifjú padavanom, majd rájössz, mi szóltunk előre..
Látom saját bőrödön kel megtapasztalnod Darth Stalactite rettenetes elmetrükkjeit.
 **MODERÁLVA** 
0 x

cseppkő
Hozzászólások: 398
Csatlakozott: 2009.12.11. 09:52

Isten

Hozzászólás Szerző: cseppkő » 2010.11.25. 00:15

@Xmes (7620):

Mi a hit? Hinni valamiben, vagy feltételezni valamit, ami esetleg van. A vallásos hit istenen kívül sok egyéb szamárságban hisz, vagy elhitetni szeretne másokkal

De a tudomány is azzal kezdi, hogy feltételez, majd hiszi és azt remélni valóban igaza lesz, vagy valóben létezik is az, amiben reménykedik---Tehát épp olyan hivő a szentem.....

Ha jól emlékszem, amikor Feynman amikor a Nap energiatermelését akarta kiszámítani, akkor menet közben derült ki, hogy azt képtelenség lesz kiszámítani, hacsak nem feltételezi azt, hogy a berilium atommagban hét milielektronvolt körül egy nivót, ami ugye akkor még nem volt ismert. Ha akkor nem feltételez és utána nem hisz és reménykedik hogy igaz,Ha ez a nivó nincs, akkor az energiatermelés nem megy. --- Majd később valóban felfedezték

Vagy maga a hit, hinni valamiben, nem irracionális és nem ellenkezik a racionális gondolkodással.

Nagyon fontos hogy ne általánosítsunk. Vannak képmutó, hitnek mondott hazugságok és vannak valódi hitek.

A vallás, az megint egy más kategória épp így, vallásosnak lenni.

S mint írtam nem vagyok vallásos, azt amit Te hitemnek gondolsz, az sokkal több annál --bizonyosság,ismerete valaminek.

Hinni az életben hiszek, hinni szeretnék abban, hogy az unokáim okos és egészséges emberekként nőnek fel és hinni abban, hogy én látni is fogom azt, amikor mindegyik kilép az életbe.

Hiszek abban, hogy az a kb 2-3000 olvasom, aki ismételten olvassa és le is másolja az írásaimat és fejezetről- fejezetre követve ahogy haladok vele, annak legalább a fele, másképp fogja élni az életét a jövőben. S ha holnap megint lesznek újak, azok ismét visszatérnek és annak a fele szintén tanulni fog valamit belőle.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára cseppkő 2010.11.25. 13:43-kor.
0 x

cseppkő
Hozzászólások: 398
Csatlakozott: 2009.12.11. 09:52

Isten

Hozzászólás Szerző: cseppkő » 2010.11.25. 00:59

@Xmes (7574):Most beteszek egy részletet abból, amit épp írok a saját oldalamon...de még nincs kész --ennél rövidebbet nem lehetet, mert akkor nem egész a gondolat.bocs..

Ha a tudomány egy mélyebb és teljesebb világra tekint, akkor kiderül, hogy a valóságban látott és tapasztalt, csak illúzió, mert minden még kisebb, láthatatlan részecskékből álló, részeknek tömörülése, s ha az életet vizsgálja, akkor atomok alkotta sejtvilágok alkotják az életet. S itt megállt a tudomány, a maga precizitásával, sablonosan, rendszerekre, szervekre osztotta fel és értelmezte az élő testet, mint ahogy a bolygónkat anyagokra, elemekre, erőkre, energiákra, amelyek kizárólag a mindenség törvényei szerint léteznek. Mondván, Ő mindent tud, amit pedig még nem, arra tudományosnak hangzó, axiómákat gyártott. Vagy is Ő, nem kíván a HIT mezsgyéjére lépni mondván, a hit, csak az átlagemberek kenyere, holott az axiómáik is csak feltételezett, remélt, hogy létezők, vagy is, hit-alkotók, semmi több.

Aztán azt gondolják, hogy minden, ami él és mozog kizárólag atomi reakciók, vagy atomi tudat által teszi azt, amit tesz. Holott az atomi tudat, inkább törvény, az csupán reakcióknak szigorú törvénye az, nem alkot újat, csak ismétli önmagát. Aztán csodáljuk és körbevesszük a magunkat az általunk alkotta valóban csodálatos, de mesterséges világgal és azt gondoljuk, ez a valódi világ, holott az nem más, mint a természettől ellesett alkotásai az embernek, mert minden ott van a földi természetben, sokkal előbbi alkotásként, mint isteni szellemnek teremtményei, világunknak.

Vagy is ahhoz, hogy bármi értelmessé, alkotóvá, érzővé váljék, szüksége van önmagán belül meglévő, szellemi tudatra, amelynek segítségével felülemelkedni képes az eredendően atomi reflexió alkotta, csak univerzumi törvényeken. Ez az, amit a HIT igyekszik érzékeltetni, ez az, ami felett átlép a legtöbb tudományos elme. Vagy ha sejti is az a tudós, hogy valaminek pluszként lennie kell, akkor pedig mismásol, mert szégyell hívőnek látszani, mert feltételezése szerint egy, nem tudományos kettő, babonaságnak számit korunkban.

Szerintem pedig, ez az álszentviselkedés az, ami gátolja a logikus gondolkodást, ezen keresztül a tudományok fejlődését is. Meggyőződésem, hogy mindent, amit csak az emberi elme logikailag megsejt, azt meg kell osztania a többi gondolkodóval, hogy az emberiség tudása, minél teljesebbé válhasson. Mint ahogy, emberi testünket milliárdszoros sejtek, mozaikok építik fel, épp így a tudásunkat is, milliárdnyi sokszínű ismeret részletből, mozaikból rakhatjuk össze.

Amikor azt írom, emberi két lelkünk, akkor egyrészt felhasználtam az ókori ember (Arisztotelész) fogalmát és vele együtt elképzelését is, amikor pedig azt mondom, elektromágneses rezgőkörként van bennünk a két lelkünk, akkor viszont korunk fizikai ismereteit használtam fel csodálatos és tiszteletre méltó Öveges professzor úr magyarázatai alapján, és illesztettem be az érzékeléssel szerzett ismeretembe, amit aztán a kínai ókori ember már összegyűjtött ismereteivel értelmeztem.

Amikor rádöbbentem, hogy az ember minek köszönheti fejlődni képes szellemét, akkor pedig csak sejtéseimnek köszönhető indíttatásból, elolvastam minden vallásnak azon írásait, amelyek egy teremtő, nálunk nagyobb Szellem létezését igyekszik dogmáiban körvonalazni. Körvonalazni, mivel tulajdonképpen egyik vallási dogma sem jól közelítette meg az igazságot csak azért, mert hitvilágát már kihelyezte a mindenségbe. Annak határtalan nagyságában és mélységében veszett el, a valódi és velünk együtt itt tartózkodó, földi teremtő Szellem Isten, valamint a teremtő Erő létezésének értése is. Igy vált megfoghatatlanná, mesévé, logikailag is értelmezhetetlenné.

Amikor idáig jutottam annak idején kb 30 évvel ezelőtt, akkor azt mondtam, megkeresem az igazságot. Mitől keletkezett az élet, milyen valójában a földünk belseje, és ha igaz, amit az emberiség ősidők óta sejt, mint nálunk nagyobb Szellemet, akkor annak itt kell lennie valahol a bolygónkon ..és elindultam" keresni. Mert ha igaz akkor az is igaz amiket életem során láttam" csak kérdés mi lehetett az? S hol található?

Így szembesültem a fantasztikummal.- 1991 tavaszán,közben sok sok furcsaság történt....majd 1991 november utolsó napján. Amikor gyalázkodtam.... Akkor láttam ismét Őket, csak "más formaként" az egyiket, és akkor értettem meg mindent.
Aztán mindent abba hagytam. Nem gyógyítottam, nem keresgéltem, nem léptem ki" és nem is beszéltem róla senkinek, még családon belül sem, ez a téma tabu volt.... lehet tévedtem, és előbb kellett volna? ki tudja?
0 x

cseppkő
Hozzászólások: 398
Csatlakozott: 2009.12.11. 09:52

Isten

Hozzászólás Szerző: cseppkő » 2010.11.25. 01:41

Szeretném leszögezni mint már írtam régebben csak középszintű a tudásom és olvasott... a másik minden írásomban arra törekszem, hogy a 8 általánost végzettek is megérthessék, mert minél kevesebb egy ember tudása, vagy minél labilisabb az élete vagy idegrendszere, annál kiszolgáltatottabb a babonaságnak a különféle nálunk már 130-140 féle vallási maszlagoknak, kuruzslóknak és szelleműzőknek, fénylényeknek és szektáknak.

Nem az volt a célom, hogy valamiféle vallást teremtsek hanem épp az, hogy vallás nélküli ismereteket adjak az embereknek mindenről, amit felfogni képes ahhoz, hogy saját magában bizzon, ne félje se az életet, se a halált. A másik embertől kell tartózkodnia, hogy ne csapják be, ne verjék át minduntalan.
0 x

cseppkő
Hozzászólások: 398
Csatlakozott: 2009.12.11. 09:52

Isten

Hozzászólás Szerző: cseppkő » 2010.11.25. 13:37

@Xmes (7447):Ugye azt írtad; "Természetesen. Pl igazolhatnád is az állításod, hogy nem csak elhiszed ezeket, hanem tudod is. "

Nincs más eszközöm, mint az, hogy elmesélem mind azt, amivel szembesültem. Aztán vagy elhiszik vagy nem hiszik.Nekem aztán édes mindegy...És most nagyon őszinte leszek... ha nem lennének gyönyörű unokáim itthon kettő és külföldön kettő, akkor ezt most nagyon komolyan írom...egy büdös, árva, szót sem meséltem volna el, mind azok után amit életem során átéltem, megtapasztaltam, és amit jelen pillanatban is látok a világban. Nem véletlenül hallgattam mindenről egész életemben, és még a megtapasztalások után is sok-sok éven keresztül.

Csak az unokáimra tekintve, ahogy cseperedtek és attól kezdve, hogy kettőt én nevelek 7 éve, "kezdtem mesélni", hogy talán valamit tehetnék annak érdekében, mondom talán, mert abszolút nem bízok az emberben, hogy az ő generációjuk vagy gyermekeik egy valamivel jobb emberi környezetbe élhessen. De hogy ne ártsak a családomnak véletlenül se, előzőleg elküldtem durva megfogalmazásként, kinyomtatva a vallásoknak, ne hogy perbe fogjanak, mivel túlságosan konkrétan fogalmazok és nyíltan kritizálom őket több tételben is.

Istent nem lehet bizonyítani, megfoghatatlan és a valóságban pedig láthatatlan, de létező. Bizonyítani csak úgy és akkor lehetséges, ha a gondolkodó fizikusi elme odafigyel mindenre és behelyezi a hallottakat a logikus rendszerbe végig vezetve azt.
Ez pedig nem az én dolgom hisz nincs hozzá elég tudásom, szakkifejezésem. Én csak mesélni tudok, olvasott filozófiai, elméleti fizika fogalmakat felhasználva.

azt ugye nem várhatom, hogy bármelyik magasan képzett pap fog odafigyelni szavaimra, mert ha oda figyelnének akkor szinte át kellene írniuk, a maguk alkotta dogmáikat amelynek tartalma 90% ban szembe helyezkedik a sajátommal. szóval ha el is fogadnák tőlem az isteni meghatározás lehetséges módját, akkor viszont furán jönne ki ha a többit elvetnék. Egyébként is számukra az a jó, ha minél megfoghatatlanabb, emberi elme számára is elérhetetlen, ezért jó messzire kihelyezték az isteni erőt a mindenségbe---ez fel is menti őket a meghatározás még lehetőségétől is
0 x


Popula(c)tion
Hozzászólások: 2081
Csatlakozott: 2009.12.11. 17:47

Isten

Hozzászólás Szerző: Popula(c)tion » 2010.11.25. 14:22

Xmes !
Na látod, az ilyen Cseppkő bejegyzések miatt tanácsoltuk, hogy kicsit olvass vissza mielőtt hozzászólsz, mert akkor Te is azonnal láthattad volna, hogy a Hölgy egyszerűen nem tud "logikául", nem beszél "tudományul" . ;)
0 x

Avatar
Xmes
Hozzászólások: 159
Csatlakozott: 2010.11.15. 18:38
Tartózkodási hely: Valahol egy Föld nevű bolygón eldugva

Isten

Hozzászólás Szerző: Xmes » 2010.11.25. 16:18

@Popula(c)tion (7658):

Igen, tudom, észre vettem én is. Ezért próbáltam rávezetni, vagy inkább rákényszeríteni a logikát, és hogy tényeket is írjon végre. Dehát nem.... Itt pl egy tucat soron keresztül próbált válaszolni egy kérdésre, de magát a választ még azóta sem találtam meg benne. Ellenben részletesen kifejtette, hogy mit hisz, pedig azt nem kérdeztem, de még csak nem is érdekel.
Mindegy. Itt vele feladtam, nem akarom szétcseszni a fórumot.
0 x

cseppkő
Hozzászólások: 398
Csatlakozott: 2009.12.11. 09:52

Isten

Hozzászólás Szerző: cseppkő » 2010.11.26. 11:55

@Xmes (7666): Milyen kérdésedre nem válaszoltam áruld el végre? -- mert azt gondolom, mindenre válaszoltam. Még Isten létezését is leírtam , hogy miképp létező.Mi tulajdonképpen, hogy nem valamiféle személyes lét hanem csak és kizárólag energia. S tulajdonképpen két különböző minőségű energiából áll, akár csak a Te tudatod. Épp olyan fizikai törvények szerint létező, mozgó fizikai energiák, mint a testedben meglévő két lélek energiád amely együtt teremti meg benned az ÉN -t.

Nem szabad ilyen merevnek lenni, vagy azt gondoljátok hogy csak attól gondolkodtok, hogy milliárdnyi sejt van a koponyában és akkor az mindenre képes? egyszerűen csak atomok alkotta sejtek által?

Ugye itt van a testben meglévő, különböző minőségű, különböző módon meglévő két energia rendszer.... Miért van ott, mi szüksége van rá a biológiai anyagnak? Egyik az idegi elektromos keringés, a másik amit a ókori kínai talált. két különböző minőségű energia, és még az agyban ketté váltak.

Vagy itt van a bolygónk. A belsejében energia szabadul fel, amelyből az egyik kizáródott majd visszaáramlik, de ott van a magmában és körbeöleli a bolygónkat. Ez a magnetoszféra. Na de hol van a másik fele a keletkezett energiának ez csupán a negatív töltésű, hol van a pozitív része? Egy keletkező energia két töltésű, pozitív és negatív.A pozitív töltésű energia a fekete energia

Aztán a másik --- ha egy energia önmagához visszatérve zár, akkor a feszültsége kisugárzik, majd visszatérhet hozzá. De nem csupán vasreszeléket képes vonzani, mint a közönséges mágneses szálak, hanem mivel zárt, információt is felvenni, megörizni, és visszasugározni képes. S ez igaz az emberi energiákra de igaz a bolygónk energiáinak zárt, önmagához visszatérő energiáira is.

A tudomány azon studíroz megsejtve, és jól, hogy kell lennie fekete energiának, S jól feltételezi mert létezik a bolygónk anyagában egy gigantikus, önmagába visszazáró, tudatos, fekete energia. Fekete, de ugyanakkor önmagában izzó forró energia minőség. Ez az energia a párja, a magnetoszférát alkotó fehér energiának, amelynek színe, inkább fényének színe, képes változni, hideg energia.

Akár az emberi energia rendszert akár a bolygónk energia rendszerét nézzük, mind kettő abban egyezik, hogy e két energiájuk egymást metszve, egymásra kb.merőlegesen, körkörösen keringenek, önmagukba visszatért íveket alkotva -- Öveges professzor úr tanítása szerint, elektromágneses rezgőkört alkotva.

Igy válhatott a földünk két energiája Tudatossá, ahogy az ember nevezi és keresi is, Istenné. az ember és minden fejlettebb élet szintén tudatossá. Amelybe pluszként, besegített az agy differenciáltsága.

Ezért valójában az emberi szellem és kézzelfogható-lét sokkal többet jelent, mint a csak szellemi Isten. Az ember ha nem is nagyobb, de még is több, mint az Isten.

Nem Isten tanította az embert beszélni,hanem épp fordítva, az isteni erő tanult az emberektől azokat utánozva és olyan a hangja a (miniatűrnek számító önmagából kiszakadó, embert utánzó energia-húrok) három embernyi nagyságú Jelenésének, mint a hárfa húrjának rezgése, vagy épp a raportra rántott ember energiaszálait rezegtetve sugárzásával közli azt, amit akar...

Az most egy más kérdés, hogy a raportra rángatásom vagy lelkem szálainak érintése, sőt (az Ő) rezegtetése miatt rövidítettem az életemen vagy épp nagyon sokáig fogok élni? De másrészt ennyire durván, őszintén, nyílt elmeséléseimnek lehet-e következménye? --vagy mivel ridegen őszinte" e Létező is, "őméltósága, nem fogja zokon venni, mint annak idején, amikor felé irányultak közvetlenül szidalmaim"
0 x

cseppkő
Hozzászólások: 398
Csatlakozott: 2009.12.11. 09:52

Isten

Hozzászólás Szerző: cseppkő » 2010.11.26. 12:22

@Xmes (7666): Utaltál itt az értelmes tervezettség oldali válaszomra amely rövid volt;A válaszom, -- a te gondolataid gyorsaságára.

ebben az egy mondatban válaszoltam meg, hogy mire alapozom a teremtés gyorsaságát vagy pillanatokban való történését előre tervezés nélkülien.

A probléma gyökere ott van, hogy fogalmad sincs arról, hogy maga a gondolatod, hol van és miképp van jelen?

Az agyadban nem születik gondolat. Agyad csak képi és egyéb benyomások memóriája. Ennek felhasználásával és a gondolattal együtt születik a fantáziád, tudatod. Nagyon jellemzően mutatja ezt a két agyfélteke különbözősége, hogy van a gondolat amely ráfut az agysejtekre, de nem biztos hogy értelmezés felismerés születik belőle. attól függ mi volt a gondolat és melyik agyfélteke az, amely ehhez alkalmas. Vagy is ott van a gondolatod és még sem boldogulsz. Ott van egy agyvérzés után a gondolat, érti amit mondasz, de nincs képi adat, --vagy is így már nem ismeri fel a bögrét. Tehát nem egy a kettő és nem egyetlen idegenergia által születnek. Mert a lélek energián van és születik, tárolódik örökre minden gondolat--nem felejt.

Ezért mivel nem ismeritek mi a lélek, nem tudhatjátok miképp születik a gondolat--ebből tovább gondolva, miképp alkothat egy nagyobb erejű, de már tudatos energia gondolattal azonnal csak belenyúlva.

Tehát vagy akarjatok érteni és tudni -akkor spekuláltok is azon amit leírok egyszerű szavakkal--vagy elvetitek mind azt amit írok, nekem tök mindegy. ---keresgéljen az ember tovább mi által született az élet és fogadd el az általatok érvényes porrá válok a halál után és megszűnök létezni gondolatokat.

Ide nem írhatom át a saját oldalamat ezért ajánlottam az értés miatt keress meg ott fejezetről fejezetre írom sorban, hogy érthető legyen
0 x

cseppkő
Hozzászólások: 398
Csatlakozott: 2009.12.11. 09:52

Isten

Hozzászólás Szerző: cseppkő » 2010.11.28. 10:06

@Xmes (7666): Azt írtad --nem akarom szétcseszni a fórumot.-- azzal hogy tovább évelődsz velem, és azon igyekszel, hogy engem terelj a logikus gondolkodás felé. Ez mind szép, Tőled. De semmivel sem írok többet, mint bárki közülünk. A másik semmivel sem vagyok irreálisabb, mint bárki közölünk az oldalon. Sokkal rávezetőbben fogalmazok sokszor mint egyesek szópárbaja, amikor sehová nem jutnak gondolatilag.

Ha már be lett téve címként Isten, akkor vagy ki kell mondani nincs és ezzel az oldal zárva, vagy engedtessék meg nekem hogy megcáfoljam azt hogy nincs, nem létezik.

De tudod nem az jelenti a logikus gondolkodást, hogy amiről nincs tudomásunk, amit nem látunk vagy átlag emberként nem érzékelünk, vagy nem szembesültünk vele, akkor már elvetjük, és csak azt hisszük el, amit a tudomány már észlelt miszlikbe szedett, mint az emberi testet is. Az emberi testnél is azt mondja az orvos tudomány a lélek nem létezik, így mint pszichét, mint a pszichiátria fogalmaként tartja igaznak. Holott a lélek, mint energia létezik sőt, kettő is van benned. E két lélek által élsz s ha csak az egyik van jelen, akkor már vegetál az élet, koma állapotában. (mivel neurológián, és intenzíven is dolgoztam, némi" tapasztalattal rendelkezem ilyen vonatkozásban...)

Épp az a megdöbbentő, az amúgy valóban logikus gondolkodásban, hogy nem képes felülemelkedni az atomi világ csak anyagi meglétének elfogadásán. Ha nem ismerné az energiákat, vagy az elektromos információ megőrzésének, illetve sugárzásának módját, akkor meg is érteném, hogy csak tisztán anyagi létet képes elfogadni.

Csak hát érthetetlen számomra még is, hisz ha tudomásul veszi azt, hogy gondolatai születnek, sőt ezeket a gondolatait vakon követi is, holott a gondolat is megfoghatatlan és ez eddig fogalma sincs arról miképp is létezik, akkor miért utasítja el a hatalmasabb, már gigantikus gondolat létezésének feltételezését? (ja persze, az agy ismerete...? :lol:

Tudod az, hogy az ember nem hisz a lélekenergia meglétében, vagy a nagyobb földi léleknek nevezhető energiákban, tulajdonképpen lényegtelen. az élet így is, úgy is jelenlévő majd elmúlik, porrá válva.

Nem szükséges isteni szemszögből nézve az istenben való hit. Számára" teljesen lényegtelen az, hogy miben hisz vagy nem hisz az ember. Az isteni létezés, csupán energia, nem élet, és nem személyes, hanem csak fizikai lét. túl variálták a vallások meséi, nincs olyan, hogy szeret nem szeret, követel, törvényeket írt elő, hogy miképp élhet az ember.

Egyszerűen ha létezését, elvárásait akarjuk érteni, akkor ahhoz hasonlíthatnám durván, ha kihelyezünk egy vas gépkocsialkatrészt az udvarra, kitéve esőnek, időjárásnak. Nyilván való rozsdásodni fog majd, használhatatlanná válik. Valahogy hasonlóak az elvárásai, csak össz. természeti, nem pedig egyes emberre vonatkoztatható.

Emberileg, isteni vonatkozást tekintve lényegtelen hiszünk vagy nem hiszünk létezésében, egy a fontos, a föld természeti egyensúlyra kell vigyázni.-levegő, víz, talaj tisztaságára, az erdők és tájjellegű növény és állatvilág egyensúlyára, illetve és különösen az emberi élet egyensúlyára, nem tovább szaporodni és aki már él, annak élhető életet biztosítani, mert különben az emberi elme képes elpusztítani önmagát, minden életet, de saját teremtő istenét is, a Földet!--mint a vas alkatrész -

Még is jó, ha ismeri az ember e két létezést, hogy fogalma legyen miképp kellene élnie és miért kellene helyesen élnie. Az egész földi természet, illetve önmaga élete és létezése miatt. különösen azok után hogy a múlt örökségei rengeteg babonasággal tömte a múltban és sajnos modern korunk ellenére ma is, az emberi fejeket.

Ha tudom mi építi fel a testi valónkat, ha tudom mi az ami által élő, akkor talán felismerheti az ember, hogy minden törvényszerűségek szerint működik, még az élete is. De ez érvényes az egész világunkra. S ha ezeket betartjuk akkor hosszabb lehet az egyes ember élete a földi élet és a bolygónk élete.

Fogalmazhatnák úgy is, hogy a természet csak a bolygónk energiája, az élet egyensúlya a testi energiák. akkor anyagibb" fogalmazás lenne. De két okból nem lenne helyes. Részben az eddig már beködösített és labilis emberi psziché miatt, szüksége van a kapaszkodóra. A másrészt azért nem lenne helyes, mert az nem lenne igaz, mivel valóban Létezők, mint tudattá vált bolygónk energiái.
0 x

cseppkő
Hozzászólások: 398
Csatlakozott: 2009.12.11. 09:52

Isten

Hozzászólás Szerző: cseppkő » 2010.11.30. 08:53

@Xmes (7448): Azt írtad --"De. Ha ezt megtapasztaltad, akkor tudod bizonyítani (egyszerűen lemennek oda mások is, és ha igazat mondtál, akkor ők is tapasztalni fogják), és meg is kapod a Nobel díjat érte.

Ezt nem lehet bizonyítani még, és megnézném azokat, akik lemennének a bolygónk belsejébe a magig... ma erre sem kész a technikai tudásunk. Ha csak valamelyik őrült amerikainak eszibe nem jut ismét mint legutóbb, atomrobbantásos valami képtelenséggel tervezgette.

Ezért fontos, hogy elméletileg átgondoltabb legyen, az hogy Hawking vagy Einstein nagy elmék, munkájuk és elméleteik valóban nagyszerüek---- de ez nem jelenti azt, hogy ők nem tévedhetnek. Minden megállapításuk bizonyításra várt, vagy is csak elméleti, csak logika, intuíció.

Einstein időmeghatározása, miszerint 4. dimenzió az idő, csak matematikailag igaz, amit a gyakorlatban használhatunk. de valójában nem egyéb, mint az anyagnak térfeszültsége, amit vagy közvetlenül az anyag teremti vagy csak közvetett okból keletkezik, instabil, változó térfeszültség.

Hasonlóan, csak a gyakorlati használatban igaz a Térgörbület, geometrikus számításoknál.

Amikor azt mondják a vallások Isten teremtette az időt.... ez is afféle intuíció. Ha nem is igaz -de valahol ráéreztek arra hogy a kettőnek köze van egymáshoz, még ha nem is jól. ----Mivel maguk az isteninek nevezhető energiák térfeszültsége az idő.
0 x

fairi
Hozzászólások: 337
Csatlakozott: 2009.12.09. 18:16
Tartózkodási hely: Budapest

Isten

Hozzászólás Szerző: fairi » 2010.12.01. 00:19

@Xmes (7666):
látod mit értél el???
grafomán "istennőnk" széfloodolta a topicot..
na itt se lesz már értelmes társalgás..

kérdésekre úgyse tud válaszolni, csak tonna rizsa lesz nulla értelemmel!
0 x

Avatar
kisvidra
Hozzászólások: 55
Csatlakozott: 2010.12.06. 15:38
Tartózkodási hely: Németország

Isten

Hozzászólás Szerző: kisvidra » 2010.12.06. 15:59

...érdekes dolgokról lehetett olvasni...nehéz egy hívőnek elmagyarázni a tévedését, mert a hit az sohasem tényeken és ész érveken alapul...de azért abba már nekik sem lenne túl nehéz belegondolni, hogy vajon az élet az isten ténykedése nélkül is működne-e...hogy kell-e bizonyos isteni kontroll vagy indító erő ami lehetővé teszi a folyamatot...aki egy kicsit is tisztában van a biológia törvényszerűségeivel, az látni fogja, hogy minden élőlény vígan elvan isteni ténykedés nélkül is, és ugyanez vonatkozik az emberre is...tehát, ha felesleges az isten, mert minden működik nélküle is, akkor egyáltalán mi értelme volna létezésének, s ha akár lett volna is valaha, ezt belátva mára biztosan öngyilkos lenne bánatában...
0 x

zenesz
Hozzászólások: 67
Csatlakozott: 2010.06.25. 12:33

Isten

Hozzászólás Szerző: zenesz » 2010.12.06. 21:55

@kisvidra (8086):

Kisvidra aus Szombathely?
0 x

Avatar
Gábor
Hozzászólások: 2318
Csatlakozott: 2009.12.09. 19:37
Tartózkodási hely: Finnország

Isten

Hozzászólás Szerző: Gábor » 2010.12.07. 11:58

@kisvidra (8086):
akkor egyáltalán mi értelme volna létezésének, s ha akár lett volna is valaha, ezt belátva mára biztosan öngyilkos lenne bánatában...
Miért kellene öngyilkosnak lenni? Mi az amit nem tudnál elviselni? A célt az életednek ha van isten, ha nincs, te adsz. Ha elszántad magad arra, hogy isten szavát követed azt is te választásod, vagyis a te célod lesz... már ha a szabad akaratot elfogadod.
0 x

vaskalapos
Hozzászólások: 4606
Csatlakozott: 2009.12.09. 17:51

Isten

Hozzászólás Szerző: vaskalapos » 2010.12.07. 15:02

@kisvidra (8086):
tehát, ha felesleges az isten, mert minden működik nélküle is, akkor egyáltalán mi értelme volna létezésének, s ha akár lett volna is valaha, ezt belátva mára biztosan öngyilkos lenne bánatában...
Ha igy van, akkor megsem felesleges az isten, mert nelkule ongyilkos lesz, azaz megszuteti a mukodest, tehat szukseges az isten az ongyilkossag ellen, kell a mukodeshez... ezt felismerve nem lesz ongyilkos... akkor viszony isten nem szukseges GO_TO_Begin ;-)
0 x

Avatar
kisvidra
Hozzászólások: 55
Csatlakozott: 2010.12.06. 15:38
Tartózkodási hely: Németország

Isten

Hozzászólás Szerző: kisvidra » 2010.12.07. 15:22

@Gábor (8104):

..félreértettél, nem én akarnék öngyilkos lenni, egyelőre, meg egyáltalán, hanem ha feltesszük hipotetikusan, hogy mégis létezett isten, akkor az önmaga feleslegességét látva nyugodtan öngyilkos is lehetett már, hisz teljesen működik nélküle is minden folyamat, és ha valaki komolyabban utánanéz, sehol sem bizonyítható, hogy bármiféle hatását ki lehetett mutatni...habár, ma reggel elpusztult az autóm, ami esetleg mégiscsak az ő bosszúja lehet...

(nem Szombathely, hanem Vajdaság)
0 x

Avatar
pounderstibbons
*
*
Hozzászólások: 2662
Csatlakozott: 2010.05.25. 11:01

Isten

Hozzászólás Szerző: pounderstibbons » 2010.12.07. 15:26

@kisvidra (8123):

Ugyan kérlek, hogyan lehetne öngyilkos? Rajta kívül nincs semmi, tehát nincs alkalmas eszköze az öngyilkossághoz. Se kezdete, se vége, se keze, se lába.
0 x

Avatar
kisvidra
Hozzászólások: 55
Csatlakozott: 2010.12.06. 15:38
Tartózkodási hely: Németország

Isten

Hozzászólás Szerző: kisvidra » 2010.12.07. 15:38

@pounderstibbons (8124):

...de sz.r lehet akkor neki...de mondjuk nem vesz levegőt vagy vizet vagy akármit, illetve ez a hosszú nemalvás is betehette neki már...
0 x

cseppkő
Hozzászólások: 398
Csatlakozott: 2009.12.11. 09:52

Isten

Hozzászólás Szerző: cseppkő » 2010.12.09. 17:10

@kisvidra (8086): Irod --.tehát, ha felesleges az isten, mert minden működik nélküle is, akkor egyáltalán mi értelme volna létezésének, s ha akár lett volna is valaha, ezt belátva mára biztosan öngyilkos lenne bánatában...

Ha az ember nem képes logikailag levezetni, magyarázni az isteni létet akkor nyilván igaza is van abban amit írtál, és foglakozni is felesleges e témával, mert csak szócséplés...

De valóban elvetheti az ember ezt a kérdést? Ha az életet a bolygónkat annak létezését nézzük akkor igen is el kell gondolkodni azon, hogy ha létezik akkor mi is tulajdonképpen, hisz ha létezik akkor általa létezik az élet általa képes jelen pillanatban is élni és ha nem lenne akkor miért nem létezhetne élet, mi egyáltalán és hol van egyáltalán? ha tegyük fel, létezik...

Miképp közelíthetjük meg --nyilván magából az életből kiindulva, ha nem is saját képére alkotta az embert de talán saját részeiből vagy is kell lennie az életekben valami plusznak, ami mindegyikben közös, amily által mindegyik él és mozog. Mi által mozog egy inaktív anyag alkotta kocsi vagy gép? Energia által. És mi által él és mozog az élet? --energiák által. Mi az ,ami felszabadul a bolygónk belsejében? - energia. Amiből az egyik töltés az anyagban marad a másik töltése kizáródott anyagából és ma ez a magnetoszféra.

Mi történne ha nem lenne magnetoszféra ?- mi történne az életettel? --elpusztulna.

szóval ezen az uton kell visszahaladni időben ha az élet keletkezésére keressük a válaszokat és ezt kellene érteni, értelmezni amikor a jelenünk isteni erejét akarjuk megválaszolni. Mi az, ami megvédi az életet anélkül, hogy beleavatkozna életünkbe.

De elkezdünk a misztifikációkban keresgélni, ráadásul kitekintve a mindenségbe ahogy a különböző vallások tették akkor bizony a logikus gondolkodás is csak elkallódni fog és soha nem lesz képes megérteni és megválaszolni se az élet születését, se magát az isteni, két hatalmas energia tudatos létet.

De ez lenne a legkevesebb, hogy hiszünk e vagy nem hiszünk ami viszont fontos lenne az, hogy ez a két fantasztikum a bolygónk élő voltát is meghatározza ami viszont sajnos már annyi idős lehet bolygóként, mint én emberben, vagy még arányitva nálam is öregebb --vagy is megkezdődött a haldoklása. Ami bolygó idejéhez lehet egy pár tizezer év is de addig rajta az élet minden veszélynek ki lesz téve ahogy változik az időjárás, a belső hőmérséklete, a szilárd kéreg vékonyodása ami földrengéseket okoz egyre többet --s egyéb ezzel járó veszély, ami több lesz idővel.

Ne misztifikáljátok az isten fogalmat sőt el kell vetni a vallások téziseit, mert zavarosak, mesék, csak mint embereknek transzcendens érzete igaz. De egyetlen prófétájuk sem tapasztalta meg sem saját lelkét az életnek se az isteni energiákat--amit ezzel kapcsolatosan regéltek nem több, mint fantázia.
0 x

Avatar
kisvidra
Hozzászólások: 55
Csatlakozott: 2010.12.06. 15:38
Tartózkodási hely: Németország

Isten

Hozzászólás Szerző: kisvidra » 2010.12.09. 19:44

@cseppkő (8261):

...igen, lehet valami energia...ezzel nincs is gond...van az embernek, van a kutyának, van az amőbának, van a mohának...nincs lelkük, viszont van energiájuk...van a víznek, szélnek és vulkánnak is energiája is...de ők mások...az istenhívők egyik nagy mentsvára a lélek...ami szerintem pedig nincs...mert nem is lehetne megmondani mikortól van valakinek, és azt sem pontosan, hogy meddig van...kb. a haláláig lenne, de ott is vannak még azért komoly percek...és akkor a mohának van-e, mert energiája az neki is van...az "életben" nekem az a legcsodásabb, ahogy élni akar...mindent az alá rendel, hogy továbbvigye a folyamatot...az élést...
0 x

cseppkő
Hozzászólások: 398
Csatlakozott: 2009.12.11. 09:52

Isten

Hozzászólás Szerző: cseppkő » 2010.12.09. 21:01

@kisvidra (8267): Azt írtad ugye minden élőnek van energiája amely által él. De van a víznek a fémeknek is ha úgy vesszük, de ezek atomi energiák.

az inaktív anyag és a biológiai anyag között az a különbség, hogy az anyagnak csak atomi energiái vannak. Amig az élőt szintén felépíti az atomi részecske és ott van szintén az atomi energia a sejtekben --- DE van benne plusz még egy energia amely az agyban keletkezik a fejlettebb életeknél --aztán ez a keletkezett energia ketté válik valahol a talamusnál és az agyik összeköti az idegsejteket majd a gerincidegekben kifut a gerincbe onnan pedig, mint fának törzse szelvényezetten behálózza a testet.

ezt az energiát nevezhetjük test-léleknek hisz részben általa élő a élő --de csak részben, mert ha csak ez az agyi elektromos idegi energia lenne akkor az élet koma állapotában vegetálna--mint ahogy vegetál is ha valaki komába kerül úgy hogy újraélesztik és nem lehet visszahozni jobban. ennél az esetnél több évi gondozás mellett, előfordul, hogy magához tér, visszatér a tudat.

ha viszont agyhalott a beteg akkor szintén komában van azzal a különbséggel, hogy a szellem lélek ott van és él addig amig a test el nem gyengül annyira, hogy abból eltávozni tudjon. Az ilyen komás beteg minden hall és minden fájdalmat érzékel, csak nem reagálja le, mivel a test csak vegetál--soha nem hozható vissza.

Az energiának másik pólusa szintén ott van az agyba és onnan áramlik ki csak épp vezeték nélkül és összekötve a szerveket behálózza a testedet majd ki-kilép a bőr felszínére azt is behálózva közbe le-le fércelődik egy-egy test-csatornánál szervekhez vagy a gerinci idegekhez szinapszisokhoz. ez az energia is ismert--ezt találta meg egy ókori kínai orvos és lejegyezte. Majdnem jó is csak egy két dolgot nem értett még és rosszul értelmezett. --nincs jin és jang csak egyetlen szál van és egyforma.

Ez a szellemi lélek, ezen van a gondolat és az érzelem. A két lélekenergia együtt alkotja az Én --ünk, az agy differenciáltságával együtt a személyiségünket.

Írod nagyon szépen;Az életben az a legcsodálatosabb, hogy élni akar... jó ha tudod a szellemi lélek az, amely élni akar. és élvezni a valóság teremtette kézzelfoghatóságot. A lélek szó az egy fogalom amely az élőt igyekszik kifejezni ---nem vallásos értelemben, csak Arisztotelészi értelemben.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára cseppkő 2010.12.09. 21:53-kor.
0 x

Avatar
kisvidra
Hozzászólások: 55
Csatlakozott: 2010.12.06. 15:38
Tartózkodási hely: Németország

Isten

Hozzászólás Szerző: kisvidra » 2010.12.09. 21:18

@cseppkő (8272):

DE van benne plusz még egy energia amely az agyban keletkezik a fejlettebb életeknél

-honnan kezdődnek a fejlett életek?...egy törpeharcsa már fejlett?

Az energiának másik pólusa szintén ott van az agyba és onnan áramlik ki csak épp vezeték nélkül és összekötve a szerveket behálózza a testedet majd ki-kilép a bőr felszínére azt is behálózva közbe le-le fércelődik egy-egy test-csatornánál szervekhez vagy a gerinci idegekhez szinapszisokhoz. ez az energia is ismert

-ezt nevezik izzadtságnak? :P
0 x

cseppkő
Hozzászólások: 398
Csatlakozott: 2009.12.11. 09:52

Isten

Hozzászólás Szerző: cseppkő » 2010.12.09. 22:04

@kisvidra (8273): Minden olyan élő, amelynek van központi idegrendszere. (agy)

Ezt nevezik a kínai orvoslásban csinek, élet energiának, meridiánnak, a rajta levő pontok az akupunktúrás pontok amelyeket szurkálgatnak. Valójában ezek a energia szálaknak lefércelődései a bőrön amelyek egy testcsatornához csatlakoznak és a kintről jövő információkat szállítják a gerinchez, szervekhez, idegrendszerhez agyhoz.

szóval amit a kínaiak mondnak az részben igaz, csak az a baj hogy túlvariált és több tekintetben félre értelmezett, teljesen más több tekintetben ami alapján szerint működik.

ez az energia az amely valószínűleg túlélni képes a testhalált. azért mondom valószínűleg, mivel még nem haltam meg és igy nem tapasztaltam meg azt az állapotot. Erről csak feltételezése van abból kifolyólag amit megtapasztaltam. A két lélek energia a sejtben születik és a magzattal együtt fejlődik amíg az élet növekedésben van a testtel párhuzamosan. A test-energia pozitív töltésű, meleg energia, a másik energia negatív töltésű, hideg energia szál minőség.
0 x

Avatar
vegyati
Hozzászólások: 575
Csatlakozott: 2009.12.09. 18:49

Isten

Hozzászólás Szerző: vegyati » 2010.12.09. 22:16

@kisvidra (8273):

DNFTT, please
0 x

cseppkő
Hozzászólások: 398
Csatlakozott: 2009.12.11. 09:52

Isten

Hozzászólás Szerző: cseppkő » 2010.12.09. 22:27

@kisvidra (8273):-ezt nevezik izzadtságnak? :P -- NE ez nem vicc, nagyon is komoly dolog, csak az a baj, hogy ritka az olyan ember, aki érzékelni is képes... igaz hadoválnak.. melegedik valami stb stb és sok marhaságot.

A Te gondolatod ezen az energia szálon van és állandóan kering vagy is képtelen vagy nem gondolkodni.

egy nagyon egyszerű gyakorlat, hogy érzékelni tudd, -- a gondolat energiát és oda viszed ahová akarod és érzékelni is tudod ezzel.... -- próbáld ki. Koncentrálj, ne gondolj semmire, csak a becsukott szád közepére figyelj. aztán gondolatban kezd el simogatni az órajárásával ellenkező irányba a szád közepén egy köralakot. Érj hozzá gondolatban. azért mondom órajárásával ellenkező irányba, mert a bal agyfélteke ebbe az irányba könnyeben irányítja vagy engedi a mozgást... ezt nem tudom elmagyarázni ez olyan érzékelés-féle. szóval ha Te jobb kezes vagy akkor érvényes.

Ez a lélek energia, mint gondolat, mint akarat képes bizonyos mértékben visszahatni a testedre, szerveidre annak állapotát megállapítani, illetve akaratod segítségével egészségedet javítani. egyes betegségekben ha valaki képes koncentrálni és ez az energia hibátlan a szerv felé, akkor meggyógyulni is képessé válhat.

Ha bármelyik szervhez odamegy valaki koncentrálva gondolattal, akkor érzékelni képes azt is, hogy mondjuk körbe-körbe masszírozza azt a szervet ami által erősödni fog maga a szerv vagy épp elpusztítani is, ha valami nem oda illő - sajnos új szerv részletet, szervet nem képes alkotni. De megállítani képes egy romboló folyamatot, vagy lassítani az öregedést alkalmanként ismételve.
0 x

Avatar
kisvidra
Hozzászólások: 55
Csatlakozott: 2010.12.06. 15:38
Tartózkodási hely: Németország

Isten

Hozzászólás Szerző: kisvidra » 2010.12.10. 08:44

@vegyati (8276):

What's that?
0 x

Avatar
pounderstibbons
*
*
Hozzászólások: 2662
Csatlakozott: 2010.05.25. 11:01

Isten

Hozzászólás Szerző: pounderstibbons » 2010.12.10. 08:54

@kisvidra (8284):

http://www.urbandictionary.com/define.php?term=DNFTT

Tényleg bármilyen más tanácsomat nyugodtan hagyd figyelmen kívül, de cseppkővel vitázni egyenes út a depresszióhoz, frusztráltsághoz és feleslegességérzethez.

Nagyon nem éri meg.
0 x

Avatar
kisvidra
Hozzászólások: 55
Csatlakozott: 2010.12.06. 15:38
Tartózkodási hely: Németország

Isten

Hozzászólás Szerző: kisvidra » 2010.12.10. 09:00

@pounderstibbons (8286):

OK, THX

(azért egy kicsit majd még unaloműzőként)
0 x

Lezárt