@bkercso (70046): Gondolom, hogy a felvetett kérdésekre tudnál felelni, csak "nem jártál erre". Viszont a többiek válaszaiból és kitéréseiből arra következtetek, hogy illő lenne megválaszolnom a kérdéseket.
Az induktivitás növelésére már leírtam egy megoldást. (Illetve Ennyivel többet is.) A csökkentésére törekvés előtt pedig fel kellene tennünk azt a kérdést, hogy mitől akkora egy.egy anyag relatív permeabilitása, amekkora.
Nyilván mindenki tudja, hogy az induktivitás nagysága azon mágneses momentumok számától függ amelyeket a tekercsben folyó áram nagysága (és a tekercs geometriája) következtében keletkező B indukció elforgatni képes.
Így nyilván kézenfekvő gondolat az, ha a szabad domének számát csökkentjük.
Hogyan lehet a szabad, elforgatható domének számát csökkenteni az anyag kémiai-fizikai szerkezetének megváltoztatása nélkül?
Mondjuk a tekercs mellé teszünk egy állandó mágnest, amelynek tere "leköti-lehorgonyozza" a domének egy részét.
Így csak a maradék vehet részt a tekercs áramával való kölcsönhatásban.
Idáig még rendben is lenne, de ezzel a módszerrel a mágnes és a vasmag közötti kölcsönhatás következtében még érvényesül Newton III. tétele.
Na de mi van akkor ha egy olyan nyitott hurkot tekerünk a vasmagra, amelynek "végei" dipól antennához kapcsolódnak?
A dipólra a távolból érkező elektromágneses hullámok fotonjai érkeznek, létrehozva a dipólon a potenciál különbséget, melynek árama leköti a momentumok egy részét...
Nyilván ekkor a távoli forrás és az elektromágnes között fotonáram létesít kapcsolatot, azaz ezzel a fotonáram egyirányúsága következtében csak egyirányú a hatás.
A visszahatás elmaradhat, és ezzel Newton III. tétele nem érvényesülhet.
Na jó! Igaz. A dipólon folyó áram mágneses tere az őt létrehozó hatással ellentétes irányú és vele közel azonos nagyságú áramot indukál, amit a dipól kisugároz. Ennek parányi töredéke az indukciót létrehozó fotonáram forrás dipólja felé halad a téridőben.
Tehát visszahathat akkor ha a fotonforrás dipólja még akkor is összeköttetésben áll egymással.
Így van. Parányi mértékben visszahathatna, ha nem bontanánk a visszaérkezés előtt a forrás dipóljának áramkörét.
Ugyanis a visszaérkezés időpontjára bontott áramkör esetében hiába érkezik a forrás dipólhoz töredéknyi fotonáram, a visszahatás ezen parányi szikrácskája is elmarad.
Most felmerülhetne az is, hogy milyen távolság kellene egy ilyen folyamathoz?
Igazából a távolság nagysága mellékes, ha az impulzus szélességet tetszőlegesen kicsire tudjuk állítani.
Mert ekkor beállítható egy olyan frekvencia az impulzus küldözgetésre, amelynek visszaérkező impulzusainak időpontjában pont kikapcsolt állapotú a forrás dipól.
És ez a folyamat az impulzus frekvencia ismétlődési ütemében folyamatosan egyirányú hatást gyakorolhat.
Azaz megfelelő impulzus szélességgel-ütemmel Newton III. törvényének érvényesülése nélkül hathatunk egy rendszerre.
) az eddig használt valószínűségi függvényt, mert helyére egy olyan lép amelyben a detektálás helyén 100% valószínűséggel ott van az elektron.
