Oldal: 91 / 149

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.11. 19:08
Szerző: mimindannyian
@Question (61491): Mentálisan sérült az ürge, kár vele foglalkozni.

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.11. 19:10
Szerző: repair
@Popula(c)tion (61414):
(Bár nem teljesen értek egyet vele.);
Hátha tanulhatok vmit. Mire gondoltál?
Más:
( Amióta bejelentetted, hogy "az aura bizonyítva van, mert hiszen a "látó" azt mondta, hogy látja")…
Nos ha ezt a mondatodat, - az egyszerűség kedvéért - ok-nak veszem, és az erre épülő magyarázatodat pedig okozatnak, úgy vélem elég az okot cáfolnom, hogy az erre épült okozat értelmetlenné váljon.
Ugye jól gondolom?

Nem kellő ismeretséggel rendelkezel a témában, ugyanis, én nem a látó mondására támaszkodtam, hanem a teszt eredményére. A táblázat, harmadik oszlopa. ” ahol az aura látó látta ” oszlop, az meg tény. Nagyon nem mindegy!
Elismered?
Abban az oszlopban nincs olyan sor, hogy ne lenne benne valamilyen kabinnak a száma?
Ha egyetlen sor is lenne üresen, - ami bizonyítaná, hogy nem látott - neked lenne igazad. DE NINCS!!! Tehát ez 100%

És most snitt.

Gumiszoba #61414 Olvasd el az utolsó bekezdés nagybetűs kiemelését. A szubjektív kiindulás, és a premissza/konklúzió fogalmának totális félreértése, összekeverése miatt, nem ismerethalmazt kapsz, hanem ellentmondó feltételezéseket.
De a bejelentésem akkor is az volt ami most. Az a teszt alkalmatlan a bizonyításra.
Nem kellett hozzá kiemelkedő logikai képesség. A valószínűség vajon hogyan lehet bizonyíték?
A pénzfeldobás fej/írás valószínűsítésénél nem használhatod bizonyítéknak azt sem, hogy az érme le fog esni, és azt sem, hogy X dobás után meg kapod az eredményt.
Nézz utána. Andrásnak is elismertem, hogy elfogadom a valószínűség számítás eredményét.
Azóta is ezt magyarázom, valaminek a nem léte nem bizonyítható max. valószínűsíthető.
Ergo, nem bizonyított, hogy az aura nem létezik.

Ez akkor csak intuíció volt, most már racionális bizonyítás.

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.12. 22:00
Szerző: solarboat
:o Gabor hooooooooool van ?
Szerettem a hszeit es kulturalt konfliktus kezeleset is nagyon.

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.12. 22:04
Szerző: mimindannyian
@solarboat (61521):
kulturalt konfliktus kezeleset is nagyon
:facepalm: :facepalm: :o

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.12. 22:10
Szerző: solarboat
@mimindannyian (61522):

OFF
soha nem jutott eszembe hogy "anyad tehet rola "
de az sem hogy "szellemiszakmunkas "

/OFF Elnézést!

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.12. 22:17
Szerző: mimindannyian
@solarboat (61523): OFF
Ha azt nézzük, hozzávetőlegesen sem mellékes! És még másodjára is tetőtől talpig. Ami nem baj!! :oops:
/OFF Elnézést!

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.12. 22:27
Szerző: Question

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.12. 22:47
Szerző: solarboat
@Question (61525):

"ver szagra gyul az eji vad " ? :o

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.12. 22:53
Szerző: Question
@solarboat (61526):
"Bolond hangszer: sír, nyerit és búg.
Fusson, akinek nincs bora,"

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.12. 22:55
Szerző: solarboat
@mimindannyian (61524):
"anyad tehet rola " akkor szoktak mondani amikor valaki konfliktus helyzeteket vitakban valamilyen
modszerrel megold .
Altalaban olyan modszereket hasznal ,amit regente serdulo korban edesanyjaval szemben hasznalt
celjai elerese erdekeben.
es vannak szellemi munkasok es vannak ertelmisegiek.
Ezt mar kitargyaltuk a tragar fizikus /?/ egyetemi tanar
emlegetesekor valamelyik topicban. Ha jol emlekszem lehulyeztel akkor .

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.12. 22:57
Szerző: mimindannyian
@solarboat (61528): Azt hiszem, azóta is egyetértek magammal.

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.12. 23:07
Szerző: mimindannyian
@solarboat (61528):
"ver szagra gyul az eji vad " ?
1) Vérszag egy szó.
2) Ha itt valaki vérszagra szokott gyűlni, az épp te vagy. Élteted a veszekedést, nyávogsz, ha valaki szabira megy, nyervákolsz, ha nincs valami jó öregasszonyos pletyihez kellő csetepaté.
"anyad tehet rola " akkor szoktak mondani amikor valaki konfliktus helyzeteket vitakban valamilyen
modszerrel megold .
Altalaban olyan modszereket hasznal ,amit regente serdulo korban edesanyjaval szemben hasznalt
celjai elerese erdekeben.
Ezt nem tudom honnan szedted. Én eddig ezt egy üres szitkozódásnak hallottam, mellyel a veszekedésbeli ellenfél anyja van cifrán belekeverve a felháborodó sértegetésbe.
es vannak szellemi munkasok es vannak ertelmisegiek.
Ezt mar kitargyaltuk a tragar fizikus /?/ egyetemi tanar
emlegetesekor valamelyik topicban. Ha jol emlekszem lehulyeztel akkor .
Lehet. Csak hogy jön ez ide, azt tudnám... Te nem repair felesége vagy?

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.12. 23:12
Szerző: solarboat
@Question (61527):
"Szem mogott, szo mogott Gondarnyek menekul;
Es megis ne remegj;Lelek van teveled; Nem maradsz egyedul "

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.12. 23:15
Szerző: solarboat
Ezt nem tudom honnan szedted. Én eddig ezt egy üres szitkozódásnak hallottam, mellyel a veszekedésbeli ellenfél anyja van cifrán belekeverve a felháborodó sértegetésbe
@mimindannyian (61530):
errre szocializalodtatok ? Bicskat rantani ha meghallod :"anyad tehet rola "/?/
pedig nalunk ezt jelenti amit irtam

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.12. 23:33
Szerző: Question
@solarboat (61531):
"Felhők közt nyugszik
a nap - résen fény szökik,
látod, megnyílik
az ég előtted... miért
bújsz, ha te élni akarsz?"

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.12. 23:43
Szerző: mimindannyian
@solarboat (61532):
errre szocializalodtatok ? Bicskat rantani ha meghallod :"anyad tehet rola "/?/
pedig nalunk ezt jelenti amit irtam
Számomra idegen ez a szófordulat, még sosem mondtam. Keress csak rá, hogy megismerd a bevett előfordulását, én megtettem. Problémamegoldó helyzeteket nem láttam, csak vérben forgó szemű szitkozódást.

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.12. 23:45
Szerző: solarboat
@Question (61533):
"Pokolban elni s birni az eget
Orvendezni a letnek tetszhalottan, egyre turni hot es hideget
porba vergodni s szallni a csillagokkal "

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.12. 23:52
Szerző: Question
@solarboat (61535):
"Papírkocka simaságú
érdekekkel dekorált falak.
Hazugság tollú madarak
penészes ízű szavak.
Emberekből emberhalmaz
fázó elidegenedés.
Szép szavú foglalatosságok
drága semmittevés."

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.13. 00:00
Szerző: solarboat
@Question (61536):
"Csak bukdacsolo patakok csevegnek , Folyok a torkolatnal csendesednek.
Oregseg, bolcs fegyelmezoje vernek
tanits meg, hogy csendemben , csendben erjek "

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.13. 12:48
Szerző: repair
Ha tudtam volna előre, hogy ilyeneket lehet olvasni majd ebben a ” szobában ” talán még egy felvételit is megreszkíroztam volna.

” Gondolod, kerül életed útjába
Egyetlen gátló kő is hiába?
Lehet otromba, lehet kicsike,
Hidd el, ahol van, ott kell lennie.”

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.13. 13:14
Szerző: solarboat
@repair (61558):
"Minden valsag legalabb a valasztas lehetosegevel szembesit bennunket : Azzal hogy tudatosan elfogadjuk-e vagy tolunk telhetoen vedekezunk-e . mar itt eldol, hogy veszely vagy esely lesz-e szamunkra."

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.13. 13:17
Szerző: verszemu
Ha tudtam volna előre, hogy ilyeneket lehet olvasni majd ebben a ” szobában ” talán még egy felvételit is megreszkíroztam volna.
Megtetted, ráutaló magatartással.

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.13. 15:34
Szerző: repair
@solarboat (61559):

Jó gondolat.
Nem olvastam még.Ha elolvasom talán választ kapok. Ezt faj fenntartás, vagy önző gén szempontjából kell értelmeznem.

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.13. 16:05
Szerző: solarboat
Jó gondolat.
Nem olvastam még.
@repair (61568):

Dr med. Ruediger Dahlke a

http://www.dahlke.at/aktuelles/aktuelles.php

egyszer voltunk egy 160 oras kepzesukon amit Dr Ingfried Hoberttel vezettek .
Dr. med. Ingfried Hobert
http://www.drhobert.de/

Os is erdekes egyniseg a holisztikus es hagyomanyos + tibeti orvoslasaval
http://www.drhobert.de/index.php?id=180

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.13. 17:52
Szerző: solarboat
@repair (61568):
. Ezt faj fenntartás, vagy önző gén szempontjából kell értelmeznem.
Kozben dolgozom is es erre nem valaszoltam.
En az illuziok elkerulesere es a "sorcsapasok " teveszmeire gondoltam .
Jut eszembe levettem az avataromat mert projekcios celpont lett :twisted: :oops:

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.13. 19:50
Szerző: repair
@solarboat (61573):
En az illuziok elkerulesere es a "sorcsapasok " teveszmeire gondoltam .
Értettem, csak egy kicsit gonoszkodtam vele én is.

Nem vettem észre. Akkor sajnos eltűnt az egyetlen üde színfolt is innen.
Már régen használom ezt a szlogent: ne azt nézd mit mondanak hanem,hogy ki mondja.

Jók a linkjeid is. Megint csak ismétlem magam,ilyen volumenű írásokban szinte biztos, hogy van valami igazság, de ha csak valaki szajkózza utána, előbb utóbb nevetségessé válik, mert csak hisz benne.A saját magyarázata már "másodkézből" származik azt meg könnyen elnyomhatja a hite,ha nem kontrolálja magát megfelelően.

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.14. 10:37
Szerző: verszemu
@repair (61577):
Már régen használom ezt a szlogent: ne azt nézd mit mondanak hanem,hogy ki mondja.
Rosszul teszed. Bármennyit tévedett valaki korábban, lehet igaza később. Ez a szlogen emberek címkézéséhez vezet, és a saját szellemi nyitottságod látja kárát.

Guriszoba

Elküldve: 2013.01.14. 11:38
Szerző: mimindannyian
Uh... Ezen én is megdöbbentem, azt hittem, rosszul olvasom.
@repair (61577):
Már régen használom ezt a szlogent: ne azt nézd mit mondanak hanem,hogy ki mondja.
Ha nem nézed mit mond valaki, csak azt, hogy ki, akkor körbebástyázod magad megmondóemberekkel, megszűnik a kritikai érzéked, megszűnik az önálló értékrended. Egy senki leszel, aki mások véleményét ismételgeti. :facepalm:

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.14. 14:12
Szerző: solarboat
@verszemu (61560):

Miert ?
Meg a 10 parancsolat is kulon valasztja a bunt es a bunos gondolatot.

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.14. 14:31
Szerző: verszemu
@solarboat (61618):

Mit miért? És hogy jön ide a Tízparancsolat? De ha már felhoztad: mit értesz azon, hogy különválasztja? A bűnös gondolatot és tettet is tiltja.

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.14. 14:36
Szerző: solarboat
ne azt nézd mit mondanak hanem,hogy ki mondja.
@repair (61577):

Ez igaz is , ha van nemi rutinunk es szemtol szembe ismerjuk azt aki mondja .
Forumokon mas a helyzet .Ott befolyasolo lehet egy egy hsz vagy avatar.
Biztos az hogy "kozelharcoknal "szolaltam es bepakoltam a /szerintem vitat osszegzo kepeket / meg az ordibalos
avatar nyilvan kialakithatta projekcios celpontot .Olyan dolgokat tulajdonitva nekem amik megjelentek
pl:Szilagyi Ur
gyerekképeket raksz be és kényeskedsz.
mimi
Élteted a veszekedést, nyávogsz, ha valaki szabira megy, nyervákolsz, ha nincs valami jó öregasszonyos pletyihez kellő csetepaté
Pedig en csak azt kerdeztem hooooooooool van Gabor
OFF
/Gabor ugyan tobbszor is megjelent ,de ugy ahogy szamitottam nem avatkozott be.
Igazabol szurkoltam is Neki hogy ne lepjen be.

/OFF Elnézést!
Kedves vagy hogy vigasztalni akartal de mint latod nem erint olyan tragikusan. Sot egyfajta tanulsag is , amit alkalmasint idezhetek , peldakent hasznalhatok mashol .Meg irhatnek olyat hogy ha nem veszunk figyelembe jelzeseket /velemenyeket izolaciohoz is vezethet.
1x lattam hogy vlaki a Te nickedet is kritizalta . Mar kerdezni is akartam, hogy hogy szuletett .Nekem amikor eloszor meglattam elso blikkre DNA repair jutott eszembe .

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.14. 14:44
Szerző: solarboat
@verszemu (61626):
ha jol emkelszem ra a bunos gondolat nem szankcionalhato gyonasra kerulo vetek
az elkovetett tett az ami szankcionalhato .
Pl asszony irant bunos gondolat taplalasa nem bun
Tevedes joga fenntartva :oops:

OFF
el se merem mondani hogy tanultam pasztoralpszichologiat is :oops:
/OFF Elnézést!

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.14. 14:53
Szerző: mimindannyian
@solarboat (61632): Tévedsz: http://lexikon.katolikus.hu/C/confiteor.html
...sokszor és sokat vétkeztem gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem...

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.14. 14:54
Szerző: verszemu
@solarboat (61632):

Tévedsz. A katolikusoknál a bűnös gondolat ugyanannyira bűn, mint a tett. Ha már a Tízparancsolatra utalsz, nézd meg a 7. és a 10. parancsolatot. Az egyik a tett a másik a gondolat. Mindkettő tiltás.

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.14. 14:55
Szerző: solarboat
@verszemu (61626):

Megtetted, ráutaló magatartással.
errol jutott eszembe
Mit miért? És hogy jön ide a Tízparancsolat?

ha jol emkelszem ra a bunos gondolat nem szankcionalhato gyonasra kerulo vetek
az elkovetett tett az ami szankcionalhato .
Pl asszony irant bunos gondolat taplalasa nem bun
Tevedes joga fenntartva .

Most hogy ujbol atolvastam biztosan tudom hogy nincs igazam.
OFF
ez a ha csendben maradtam volna okosabb lettem volna esete :oops:
/OFF Elnézést!

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.14. 14:57
Szerző: solarboat
@mimindannyian (61634):

igazad van szanom banom bunomet :oops:

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.14. 15:01
Szerző: verszemu
A ráutaló magatartással azt akartam jelezni, hogy ugyan nem kérte írásban, hogy zárják be ide (ez lenne a hagyományos felvételi kérelem), mégis olyan fórumozó magatartást tanúsított, hogy automatikusan elnyerte a bebocsátást.

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.15. 07:35
Szerző: repair
@solarboat (61629):
1x lattam hogy vlaki a Te nickedet is kritizalta
Szüleim már gyerekkoromban ” kikényszerítették,” hogy megértsem azt, hogy kritizálni a legkönnyebb.
Itt meg bőségesen van erre példa. Ha pedig csak annyi tesz az ember, hogy megpróbál reflektálni rá, már repül is a ” küzdő térbe ”a törölköző.

Olyanok mint Fülig Jimmy, mikor megjelent Piszkos Fred, rögtön sürgős dolga akad a hajó másik végében, közben fülig ér a szája. /ezt a könyv írta/
Kvázi jól megmondtam neki. " Kot kot " stílus. Mond valamit és elszalad.

Így túl hosszú lett volna nick névnek:
Kiigazítás,helyre állítás, konzervatív úton, de akár a DNS vonatkozásban is. Ugyanis híve vagyok a célzott terápiának. Ágyúval verébre lőni, citosztatikumokkal kezelni. Brrrrr.
Maradt tehát repair.

Ezt meg én szeretném megkérdezni tőled!
” ...ha az ember objektiven kezdi szemlelni a dolgokat, egy ido utan rajon, hogy semmit sem lehet objektiven szemlelni"
Ezt hogyan kell értenem? Végállomás?
Ha az értelmezésem jó, Descartesnek eszébe jutott volna ez a gondolat? cogito ergo sum.

Guriszoba

Elküldve: 2013.01.15. 07:41
Szerző: repair
@mimindannyian (61609):

Kedves mimi
Ha nem nézed mit mond valaki, csak azt, hogy ki,
Nagyon sajnálom, de sokadszorra sem sikerült, logikusan kifejezni magadat.
Csak azt írtam NÉZD. Hol utaltam arra, hogy melyiket fogom elfogadni.
akkor körbebástyázod magad megmondóemberekkel
Tökéletesen szubjektív a kiindulásod.
Én passzív voltam, és a megmondó emberek - köztük te is - körém építették a bástyát.
Tudom, hogy nehéz a felfogásod. A passzivitás az építkezésre vonatkozik.
Egy senki leszel, aki mások véleményét ismételgeti.
Ha jól gondolom, akkor ezt hívják indirekt bizonyításnak.
A fentiek értelmében akkor valaki vagyok, mert nem ismételgetem mások véleményét. hiszen az építkezésben passzív voltam.
Jó helyed van a ” kot kot ” dobozban.

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.15. 08:04
Szerző: repair
@verszemu (61602):

Kedves verszemu

Nem teszem rosszul. Csak részben igaz, amit írsz.
Bármennyit tévedett valaki korábban, lehet igaza később.
Tökéletes gondolat. Csak én egészen másképpen magyarázom, hogy miért.
Ez a szlogen emberek címkézéséhez vezet, és a saját szellemi nyitottságod látja kárát.
A saját portádon is szoktál sepregetni?
…automatikusan elnyerte a bebocsátást.
A címkéhez képest automatikusan, vagy egy konkrét hszhez képest?
Ha a premissza egy konkrét hsz. akkor már nem lehet automatikus.
Ha viszont automatikus akkor erre egy példa/válasz.
Gumiszoba #61406 Question írta ennyinek.
” De van, hogy alkalmazható, ezért az az állítás, hogy valaminek a nem létezése nem bizonyítható, így általánosságban, nem igaz.
De van, hogy alkalmazható…,
Világos! Ez egy minden igényt kielégítő,tökéletesen, vitathatatlan, logikus, racionális indok!
ezért
kvázi most jön az erre épített konklúzió,
az az állítás, hogy valaminek a nem létezése nem bizonyítható, így általánosságban, nem igaz.
Azért mert az indoklásban használod az ” általánosságban ” szót, attól nem lesz függvénye,az oknak, hogy az állításodat nem kell konkretizálni.
Igazad lehet! Az indoklás automatikus. Az ok? Az meg egy szubjektív? – nem, inkább értelmetlen - kijelentés.
Így viszont már érthető az automatikus bebocsátás is.

Úgy jártál, mint némelyik idős ember, percek óta keresi a szemüvegét, mire rájön, hogy már rajta van.
Nem azt mondom, hogy nem lát, ... nem értelmetlen amit írsz, de próbáld meg előbb levenni a példabeli szemüveget, és győződj meg mi a különbség azzal látni, vagy anélkül. Akkor rájöhetsz, hogy a keresés oka, csak a megszokás lehetett. Ha pedig valaki automatikusan, mindig keresi, szerintem forduljon specialistához.

Én is elfogadom a fenti írást. De én nem úgy gondolkozok min te.
Először. Egyik címkézett doboz sincs eldobva. /nálam nem létezik az, automatikusan /csak az elfogadás feltételei szigorúbb az egyiknek, mint a másiknak.
Másodszor. –Legalább is eddig – Jó hatásfokkal tudtam eldönteni, szajkózást, kinyilatkoztatást,vagy véleményt hallok/olvasok e

A matekban a szajkózás nem ” bűn ”, hiszen száraz tények, törvények vannak, nemigen lehet mellébeszélni, egy szorzás nem lehet szubjektív, vagy objektív indíttatású.
A kontrapozíció,az indirekt bizonyítás, a premisszák,és a konklúziók helyzetének megítélése könnyebb, mert egy ” idősíkba ” van.

De ahol a fix pont is kérdéses, ott nagyot lehet tévedni egy (jó) szabály rossz alkalmazásával.
Nem is beszélve arról, amikor még a jót is elrontják, a szubjektivitás érdekében.
Akkor viszont, csak a logika segíthet, na meg az objektivitás, de semmi esetre sem, a címke az oka a válasznak.

Guriszoba

Elküldve: 2013.01.15. 10:40
Szerző: mimindannyian
@repair (61708): érdekes egy figura vagy, ha ráétősen fogalmazol, érthetetlen, zagyva írások születnek. Ha feszülten írsz, mert pl valaki megszólt, akkor értelmes mondatokat irsz, de ezek mögött kapitális téveszmék bontakoznak ki.

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.15. 13:50
Szerző: verszemu
Aki érti repair nyelvezetét, megtenné, hogy lefordítja nekem a legutóbbi hozzászólását? Szívesen válaszolnék neki, de azt sem értem, hogy meddig szól nekem a mondanivalója.

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.15. 14:25
Szerző: repair
@verszemu (61717):

Bocs. rosszul feltételeztem, hogy egy előzőnapi írásodra még emlékszel.
Gumiszoba #61640…automatikusan elnyerte a bebocsátást.
Csak magadban beszéltél, ugyanis nincs címzett.
Gondolom a többi értelem szerű.
Vagy az sem?

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.15. 15:32
Szerző: Question
@repair (61709):
Azt javaslom, adjuk fel az egymással való kommunikációt. Én legalábbis így teszek, neked is ezt ajánlom, értelmesebb, mint válasz nélkül hagyott hozzászólásokat írogatni.

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.15. 15:57
Szerző: repair
@Question (61733):

Valóban,ha válasz nélkül hagyod a kérdést, az azt jelenti feladtad és bedobtad a törölközőt.
Az ökölvívásnál sem volt példa arra még, miután az edző bedobta a törölközőt a másik edző kényszerítette volna a versenyzőt, a folytatásra.
Természetesen én sem kényszeríthetlek a folytatásra.
De akkor már feltételezhetem, a másik felkészülése / felfogó képessége / nem megfelelő, a folytatáshoz.
Üdv

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.15. 20:58
Szerző: Popula(c)tion
@verszemu (61717):
Megnyugtató, hogy nem csak én nem értem repair gondolatfoszlányait...

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.16. 03:08
Szerző: verszemu
@repair (61722):

Annyi lejött, hogy az én két teljesen más témában adott hozzászólásomat és mások hozzászólásait kevergeted meg hozzáadsz egy vödörnyi riperizmust. Más nem.

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.16. 03:47
Szerző: ennyi
@verszemu (61843):
OFF
te melyik idozonaban elsz?
/off

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.16. 11:06
Szerző: solarboat
@repair (61707):

Soha nem olvastam Rejtot igy ezsember sem juthatott az amit leirtal :oops:
Ezt meg én szeretném megkérdezni tőled!
Idézet:
” ...ha az ember objektiven kezdi szemlelni a dolgokat, egy ido utan rajon, hogy semmit sem lehet objektiven szemlelni"

Ezt hogyan kell értenem? Végállomás?
Erre a nagy „felfedezesre „ egy supervisios eset megismerese reven jutottam ami igazabol egy eset volt a rendszerszemleletu orientaciora egy gerontologiai osztalyon , ahol mindenki praxisabol adodoan vonatkoztatasi rendszerenek megfeleloen reagalt a problemara .Ez pedig teves helyzeteket teremtett.Ebben az esteben az orvosok egeszsegugyi dolgozok nem ismerve a biografiai hatteret a maguk vonatkozasi rendszerenek megfeleloen reagaltak . Ez a helyzet bizonyiteka volt annak , hogy amit mi valosagnak tartunk az mindig konstrualt valosag . Igy kulonbozo foglakozasiagak szakemberei kulonbozo professzionalis valosagszemlelettel rendelkeznek amikhez kulonbozo interakcios mintak tarsulnak , amik zart rendszerben bizony erositik egymast . Az ok/okozati osszefuggesekben valo gondolkodas tevutra vezetett volna . Meg kellett vizsgalni a kolcsonhatasokat /milyen szerepet jatszik a szimptoma az egesz rendszer szempontjabol = a kerdes mar nem az volt hogy miert /?/ mi okbol /?/hanem az hogy „ milyen osszefuggesben „. Abszolut ertekrangsor nincs ,mert a kontextus hatarozza meg a elonyosebb varianst ./a problema ez volt :egy idos holgy allandoan megismetelt mondata : „ En Istenem , Istenem , nem leszek ott a feltamadasnal…” /

Mielott barki nekem ugrana elmondom hogy tisztaban vagyok azzal ,hoyg pl egy sebesznek surgosegi esetben ok/okozati szintre kell redukalnia a gondolkodasat .

Gumiszoba

Elküldve: 2013.01.16. 11:13
Szerző: solarboat
@ennyi (61844):
OFF
te melyik idozonaban elsz?
/off

Arra nem is gondoltal hogy lehet insomnia vagy ejszakai ugyelet ? Az is lehet hogy Eleteparja a vilag masik felen van kikuldetesben/ munkan/ konferencian… es ilyenkor beszelik meg a fontos dolgokat.