Morcos írta:Nem kell ehhez képzeletbeli felület sem, egyszerű számítási feladat. Ha a kerék egyik oldalán eltárolod a gravitációs energiát, akkor a másik oldalon felszabadítva energiatöbbleted lesz. A kerék egyirányba fog forogni.
A gravitációs energia és gravitációs kölcsönhatás is megmaradási elvekből vezethető le.
A legkisebb hatás elve alapvetően az energia, mint munka, mérlegelésével számol, azaz pontosan követi, hogy mennyi energia kerül honnan hova, és szóba sem jöhet annak semmibe való eltűnése, vagy a semmiből keletkezése. Viszont egy kimeríthetetlen forrással vagy nyelővel is lehet számolni a mérlegelés során (
mint pl. egy rögzített erőtér, vagy a kozmológiai konstans), de ezeket egy átfogóbb tekintetnél irányelv szerűen el kell kerülni. Így a legkisebb hatás elve már tisztán a megmaradási elven számol. Amit ilyen módon vezetünk le vele (
ilyen az elektrodinamika egyenleteinek hatáselvből való (igazából nem is levezetése, hanem csak inkább) felírása is), abban van energiamegmaradás, legfeljebb az energiajelleg tekintetében ebből nem az egész jut konkrétan az "energia" (vagy "entalpia") fogalom alá (
pl. egy rejtett nem konstans kozmológiai tag, vagy (és nem véletlenül említem éppen ezt a kettőt egymás mellett) a Higgs-mechanizmushoz vezető szimmetriasértő potenciál függvényét beállító (paraméterek által igazgatott) tagok, amik a "főnök"-skalármező vákuumállapotát tolják el..). A spontán szimmetriasértés kialakulásának folyamatában vizsgálva az "energia" (vagy "entalpia") fogalmat az igen elfajultnak látszik, de azért talán nyomon lehet követni, hogy mi honnan hova miért és hogyan, mert ennek nyilván benne kell lennie a pontos Lagrange-os képletekben (ill. energiafunkcionálokban), vagyis az azokban alkalmazott irányító paraméterek, mint függvények, függési kapcsolataiban. Persze ezeket ma még nem teljesen látjuk, de azért kutatjuk.
(A spontán szimmetriasértés kialakulásának folyamatában (
mértéktérelmélet, Standard Modell felállásának folyamata (nevezhető fázisátalakulásnak) a nagyenergiáról való lesüllyedésben, konyhanyelven lehűlésben) degenerálttá válik a "fönök"-skalármezős (
ami egyébként nem egy egyszerű egykomponensű skalármező, hanem egy kicsit összetettebb, komplikáltabb és nemkommutatív forma...) + egészen alapvető elemi részecskemezős (
ezek is nemkommutatív formák) energiafunkcionál minimuma. Viszont a kvantummechanika szerint az alapállapot, vagyis a vákuumállapot, amit ennek az energiafunkcionálnak (hatásintegrálnak) a minimuma mindig hordoz, nem degenerált, azaz a nem nulla vákuumértékűségnek valahogyan el kell tűnnie, vagyis eltüntethető, és ezért ekkor fellelhetőek lesznek ebben az egészben olyan részecskéknek látszó mezők, amik csak matematikaiak, tehát nem fizikai mezők, vagyis ezek matematikai átalakítással kitranszformálhatóak (ezt vette észre anno Higgs), és az új felírásban, azaz részecskerendszerképben átszerveződve vannak már a szabadsági fokok, így nyernek tömegeket (amik tulajdonképpen csatolási paraméterek) az egyes részecskék, amik az előbbi részecskerendszerképben tömegtelenek voltak. (
Általában ekkor már külön tekintjük ezeket, kiváltnak a nemkommutatív formából.) Valamint ebben az új felírásban az előzőbeni "főnök"-skalármezőből lesz(nek) a Higgs-ről elnevezett Higgs-mező(k), ami(k) persze ekkor is skalármező(k). Ez a szimmetriasértés egyfelől nézve szimmetria eltűnést jelent, de másfelől viszont először (látszólagos) szimmetria megjelenést, hiszen ekkor szimmetriatranszformációval lehet az új tömeges részecskerendszerképhez jutni, amiben már nincs nemeltűnő vákuumértékes részecskemező, ahogyan az a kvantummechanika szerint a helyes, vagy megfelelő.)
A részecskék (
és az általuk megalkotott klasszikus anyag) tömege itt sem a semmiből jön. A Nagy Bumm utáni Nagy Lehűlés inflációs folyamatában (még a konkrét fázisátalakulás előtt, alatt, a köztes lépcsőiben) is átalakulás van, ugyanis a kezdeti "anyag"eloszlás (
nyugalmi tömeggel még nem rendelkező ezért mondhatni fényszerű kezdeti részecskemezők, inflaton) energiája a tágulás során egy dinamikai folyamatban vesz részt (
aminek kiváltó okát és megfelelő leírását még nem ismerjük (az infláció és a sötét energia problémája...)), melynek résztvevője az Univerzum nagyléptékű szerkezete, aminek formája van, és a geometriai forma valamilyen paraméterei, mint energiaforma vesznek részt ebben a robbanásszerű dinamikai folyamatban. Az ekkori három térdimenzió (
a négydimenziós sokaság egyes héjszerű hiperfelületei, amelyek világidőben egy-egy rögzített értékhez tartoznak) nem homogén (és esetleg lehet nem is izotróp módon), fodrozódva, kitüremkedve görbülő éppen felfúvódó szerkezete, ha jól tudom, mindig beágyazható egy legfeljebb 2n+1=7 dimenziós euklideszi térbe. (
Az idő dimenziója ezek mellett van, tehát az egy nyolcadikat jelent.) Ha ezt elképzeljük, akkor látható, hogy ennek észbontó alakváltozása, hullámzása, csapkodása, tekeredése, csavarodása, növekedése (
helyenkénti esetleges zsugorodása szerintem nincs, csak szigorúan monoton növekedése) energetikai folyamat, melyben a kezdeti anyag (
amely természetesen be van zárva a négydimenziós téridőbe) energiájának jelentős részét átadja. Végül mikor megnyugszik ez a szerkezet, kisimulnak a fodrok és kitüremkedések, akkor, ha zárt a világ, speciális esetben elképzelhető egy 3+1=4 dimenziós euklideszi térben, mint egy hipergömb. Ennek a megnövekedett sugara az energia egy formája. Ha nyílt a világ, akkor a testvér speciális esetben csak annyi a különbség, hogy ez egy képzetes sugarú hipergömb, amely nem ágyazható be egy négydimenziós euklideszi térbe, de ennek a sugara a képzetes egység nélkül szintén az energia egy formája. Ezt a "távolságban" (
képzeletbeli távolságban, ami egyparaméter csak ebben a két igen egyszerű és maximálisan szimmetrikus speciális végesetben jellemez teljesen) eltárolódott energiát vissza fogja kapni az anyag, ha esetleg újra összeáll, vagyis majd ha esetleg eljön a Nagy Reccs.