@borzaszt (80689): Magam részéről a "tér" fogalma alatt az eredeti fogalmat azaz a valaminek a helyét-helyeit értem. Magát az ürességet. És itt jön a csavar.
Én anyagból vagyok, ezzel a "terem" metrikáját az anyagom által meghatározottként mérem-tapasztalom.
Ezzel kaptam egy második tér fogalmat amely a metrikák különbözőségén keresztül minden megfigyelő esetében más és más. Ez már logikailag sem lehet üres, nem lehet szabadon helyként értelmezni, mert már ott van benne a hatásom - és más testek hatásai is- .
Ezt a korlátozottan üres teret-térséget, a korlátozottan üres tér elnevezése szerint "vákuumnak" nevezzük.
Így fogalmi helyességgel az anyag tere helyett, az anyag vákuumaként kellene említenünk. Vagy akár új szóval is nevezhetnénk azért, hogy a vákuum szó "kiürítéssel kapott" képzetétől függetleníthessük.
Az időfolyam egy-egy helyi eseménysorral képzett skála fogalmaként használatos. Erre a skálára jelöljük a megfigyelt események sorrendiségét. Ezzel az idő fogalmunk duplán anyag függő és függővé vált a relatív mozgások okozta hatásoktól.
Ezek alapján a terünk eleve nem lehet izotrop, még homogén sem lehet, csak akkor ha eltekintünk a metrikánk anyagtól való függőségétől, vagy elnagyoljuk a mérést. Esetleg a szükségleteknek megfelelő mértékben elhanyagoljuk a használt értékek és pontosabb mérések közötti különbségeket.
Az idő folyamatának homogén és izotrop voltának feltételezése még inkább megkövetel a térnél már említett elnagyolást, több szempont szerint is választható mértékkel.
"Szerintem inkább az anyag részecske-hullám természete, mint a tér."
Például mekkora a hullámhossza egy elektronnak önmagában? Vagy mondjuk egy hozzá viszonyítva álló számára?
Vagy ha már ilyen kérdéseket boncolgattál akkor egy kérdés:
Van egy elektron, a hozzá viszonyítva álló rendszerben Q=−1,602 176 487(40)·10
−19 C töltésének a térerősségével hat a környezetére, majd
jön egy foton és az elektron ahelyett, hogy fenntartaná a térerősségét,
létrehoz egy térerősség változást a tér egy adott irányában haladó fotonként,
majd újra elkezdi felépíteni és fenntartani a gömbszimmetrikus Q=−1,602 176 487(40)·10
−19 C töltésének a térerősségét. Ha térben az elektrontól gömbi irányokban térerősségmérő műszerekkel figyeljük a folyamatot akkor azt tapasztaljuk, hogy történt egy hullámzás a Q=−1,602 176 487(40)·10
−19 C töltésének a térerősségében.
A kérdés: Tekinthető-e gömbhullámnak az eltűnő, majd újra felépülő térerősség?
Hiszen ha a fotonok beérkezési és távozási üteme állandó periódust mutat, akkor a térerősség változás ezzel azonos frekvenciájú hullámzást mutat. Márpedig a periódikus térerősség változás hullámjelenségnek tartjuk, a hullámzó térerősséggel kiterjedő gömbfelszínnel pedig gömbhullámoknak tekintjük.