@pounderstibbons (7943):
Csak valahogy mindig elfelejted kijelölni a korlátokat, mind a módosulás, mind annak időtartama tekintetében, emiatt a kifogásodat nem tudom komolyan venni.
Először is mindig az elmélet kidolgozójának a feladata a korlátok felismerése. Ha nem teszi, hiányos az elmélet. Darwin még csak tapogatózott ezen a téren, hiszen nem ismerte és így nem nevezte meg az örökítő anyagot, illetve mechanizmust (aminek a módosulásai vagy variációi lehetnek véletlenek, de lehetnek tervezettek is). A DNS, mint az öröklésben fontos szerepet játszó molekula nagy áttörés volt az evo elmélet kidolgozása terén. De ekkorra már nem volt tudományos igény a korlátok megfogalmazása terén (annyira erős volt a társadalmi nyomás, és hurrá hangulat a naturalista törzsfejlődés elmélet széles körű elismertetésével kapcsolatban). Így a DNS molekula kutatói minden újabb eredményt kizárólag úgy magyaráztak, hogy már tényként tekintették az evolúciós törzsfejlődés folyamatát, holott épp azt kellett volna ellenőrizniük, hogy az új felfedezések fényében az mennyire állja meg a helyét. Hiba.
Amikor pedig Behe prof és mások felhívták e hiányosságokra a figyelmet, szintén nem tudományos módon reagált rájuk a tudományos közösség. Behe kutatja az evo mechanizmusának korlátait. Lehet, hogy elkövet hibákat, de jó meglátásai is vannak. Ha többen segítenék, hamarabb megtörténne a korlátok precíz kijelölése mind a módosulás, mind az időtartamok tekintetében. Idő helyett talán jobb lenne generáció számban gondolkodni, és akkor jobban átlátható lenne az elmélet. Például a baktériumoknál sokkal több generáció születik meg, mint az összetett szervezetű élőlényeknél (mondjuk a melegvérűeknél), így ez utóbbiak ugyanannyi idő alatt sokkal kevesebb generációja ad lehetőséget a változásokra.
Behe megnevez olyan területet is, ahol egységesen lehetne kezelni a változásokat. Ez pedig kapcsolatos azzal a listával, amit egyébként már írtam. A lista tartalmazza azokat a kritikus változásokat, amelyek esetében a sorozatos véletlenekkel történő magyarázat a rendelkezésre álló tapasztalatok (pl. a Lenski-féle E-coli kísérlet vagy a malária drog ellen rezisztens változatainak megjelenése) nem hihető, nem ellenőrizhető, és így elég gyenge lábakon áll.
(a) A sejtek metabolizmusának kémiai reakciói.
A légzés, a táplálék felvételéhez szükséges vegyületek és reakció-folyamatai, a növényekben a fotoszintézis, olyan folyamatok, amelyek révén különböző makro-molekulák szétbonthatóak kisebb molekulákra. Az E.coli genetikus kódjának legnagyobb része a metabolizmust szolgálja, mivel a baktérium nem tesz sokkal többet, mint növekszik, és osztódik. Habár az E.coli az egyik legegyszerűbb szervezet, az anyagcsere folyamatai annyira bonyolultak, hogy „az átalakulások pontos módja … rendkívül összetett, a legtöbb biokémikus a teljes rendszernek csupán egy töredékét tanulmányozza (vagy akár csak tud róla!)” – mondja Molecular Biology of the Gene című könyvében Watson. Így ezeket a kölcsönhatásokat bizonyosan olyan logikus, összetett program vezérli, ami vetélkedik a modern számítógépek legkifinomultabb programrendszerével – olvashatjuk ki Watson megjegyzéséből.
(b) A sejt alaktani tulajdonságai
Az E.coli viszonylag egyszerű szerkezetű sejt, ám még az algák és a protozoák között is vannak igen összetett alaktani tulajdonságokkal rendelkező sejtek. Például a protozoa csillója, a paramecium, a kísérletek alapján igen összetett rendszert alkot. A csilló úgy alkot egy szinkronizált evező-apparátust, hogy egy ügyes sejt-szabályozó rendszerrel működik együtt. (lásd. Satir: How Cilia Move című könyv 44-52. oldal) Egy szabályozó program hozza őket létre, ami szintén komplex molekuláris gépezetek együttműködését igényli.
A magasabb rendű élőlények sejtjeiben szintén számos példát találunk a bonyolult alaktani jellemzőkre. A biológusok például felfedeztek számos olyan szerkezetet, amelyek a sejteket összekötik, és lehetővé teszi számukra, hogy kommunikáljanak egymással. (lásd. Staehelin and Hull, „Junctions between Living Cells”, 141-152. oldal) Ezek a kapcsolatok kifinomult rétegekből, csövekből és rostokból jönnek létre, némelyikük szisztematikusan megnyílik és becsukódok a sejt állapotának megfelelően. Igen kétséges, hogy az ilyen sejtgépezetek meghatározásához elegendő lenne kis mennyiségű információ. Az is kétséges, hogy ezeket a programokat lépésről-lépésre hozzáadott információs egységek hozták létre az olyan enzim-körfolyamatokból, mint például a sejtlégzés Krebs ciklusa.
(c) A magasabb rendű élőlények szöveteit felépítő változatos sejtek kialakulása
Igen hosszú listát írhatnánk változatos sejtekről, amelyek a különböző szerveket alkotják. Köztük vannak az izomsejtek, idegsejtek, csontsejtek, különböző vér-alkotó elemek, mirigysejtek, májsejtek, hámsejtek, és így tovább. Akár egy-egy sejt tanulmányozása maga is kitölt egy teljes tudományos szekciót, gyakran doktori disszertációk témája az olyan tanulmányok, amelyek ezeknek a sejteknek a szerkezetét és funkcióinak valamely részletének a részletét érintik. Ahhoz, hogy az összes sejt létrejöjjön, a biológusok mai véleménye szerint a magasabb rendű élőlények DNS-ében jelen kell lennie az összes szükséges kódnak. Mindez magában foglalja az embrió fejlődés során a sejtek kialakulásának irányító mechanizmusának kódját is.
(d) A magasabb rendű növények és állatokban megtalálható szervek és szervezetek szerkezete és funkciói.
A test különböző szervei rendkívül sokféle komplikált feladatot végeznek, amelyek legtöbbjének részleteit még alig-alig értik a biológusok. Köztük van a vér betegséget felfedező rendszere, a szem és a retina képeket alkotó feladata, az agy, a belső elválasztású mirigyek rendszere, a szív és vérkeringés rendszere.
Egy szokásos szerv számos összetett alrendszer együttműködése által végzi a feladatát. Például a szem alrendszerei között vannak: a lencsék, amelyeket izmoknak kell működtetni, az írisz, a szaruhártya, a retina, az idegek kapcsolódása, és azok az izomszövetek, amelyek a szemgolyót mozdítják. Ezen alrendszerek a legtöbb esetben igen bonyolultak. Például az íriszben van egy olyan izomrendszer, ami a pupillát nyitja vagy zárja; a szemlencsének áttetszőnek kell lennie, és a formája elő kell, hogy segítse az éles kép létrejöttét a retinán; a retinának bonyolult kémiai rendszerei vannak annak érdekében, hogy a fény különböző összetevőire reagáljon; a retinában vannak olyan sejt-rendszerek és idegi kapcsolatok, amelyek segítségével olyan alapvető minták ismerhetőek fel, mint vonalak, sarkok, stb. Nem lenne meglepő, ha minden egyes alrendszert csak jelentős mennyiségű információ tudná működtetni a háttérben működő sejtösszetevők vezérlésének révén. Általában tehát elvárhatjuk, hogy a test alapvető szervei (és szervrendszerei) nagy mennyiségű információval rendelkeznek.
(e) Az állatok viselkedése (kivéve az embert)
Az alacsonyabb rendű állatok sok esetben összetett módon viselkednek. Például ide sorolhatjuk a méhek és hangyák társadalmi szerveződését, A pók hálószövő képességét, a madarak fészeképítő viselkedését és vándorlásuk különös jelenségét. A biológusok általában úgy vélik, hogy a viselkedési minták a szervezetek genetikus anyagába vannak belekódolva. Ha ez így van, akkor biokémiailag egy sor , a számítógépek programjait felépítő logikai „ha-akkor” utasításrendszerekhez hasonló formában kell jelen lenniük.
Az állatok viselkedését tanulmányozó ornitológusok számára érdekes feladat lehetne, hogy egy olyan számítógépes programot próbálnának megírni, amelyik szimulálná egy bizonyos állat viselkedését. Annak érzékeltetésére, hogy milyen bonyolult is lehet egy ilyen program, gondoljuk át a minták felismerésének problematikáját. Sok madár igen kifinomult megkülönböztető képességgel rendelkezik más madarak színével és formájával kapcsolatban. Ez azt jelenti, hogy ezek a madarak képesek színek és formák mintázatai közötti igen finom eltérések felismerésére is. Ám egy olyan számítógép program megírása is rendkívüli erőfeszítést igényel, amelyik már egyszerű geometriai formák megkülönböztetésére is képes. (Például az egyik ilyen programot, amit ’MIT robotnak’ hívnak mintegy 3,6x106 bit mennyiségű utasítás építi fel – lásd: Wintston, The MIT robot könyvét) Ebből arra következtethetünk, hogy az állatok viselkedését meghatározó kódolt utasításoktól elvárható, hogy rendkívüli mennyiségű információt tartalmaznak.
(f) Az ember személyisége
Talán az összes közül ez a legösszetettebb témakör, és messze a modern tudomány redukcionista módszereinek kapacitásán túl van jelenleg a leírása. Számos okunk van annak feltételezésére, hogy mechanikusan működő fizikai folyamatok teljes mértékben nem képesek magyarázatot adni erre a jelenségkörre, habár van a tudósoknak egy olyan köre, akik elkötelezetten hisznek a mechanisztikus világképben, és azt feltételezik, hogy a humán személyiség minden aspektusa tekinthető különböző molekulák kölcsönhatásának eredményeként.
(Pl. az oxigénszegény környezetből korlátozott plaszticitással a mai bioszféráig hogy jutottunk el? kérdezem sokadszorra.)
A tervezés elmélet szerint az adott környezet figyelembe vételével lehet optimalizálni a bioszférát. De a "hogyan jutottunk el" kérdés megválaszolása ma még messze meghaladja a képességeinket. Egyrészt a rendelkezésünkre álló adatok rendkívül hiányosak (ugyanúgy, ahogy az evo-törzsfejlődés elmélete szempontjából is azok), másrészt az élőlények tervezésének tudománya még messze meghaladja az emberiség mai tudományos szintjét. Várnod kell a válaszra, talán egy-két évtizedet, talán többet. De a lényegen, hogy felismerjük az élőlények tervezett részleteit, ez nem változtat. A felismerés az adott élőlényről a rendelkezésünkre álló adatok elemzéséből származik. Ha ez csak egy kövület, akkor a feltételezések is sokkal gyengébb lábon állnak, mint ma élő fajoknál vagy törzseknél.
Csak egy kísérlet. Próbálj tervezni egy fényt felhasználó, kémiai energiát produkáló energia cellát (aminek a létező párja a klorofil). Úgy tudom, hogy a klorofilt még nem tudják fenntartani sem, ha kiemelik az eredeti környezetéből, de lehet, hogy tévedek. Mindenesetre nagy áttörés lenne, ha elő tudnák állítani "mesterségesen", tehát egyszerű molekulákból, tervezett módon. Hasonló siker lenne a mesterséges vér (tudom, vannak törekvések), az anyatej, stb. A tudomány halad előre, így a tervezés elmélet is egyre merészebb állításokat tehet, de azért csodákat itt se várj.
A korlátozott plaszticitás lényege, hogy ha teljes bioszférát akarsz tervezni, akkor elég sok élőlényt kell "egymás mellé" tervezni, hogy a környezet adta lehetőségeket minél jobban kihasználd. Talán ezért volt sokkal többféle élőlény a múltban, mint amennyi jelenleg él (a nagyobb környezeti változások miatt egy csomó kihalt, és a tervezők nem pótolták őket). Talán ezért van esélye a régészeknek, hogy elég sok kövületet találjanak egy látszólag összefüggő láncolathoz. Minél több, egymáshoz hasonló, de lényeges tulajdonságokban, szerkezeti megoldásokban különböző faj élt egymás mellett, annál valószínűbb egy ilyen lehetőség. Hiszen - ismét hangsúlyozom - ilyen időtávlatból a hasonló élőlények között nem ellenőrizhető a leszármazási kapcsolat! Ha akarod hiszed, ha akarod nem.