Élhetünk 150 évig, vagy tovább is?

CAM, HKO, táplálékkiegészítők és egyéb csodaszerek
ghepard
Hozzászólások: 110

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88013)

HozzászólásSzerző: ghepard » 2016.07.21. 08:12

TranszfettiAcid 87986

Ez egy durva csúsztatás, félremagyarázás, és mutatja, hogy valahol a dolog megértésével is baj van.
Hát igazad van, nehéz megérteni a dolgokat, ezzel nem vagyok egyedül - de azért próbálkozom. A tudósok, kutatók is csak kutakodnak, mert sok mindent azért még nem értenek, nem értünk.


A többi is annyi tévképzetet, félremagyarázást tartalmaz, hogy nem érdemes vele foglalkozni.

Akkor meg miért foglakozol vele, ugord át, vagy mondj valami jobbat.

A sejtek oxigénellátottságát a vörösvértestek, azon belül is a hemoglobin teszi lehetővé.
Hát nem tudom, biztos vagy ebben? Az egy dolog, hogy a vérben van oxigén és hogy kerül oda – egy másik dolog meg az, hogy ez hogy megy át a sejtekbe. Tele lehet a véred oxigénnel, de ha nem jut elég a sejtekhez, nem sokat érsz vele.

A hemoglobin nem köt több oxigént, hiába adsz az egérnek, embernek, virtuálisan helyből/nekifutásra átszámított gerelyhajító szuper-embernek 100% oxigént.
Magyarázatot sajnos ismét nem kaptunk, újabb fantazmagóriát igen.

Hát a számok meg azt mutatják, hogy ha több a levegőben az oxigén, akkor valahogy több jut a sejtekhez is és jobban el vannak, tovább elvannak. Milyen magyarázat kell – hogy zajlik ez molekuláris szinten, 5-6 oldalas egyenletek stb. Az orvoslásban is használják azt hiszem, mikor fuldokolnak az emberek, próbálják több oxigénhez juttatni őket.

A vérnyomást nem az oxigén, mint gáz nyomása határozza meg. Ha az erek kitágulnak, akkor esik a vérnyomás.....

Persze, a nyomást az emberben sok minden határoz meg, az oxigén csak egy a sok közül. Hát persze, ha kitágulnak az erek, csökken a nyomás, ez világos nem? Ha tovább növeled a nyomást még jobban kitágul, ezt lehet fokozni szinte a határig, ahonnan már nem tud tágulni és aztán nagyon megérzed azt a hatalmas túlnyomást. Persze ha túlfeszíted, akkor pattoghatnak, ami veszélyes - ismerned kell a határokat. Sok sok gyakorlás elvezethet oda.....

Nem csak lehet; és ezt nem az idő dönti el. De egyszerű a megoldás, le kell írni, hogy mi az élettani alapja az egésznek.

Hát, szerintem nem az a megoldás, hogy le kell írni, hogy mi az élettani alapja az egésznek. Először azt át kell élni, kikisérletezni – és aztán keresni az akkori ismereteink alapján, hogy mi lehet a háttérben. Keresem én is ezt és itt ott próbálom ecsetelni is, de van olyan gyanúm, hogy nem érted miről beszélek, mert nem élted ezeket át.

Az nem elég, hogy tele vagyunk bacikkal, meg a szervezet D vitamint is elő tud állítani a napfény segítségével, és az ásványvízben ásványok vannak. Ez még a bulvársajtó szintet sem éri el.

Ezzel nem vitatkozom, nem én írtam azt a könyvet, egyébként ezt több helyen, több orvostól is olvastam már – azok az emberek azért úgy általában nem buták.

A levegő nitrogénjét sem tudja pl. a szervezet hasznosítani. Hiába, kellenek azok a fehérjék, zsírok, stb.

Hát persze, de itt 2-3 hónap távlatáról van szó, hogy azt át lehet vészelni úgy..... A nitrogénnél nem lehet, hogy ugyanannyi megy be, mint ki – de nem ugyanaz?

András megmagyarázta,..........
Elolvastam, rendben van, nincs azzal semmi gond..

Nekem úgy tűnik, hogy az energia nagy része arra fordítódik, hogy ne veszítse el az energia nagy részét.
Nos ez tényleg viccesen hangzik, megnevettettél, nevetés közben írom – de ha belegondolsz, tényleg jól fogalmaztál. Például itt van ez: hogy a kajából szerezhető energia kb 70% arra megy el – hogy megemésztődjön, felszívódjon, kiürüljön stb. Ha ügyes az ember, akkor meglehet az is, hogy erre az ember kevesebb energiát von el a testből és ugyanannyi kajából többet tud hasznosítani - pont úgy mint ugyanannyi levegőből valaki többet tud hasznosítani, valaki meg kevesebbet. Az élet szempontjából az a fontos, hogy működtetni tudjuk a sejtjeinket.

ghepard
Hozzászólások: 110

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88014)

HozzászólásSzerző: ghepard » 2016.07.21. 08:18

idegen 88010

Élni jó.
Semmi kétség. Élvezem az életet.

Azért néha nem árt figyelembe venni a korlátokat és a lehetőségeket.
Ez csak természetes, még ha nem is akarod figyelembe venni – egész biztos észre fogod venn, ha túllőssz valamit.

Én nem nagyon szeretnék 150 évesen vánszorogni vagy kínlódni csak azért hogy "éljek". Az nem élet barátom.
Én sem, az életet élvezni kell, minden percét – ha ez hiányzik, akkor nem sokat ér. Ebben egyetértünk, mint látom.

Pillanatnyilag úgy néz ki,hogy kb 0-35 ig fejlődés,kiteljesedés erősödés(kislemez A-oldal.Tavasz,Nyár).35-től B-oldal.Ősz-Tél.
Ez pontosan így van. Ezért az atlétikában is 35 évtől kezdődik a veterán kor. Ezt szépen alátámasztják a világcsúcsok is minden versenyszámban.

Hanyatlás gyengülés,elmúlás.Ez az élet rendje.Nem hinném hogy van olyan életmód ami az igazán aktív "aranykort" lényegesen meghosszabbítaná.
Ha Te nem hiszed, azért attól még lehet valami – csak meg kell találni.

Ha van ilyen,akkor az a B-oldalt is meghosszabbítja és az már nem olyan jó.A természet egyensúlya itt is működik.
Az mindenhol működik – az egyensúly mindenhol a kulcs, ha felborul a testben, ott se lesz jó..

Talán jobb lenne aggastyánnak születni és csecsemőként befejezni?Fordítva kéne élni...fiatalodni!
Én inkább úgy mondanám, hogy mindegy – alapból az embernek semmi se jó, mindig valami után megy, kutat, tudakozik, fejlődik, siet, aztán nem siet stb. Csecsemőként is tehetetlen vagy, csak akkor többnyire örömmel vártak. Idősként a vég előtt is már többnyire tehetetlen vagy, de akkor meg inkább többnyire már arra várnak, hogy mielőbb felfordulj.

ghepard
Hozzászólások: 110

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88016)

HozzászólásSzerző: ghepard » 2016.07.21. 09:03

TranszfettiAcid 87986

Nem csak lehet; és ezt nem az idő dönti el. De egyszerű a megoldás, le kell írni, hogy mi az élettani alapja az egésznek.

Hát akkor megpróbálok egy kis magyarázatot. Ezt látni is lehet, tehát a saját szemeiddel is meggyőződhetsz arról, hogy kb úgy lehet e vagy nem. Az élet alapja, hogy mozgás van, rendezett mozgás van a sejtekben meg az egész testben állandón. Ezt olyan rezgésnek, hullámzásnak is meg vibrációnak is lehet nevezni. Idővel ezek a rezgések lassulnak a sok lerakódástól és elmérgesedik az ember, majd meghal. Hogy milyen frekivel rezegnek, mozognak az egyes sejtek az jó kérdés. Nézzük a szemeket. Már régen ismert volt, hogy mikromozognak, kb 30-50-szer mozdulnak el egyetlen mp alatt – de ezt senki se tudatosítja és veszi észre látás közben. De csak 2007-től ismert (ha jól emlékszem), hogy nem szinkronban mozognak kb az idő 50%-ban. Az egyik ide a másik meg oda néz és hogy kb 9%-ban (ha jól emlékszem) még keresztezik is egymást, Tehát mondjuk a jobb szem éppen balabbra néz, mint a bal szem. Gondolok itt a központi éleslátás helyére.

Ha meg akarja az ember javítani a látását (többek között felgyorsítani a lelassult mikromozgásait), akkor valahogy jó volna, ha ezt a mikromozgást valahogy látni tudná saját maga saját magán. A jó kérdés az volt számomra, hogy ezt hogyan. Sehol se volt infó, hogy ez lehetséges volna. Semmi ötletem nem volt, csak gondolkodtam kitartóan és aztán több hónap után a véletlen rásegített és onnantól már gyakorolhattam azt, hogy hogyan tudom irányítani, felgyorsítani stb. Kell egy sötét helyiség, egy kis világító pötty a távolban (kb 3 méter is elég). Egyik szem csukva és a másikkal nézzük a pöttyöt teljesen nyugodtam, ahogy csak tudunk, semmi görcs erőlködés. Most próbáljuk továbbra is nézni a pöttyöt az agyunkkal, de a szem fókuszát hozzuk egyre közelebbre, de úgy hogy a pötty mindig a központban maradjon. Ez nem olyan egyszerű, de ha menni fog, akkor egy bizonyos távolságnál egyszercsak egy kis időre mintha a pici pötty eszeveszetten mozogni kezdene. Persze nem az fog mozogni, hanem felnagyítva látni fogjuk a saját mikromozgásainkat. Na ez sokkoló volt és egy kettőre megállt. De sok sok gyakorlás után remekül ment és a ki/be légzés se állította meg, mint az elején. Aztán ment már világosban is stb stb. Ezt olyan szintre tudtam fokozni, hogy a sötétben csukott szemekkel annyira és olyan gyorsan be tudom vibráltatni a szemeimet, hogy fény árasztja el a látóterem közepét. Mégpedig olyan sárgászöld fény (inkább sárgás, pont az a freki, amire a legérzékenyebbek a szem színérzékelő receptorai). Hogy ez miért van így, arra van egyszerű magyarázat. Nos, ha ezt megcsinálod, vagyis eljutsz idáig (elég hosszú idáig az út), lehet nem fog kelleni semmit magyarázni. Más szervekkel is hasonlóan lehet kisérletezni, csak ott nem látni fogsz – hanem valamit megérezni. Mondjuk a füleknél hallhatsz olyasmit, amit így most nem is tudsz elképzelni. Az orrnál mondjuk érezni fogsz valamiféle szagot, de semmi sincs abból a levegőben stb – már ha be tudod mikrorezegtetni.....

A mozgások, rezgések, mikrorezgések meg durván felgyorsítják a keringést a testben – ami nagyban segíti a mindenféle betegségből, nyavalyából való felépülést is, az egész magas teljesítményszint elérését és talán huzamosabb ideig szintentartását is......

Avatar
TranszfettiAcid
Hozzászólások: 346
Tartózkodási hely: Margarin

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88024)

HozzászólásSzerző: TranszfettiAcid » 2016.07.21. 14:06

"Hát a számok meg azt mutatják, hogy ha több a levegőben az oxigén, akkor valahogy több jut a sejtekhez is és jobban el vannak, tovább elvannak."

Mondjuk ezeket a számokat szívesen látnám (pl. hemoglobin telítési görbéje, vagy valami hasonló), de már nem fontos.

Belátom, hiábavaló ezzel többet foglalkozni. Nincs annyi felesleges időm/energiám, hogy reagáljak minden tévedésre. Ha valaki nem tanulta meg, nem érti/fogja fel, nem fogadja el az élettani kutatásokból kapott eredményeket, azzal nem szabad vitatkozni. Nekem már cikázik a szemem tőle.

A lényeg: nem dőljön be senki ezeknek a sületlenségeknek, ezektől sem lehet 150 évig élni.

ghepard
Hozzászólások: 110

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88047)

HozzászólásSzerző: ghepard » 2016.07.22. 08:02

TranszfettiAcid 88024

Mondjuk ezeket a számokat szívesen látnám (pl. hemoglobin telítési görbéje, vagy valami hasonló), de már nem fontos.
Hát olyannal, vagy valami hasonlóval nem tudok szolgálni. Nekem nincs laborom, csak úgy mindenféle bonyolult és drága eszköz nélkül méricsgélek - távolság, idő, kisebb, nagyobb, hidegebb, melegebb meg ilyenek. Van egy szitád, beleteszel mondjuk 1 millió golyócskát, melyek átférnek valahogy a szita lyukain - és ebből van 210ezer zöld golyó, a többi 790ezer mondjuk fehér. De szinte semmi se fog átmenni. Ha azonban elkezded mozgatni, rezgetni, vibráltatni valahogy - beindulnak lefelé. Nem is kell majd megszámolnod ahhoz, hogy mikor fog több zöld golyó átmenni ugyanazon időegység alatt. Mikor mind zöld golyó van a szitában, vagy mikor a millióból csak 210ezer a zöld. Mikor keletkezett az élet nem volt semmiféle nagy okos, semmiféle mindenttudó valaki, semmiféle terv - de mégis kialakult az élet, vagyis a rendezett mozgás.

Belátom, hiábavaló ezzel többet foglalkozni. Nincs annyi felesleges időm/energiám, hogy reagáljak minden tévedésre. Ha valaki nem tanulta meg, nem érti/fogja fel, nem fogadja el az élettani kutatásokból kapott eredményeket, azzal nem szabad vitatkozni.
Tévedni emberi dolog, senki se tud mindent és sose fog. Még azt is amit egyszer megtanult elfelejtheti. Tanulni meg mindig lehet és kell is - a saját hibáinkon is. Én nem mondanám, hogy vitatkozunk. Te is megmondod a véleményed és én is, meg mindenki más is. Ezzel szerintem nincs semmi gond. Ami Neked lükeség, az a másiknak nem biztos, hogy az.

Nekem már cikázik a szemem tőle.
Biztos, vagy csak úgy mondod?

A lényeg: nem dőljön be senki ezeknek a sületlenségeknek, ezektől sem lehet 150 évig élni.
Hát sok sületlenség van, az biztos - én mondjuk a légzést meg a rezgést azért nem tenném ebbe a kalapba.

piciloo
Hozzászólások: 865

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88090)

HozzászólásSzerző: piciloo » 2016.07.23. 19:58

Szerintem 150 év az túlzás, de nagyon ideális élettel és genetikával a 120 körüli lehetségesnek tűnik. Viszont azt nem tudom miért jobb 120 évesen meghalni mint pl. 86 évesen. Itt most nem arra utalok, hogy mindegy mennyire fiatalon, csak az öregkor ragozása számomra is feleslegesnek tűnik, 80-90 évnél minek tovább élni. Aki fél a haláltól ugyanúgy fél 90 évesen is .

ghepard
Hozzászólások: 110

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88147)

HozzászólásSzerző: ghepard » 2016.07.27. 07:59

piciloo 88090

Szerintem 150 év az túlzás, de nagyon ideális élettel és genetikával a 120 körüli lehetségesnek tűnik.
Hát, ha lehetséges 120, akkor már 125 is, vagy több is. Az ember már csak ilyen. mindenben új határokat keres.

Viszont azt nem tudom miért jobb 120 évesen meghalni mint pl. 86 évesen.
Hát azt én se tudom, még az egyiket se éltem át - s nem is fogom, hisz nem lehet túlélni a saját halálunkat.

Itt most nem arra utalok, hogy mindegy mennyire fiatalon, csak az öregkor ragozása számomra is feleslegesnek tűnik, 80-90 évnél minek tovább élni.
Mint már egyszer megjegyeztem, fel lehet akkor úgy is tenni a kérdést, hogy minek élni 50-60 évet, vagy még azt is, hogy egyáltalán minek élni...

Aki fél a haláltól ugyanúgy fél 90 évesen is .
A legtöbb ember nem is haláltól fél, hanem a fájdalomtól....

Avatar
mimindannyian
*
*
Hozzászólások: 7881
Tartózkodási hely: Szoboszló

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88148)

HozzászólásSzerző: mimindannyian » 2016.07.27. 14:20

ghepard írta:Hozzászólás forrása Hát, ha lehetséges 120, akkor már 125 is, vagy több is.
Ha egy 1l-es edénybe belefér 1l víz, akkor 1.2l , vagy több is.

idegen
Hozzászólások: 715

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88163)

HozzászólásSzerző: idegen » 2016.07.27. 22:51

ghepard írta:Hozzászólás forrása Itt most nem arra utalok, hogy mindegy mennyire fiatalon, csak az öregkor ragozása számomra is feleslegesnek tűnik, 80-90 évnél minek tovább élni.
Mint már egyszer megjegyeztem, fel lehet akkor úgy is tenni a kérdést, hogy minek élni 50-60 évet, vagy még azt is, hogy egyáltalán minek élni...

Úgy látom az életed értelmét keresed,és ha keresed meg fogod találni.Lehet hogy sokáig kell keresgélni...van akinek egy élet nem is elég ;)
Megvan a jó oka amiért megszülettél.Van itt valami dolgod amit helyetted senki más nem képes elvégezni.

ghepard
Hozzászólások: 110

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88170)

HozzászólásSzerző: ghepard » 2016.07.28. 07:12

mimindannyian 88148

Ha egy 1l-es edénybe belefér 1l víz, akkor 1.2l , vagy több is.
Persze, semmi gond. Attól függ honnan és hogyan nézed. Nézheted erről az oldalról is: a világ lángelméi azt állítják, hogy valamikor az összes anyag a világmindenségben kb egy gombostűhegynyi térben fért el. Ha most ki kellene nyomoznod, hogy mekkorában volt akkor az az 1 liter víz – hát beleizzadnál az biztos.....

ghepard
Hozzászólások: 110

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88171)

HozzászólásSzerző: ghepard » 2016.07.28. 07:14

idegen 88163

Úgy látom az életed értelmét keresed,és ha keresed meg fogod találni.
Hát azt nehéz megtalálni, ezért is keresik sokan a határokat, új ismereteket, új nézeteket – hogy talán az lesz az – aminek az ember értelmét látja. Végül aztán úgy is mindegy. De azért úgy néz ki, hogy az emberek többsége mégis valahogy hisz abban, hogy nincs vége a halállal.

Lehet hogy sokáig kell keresgélni...van akinek egy élet nem is elég
Hát igen, ez valahogy így van. Én 2002 végén átéltem, megéreztem valamit – amit igyekszek a mai napig (és továbbra is, amíg lehet) kivesésni és kiaknázni. Ezekről a dolgokról már régen tudtam a melóm kapcsán is, de átélni a hatást a saját bőrömön és sajátkezűleg (semmi külső eszköz) – az döbbenet volt. Kb 2 évig tartott, míg úgy ahogy elhittem, hogy nem képzelem ezt be és tényleg hatnak azok a dolgok, amiket elkezdtem gyakorolgatni. Csak nehéz ezt megmagyarázni, persze van elképzelésem, hogy kb hogyan és miért működik ez – de ezt majd úgy is be fogják bizonyítani. Már sok mindent olvastam és láttam is a TV-ben, egyre több kisérlet a nagyvilágban ezt alá is támasztja nekem.

Megvan a jó oka amiért megszülettél.Van itt valami dolgod amit helyetted senki más nem képes elvégezni.
Hát senki se születik úgy véletlenül, általában 9 hónappal azelőtt keményen (de azért általában szépen) meg kell azért dolgozni valakiknek. Amit Neked kell(ene) megcsinálnod, azt nem igen fogja más helyetted. A gerelyes teljesítményen 100%, hogy nem képzelet, meg van már több mint 4 év adatsora, minden héten beírom mennyiszer dobtam (mindkét kézzel) és mekkora volt a legnagyobb azon a héten. Eleinte teljesen lehetetlen volt, hogy azzal a módszerrel feljussak olyan magasra, de megtörtént. Most úgy néz ki, hogy simán elérhetem az országos csúcs dupláját, sőt az sem kizárt hogy a háromszorosát. Tehát kb úgy, hogy egyszer talán el fogom érni azt – hogy én helyből kétszer annyit fogok tudni dobni gerellyel, mint a mostani országos csúcs nekifutással (a magyar vagy szlovák az mindegy – mert 70 év felett már szinte ugyanakkora). Persze továbbra is azt kell csinálnom amit az utóbbi 14 évben s az meg egy cseppet sem nehéz. S ha egyre jobban fog menni, akkor még könnyebb lesz. Persze az ember sose tudhatja – egy kettőre minden megváltozhat és akár már holnap felfordulhatok......

Avatar
mimindannyian
*
*
Hozzászólások: 7881
Tartózkodási hely: Szoboszló

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88172)

HozzászólásSzerző: mimindannyian » 2016.07.28. 10:52

ghepard írta:Hozzászólás forrása Persze, semmi gond. Attól függ honnan és hogyan nézed. Nézheted erről az oldalról is: a világ lángelméi azt állítják, hogy valamikor az összes anyag a világmindenségben kb egy gombostűhegynyi térben fért el. Ha most ki kellene nyomoznod, hogy mekkorában volt akkor az az 1 liter víz – hát beleizzadnál az biztos.....
És mi köze ennek ahhoz, hogy hibás a gondolatmenet, mely szerint minden fokozható még valamennyire?

ghepard
Hozzászólások: 110

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88175)

HozzászólásSzerző: ghepard » 2016.07.28. 12:10

mimindannyian 88172

És mi köze ennek ahhoz, hogy hibás a gondolatmenet, mely szerint minden fokozható még valamennyire?
Mint látod, nem hibás a gondolatmenet. Ez is egy példa csak, Te is egy példát hoztál fel, az is megvalósítható, ha nehezen is. De az ember szerintem még messze nem érte el a határokat, amikről nem is tudjuk, hogy pontosan hol vannak. Tehát miért is nem lehetne tovább élni 120-130 évnél? Hisz például vannak élőlények, melyek gyorsabban tudnak futni, magasabbra ugrani, még olyanok is vannak bőven, melyek sokkal de sokkal tovább élnek mint az ember. Talán az ember is képes még jócskán eltolni a határokat. Vannak dolgok, amiken nem nagyon tudunk változtatni – de rengeteg van, amin tudunk...

Avatar
mimindannyian
*
*
Hozzászólások: 7881
Tartózkodási hely: Szoboszló

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88178)

HozzászólásSzerző: mimindannyian » 2016.07.28. 15:45

Remek, a hiedelmeidet már egész alaposan ismerjük. Kár, hogy nem érdekel senkit.

ghepard
Hozzászólások: 110

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88180)

HozzászólásSzerző: ghepard » 2016.07.28. 18:09

mimindannyian írta:Hozzászólás forrása Remek, a hiedelmeidet már egész alaposan ismerjük. Kár, hogy nem érdekel senkit.


Hmmm, milyen hiedelmekről beszélsz?

Avatar
mimindannyian
*
*
Hozzászólások: 7881
Tartózkodási hely: Szoboszló

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88181)

HozzászólásSzerző: mimindannyian » 2016.07.28. 19:00

Az ember határairól, az oxigén hatásáról, a túlnyomásról, a gerelyhajítás előrejelző képességéről stb. Tévedések, reménykedések, szubjektív okoskodások hamis ígéretei. Semmi baj, hogy hamis reményekkel elszórakoztatod magad, de ez nem az a hely, ahol a minden alátámasztást nélkülöző, sőt, a tudományos ismereteknek ellentmondó tanokat népszerűsíteni szokás.

ghepard
Hozzászólások: 110

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88198)

HozzászólásSzerző: ghepard » 2016.07.29. 06:46

mimindannyian 88181

Hát, ha ezek neked hiedelmek, akkor nincs mit mondanom erre. Mindenesetre nekem az a 14 év alátámasztja azt, hogy ezek nem annyira elszállt dolgok. Több helyen is folytatnak ezirányú kisérleteket (légzéssel, túlnyomással, rezgésekkel stb) csúcstechnikájú mérőberendezésekkel, majdcsak idővel beszámolnak ezekről az eredményekről gyakrabban is és bővebben is, meg nyomatékossabban is. Hát néha van olyan is, hogy egy kicsit elüt a megszokott sablontól. Ezekről olvastam is, meg láttam a TV-ben is (Discovery Science csatornán) - de nem valami sokat árulnak el egyenlőre. Talán később, a fickó a TV-ben valami ilyesmit mondott - a hatás elég döbbenetes, ki kell deríteni, hogy ez pontosan miért van. Ha ez meglesz, akkor az már nem találgatás lesz (hogy miért a hatás). Tudományos körökben ugyebár nem lehet találgatni. A hatást meg én is érzem s csak elképzelésem van, hogy az miért van....

idegen
Hozzászólások: 715

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88235)

HozzászólásSzerző: idegen » 2016.07.30. 02:08

ghepard írta:Hozzászólás forrása S ha egyre jobban fog menni, akkor még könnyebb lesz. Persze az ember sose tudhatja – egy kettőre minden megváltozhat és akár már holnap felfordulhatok......

Hát nem.
Miből gondolod hogy egyre jobban fog menni?
Egyre rosszabbul fog menni és egyre nehezebb lesz.Ez a világ rendje,Így működik.Bárkinek bármi bármikor megváltozhat hirtelen és felfordul..
Az egy teljesen más hatás,mint amikor Te A gerelyhajítás világbajnoka akarsz lenni.Legyél az!
Vannak nők akik a szépségükből élnek..stb.

ghepard
Hozzászólások: 110

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88329)

HozzászólásSzerző: ghepard » 2016.08.02. 07:42

idegen 88235

Hát nem.
Tisztában vagyok azal, hogy egy idő után sok minden csökkenni fog. De a kérdés az, hogy ez mikor fog elkezdődni és milyen tempóval fog csökkenni. Ezt még nem tudom, mert úgy néz ki, hogy még mindig javulok.

Miből gondolod hogy egyre jobban fog menni?
A gyakorlatból és a számokból, azok nem csalnak. Tehát, mint az előbb is írtam, úgy néz ki, hogy még mindig javulnak egyes mutatóim. Tehát még mindig úgy érzem, hogy fejlődhetek. Nemcsak a gerely, hanem sok más mutató is. Ebből a legfontosabb szerintem a légzés. Ezt gyakorlom a legtöbbet, hogy hatásosabb legyen a nap folyamán - s hogy jó irányba megyek e, azt igen egyszerű ellenőrizni, semmiféle mérőeszköz nem kell hozzá. Persze egész biztos, hogy lesz egy határ, ahonnan már csak csökkenni fogok. De a kérdés még mindig az, hogy ez hol van és milyen ütemű lesz a csökkenés?

Egyre rosszabbul fog menni és egyre nehezebb lesz.Ez a világ rendje,Így működik.Bárkinek bármi bármikor megváltozhat hirtelen és felfordul..
Ezzel teljesen tisztában vagyok, mint írom a kérdés csak az, hogy mikortól lesz egyre nehezebb. Az is lehet, hogy nem lesz nehezebb, csak minden igyekezet ellenére csökkenni fognak a mutatók. Most még mindig úgy néz ki, hogy haladok felfelé és a gyakorlataimat egyre könnyebben és így hatásosabban tudom véghezvinni - tehát egy bizonyos szintet tartani jóval egyszerűbbnek tűnik, mint mondjuk 4-6 éve. És ez a szint még ráadásul jóval magasabb is, mint volt 4-6 éve.

Az egy teljesen más hatás,mint amikor Te A gerelyhajítás világbajnoka akarsz lenni.Legyél az!
Vannak nők akik a szépségükből élnek..stb.

Nem akarok világbajnok lenni, sőt még versenyekre sem kívánok menni (pedig már többen rá akartak szedni) - a cél az egészség megőrzése, a jó életminőség megőrzése minél hosszabb ideig, az élet élvezete az utolsó lépésig, leheletig. A gerely számomra csak egy adat a sok közül, ami számszerűleg mutatja, hogy hogyan is állok, merre tartok stb.....

ghepard
Hozzászólások: 110

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88400)

HozzászólásSzerző: ghepard » 2016.08.04. 08:48

Az élő sejtek alapvetô energiaforrása az ATP (adezoin trifoszfát). Az 1940-es és 50-es évek során tisztázódott, hogy az ATP legnagyobb része a sejteken belül található mitokondriumokban, az oxidatív anyagcsere központjaiban képzôdik.

Cseh oldalon olvastam, hogy megjelent egy tanulmány a Journal of Cell Science szaklapban, melyben egy különleges felfedezésről adtak hírt. Röviden kb:

A Nap sugárzása a legnagyobb energiaforrás a bolygónkon. Eddig a tudomány úgy tartotta, hogy ezt átalakítani sejtenergiává (ATP) csak a növények tudják a fotoszitézis folyamatában. A tanulmányban kimutatták, hogy az emlősök (ember is az) mitochondriumjai is képesek erre felhasználni a Nap energiát, ha a táplálékkal beviszünk bizonyos anyagokat (krolofill vagy metabolitjai) – valahogy így, ha jól értelmezem. Na ez azért mindenképp érdekes?

idegen
Hozzászólások: 715

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88427)

HozzászólásSzerző: idegen » 2016.08.06. 00:30

ghepard írta:Hozzászólás forrása A Nap sugárzása a legnagyobb energiaforrás a bolygónkon.

Mivel ez az egyetlen valós energiaforrás,és nincs más,ezért nem érdemes sorrendbe tenni...ahol csak egy versenyző van. ;)

Avatar
Rigel
Hozzászólások: 1492

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88429)

HozzászólásSzerző: Rigel » 2016.08.06. 08:15

idegen írta:Hozzászólás forrása
ghepard írta:Hozzászólás forrása A Nap sugárzása a legnagyobb energiaforrás a bolygónkon.

Mivel ez az egyetlen valós energiaforrás,és nincs más,ezért nem érdemes sorrendbe tenni...ahol csak egy versenyző van. ;)


Geotermikus energia. Radioaktív bomlás. Árapály energia. Kozmikus sugárzás.

Az a baj veled, idegen, hogy a magabiztos nagy pofádhoz nagyon-nagyon csekély tudás párosul.

Avatar
Solaris
Hozzászólások: 3286

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88435)

HozzászólásSzerző: Solaris » 2016.08.06. 13:00

idegen írta:Hozzászólás forrása Vannak nők akik a szépségükből élnek..stb.


Próbáld meg te is! Hátha jobban megy, mint a fizika és azok a témák, melyekbe belepofázol.

idegen
Hozzászólások: 715

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88436)

HozzászólásSzerző: idegen » 2016.08.06. 22:38

Rigel írta:Hozzászólás forrása Az a baj veled, idegen, hogy a magabiztos nagy pofádhoz nagyon-nagyon csekély tudás párosul.

Hát így van ez...velem mindig csak a baj van :evil:
A kozmikus sugárzást fel tudod használni mint energiaforrást?Árapály energia nap nélkül...kétlem hogy működne!
Radioaktív bomlás a legjobb...milyen energiát használsz fel a radioaktív anyag előállításához,és mennyit?
A geotermikus energia csak egy másod,vagy harmadrendű következmény.Használható,bár nem alapvető.Egy rendszer szerves része amely rendszer nem képes önmagában működni.
Ghepard azt írta:A Nap sugárzása a legnagyobb energiaforrás a BOLYGÓNKON!...és ez így igaz is.
Az élet és az evolució szintén szerves része az egésznek.Próbálj meg geotermikus energiával disznyókat nevelni,vagy tököt,vagy muskátlit...valami olyat amit jóízüen megeszel és azok is akiket megeszel.
Mi a baj velem nagytudású fizikus?Nincsenek seggnyalóim mint neked ez a mindenbe belepofázó kőbunkó.

Avatar
Rigel
Hozzászólások: 1492

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88445)

HozzászólásSzerző: Rigel » 2016.08.07. 09:22

idegen írta:Hozzászólás forrása A kozmikus sugárzást fel tudod használni mint energiaforrást?

Nem rólam van szó, hanem a földi rendszerekről. (Egyébként nem véletlenül van a felsorolásom végén.)

idegen írta:Hozzászólás forrása Árapály energia nap nélkül...kétlem hogy működne!

:facepalm:
Hold? Na? Na? Kapizsgálod?

Egyébként az állításod az volt, hogy "nincsen másik energiaforrás, mint a Nap", és erre kaptad meg azokat az energiaforrásokat, amiket kihagytál a számításból. Ilyen az árapály, amiből a Holdé a legerősebb.

idegen írta:Hozzászólás forrása A geotermikus energia csak egy másod,vagy harmadrendű következmény.Használható,bár nem alapvető.

:facepalm:
Mélytengeri füstölők életközösségei? Nem hallottál még róluk? Szinte teljes egészében a geotermikus energiára alapulnak. (Persze van a felszínről aláhulló szerves hulladék is, de ha kihunyna a Nap és megszűnne az élet a felszínen, a füstölők környezetében még akkor is vígan elvolnának.)

idegen írta:Hozzászólás forrása Ghepard azt írta:A Nap sugárzása a legnagyobb energiaforrás a BOLYGÓNKON!...és ez így igaz is.

idegen írta:Hozzászólás forrása Mivel ez az egyetlen valós energiaforrás,és nincs más,ezért nem érdemes sorrendbe tenni...ahol csak egy versenyző van. ;)

Jó!
Akkor a fenti két - egymásnak ellentmondó - kijelentésedből döntsd el, hogy melyik az igaz és melyik a hamis! Ja, és a hamisért kérjél elnézést...

Avatar
Solaris
Hozzászólások: 3286

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88448)

HozzászólásSzerző: Solaris » 2016.08.07. 09:53

idegen írta:Hozzászólás forrása Próbálj meg geotermikus energiával disznyókat nevelni,vagy tököt,vagy muskátlit...valami olyat amit jóízüen megeszel és azok is akiket megeszel.


A geotermikus energia technikai hasznosítása megoldott. Persze, egy újszülöttnek minden új.

idegen
Hozzászólások: 715

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88467)

HozzászólásSzerző: idegen » 2016.08.07. 23:24

Rigel írta:Hozzászólás forrása Nem rólam van szó, hanem a földi rendszerekről. (Egyébként nem véletlenül van a felsorolásom végén.)

Semmi bajom veled...a földi rendszerekkel van nagy baj.Meg a kontrás barmokkal. :D
Rigel írta:Hozzászólás forrása Hold? Na? Na? Kapizsgálod?

Ugye ezt te sem gondolod komolyan?Sci-fi kategória lenne ha kiragadnád a földet és a holdat mint önnállóan működő részletet és elkezdenéd vizsgálgatni a kölcsönhatást.Elméletnek is legalább olyan rossz mint átfúrni földet és a gravitációt kapizsgálni.
Rigel írta:Hozzászólás forrása Mélytengeri füstölők életközösségei? Nem hallottál még róluk? Szinte teljes egészében a geotermikus energiára alapulnak. (Persze van a felszínről aláhulló szerves hulladék is, de ha kihunyna a Nap és megszűnne az élet a felszínen, a füstölők környezetében még akkor is vígan elvolnának.)

Meddíg?
Rigel írta:Hozzászólás forrása Jó!
Akkor a fenti két - egymásnak ellentmondó - kijelentésedből döntsd el, hogy melyik az igaz és melyik a hamis! Ja, és a hamisért kérjél elnézést...

Mindkettőért elnézést kérek!,bár nem a kijelentésben van ellentmondás,hanem az időben,illetve nem hasonlítható össze két olyan energiaforrás amelyek egymástól függenek.
Rigel írta:Hozzászólás forrása Geotermikus energia. Radioaktív bomlás. Árapály energia. Kozmikus sugárzás.

Igen ezek nem közvetlen hatások.Áttételes nehezen átlátható hosszútávú/sok-sok idő!!!/következmények.

ghepard
Hozzászólások: 110

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88510)

HozzászólásSzerző: ghepard » 2016.08.09. 07:53

idegen 88427

Mivel ez az egyetlen valós energiaforrás,és nincs más,ezért nem érdemes sorrendbe tenni...ahol csak egy versenyző van.

Hát nem tudom, szerintem van több is, igaz a Nap nélkül néhány nem lenne. De az ember a teste jobb működéséhez mondjuk felhasználhatja a gravitációt is meg az elektromágneses erőt is - ezt igyekszem is tudatosabban.

ghepard
Hozzászólások: 110

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88511)

HozzászólásSzerző: ghepard » 2016.08.09. 07:58

Rigel 88445

Szinte teljes egészében a geotermikus energiára alapulnak. (Persze van a felszínről aláhulló szerves hulladék is, de ha kihunyna a Nap és megszűnne az élet a felszínen, a füstölők környezetében még akkor is vígan elvolnának.)

Mikor az élet kialakult a mélyben, még áláhulló szerves hulladék se volt talán. A Jupiter egyik holdján is talán lehet élet, a felszíne fagyott, de hogy van a mélyben talán néhány km vastag cseppfolyós víz is, oda se hull fentről talán szerves hulladék. Persze még nem tudni, hogy van e ott élet.

ghepard
Hozzászólások: 110

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88512)

HozzászólásSzerző: ghepard » 2016.08.09. 08:06

Így, hogy az emlősök is képesek felhasználni a sejtenergia készítésére a Nap energiáját egy kicsit érthetőbb, hogy miért a magaslatokon a legtöbb hosszú életet elő ember, népcsoport. Egyes növényfajták (fák) több ezer évig is elélnek, annak ellenére, hogy egy helyben vannak. Meglehet a lassan jársz tovább érsz (élsz) mondás a hosszabb emberi élethez is hozzásegítene. A mai modern ember szinte agyonhajszolja magát fizikailag is meg mentálisan is.....

Avatar
mimindannyian
*
*
Hozzászólások: 7881
Tartózkodási hely: Szoboszló

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88513)

HozzászólásSzerző: mimindannyian » 2016.08.09. 11:27

ghepard írta:Hozzászólás forrása A mai modern ember szinte agyonhajszolja magát fizikailag is meg mentálisan is.....
Van, aki élvezni akarja az életet, nem a hosszával büszkélkedni.
Egyébként a mai modern ember ugyanaz az ember, aki a faluban senyvedt 100 éve, csak több választási lehetősége van.

ghepard
Hozzászólások: 110

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88514)

HozzászólásSzerző: ghepard » 2016.08.09. 13:03

mimindannyian 88513

Van, aki élvezni akarja az életet, nem a hosszával büszkélkedni.
Hát én is, mint már említettem is. S ha mondjuk ez még így lesz 10-15 év múlva is (vagy tovább is, sose lehet tudni), akkor miért ne lehetne folytatni. Szerintem úgy általában azért majd mindenki élvezni akarná az életet, nem lehetnek sokan, akik szenvedni akarnak folyamatosan.

Egyébként a mai modern ember ugyanaz az ember, aki a faluban senyvedt 100 éve, csak több választási lehetősége van.
Hát ugyanaznak nem ugyanaz szerintem, inkább úgy mondanám, hogy fizikailag nagyjából ugyanolyan. Hát igen, sok a választási lehetőség és lassan elveszik bennük az ember, az utóbbi 100 év alatt is sok minden történt, változott. Még a várható életkor is növekedett többek között.

Avatar
Rigel
Hozzászólások: 1492

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88515)

HozzászólásSzerző: Rigel » 2016.08.09. 13:34

ghepard írta:Hozzászólás forrása Még a várható életkor is növekedett többek között.


Csakis a jobb táplálkozás, a higiénia, az orvosi ellátás és a teljeskörű baleseti- és katasztrófa-segélynyújtási rendszernek köszönhetően.
Biológiailag a mai ember nemhogy a XIX. századi szántóvetőtől nem különbözik, de az újkőkor emberétől se! Ahogy mimindannyian írta: pont ugyanazok vagyunk most is, mint 500 generációval ezelőtt.

Avatar
mimindannyian
*
*
Hozzászólások: 7881
Tartózkodási hely: Szoboszló

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88516)

HozzászólásSzerző: mimindannyian » 2016.08.09. 13:48

ghepard írta:Hozzászólás forrása Hát igen, sok a választási lehetőség és lassan elveszik bennük az ember
Mit értesz ember alatt? Hogyan vész el az emberből az ember?

ghepard
Hozzászólások: 110

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88525)

HozzászólásSzerző: ghepard » 2016.08.10. 07:07

Rigel 88515

Csakis a jobb táplálkozás, a higiénia, az orvosi ellátás és a teljeskörű baleseti- és katasztrófa-segélynyújtási rendszernek köszönhetően.
Hát a táplálkozás biztos sokat tesz a latban, a túlzott higiéna már nem biztos hogy erősíti az embert, az orvosi ellátás sokat javult, de még mindig nagyon el van maradva a várható élettartam. Sok függ a stressztől, mennyi van, hogyan kezeli az ember. Vannak népcsoportok, melyeknél nagyon magas a várható életkor, de az orvosi ellátás nagyon csekély. Amúgy meg az orvosok se élnek valami sokat, hogy jóval az átlag alatt.

Biológiailag a mai ember nemhogy a XIX. századi szántóvetőtől nem különbözik, de az újkőkor emberétől se! Ahogy mimindannyian írta: pont ugyanazok vagyunk most is, mint 500 generációval ezelőtt.
Hát szerintem nem ugyanaz, azok már rég meghaltak. Ugyanazok nem lehetnek, csak a másolatok, utódok stb - s a másolatok sose tökéletesek, tehát egy kicsit más lesz az utód és így az már az nem hogy nem ugyanaz, de már nem is ugyanolyan. Tegyél a másolóba egy képet és másold le, majd aztán tedd bele a másolatot és azt kopcsizd le, majd így tovább - nézd meg 50 ismétlés után milyen lesz......

ghepard
Hozzászólások: 110

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88526)

HozzászólásSzerző: ghepard » 2016.08.10. 07:13

mimindannyian írta:Hozzászólás forrása
ghepard írta:Hozzászólás forrása Hát igen, sok a választási lehetőség és lassan elveszik bennük az ember
Mit értesz ember alatt? Hogyan vész el az emberből az ember?


Hát a sok lehetőség között veszik el. Rengeteg infó éri, sok a feldolgozatlan infó, sok a stressz, nagyon sok és gyors változások vannak stb stb...... Ha tovább akarsz élni, lassítani kellene valahogy - mert gyorsan elhasználod a sejtmásolataidat és egyre rosszabbul fognak teljesíteni. Lassabb másolatkészítéssel talán tovább lesz az ember működőképes......

Avatar
mimindannyian
*
*
Hozzászólások: 7881
Tartózkodási hely: Szoboszló

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88527)

HozzászólásSzerző: mimindannyian » 2016.08.10. 09:11

ghepard írta:Hozzászólás forrása Lassabb másolatkészítéssel talán tovább lesz az ember működőképes....
Szerinted nem mindegy, hogy kevesebb idő alatt gyorsan gyűjtöd be és dolgozod fel az élményeid, vagy több idő alatt, lassabban? Szubjektíve ugyanolyan hosszú lesz az életed, csak évszámokban mérve lesz hosszabb - több ismerősöd halálát tudod megélni.

ghepard
Hozzászólások: 110

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88528)

HozzászólásSzerző: ghepard » 2016.08.10. 10:58

mimindannyian 88527

Szerinted nem mindegy, hogy kevesebb idő alatt gyorsan gyűjtöd be és dolgozod fel az élményeid, vagy több idő alatt, lassabban?
Ha át tudod élni a két időhatár közötti difit, akkor talán nem mindegy. Vannak lepkék, melyek csak 1 órát élnek – nekik például simán lehet ez az 1 óra annyi, mint nekünk az 50 év.

Szubjektíve ugyanolyan hosszú lesz az életed, csak évszámokban mérve lesz hosszabb - több ismerősöd halálát tudod megélni.
Ha a többség él mondjuk 70 évet, de valaki meg mondjuk 150 évet – akkor annak nemcsak szubjektíve lesz hosszabb az élet, hanem tudatában lesz annak, hogy kb kétszer annyit él, mint a túlnyomó többség. Hát már így is megéltem, sok ismerősöm halálát – sokuk fiatalabban halt meg, mint most vagyok én, jó néhány alig élte meg a 60-65 évet. Az ember sose tudhatja mit hoz a holnap. Egyenlőre az jár az eszemben, hogy hogyan tudom magam jó egészségben, kiváló erőnlétben tartani a lehető leghatásosabban és a legkevesebb ráfordított energiával – és nem az, hogy hogyan tudnám magam mielőbb kinyírni.

Avatar
Rigel
Hozzászólások: 1492

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88529)

HozzászólásSzerző: Rigel » 2016.08.10. 11:12

ghepard írta:Hozzászólás forrása Vannak lepkék, melyek csak 1 órát élnek


Azok nem lepkék, hanem kérészek. És nem egy órát élnek. A lárvaállapot akár három évig is eltarthat egyes fajoknál.

Most már biztos, amit eddig csak sejtettem: neked semmi használható biztos biológiatudásod nincs. Ennek tudható be a nekem írt ma reggeli válaszodban hemzsegő sok sületlenség is.

Avatar
mimindannyian
*
*
Hozzászólások: 7881
Tartózkodási hely: Szoboszló

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88530)

HozzászólásSzerző: mimindannyian » 2016.08.10. 11:20

ghepard írta:Hozzászólás forrása Ha át tudod élni a két időhatár közötti difit
Mit jelent két időhatár közötti difi átélése?

ghepard írta:Hozzászólás forrása Ha a többség él mondjuk 70 évet, de valaki meg mondjuk 150 évet – akkor annak nemcsak szubjektíve lesz hosszabb az élet, hanem tudatában lesz annak, hogy kb kétszer annyit él, mint a túlnyomó többség.
És ez boldoggá teszi?

ghepard írta:Hozzászólás forrása Egyenlőre az jár az eszemben, hogy hogyan tudom magam jó egészségben, kiváló erőnlétben tartani a lehető leghatásosabban és a legkevesebb ráfordított energiával
Az életed értelme az életed meghosszabbítása?

ghepard
Hozzászólások: 110

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88531)

HozzászólásSzerző: ghepard » 2016.08.10. 13:14

Rigel 88529

Ja, kimaradt a lehet - és írhattam volna 1 hónapot is, meg azt is, hogy ez számukra nem 50 év lehet, hanem mondjuk 1 másodperc.

Hát nekem egyenlőre elég az is amim van, lehet idővel többet fogok tudni ezt azt. Annyi azért van, hogy az egészségem és kiváló kondícióm megőrzésére, javításara fel tudjam használni. Te is csak a meglévő tudásodat használhatod - ha újat akarsz, akkor vagy tanulni fogsz vagy kisérletezni ezzel azzal.

ghepard
Hozzászólások: 110

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88532)

HozzászólásSzerző: ghepard » 2016.08.10. 13:17

mimindannyian 88530

Mit jelent két időhatár közötti difi átélése?
Hát kb azt, ahogy írtam – ha leélsz vagy átélsz 70 helyett mondjuk 150 évet, akkor annak a 150 éves embernek talán több lesz, mintha csak 70 évet élt volna. De végülis úgy is mindegy – ugyan oda köt ki.

És ez boldoggá teszi?
Ezt nem lehet tudni előre, mondjuk honnan tudjam én is, ha nem éltem át. De ha mondjuk az ember tud örülni sok kicsi dolognak, az életnek, akkor a hosszabb élet többel ajándékozza meg, tovább élvezheti az életet.

Az életed értelme az életed meghosszabbítása?
Hát azt igazság szerint nem is tudom, hogy mi az életem értelme, lehet idővel bekoppan a fejembe. Mint írtam, most csak azt érzem, hogy egészséges szeretnék maradni, kiváló erőnlétben lenni és élvezni az életet ameddig lehet. Hogy meddig lehet, azt nem tudom előre. Sok apróság van, aminek tud örülni az ember.

ghepard
Hozzászólások: 110

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88534)

HozzászólásSzerző: ghepard » 2016.08.11. 07:15

Rigel 88529

Most már biztos, amit eddig csak sejtettem: neked semmi használható biztos biológiatudásod nincs.
Meglehet azért egy icipici van, egyébként inkább az energiát próbálom használni, felhasználni, kihasználni.

Ennek tudható be a nekem írt ma reggeli válaszodban hemzsegő sok sületlenség is.
Még megtoldom. Már saját magad se vagy ugyanaz az életed folyamán. Mikor megszülettél csak pár kiló voltál, felnőttként már jóval több lehetsz. De még akkor se maradsz ugyanaz, hogy kb minden egyes évben gyakorlatilag teljesen új ember vagy, minden sejted gyakorlatilag más mint volt egy évvel ezelőtt. Vannak sejtek, melyek néhány óra alatt pusztulnak és újak lépnek a helyükbe, vannak melyek néhány nap stb. A jobb kérdés inkább az volna, hogy mi ugyanaz Benned az életed folyamán?

Avatar
TranszfettiAcid
Hozzászólások: 346
Tartózkodási hely: Margarin

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88535)

HozzászólásSzerző: TranszfettiAcid » 2016.08.11. 10:29

"az emlősök is képesek felhasználni a sejtenergia készítésére a Nap energiáját "
Húú, ez állati jól hangzik (erős csúsztatás); a beidézni szándékozott cikkben is majdnem ezt írják. :o
De tényleg, hogy is jut be a nap sugara a májba, prosztatába, vesébe, stb.? :shock:

ghepard
Hozzászólások: 110

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88536)

HozzászólásSzerző: ghepard » 2016.08.11. 13:01

TranszfettiAcid 88535

De tényleg, hogy is jut be a nap sugara a májba, prosztatába, vesébe, stb.?
Ha minek kellene oda bejutnia? Nem minden sejt kap napsugarat, de mondjuk a bőr talán igen, már ha nem vagy tetőtől talpig betakarva mindenféle anyaggal (ruhával). Vér meg mindenhova aztán úgy is eljut...

Avatar
TranszfettiAcid
Hozzászólások: 346
Tartózkodási hely: Margarin

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88540)

HozzászólásSzerző: TranszfettiAcid » 2016.08.15. 11:36

Nahát, a bőrben megtermelt energia (ATP!?) a vérben eljut a különböző szervekig??? Hát ez nagyon érdekes - ellenben nem igaz.

Ez is azt mutatja, hogy nyugodtan lehet mindenféle tudás, tanulás és ismeret nélkül veszélytelen önkísérleteket végezni, téves következtetéseket levonni, de ezek nem lesznek igazak, akármennyire is jól hangzanak. :facepalm:
Fontos, hogy sikertelenség esetén ne azt lássuk, hogy rossz volt a feltételezés, hanem az adatokat értelmezzük máshogy, vagy módosítsuk az elméletünk igazolása felé - kb. úgy, ahogy a téveszmések csinálják. (Egyesek hihetetlen jó eszmerendszert és technikát tudnak kialakítani, hogy az alapötlet/téveszme ne sérüljön, nekik viszont folyamatosan igazuk legyen.)
Pl. ha én úgy gondolom, hogy az eddigi adatok mind rosszak, az oroszok, a NATO, és minden japán és albán hazudik, mert valójában a napot tényleg a kakas kukorékolása kelti fel, akkor megfigyeléseket végzek (az, hogy ezeket már pár ezer évvel ezelőtt megtették, most nem lényeges). Hajnali kukorék --> a nap felkel. Egyik nap nincs kukorék, a nap meg felkelt, persze, logikus: másik kakas kukorékára kelt fel, amit én nem hallottam. Viszont napfelkelte előtt pont hallottam a libák gágogását, azaz még az is lehet, hogy a nap rosszul hall, illetve a libák megtévesztően úgy gágognak, mint ahogy a kakas kukorékol. Ha van kukorék és a nap nem kel fel, akkor egyszerű: még nincs itt az ideje. És így tovább - nagyon sok elfoglaltságot ad ez minden napra.

Ha 150 évig, vagy akár tovább is szeretnénk élni, akkor a legegyszerűbb, ha minden eltelt évet kettőnek tekintünk. (Még-hogy virtuális gerelyhajítás, amit átszámítok nekifutásra...)

Szilágyi András
*
*
Hozzászólások: 6169
Tartózkodási hely: Budapest

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88541)

HozzászólásSzerző: Szilágyi András » 2016.08.15. 17:34

Egy idevágó cikk a New Scientistből:

104-year-old cyclist named world’s greatest centenarian athlete

A 104 éves Robert Marchand a korcsoportjában a világbajnok 1 órás kerékpározásban: 26,93 km-t tesz meg 1 óra alatt.

Kép

Kutatások szerint a sportteljesítmény 35-40 éves kor után évtizedenként 10-15 százalékkal csökken, de ez sportágtól is függ: futásban, úszásban jobban csökken, mint dobásban és biciklizésben. Robert Marchand azért különleges, mert neki csak kb. 8 százalékkal csökkent évtizedenként a teljesítménye.

ghepard
Hozzászólások: 110

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88542)

HozzászólásSzerző: ghepard » 2016.08.16. 07:02

TranszfettiAcid 88540

Ha 150 évig, vagy akár tovább is szeretnénk élni, akkor a legegyszerűbb, ha minden eltelt évet kettőnek

Hát ilyen logikával a 4 talán még egyszerűbb lenne ......

ghepard
Hozzászólások: 110

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88543)

HozzászólásSzerző: ghepard » 2016.08.16. 07:11

Szilágyi András 88541

köszi, hogy betetted, olvastam pár sort róla vagy 2 éve, angolul nem sokat értek. A fickó minden elismerést megérdemel, emelem kalapom, az nem semmi. A futásnál én is látom a készített grafikáimon, hogy egyre gyorsabban csökken idővel. A gerelynél speciel nem olyan drasztikusan. Vegyünk 100 métert világcsúcsnak (98.48m az), 30 évesen érte el. A 100 éves japcsi alig több mint 12 méterrel tartja a csúcsot. Ez olyan 1.2% csökkenés évente - a teljesítményre átszámítva ez kb 123 centi csökkenés évente. Én még javulok, persze nem tudom meddig és azt sem, hogy milyen tempóban fogok csökkenni. De az ember sose tudhatja, már holnap felfordulhatok, vagy sok minden megváltozhat......

ghepard
Hozzászólások: 110

Élhetünk 150 évig, vagy tovább is? (88547)

HozzászólásSzerző: ghepard » 2016.08.17. 08:13

TranszfettiAcid » 2016.08.15. 11:36

(Még-hogy virtuális gerelyhajítás, amit átszámítok nekifutásra...)

Nem a gerelyhajítás a virtuális, hanem az érték a virtuális. Ha a helybőli dobásomhoz hozzáadom azt, amit elérhetnék, ha nekifitással gyakorolnék. Az lenne kb 8 méterrel több, mint az aktuális világcsúcs.
De számolhatok úgy is, hogy levonom a világcsúcsokból azt, amit hozzá tudtak tenni a gerelyezők nekifutással – így kb 5.60 méterrel vagyok a világcsúcs felett. Teljesen mindegy, hogy melyikkel kalkulálok. Mindkét számsornál pontosan (tehát pontosan) ugyanolyan ütemű a csökkenés (%-ban kifejezve). Nekifutással az évi csökkenés 123 centi. A helybőlinél ez az érték 86 centi. De mint már írtam, még nem tartok itt, mert még mindig javul a teljesítményem. Tehát még nem tudom, hogy hol a maximumom és ha az meglesz, csak azután lehet pár éven belül felmérni, hogy hogyan fogok csökkenni. A célom az, hogy el tudjam érni a 60-70 centis csökkenést. Ha netán elérem majd az 50 métert és onnan fogok tudni csökkenni csak 60-70 centit évente, az nagyon brutális lenne. De már a 46.25 méteres eddigi maximumomról a 60 centis évenkénti csökkenés 141 évre mutatna.
Remélem az világos, hogy nekifutással sokkal többet lehet dobni gerellyel (kb 44%-al), a távolugrásnál ez egészen 241%. Remélem gondolod is, hogy kb miért.


Vissza: “Gyógyászat, egészség”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 4 vendég