A kereszténységben, buddhizmusban, és legtöbb vallási elméletekben/irányzatokban talán misem oly eklatáns, tiszteletreméltó és csodálatot sugalló, mint az a művészeti szinten való fanatizálás , mellyel a legalacsonyabb elméleti/iskolázattsági és társadalmi szinten élőt is arra készteti, hogy helyezkedjék jámboran/naívan egy képzelt eternális transzcendens entitás világrendjébe, s legyen elégedett egy prekoncepciós valósággal, melyben amúgy is elég fájdalmas neki az élet mindennapjai. Ám ép e fájdalomra van szüksége!!
Természetesen nagy veszély is rejlik ezekben a vallásokban/ideológiákban. Borzasztó következményekkel jár, ha nem mint hipotetikus nevelő eszközök a filozófia/teológia kezében hatnak, hanem önmaguktól mintegy szuverénül végső sztenderd célokat, s nem csupán az eszközök egy fajtáját akarják jelenteni a srtuktúrában.
A sokszáz vallás hatalmas, gigantikus/transzcendens történeti anyagában valamilyen rendet kimondottan tenni akaró szemlélet régtől fogva próbálkozik azzal, hogy az egyes hitrendszerek önmaguk által definiált idő- és tér-viszonyait tegye meg valamiféle rendszerezés alapjának explicitnek. Ha az idő szerepét tekintjük, akkor szembetűnő az a jelenség, hogy nem tartalmaznak évszámokat.Továbbgondolva három nagy koncepció körvonalai rajzolódnak ki:
-Az elsőt az 'idő nélküli vallások' jelentik, azok a - zömében 'primitív törzsi' rendszerek, amelyek a folyamatos jelenidejüség naivitásával nem is reflektálnak isten-ember és világ lehetséges időviszonyaira.
-A második csoportba azok a vallások kerülnek, amelyeket korábban az 'örök világtörvény vallásai' névvel illettünk: a nagy ókori folyamvölgyi civilizációk soráig számos hitrendszer tartozik ebbe a csoportba, ahol a hitvilág létezésének alapja az 'időtlenség' monotóniája.
-A harmadik csoportot eszkatológikus vallásoknak nevezzük: más megfogalmazásban ezek a 'történeti isteni kinyilatkoztatás' vallásai, a nyugati világ sajátos vallási dinamizmusának szülöttei. Ebbe a körbe elsősorban a judeo-keresztény-muszlim hitforma vallásai tartoznak, azok a rendszerek, amelyek az idő rendjében meghatározott kezdettel bírnak,(évszámokat ezek sem közölnek!!) a jövőt viszont a "teremtés" tervének végtelen hatalmának és megvalósulásaként definiálják - mint üdvösséget - a maguk számára.
'A vallásokról a történelem során nagyon sokan nagyon sok szempontból írtak már kritikát. Ezek közül kiemelnék David Hume csodákról írt esszéjéből egy mellékes érvet, amely szerint a világ különféle vallásai
„nem állhatnak meg együttesen szilárd alapokon”. Ezalatt azt érti, hogy a vallások egymással inkonzisztensek, és így nem lehet közös megalapozásuk.
Ez a jelenség, a diverzitás.
A különféle egyházak bűneiért a vallás is és maga a hit is felelős. Miért gondolom így? Azért mert szoros összefüggésben van, hogy nem szabad a vallást azzal próbálni mentegetni, hogy csak az egyházakkal vagy csak a fundamentalista szélsőségesekkel van gond, és a konszolidált, esetleg történelmi vallásokkal semmi gond nincs. Nem gondolom, hogy a fundamentalizmus és a „normális” hit különválasztható, nem gondolom, hogy a vallás képes magát bizonyos keretek közt tartani és a fundamentalizmustól mentesíteni magát, mert nincs rá belső eszköze. Ennek következtében, bár a hitet butaságnak, veszélyesnek tartom, ami ellen minden – a demokratikusság és a szabadság keretei között megengedett módszerrel küzdeni kell(ene).
Nyilvánvaló, hogy a konvergencia, divergencia, konszenzus vagy pluralizmus önmagában nem pozitív vagy negatív, hanem ez attól függ, milyen kérdésről/ideológiáról van szó. A politikában:PL. nem árt bizonyos konszenzus bizonyos alapkérdésekről, de az egészséges politikai élethez a pártok változatossága is hozzátartozik. A vallások ezzel szemben veszélyesen diverzek és divergensek. Nemcsak sokfélék, de szét is tartanak. Konvergensek akkor lennének a vallások, ha látható volna, hogy mindegyik tart egy bizonyos konszenzus felé, amelyről ez esetben lehetne azt gondolni, hogy esetleg az igazság. Sejthető, hogy a vallások esetében ezt a divergenciát és diverzitást negatív jelenségnek gondolom.
Én nem ismerek olyan jelentős tudományos kérdést, amelynek kapcsán a tudósok fegyverhez folyamodtak volna. És ugyanezért nem ismerünk tudományos inkvizíciót, terrorizmust és tudományos háborúkat sem (mármint szó szerinti háborúkat).
Ezzel szemben a vallások állandóan népirtásokhoz, inkvizícióhoz, elnyomáshoz, fanatizmushoz--vallásháborúkhoz és terrorizmushoz vezettek. Határozott véleményem, hogy itt nem megoldás, ha azt mondjuk, hogy ezek emberi hibák, mert egyrészt látjuk, hogy a hitvallás magában tartalmazza azt a hibát, amely idevezet. Persze vannak önmérsékletet gyakorló emberek, akik nem mennek párbajra, de mindenképpen vannak olyanok is, akik igen. Másrészt a tudósok nem jobbak, csupán a módszereik jobbak a papok módszereinél. Nem lehet itt csak az emberi gyarlóságot hibáztatni, mert általában az emberi gyarlóság adott. Az emberi természetet nem lehet lecserélni. A hitet, azt igen.
A történelem és számos iszlám ország példája is mutatja, hogy miért fontos a szekularizmus ketrece. Az iszlámot sok helyen nem korlátozza ez a ketrec, hanem szabadon garázdálkodik, és maga zár sokkal kínzóbb ketrecbe másokat. Az eredmény: terrorizmus, vallásháborúk, más vallások és az ateisták üldözése. Az iszlám emlékeztet minket arra, hogy milyen volt a kereszténység, és mutatja azt, hogy milyen lenne a kereszténység a ketrec nélkül.
A ketrec az állami törvényekből, az állam és az egyház szétválasztásából áll. Itt, Európában a hit potenciális fenevadja csak azért és csak addig tűnik szelídnek, mert ebben a ketrecben van.
Különös aggodalomra ad okot az, ha a vallás, például a keresztény egyházak kezdik levetni magukról a szekularizmus béklyóit. Az eredményt látjuk: az egyházak nyíltan összefonódnak az állammal, eluralják az oktatást, törvénybeli előjogokat élveznek az adózásban és a politikában, állami pénzeket csapolnak le jogtalanul, istenre hivatkozva. Hangsúlyozom azonban, hogy az ellenük folytatott küzdelem módjának törvényesnek, demokratikusnak kell lennie. A vallásszabadság a szekularizmushoz hozzátartozik. A hitet csakis érvekkel, kritikákkal, oktatással és demokratikus törvényekkel szabad legyőzni. A kritikák lehetnek élesek - explicitek de nem lehetnek törvénytelenek.
Továbbá: Való igaz, hogy az ateizmus az életre csak a nehéz utat, a fejlődést, a tudás gyarapodását, a földi megoldások megtalálását adja. A halálra pedig valamilyen elfogadó álláspontot adhat.
Biztosra sosem tudunk menni. Mindig azt gondoljuk, valahogy máshogy jobb volna, és kipróbáljuk. Az, hogy értelmes érvet tudunk hozni mellette, hogy minden tudásunk szerint jónak tűnik egy reform elég indok arra, hogy kipróbáljuk. Ennél több indokunk azonban nem lesz soha egy reformra, és egy helyben mégsem kellene toporogni a végtelenségig! Úgysem lehet. A változások el fogják érni a társadalmat, vagy így, vagy úgy.
Az ateisták azt mondják az embereknek, hogy az élet értelmetlen. Ez pontatlan, és a gondolatmenetében fatálisan félreértelmezett állítás. Az élet értelmének kérdése valójában nem függ isten lététől. Az életnek egy objektív értelme akkor se lenne, ha létezne isten. Akkor sem kéne elfogadnunk az ő szándékát az élet értelmének. Másrészt, ha nincs, és nem látszik, hogy lenne magától objektív értelme, magunk adhatunk értelmet az életnek, ami nagyon fontos. Ezt csináljuk már mióta! A vallás ebben akadályoz minket, nem segít. Az emberek ma már túl individualisták Európában ahhoz, hogy hagynák az egyháznak ezt megmondani. Igazából még a katolikusok sem követik az egyházuk tanításait. A vallásokban csak egy dolog közös, az adott fanatizálható közösséget összefogó speciális elmélet/tevékenység.'
'A következő skizoid elem a monoteizmus és dualizmus fel nem oldott kettőssége a kereszténységen belül. A kereszténység egyfelől azt vallja, hogy csak Isten a legfőbb létező, aki mindenhol jelen van, és ő nem csupán megteremtett, hanem folyamatosan létben is tart minden egyes létező dolgot. Másfelől viszont a kereszténységben megmaradt a dualizmus mítosza is, amely a perzsa hitvilágból került át a judeo vallásba a babiloni fogság idején. A dualizmus szerint a világban két alapvető erő, a jó és a rossz működik, ezek harca határozza meg a világot. A kereszténység azt is vallja, hogy Isten az egyedüli meghatározó erő, meg azt is, hogy van Sátán, aki Isten ellensége. Ha Isten mindenható, akkor Sátán is az ő része, vagyis Istenben jelen van a rossz. Érdekes módon a keresztények hevesen üldözték a középkorban a manicheusokat, akik éppen azt a dualizmust vallották, amit ők is, csak egy kicsivel explicitebben (Szent Ágoston ír is róluk elég sokat a Vallomásokban, mint legfőbb tévelygőkről.) Ha meg Sátán istentől függetlenül létezik, akkor Isten nem mindenható."
http://ateistaklub.blog.hu/2014/07/23/a ... _kihatasai