Oldal: 18 / 20

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2012.10.08. 22:51
Szerző: mimindannyian
@ennyi (55264):
Az, hogy nincs mindenre kiterjedo pontos es mindenki altal elfogadott definicioja egy szonak, fogalomnak, az nem jelenti azt, hogy nincs jelentese.
Ez így igaz. De ne érts félre, nem azt állítottam, hogy nem sikerült egy mindenki által elfogadható definícióban megállapodni, hanem egyáltalán semmiféle definíció megközelítése sem történt meg - ezt kifogásoltam anno, és emlegettem fel most, a kijelentés megismétlése kapcsán.

Hogy a lapok mögé próbáljak nézni a tisztább magyarázat végett (bár ezt utálni szokták), valszeg az volt a vitapartnerem stratégiája, hogy addig jó, amíg nem definiáljuk sehogy istent, mert addig nem lehet rajta fogást találni. Csak épp ez a stratégia maga kihúzta a talajt mindenfajta ateista állítás alól, s ez vezetett a párbeszéd csúfos végéhez. De ez igazából off, csak zanzásított értelmezését adtam az isten topicban egykor zajlott, és látszólag még mindig aktuális tusájáról.

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2012.11.30. 22:42
Szerző: zkacsa
Ebben a videóban Tasi Istvánra tudósként hivatkoznak!

Nem tudom, hogy egy kulturális antropológus miért érzi magát kompetensnek az etológiában. :?

http://videa.hu/videok/nagyvilag/a-term ... CDrfneCvbA

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2012.11.30. 22:50
Szerző: mimindannyian
@zkacsa (58862):
Őrület, ez az ürge az evolúciót is tagadja. :facepalm:
Sokszor még a szakirodalom is úgy nevezi az ösztönöket, hogy ez valami rejtélyes erő.

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2012.12.01. 06:46
Szerző: Tuttisuu
@zkacsa (58862):
Nem tudom, hogy egy kulturális antropológus miért érzi magát kompetensnek az etológiában.
"Megnyugtatlak": nem csak az etológiában. Néha genetikában, néha morfológiában, néha ökológiában, vagy biokémiában érzi magát szakértőnek. Többek között a Critical Biomass blogon több cikk is foglalkozik "zseniális munkásságával".

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2012.12.01. 11:41
Szerző: zkacsa
@Tuttisuu (58872):

Egy krisnás polihisztor. :roll:

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2012.12.10. 13:10
Szerző: zkacsa

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2012.12.10. 18:18
Szerző: Tuttisuu
@zkacsa (59491): Milyen büszke rá, hogy hülye. Arról bezzeg nem beszél, hogy nincs 2 teljesen azonos fészek, és a nőstény a hím fészek alapján választ párt... hoppá, itt egy lehetőség szelekcióra! De ez úgy tűnik már túl összetett egy ID-snek. :facepalm:

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2012.12.17. 22:29
Szerző: zkacsa
Erről mi a véleményetek?

http://ertem.hu/konyvismertetes/

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2012.12.17. 23:06
Szerző: lorenz
@zkacsa (60332):

Áltudományos halandzsa.

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2012.12.18. 11:38
Szerző: SexComb
@zkacsa (60332):

A "zinformáció" a tervezés kulcsa.

"Az itt ismertetendő könyv laikusok (pontosabban érdeklődő laikusok) – bár határozottan nem-kezdő-érdeklődő-laikusok – számára íródott. Ez alatt azt kell értenünk, hogy legalább közepes színvonalú átlagos természettudományos (matematika + fizika + kémia + molekuláris biológia + genetika) műveltséggel rendelkező érdeklődők élvezhetik a könyvet."

Aki közepes molekuláris biológiai és genetikei műveltséggel rendelkezik, az eleve nem dől be az értelmes tervezésnek, így az átlag ÉRTEM hívő szellemi szintjét messze meghaladó alapkövetelményeket támasztó könyvnek biztosan nem sok olvasója akad.

"Gyakorlatilag a könyv fele világszerte ismert és becsült kutatók és tudósok már megjelent írásaiból (többnyire könyveikből) vett idézetekből áll."

Magyarul a szokásos szövegkörnyezetükből kiragadott, sokszor hibás, vagy éppen visszanyomozhatatalan ("X.Y 1972 -ben egy beszélgetős tévéműsorban azt mondta") "idézetek" gyűjteménye. Teljesen értéktelen szócséplés.

"egyértelműen látszik, milyen mértékben és mélységben tud(na) az információelmélet megalapozott, tudományos segítséget nyújtani az „Élet eredetét” kereső kutatóknak,"

De akkor miért nem teszik? Nem gondolják, hogy kicsit könnyebben fogadnák el "tudománynak" az ÉRTEMet, ha végre valami eredményt is mutatnának, nem csak a szokásos ködösítést arról, hogy milyen nagyszerű eredményeket lehetne vele elérni? Szóval mi akadályozza őket ezen vizsgálatok elvégzésében? A tudomány forradalmasítása helyett miért idézeteket keresgélnek? A nagy embereket pont az tette naggyá, hogy csináltak is valamit, nem csak fecsegtek róla, hogy milyen csodálatos is lesz ha majd egyszer tényleg tesznek valamit.

" Itt lenne az ideje ... valóban tudományosan vizsgálni az információ előállításának és növelésének kérdését a biológiában."

Akkor mire várnak? Vagy ez a könyv nem pont azt ígérte, hogy ezt vizsgálja? Vayg akkor ez csak egy reklámja annak, hogy másoknak dolgozni kellene ezen?

"A könyv első harmada (az első 4 fejezet) megismerteti és megbarátkoztatja az olvasót azokkal az alapvető matematikai, valószínűségszámítástani, információelméleti, számítástechnikai, molekuláris biológiai és genetikai alapfogalmakkal és alapelvekkel, amelyekre a további fejezetek megértésénél feltétlenül szükség van."

84:3=28 Egy alap genetika könyv (Griffiths: An introduction to genetic analysis) kilencszáz oldalas. Ő azt állítja, hogy hatszor ennyi anyagot sűrített harminc oldalba. Biztos ügyes volt...

A többi a szokásos alaptalan állítások gyűjteménye, azzal megfűszerezve, hogy természetesen a könyvben mindent nagyon alaposan elmagyaráznak és bizonyítanak. Természetesen.

"(Az EXPELLED c. filmben látottak magyarországi valósága alapján a könyvismertető szerzője szeretne ismeretlen maradni.)"

Igen, mert a gonosz "darwinisták" majd jól megtámadják...

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2012.12.18. 12:02
Szerző: pounderstibbons
@SexComb (60347):
"(Az EXPELLED c. filmben látottak magyarországi valósága alapján a könyvismertető szerzője szeretne ismeretlen maradni.)"
Az Expelled-ben lévő állítólagosan "elnyomott" személyekről itt van egy összefoglaló.
http://www.expelledexposed.com/index.php/the-truth
Kíváncsi vagyok vajon melyikkel azonosítaná magát a cikkíró, mert ahogy elnézem mindegyik állítólagos elnyomás jobban megvizsgálva teljesen alaptalannak tűnik.

Ha pedig már az "Expelled magyarországi valóság" is előkerült, akkor kíváncsi vagyok, vajon mitől tartanak nálunk?

Esetleg levelet írnának a gaz evolucionisták a főnökének, hogy milyen szörnyű dolgokat írogat. Ja nem, ezt az Értem csinálta
http://criticalbiomass.freeblog.hu/arch ... zmesterek/

Vagy egyenesen alaptalanul fogják őt rágalmazni becsületsértéssel vádolva őt? Ja nem, az is az Értem volt.
http://szkeptikus.blog.hu/2010/04/14/tu ... ragalmazas

Csoda pofák ezek, na.

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2012.12.18. 18:07
Szerző: zkacsa
Én láttam a filmet, az a Ben Stein nevű alak eléggé dramatizálta a helyzetet. :x

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2012.12.21. 20:48
Szerző: zkacsa
Van itt köztetek olyan, aki részt vett Meszéna Géza tegnapi előadásán a Kossuth Klubban?

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2012.12.21. 20:48
Szerző: mimindannyian

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2012.12.22. 01:35
Szerző: pounderstibbons
@zkacsa (60570):

Én voltam, meg ha jól sejtem, mimindannyian is.

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2012.12.22. 10:40
Szerző: SexComb
@pounderstibbons (60586):
Miért kérditek, volt valami balhé?

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2012.12.22. 15:23
Szerző: Szilágyi András
Nyílt levélben is reagált az ÉRTEM: http://ertem.hu/nyilatkozat-a-szkeptiku ... ntaciorol/

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2012.12.22. 17:03
Szerző: mimindannyian
@Szilágyi András (60622): :facepalm: Ha már eljöttek az előadásra, talán figyelni kellett volna, és akkor nem mondanak ekkora marhaságokat.
Az evolucionizmus eszméje a 19. században kezdett népszerűvé válni, ám szigorú értelemben vett tudományos igazolást mind a mai napig nem nyert. Ugyanis az élővilág fajaira jellemző struktúrák, valamint az azok hátterében meghúzódó, gigantikus mennyiségű genetikai információ eredetére nem szolgálnak kielégítő magyarázattal a darwini indíttatású nézetek. A fajokon belüli változatok léte és a természetes kiválogatódás leginkább a mennyiségileg ingadozó tulajdonságokat képesek módosítani, például egy állat bundája vastagságának változásait. Ellenben a véletlenszerű mutációk nem képesek komplex genetikai információt, illetve összetett molekuláris rendszereket és anatómiai struktúrákat felépíteni.
Pont az ellenkezője került kifejtésre.
Félrevezető a biofizikus azon állítása, amely szerint az intelligens tervezettség csak a tudomány által még meg nem válaszolt „tudásrésekbe” visz be egy intelligens tervezőt. Hiszen a tervezettségi koncepció azon alapszik, amit a tudományos kutatásnak köszönhetően már tudunk univerzumunk ok-okozati törvényeiről és a földi élet jellegzetességeiről, nem pedig azon, amit nem tudunk.
Hibás érvelés, mely azon alapul, hogy a tudásrés megtalálásához szükség van a tudásra. Ebből kifolyólag, ha valaki a tudásréseket használja ki a saját álláspontja igazolására, akkor implicite épít a tudásra, de csak annyiban, hogy megtalálta a rést. Az ID így tesz.
Valójában akkor a építene a tudomány által felhalmozott ismeretekre az ID, ha ezen ismeretekből logikus következtetésekkel jutna a tervező szükségességére. Ám nem ezt teszik, ilyen levezetéssel nem tudnak szolgálni. A logikus következtetések oda juttatnak, ahol a tudomány tart: az evolúció. Amikor a lyukakat kitöltjük azzal, hogy "ez elképzelhetetlen, hogy véletlen történjen, és ha mi nem tudjuk elképzelni, akkor nem is lehet!", akkor alakul ki az ID. És tegyük azt is bátran hozzá, mely a fentebbi bekezdésből is látszik, az ÉRTEM számára nem csak ott vannak lyukak ahol a tudományban, hanem ott is, ahol a tudománytól lemaradtak.
A matematikai valószínűség törvényei, a logika szabályai, valamint a makromolekulák képződési és bomlási sebességei mind abba az irányba mutatnak, hogy tudattalan természeti törvények és folyamatok évmilliárdok alatt sem lehettek képesek létrehozni a biológia mikro- és makroszkopikus összetettségét.
Figyelni kellett volna... Pont, hogy nem oda mutatnak, erről is bőven volt szó az előadásban. Aztán a beszélgetés során felvetett számítógépes evolúciós modellekből is kijön, hogy bizony, a matematika és az fizikai világ peremfeltételei bőven elégségesnek bizonyulnak az evolúció látott alakulásához.
Egyetlen olyan ismert tényező létezik, amely ilyen mértékű rendezettség és komplexitás előidézésére képes lehet, ez pedig nem más, mint egy tudatos értelem.
Természetesen az előző hibás érvek fényében ez nem következik.

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2012.12.23. 17:45
Szerző: zkacsa
Az ÉRTEM részéről ki volt jelen?

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2012.12.23. 18:07
Szerző: mimindannyian

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2012.12.23. 21:47
Szerző: Haibane
@mimindannyian (60725):

érv nem volt, csak újság a bejáratnál :) Amúgy kicsit beleolvastam... kár volt :)

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2012.12.23. 22:14
Szerző: mimindannyian
@Haibane (60747): Én átlapoztam, hogy melyik cikket írta vajon Tasi? Ugyanis az osztogatáskor megütötte a fülem, hogy azt mondja valakinek, hogy két cikket is ő írt benne. No, de nem a civil nevén szerepel. Így is könnyen kitalálható, bizonyára az evolúciót ostorozó cikkek, hiszen ő ehhez nagyon ért.

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2012.12.24. 14:00
Szerző: pounderstibbons
@mimindannyian (60750):

Isvara Krsna dász tudtommal Tasi István "nemhivatalos neve".

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2012.12.26. 11:55
Szerző: mimindannyian
@pounderstibbons (60804):
Így igaz, bár van még azokon a betűkön pár cizella.

Akkor egy kis okosítás :)
Kép
Kép
Kép

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2013.02.07. 03:18
Szerző: zkacsa
"Több időt kell biztosítani a tudóstársadalomnak"

http://ertem.hu/tobb-idot-kell-biztosit ... adalomnak/

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2013.02.07. 03:36
Szerző: ennyi
@zkacsa (63419):
Az Értem Egyesület ennek elkerülése érdekében – korábbi álláspontját módosítva – azt javasolja, hogy a hazai tantervekben a belátható jövőben ne jelenjen meg az intelligens tervezettség felfogása.
Gratulalok, az elso ERTELmes megnyilvanulas amit olvastam toluk.
Vagyis az Értem Egyesület álláspontja szerint az eredetkérdések oktatásán való közéleti és politikai huzakodás helyett jelenleg elsősorban a tudományos fórumokon és folyóiratokban kell helyet biztosítani az élővilág származásáról szóló elmélyült dialógusnak.
Nosza, rajta. Kivancsian es erdeklodve olvasnek tudomanyos cikkeket az ERTEM allapontjarol. Semmi akadalya, hogy Science, Nature, Cell lapjain publikaljanak, ha megfelelo szinvonalu keziratot kuldenek be. Tapasztalatbol tudom. ;-)
Tenyleg kivancsi lennek arra mit allitanak.

Azt tudom, hogy azt mondjak "nem evolucio", de ez keves egy komoly tudomanyos cikkhez.

Hatarozottan pozitiv fejlemenykent, oszinten udvozlom az allasfoglalasukat, es sok sikert a cikkirashoz.

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2013.02.07. 21:44
Szerző: Solaris
@ennyi (63420): Mit változtat a tényeken az ÉRTEM állásfoglalása? Az egyházak egyre erősebben képviselik az érdekeiket és minden iskolában megjelentek, amelyik pedig a kezelésükben van, ott megszűnt a világnézeti semlegesség. Amit az ÉRTEM és az egyházak szeretnének, annak legfeljebb az egyetemes kultúrtörténet lapjain van helye, nem a természettudományokban. Ha biológus lennék, elképzelhetetlennek tartanám, hogy a tantervbe, pedagógiai programba beépítsem a vallásos elképzeléseket és az ezekkel teljesen egyenértékű intelligens tervezettség mendemondáit. Egyháznak, ID-nek, papnak templomban van a helye, nem az iskolákban!

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2013.02.12. 19:10
Szerző: zkacsa
Balogh Béla vajon tisztában van vele, hogy a szekerek nem tudnak szaporodni?

http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servl ... m/id/56784

Egyik hozzászólásában ezt írta:

"Ennyi erővel azt is hihetné, hogy a szekérből "evolúció" útján lett Forma1-es versenyautó."

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2013.02.12. 19:21
Szerző: ennyi
@zkacsa (63869): A szerző kolozsvári születésű, Budapesten élő út- és hídépítő mérnök.

A cikk tele van butasagokkal, nem csak a biologiai resze (pl.: olomkamra vs Faraday kalitka - az elobbit a radioaktiv sugarzas, az utobbit az elektromos ter tavoltartasara hasznaljak).

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2013.02.12. 23:04
Szerző: Szilágyi András
@zkacsa (63869):
Nem is jár rossz nyomon, ugyanis valóban a szekér ideájából evolválódott a versenyautó ideája - a tárgyak csak ezen ideák materializációi.

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2013.02.15. 23:18
Szerző: zkacsa
e-mailben akartam tájékozodni az ÉRTEM csapatnál, hogy a koala erszénye miért utal intelligens tervezettségre, erre azt kaptam, hogy akkor válaszolnak ha beazonosítom magamat.

Megkérdeztem, hogy igazolványt be kell-e mutatnom, ezt a választ kaptam:

"Nem kell, elég, ha az interneten mutatsz valami oldal(aka)t, ahol egyértelműen beazonosítható vagy."

Most hozzak létre valami közösségi oldalon profilt csak azért, hogy választ kapjak a kérdéseimre?

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2013.02.15. 23:23
Szerző: mimindannyian
@zkacsa (64060): Persze, hiszen a válasz tőled függ, nem a tervezőtől és nem a koalától. Ha jóarc vagy, aki beveszi a marhaságokat, akkor felütik a nagy bullshit generátort. Ha azonban kötekedő szkeptikus vagy, akkor elmagyarázzák, hogy miért kérdezel hülyeséget, és amúgy is húzz a rákba.

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2013.02.15. 23:45
Szerző: pounderstibbons
@zkacsa (64060):

Írd azt, hogy professzor vagy, kandidátus, adjunktus, akármi. Ahogy elnézem ilyeneknek szeretnek válaszolni...

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2013.02.16. 00:13
Szerző: zkacsa

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2013.02.21. 16:05
Szerző: pounderstibbons
Elég nagy a cikkek fluktuációja az ertem.hu oldalán. Eltűnnek-feltűnnek cikkek minden magyarázat nélkül.

Kiemelném ezt a talán legújabban eltűntet:
Az evolúció összetört ikonjai…
.Tegyük fel ezt a tíz kérdést minden biológiatanárnak!

1. AZ ÉLET EREDETE. Miért állítják a tankönyvek, hogy az 1953-as, Miller-Urey kísérlet elmagyarázza, hogyan alakulhattak ki az ősi Földön az élet alkotóelemei – holott az ősi Földön található viszonyok valószínűleg egyáltalán nem hasonlítottak a kísérletben beállítottakhoz, tehát az élet eredetére továbbra sem derült fény?
2. DARWIN ÉS AZ ÉLET FÁJA. Miért nem tárgyalják a tankönyvek a „kambriumi robbanást”, azt a jelenséget, amikor a kövületek tanúsága szerint a leglényegesebb állatcsoportok egyidejűleg, egymás mellett, átmeneti alakok nélkül jelentek meg a földtörténet egy adott korszakában – és mivel nem vezethetőek vissza egyetlen közös ősre, az evolúcióelmélet részét képező „életfa” modell ellentmondásossá válik?
3. HOMOLÓGIA. Miért nevezik a tankönyvek a homológiát a közös ős-elmélet miatt hasonlóságnak, majd miért állítják azt, hogy a homológia a bizonyíték a közös ős meglétére, holott ez nem más, mint a tudományos bizonyítéknak álcázott körkörös érvelés?
4. GERINCES EMBRIÓK. Miért használják a tankönyvek a gerinces embriókról készül rajzokat a közös ős meglétének bizonyítására – holott több, mint egy évszázada közismert a kutatók előtt, hogy a gerinces állatok magzatai nem kifejezetten hasonlítanak egymásra a méhen belüli fejlődés korai szakaszában, tehát hogy a rajzok nem a valós helyzetet mutatják be?
5. ARCHAEOPTERYX. Miért állítják a tankönyvek, hogy az Archeopteryx a dinoszauruszok és a modern madarak közötti hiányzó láncszem – holott a modern madarak valószínűleg nem ettől az állattól származnak, feltételezett ősei pedig csak évmilliókkal utána jelentek meg?
6. SZÜRKE PETTYESARASZOLÓ. Miért példálóznak a tankönyvek a szürke pettyesaraszolót különféle fatörzseken ábrázoló képekkel a természetes szelekció bizonyítására – holott a biológusok az 1980-as évek óta tudják, hogy a pettyesaraszoló szokványos körülmények között nem pihen fák törzsein, tehát valamennyi kép mesterségesen beállított?
7. DARWIN PINTYEI. Miért állítják a tankönyvek azt, hogy a Galápagos-szigetek pintyeinek csőrátalakulása magyarázatot ad a fajok természetes szelekciójára – holott a változások egy nagymértékű szárazság idején jelentkeztek, a száraz időszak elmúltával pedig a visszájukra fordultak, tehát a valóságban nem történt evolúció?
8. MUTÁNS MUSLICÁK. Miért példálóznak a tankönyvek a pót-szárnnyal rendelkező muslicákkal annak bizonyítására, hogy a DNS mutációk lehetővé teszik az evolúciót – holott ezeknek a pót-szárnyaknak nincs izomzata, és ezek a fejlődési rendellenességben szenvedő állatok a laboratórium falain kívül életképtelenek?
9. EMBERI EREDET. Miért láthatunk művészi jellegű ábrázolásokat majom-szerű emberi ősökről azon materialista elképzelések igazolására, hogy mi emberek egyfajta állatok vagyunk és jelenlétünk pusztán a véletlennek köszönhető – holott a kövületek kutatóinak körében nem született egyetértés az emberi faj őseit és annak kinézetét illetően?
10. TÉNYKÉNT KEZELJÜK AZ EVOLÚCIÓT? Miért halljuk azt, hogy Darwin evolúciós elmélete tudományos tény – holott legtöbb állítása a tények helytelen értelmezésén alapul?

Forrás: http://www.iconsofevolution.com/tools/questions.php3
http://webcache.googleusercontent.com/s ... rt-ikonjai

Vajon mit tudnánk velük kezdeni, ha biológiatanárok lennénk?
És vajon miért lett a cikk eltüntetve?

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2013.02.21. 16:11
Szerző: mimindannyian
@pounderstibbons (64522):
És vajon miért lett a cikk eltüntetve?
Tippem szerint azért, mert elég konkrét kérdések ezek ahhoz, hogy legalább ilyen tömören meg lehessen őket válaszolni, rámutatni a bennük rejlő hibára. Ezt talán valaki meg is tette, ennél fogva ez elég rossz propaganda anyag.

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2013.02.21. 17:30
Szerző: Haibane
@pounderstibbons (64522):

Ezt a társaságot miért nem keresztelik át arra ami? Mondjuk lehetne NHAE, vagyis Nem Hiszek Az Evolúcióban. És innentől azt írhatnának, amit akarnak.

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2013.02.21. 17:33
Szerző: ennyi
@Haibane (64541):

Teljes mertekben egyetertek.

Nem csak ezt a tarsasagot, de a teljes ID/ERTEM mozgalmat at lehetne keresztelni. Soha, semmit nem allitanak azon kivul, hogy "ertelmes tervezes tortent", viszont oldalak szazezein keresztul taglaljak, hogy az evolucio miert nem igaz.

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2013.02.21. 21:15
Szerző: mimindannyian
@ennyi (64542):
Kizárásos alapon érvelnek: evolúció nem lehetett ezért meg azért, tehát minimum egy intelligens tervezőnek közre kellett működnie - hacsak nem maga volt az Isten személyesen.
Retorikailag korrekt, csak az felhasznált evolúciót megkérdőjelező érvek butaságok.

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2013.02.21. 23:47
Szerző: zkacsa
Szerintem a Tasi hapsit kikéne hívni egy nyílt vitára ami élő közvetítésben menne a FIX tv-n és szembesíteni vele, hogy ő mint védikus kreacionista tagadja a Holdra szállást mert a vallása alapítója szerint az Istenek nem engedik be oda az embereket, ezért az űrhajósok nem járhattak ott, egy életre lejáratná magát az ÉRTEM banda.

Vagy megkéne kérdezni tőle pl koala erszénye kapcsán, hogy ezt a tervezést miért nevezik intelligensnek/értelmesnek.

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2013.02.22. 00:11
Szerző: ennyi
@mimindannyian (64566):
Kizárásos alapon érvelnek: evolúció nem lehetett ezért meg azért, tehát minimum egy intelligens tervezőnek közre kellett működnie - hacsak nem maga volt az Isten személyesen.
Retorikailag korrekt, csak az felhasznált evolúciót megkérdőjelező érvek butaságok.
Nem korrekt, szamos mas elvi lehetoseg van:
1. oroktol fogva leteznek elolenyek
2. mashol tortent evolucio
3. teremtes tortent, nem tervezes
4. unintelligens tervezes tortent
5. nem tudjuk, valami mas tortent... (ez vegtelen sok valtozatban)

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2013.02.22. 00:12
Szerző: ennyi
@zkacsa (64580):
Vagy megkéne kérdezni tőle pl koala erszénye kapcsán, hogy ezt a tervezést miért nevezik intelligensnek/értelmesnek.
Mert evolucioval nem johetett letre, azert tervezes. :-(

A tervezo utjai kiismerhetetlenek, nem tudjuk miert epp ilyet tervezett, de lathato, hogy nem evolucio... :-(((

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2013.02.22. 07:52
Szerző: mimindannyian
@ennyi (64581):
Nem korrekt, szamos mas elvi lehetoseg van:
1. oroktol fogva leteznek elolenyek
Ezt lehet, hogy hajlandóak lennének elfogadni, de ezt senki nem állítja, feltehetőleg mert nem látunk erre utaló jeleket.
2. mashol tortent evolucio
Az előzőhöz hasonlóan: nem erre mutatnak a leletek, megfigyelések.
3. teremtes tortent, nem tervezes
Ez szerintem nem lényegi különbség számukra, a teremtés szó még erősebb: tervezés + varázsütésre létrejövetel.
4. unintelligens tervezes tortent
:D na igen. Ez szerintem onnan jön, hogy magukat intelligensnek tartják - az embert magát annak tartjuk -, és ha még ő sem képes ezt megtervezni, akkor még nálánál is intelligensebb tervező kellett hozzá.
5. nem tudjuk, valami mas tortent... (ez vegtelen sok valtozatban)
Igen, jogos. A többi felvetésed is, csak megpróbáltam az ő logikájuk szerint "válaszolni" rá.

Oké, elfogadom a kifogásokat. Nem kerek az érvelés se, és a felhasznált bizonyítékok sem.

Akkor tehát azt mondhatjuk, hogy az intelligens tervezettséget unintelligens gondolkodók éltetik, akiket tehát a szűkös fantázia (és feltehetőleg hitbéli meggyőződés) késztet a tévhitük dédelgetésére.

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2013.02.22. 15:36
Szerző: Haibane

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2013.02.24. 22:13
Szerző: zkacsa
Azt nem tudom, hogy egy ilyen emberől mint ez a Jeszenszky Ferenc, hogyan lehetet fizikus?

http://www.youtube.com/watch?v=9rSY7jAA ... 1dMA7ds5wQ

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2013.03.02. 01:27
Szerző: zkacsa
Írtam ebben a kategóriában, hogy a Holdra szállással kapcsolatban sarokba lehetne szorítani Tasi Istvánt, erre megírta ezt:

http://kutatokozpont.hu/hu/hanyan-nem-h ... mment-1748


Véletlen egybeesés? :roll:

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2013.03.02. 03:36
Szerző: ennyi
@zkacsa (65087):
Sríla Prabhupáda néha azt mondta, hogy nem jártak emberek a Holdon, néha azt, hogy egy sötét bolygóra (a Ráhura) érkeztek, néha pedig azt, hogy ha jártak is a Holdon, ennek a drága vállalkozásnak nem sok gyakorlati haszna volt.
Sríla Prabhupáda osszevissza beszel...

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2013.03.02. 16:09
Szerző: SexComb
@ennyi (65089): Igazán gyönyörű írás, kifejezetten tetszik az alapállapota: "Néhány indiai purána speciális kozmológiai leírást tartalmaz. Ezek egy része nehezen értelmezhető a nyugati kozmológia alapján, mert olyan összetevőkről, objektumokról, nézőpontokról tesz említést, amelyek számunkra ismeretlenek."

Magyarul, ha évezredekkel ezelőtt azt írták hasraütéses alapon, hogy ott van valamilyen égitest, de kiderült, hogy hasonló sincs, akkor nem a védák hibásak, csak ezek a dolgok még ismeretlenek számunkra.

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2013.03.21. 13:58
Szerző: Gábor
Az mondja egy elmés ID:
rövidtávú evolúció - populációdinamikai és molekuláris biológiai folyamatok általi populációkbeli allélfrekvencia-változás rövidtávú következménye

Ennek a mondatnak van értelme? Köszi a segítséget!

Intelligent Design - Értelmes Tervezettség

Elküldve: 2013.04.04. 13:32
Szerző: Gábor
Milliókat kap, aki cáfolja a bibliai teremtést
A kreacionizmus amerikai iskolájának egyik ismert alakja, Dr. Joseph Mastropaolo kihívást intézett a világ tudósaihoz: 10 ezer dollárt (bő kétmillió forint) ajánlott fel annak, aki egy független bíróság előtt, cáfolhatatlan tudományos tényekkel bizonyítja az evolúció elméletének helyességét.
Bíróság előtt. Független. A tudományt bíróságon szokás bizonyítani. A jognak biztos sok eszköze van természettudomány igazolására.