@vaskalapos (5368):
Am kozvetett bizonyitekok vannak. Az elovilagban, mert arrol beszelunk.
Ugye van oroklodes.
Vannak oroklodo valtozasok.
Az oroklodo valtozasok nem egyenertekuek az adott kornyezetben, van amelyik jobban elszaporok, van amelyik kevesbe.
Egyoldalú elemzés. Amit írsz, igaz, ezen alapszik az evolúció - már ami valóban működik, és nem csak a képzeletben.
Az öröklés során ugyanis történnek olyan változások is, amelyek pl. szaporodásra képtelenné teszik az utódot. Sőt, igen hátrányos helyzetbe is hozzák. A nagy kérdés, hogy ha új szervek kialakulását kellene örökletes változásokkal létrehoznia az evolúciónak, képes lehet-e erre. Olyan változásokat, amelyek a táplálkozás, az anatómia, a légzés, és más alapvető folyamat egész rendszerét hoznák létre. Kopoltyú helyett tüdő, lábak, stb.
A tapasztalatok azt is mutatják, hogy ha több változás után lenne csak előnyös, vagy egyáltalán működőképes egy "új" élőlény, akkor azt kiszelektálja a környezet. Ezért mondtam, hogy ha a 'faj' fogalma pusztán a szaporodás-képességen múlik, akkor azt még az evolúció meg tudja oldani, de sorozatos változások esetében nincs közvetlen bizonyíték evolúcióra.
Nézzünk egy példát a biológiából. Mondjuk a vándormadarak esetét, amiből párat kielemez a Természet IQ-ja című könyv. Itt egy olyan eset, ami akár önmagában a tervezés feltételezése felé billenti a mérleg nyelvét.
A tökéletes erőbeosztás
Hasonló a helyzet az alaszkai pettyeslile (Pluvialis dominica) esetében is. Ez az apró madárka Alaszkától repül Hawaiiba, s útja során 3600 kilométert tesz meg egyhuzamban a nyílt óceán felett. Hogyan képes energia (táplálék) felvétele nélkül megtenni ezt az utat, amely jóval több energiát igényel, mint amennyivel a madár rendelkezik?
A madarak energiatartaléka zsír formájában raktározódik a testükön. A pár hónapos pettyeslile szülei röviddel azután elhagyják a kicsiket, hogy azok megtanultak repülni, és „szabadságra mennek” – elrepülnek Hawaiira. A kis lilék ezután rövid idő alatt 70 grammot híznak – testsúlyuk több mint felét magukra szedik. Ez lesz az üzemanyag-tartalék a nagy utazás során. Egy átlagos termetű pettyeslile alaszkai indulásakor kb. 200 gramm súlyú, melyből az említett 70 gramm a tartalék zsír. A szárnyas bajnok súlya nem csökkenhet 130 grammnál kevesebbre, mert ha minden tartaléka kimerül, menthetetlenül elpusztul.
Egy óra repülés során a madár mindenkori testsúlya 0,6 %óát éli fel – így az út megtételéhez 82,3 gramm zsírra lenne szüksége. Vagyis 117,7 grammra fogyna, ami egyet jelentene a halállal: már 72 óra repülés után, 800 kilométerrel a cél előtt az óceánba zuhanna. A végzetes súlyvesztés miatt nem érhetne célba.
Mi történik mégis, hogy ez nem következik be, és a pettyeslile eléri a Hawaii-szigeteket? A pettyeslile gazdaságos sebességválasztása és a csapat kötelékben való repülése segít túlélni ezt a lehetetlen utazást.
Minden madár rendelkezik egy optimális repülési sebességgel. Ha ennél lassabban repül, akkor nehezen tud a levegőben maradni, ha pedig ennél gyorsabban, akkor a levegő súrlódásának legyőzéséhez túl sok energiát kell felhasználnia. Ugyanúgy, ahogy egy bizonyos sebesség felett az autó is több benzint fogyaszt ugyanazon az útszakaszon. Míg azonban mi megállhatunk tankolni, a pettyeslile számára ez a lehetőség nem áll fenn. Az óceán végtelenjében nincs egyetlen sziget, félsziget, vagy száraz folt, ahová leszállhatna, úszni pedig nem tud. Az optimális, energiatakarékos repülési sebesség madárfajonként változó (függ a testfelépítéstől és a tollazattól is), az amerikai pettyeslile esetében ez 51 km/óra. A pettyeslile pontosan betartja ezt a sebességkorlátozást. Ennek a tempónak a betartása azonban még csak azt eredményezi, hogy feleslegesen nem veszít energiát. De hogyan sikerül lefaragnia az energiaszükségletből, hogy ne érje utol a halál a nyílt tenger felett?
A csoport „V” alakzatban repül, ennek segítségével takarítja meg az energiát. Repülés közben a madarak szárnya mögött légörvények keletkeznek, amelyek a mögöttük haladókat segítik a haladásban. Az élen haladó madarat társai időnként leváltják, így a csapat összes tagjának módja van arra, hogy a légörvények segítségével repülés közben akár 23% energiát is megspóroljon. Így lehetséges, hogy a pettyeslile a számított 82,3 gramm zsír helyett csak 63,4 grammot fogyaszt el tartalékából. Így pár gramm vésztartalékkal érkezik célba, ami még egy esetleges ellenszél esetén is kisegíti.
A természet mérnökének abszolút precíz számításai repülőmérnököket megszégyenítően pontosak. Van olyan ember, aki azt állítaná, hogy a pettyeslile vándorlása evolúció útján alakult ki, és erre épkézláb magyarázatot is tudna adni? Tegyük fel, hogy a lilék eleinte csak 1000 kilométert vándoroltak, aztán a vízbe fulladtak. A következő generáció tagjai már 1200 kilométert tettek meg, és ott hullottak a mélybe. A rá következő nemzedék már 1500 kilométerig jutott, a következő pedig? Pardon, álljunk meg egy pillanatra! Ha már az első generáció a vízbe fulladt, akkor hogy beszélhetnénk utódokról, s bármiféle fejlődésről?
Ha valaki mégis fejlődéstörténeti magyarázatot kívánna kidolgozni e jelenségre, néhány megválaszolandó kérdést ajánlunk szíves figyelmébe. Honnan tudják a pettyeslilék, hogy éppen Hawaiiba kell repülniük? Honnan tudják – vagy honnan találták volna ki az őseik –, hogy milyen irányba kell ehhez indulniuk? Mi vette rá a fiatalokat arra, hogy nekiinduljanak a végeláthatatlan óceán irányába? Hogy találják meg a parányi szigeteket a Csendes-óceánban? Honnan származik a navigációs rendszerük, melynek segítségével tartani és korrigálni tudják az irányt – mindenféle látható tájékozódási pont nélkül –, még olyan esetekben is, amikor vihar téríti el őket? Honnan tudják, hogy indulásuk előtt meghatározott idővel intenzívebben kell táplálkozniuk, hogy elegendő zsírt építsenek be a testükbe?
Miért ne lehetne ilyen alternatív hipotézis a Virtuális Valóság modell?
Ebbol mennyi igazolhato kozvetlenul?
Es milyen kozvetett bizonyitekok vannak a tervezesre?
A fenti vándormadár példához hasonló sok van, ezek mind közvetett bizonyítékok a tervezésre.
Behe elemzése az Edge of Evolutionban az új fehérje-fehérje kapcsolatok létrehozásáról szintén közvetett bizonyíték a tervezésre
A virtualis valosagra?
Nem az ember altal epitett szamitogepekben, hanem a valosagban es az elovilagban.
Egyes kvantumfizikai jelenségek - amelyeknél a tudatos megfigyelő "okozza a kvantumhullám összeomlását".
Az idő relativisztikus természete (Relativitás elmélet).
Az ember, és az élőlények érzékelése (látás, hallás, stb.), amikor az agy, ahol elvben a tudatos észlelés történik, nem kap közvetlen "fény"-t, "hang"-ot, stb. mégis kialakul a fény-érzet, hang-érzet, stb. Erre küldtem egy linket is, elég meggyőzően érvel a Virtuális Világ mellett.
Azok a tudósok, akik multi-univerzumot feltételeznek, szintén a VV közvetett bizonyítékaiként szolgálnak, hiszen szakemberek, és a feltételezéseik nem sci-fi szinten mozognak.