Aura

Aura, szellem, angyal, karma, számmisztika, radiesztézia
Avatar
mimindannyian
*
*
Hozzászólások: 7881
Tartózkodási hely: Szoboszló

Aura (74022)

HozzászólásSzerző: mimindannyian » 2013.11.17. 09:44

@Rigel (74021):
Megfordítva: ha valaki mégis valami "ismeretlenre" hivatkozva akar a torkukon letuszkolni egy agyrémet, akkor neki kell válaszolnia arra, hogy az miként illeszkedik a fenti rendszerbe, és mi a búbánat miatt nem hiányzott az a rendszerből ezidáig senkinek, és hogyan történhetett meg, hogy fél évszázad csilliárdnyi kísérlete során sem volt egyetlen olyan anomália, ami arra utalt volna, hogy kell bele az az "ismeretlen".
Hogy ki bizonyít, a részletkérdés, nem feltétlenül kell az állítás tevőjének bizonyítania tudnia amit állít. Viszont azzal teljesen egyetértek, hogy bizonyítékokra lenne szükség az ezós energiák, aura, bármi elfogadásához. Mivel ilyenek nincsenek, elvetjük ezek létét.

De az továbbra sem igaz, hogy a tudományos ismereteink kizárják! Az, hogy eddig sehol sem jött szembe a fizikában az aura, még nem bizonyíték rá, hogy ne lenne.

István
Hozzászólások: 118

Aura (74025)

HozzászólásSzerző: István » 2013.11.17. 10:50

@Rigel (73980):

erre a négyre pedig VANNAK MÉRŐMŰSZEREINK, DE NEM MÉRNEK SEMMIT. Konklúzió: ….


Ne ültessél görög dinnyét a hegyoldalba, mert úgyis legurul.
Viccet félretéve.
Egy Einstein mondás jut az eszemben.
Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.

Engem (jelen esetben) nem is érdekel az aura kérdés. Kizárólag a kísérlet korrektségét vitatom.
Az egy dolog, hogy most épp az aura tesztnél használják, de ezt használják a pld. a pálcás vízkeresésnél is.
És érdekes, ott sem létezik(még) a tudományos igen.

mimindannyian nagyon objektíven megjegyezte.
(Megj: szerintem is hülyeség az aura, de azért hamis érvekkel nem igyekszem cáfolni.)

Ugyan ezt mondom én is, csak az utolsó szó, nálam … bizonyítani.

Itt van egy tökéletesen analóg példa, egy mindenki által ismert természeti jelenségről … az eső.

Pld.
Az utcán vitatkoztunk (akármiről) mikor elkezdett az eső szakadni. és beszaladtunk a legközelebbi fedett helységbe,ahonnan épen valaki távozni készül.
Látja a csuromvizes ruhánkat,és megkérdezi tőlem. Esik az eső? Én azt hazudom neki. nem esik.
Erre te azt mondod (ezzel a kísérlettel) bebizonyítod, hogy hazudok.
Elmondod a Bernoulli sorozat ( a kísérleti adatok ) igaz magyarázatát.
Próbáljon meg tízszer kimenni ha háromszor megázik akkor kiszámolod,hogy ha …

10 próbából 3 esetben vizes lesz, akkor 10 alatt a 3 szorozva 1ötöd a 3.on szorozva 4 ötöd a 7diken és ez egyenlő 0.201 el. Ha ezt 100 kimenetre számolod, akkor pedig 100 alatt a 3 szorozva 1ötöd a 3dikon szorozva 4ötöd a 97diken ami egyenlő 5.14x10 a -7diken-nel.

Ad1. Az auránál ez nem létezhet.
Ad2. Addig nem deríthető ki, hogy hazudtam –e vagy sem, míg nincs bizonyíték arra, hogy látható, vagy sem.

Ez CSAK akkor lehet a hazuság bizonyítéka ( az illetőnek ), ha bizonyítható vagy közismert a természeti jelenség, … kimegy és háromszor, valóban megázik.

Felejtsd el az aurát. Legyen pálcás vízkeresés, vagy minden olyan kísérlet, ahol a tudomány mai állása szerint „ nem mehet ki a bizonyítékért”

Miért is kell a binomiális eloszlás használata bizonyítékként? Azért mert x kabin van?

Inkorrekt.

Akárhány kabin van, abból csak azt az igazságot kapod vissza ,amit a Bernoulli kísérlet magyaráz. Csak a kabinszám és a bemenő adat viszonyát igazolja. Akár hazudsz akár nem.

A korrekt bizonyítás így nézne ki:

Igaz mondó? Húszból van hat találat, ez a valszámítás alapján kicsit több mint az átlag.
Megcsinálom a kontroll kísérletet is, egy nem látót tesztelek.
És összehasonlítom a kettőt. Mondjuk, nála csak 3 találat van.
Levonható a konzekvencia. Egyszer egy kicsit az átlag felett, másodiknál egy kicsit az átlag alatt volt.

De ezt n-szer meg kellene ismételni, és a valódi szórást statisztikailag elemezni.

De Randi a „ the rainbow ruse„- t használta, egy kísérletben összesűrítve.

A kísérletben egyetlen igazság van. A BERNOULLI SOROZAT.
Mivel a matematika igaz tudomány, minden kísérlet hűen igazolja, a Bernoulli sorozatot (akár hány kabin akárhány találat), akár igazat mond akár nem.
Mi van akkor, ha egy abszolút szélsőérték lenne az eredmény? (telitalálat)
A tudomány jogosan védekezne, mivel ez csak - Egy - kísérlet, ezért ez sem lehet szignifikáns.
Mindenképen hiányzik az „n” sorozat statisztikája.

Ezt magyaráztam az érme feldobással.
Ha azt állítom, parafenomén vagyok és előre megmondom melyik oldalára esik az érme.
( a kísérleti példánál maradva) 20-ból 6-szor eltalálom. egyértelmű,hogy nem vagyok parafenomén.
Ha azt állítom tudományosan megmondom az igazat, 20-ból tíz fej és tíz írás ez sem lesz igaz.
Mind a két esetben a valszámítás az igaz, de hiányzik a „n” sorozat hozzá. És teljesen mindegy parafenomén vagyok, vagy a tudományt képviselem.

VANNAK MÉRŐMŰSZEREINK, DE NEM MÉRNEK SEMMIT

Megjegyzés:
Egy nanokerék megpördülését sem lehet mérni, csak megfigyelni. Oszt mégis létezik.
Csak azért mert megfigyelték.
A hozzászólást 3 alkalommal szerkesztették, utoljára István 2013.11.18. 06:05-kor.

István
Hozzászólások: 118

Aura (74026)

HozzászólásSzerző: István » 2013.11.17. 10:53

@Vaszilov (74002):

Kedves Vaszilov

Jogos a megállapításod.
De arra, hogy a testtõl elválasztható anyagtalan valami, konkrét feltételezésen alapuljon,
ahhoz egy érett petesejtet egy spermiummal egyesíteni kellene, és attól a bizonyos testtõl elválasztva? kellene „a jellemző ” anyaggá formálni.
Akkor vizsgálható lenne a feltevésed.

Arról a kivételesen ritka esetből, én azt jegyzem meg, amint az ember (nő) elér egy bizonyos fejlettséget, a mai orvostudomány már mesterséges úton is képes új életet adni.

István
Hozzászólások: 118

Aura (74027)

HozzászólásSzerző: István » 2013.11.17. 10:56

@mimindannyian (74022):

De az továbbra sem igaz, hogy a tudományos ismereteink kizárják! Az, hogy eddig sehol sem jött szembe a fizikában az aura, még nem bizonyíték rá, hogy ne lenne.


Én csak egy szót javítanák a félreértések elkerülése végett.
A fizika helyett az - eddig - szót használnám.

Az egyébként maximálisan jogos, objektív mondatban.
Ugyan is az sem biztos, hogy fizikai magyarázat lesz/nem lesz erre vonatkozólag.

Avatar
mimindannyian
*
*
Hozzászólások: 7881
Tartózkodási hely: Szoboszló

Aura (74028)

HozzászólásSzerző: mimindannyian » 2013.11.17. 11:05

@István (74027): Ha lesz magyarázat, akkor fizikai magyarázat lesz, esetleg annak nagyobb összefüggéseit taglaló, mint kémia, biológia, pszichológia. Jelenleg ez látszik a legvalószínűbbnek: az auralátók saját belső gondolataikat, érzéseiket vetítik ki önmaguk számára, amit auraként érzékelnek.

De, ha bármi bizonyítékod van, ami ezt cáfolná, szólj.

Avatar
Rigel
Hozzászólások: 1492

Aura (74030)

HozzászólásSzerző: Rigel » 2013.11.17. 11:10

@mimindannyian (74022):
mimindannyian írta:De az továbbra sem igaz, hogy a tudományos ismereteink kizárják! Az, hogy eddig sehol sem jött szembe a fizikában az aura, még nem bizonyíték rá, hogy ne lenne.

Hát pedig az.

Ha volna egy ötödik kölcsönhatás a közönséges anyaggal kapcsolatban, akkor TELJESEN MÁSKÉNT viselkedne a közönséges anyag. És ezt a részecskegyorsítókban percenként többmilliós esemény vizsgálata során fél évszázad alatt még akkor is észre kellett volna venni, ha elképesztően kicsi a valószínűsége a megtörténtének.
Egyszerűen nincs további "ismeretlen" kölcsönhatás, amiben a közönséges anyag részt vesz, tehát az olyan jelenségek, mint az "aura", ami egyértelműen közönséges anyagból álló dolgok viszonylatában "jelenik meg", nem alapulhat egy eddig ismeretlen kölcsönhatásra.

Akkor még egyszer a gyengébbek kedvéért az érvelés, mert megszólták, hogy ez így hamis. Nem az.

1. Az auralátók látnak valamit az emberi testek (egyesek még a holt tárgyak) térfogatán KÍVÜL.
2. Ezt a jelenséget a testeket körbevevő térfogatban semmiféle műszerrel még nem mutatták ki. Csak az auralátók kijelentései állnak a rendelkezésünkre. (Mellékszál: mennyire megbízható tanú az emberi agy?)
3. Logikailag biztosan állíthatjuk, hogy az "aura" és az auralátó között egy kölcsönhatás továbbítja az információt. Ez a kölcsönhatás végtelen hatótávolságú. (Gyakorlatilag az atomi méreteknél nagyobb hatótávolság már végtelennek tekinthető.)
4. Mivel mind az "aurával" rendelkező személy, mind az auralátó közönséges anyagból áll (protonok, neutronok és elektronok) a szóban forgó kölcsönhatásnak hatnia kell a közönséges anyagra.
5. A XX. század 50-es 60-as évei óta részecskefizikusok kísérleti események megszámlálhatatlan mennyiségében pontosan meghatározták a közönséges anyaggal kapcsolatosan megtörténő ÖSSZES folyamatot. (Sőt, amikor felfedezték a második és a harmadik részecske-családot, a közönséges anyagon túli anyagot is vizsgálni kezdték.)
6. Biztosan kijelenthetjük, hogy a közönséges anyaggal kapcsolatosan (sőt a nagyobb tömegű testvéreivel is) NINCS TOVÁBBI kölcsönhatás, mind az a négy amit ismerünk: gravitáció, elektromágnesesség, erős magerő, és a gyenge kölcsönhatás.
6. A létező kölcsönhatások közül csakis a gravitáció és az elektromágnesesség végtelen hatótávolságú. a másik kettő csak atomi méretekben működik.
7. Mivel nem létezhet ismeretlen ötödik kölcsönhatás a közönséges anyaggal kapcsolatban, logikusan csakis a két ismert végtelen hatótávolságú kölcsönhatás jöhet szóba az "aura" esetén. Ebből a gravitációt azonnal kukázhatjuk, mivel olyan gyenge, hogy csak hatalmas eszközökkel mérhető, és a manipulálása is problémás. (Pláne egy hetven-nyolcvankilós embernél.)
8. Marad az elektromágneses kölcsönhatás, mint az "aura" fizikai alapja. Viszont az elektromágneses kölcsönhatás MINDEN MEGNYILVÁNULÁSÁT precízen mérni tudjuk.
9. Mivel nem mérhető semmi az állítólagos "aura" esetében, azért biztosan kijelenthető hogy a fenti gondolatmenet egyenes következményeként NEM LÉTEZIK.
10. És végül - jobb híján - itt kerül képbe a korábban elejtett mellékes megjegyzés: Mennyire megbízható tanú az emberi agy?

István
Hozzászólások: 118

Aura (74032)

HozzászólásSzerző: István » 2013.11.17. 11:26

@mimindannyian (74028):

Nálad a metafizika, és a fizika között van különbség ?

Avatar
Rigel
Hozzászólások: 1492

Aura (74034)

HozzászólásSzerző: Rigel » 2013.11.17. 12:01

@István (74032):
István írta:Nálad a metafizika, és a fizika között van különbség ?


Nálam van.
A "metafizika" egyszerűen nem létezik. Az csupán annak a mellékterméke, hogy az emberi fogalomkészlet elég rugalmas ahhoz, hogy bármi - akár nemlétező! - dolgot is megfogalmazzunk az elemeinek kombinálásával. Attól, hogy a fogalomkészletünk lehetővé teszi egymástól teljesen független dolgok összefüggésének a megfogalmazását, az az összefüggés továbbra sem lesz létező. Sokakat megzavart ez a nyilvánvaló tény a filozófia és az ún. "metafizika" évszázados történelme során. Azt hitték, hogy valami létezőt kutatnak, pedig csak a saját agyuk játékos kapcsolatteremtő funkciója csapta be őket.

Egyszerűen: a fizikai valóság vizsgálata és az abból következő egyértelmű tények logikus használata nélkül senki nem fog valós összefüggéseket felderíteni. Mert ugyanis a fogalomkészletünk által lehetséges "útvonalak" száma gyakorlatilag végtelen, viszont ezekből csak egy az igaz. Azt pedig az objektív fizikai valóság határozza meg. Az összes többi öncélú okoskodás (nevezzük filozófiának vagy metafizikának) egyszerű önbecsapás.

Vaszilov
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Svájc

Aura (74035)

HozzászólásSzerző: Vaszilov » 2013.11.17. 12:02

@ennyi (74003):
Teljesen komolyan gondolom, hogy valaminek a nemletezesere nem erv az, hogy nem ismerjuk, nem tudjuk merni.
Ezek szerint bárki, bármit, bárhol, bárhogyan, bármikor állít, azt sohasem lehet kétségbevonni, még akkor sem, ha annak léte természettudomány jelenleg ismereteinek ellentmond
Érdekes felfogás, hogy nem valami állítólagosnak a létezését kellene bebizonyítani, hanem a nemlétezését!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vaszilov 2013.11.19. 18:23-kor.

Avatar
Question
Hozzászólások: 1055

Aura (74039)

HozzászólásSzerző: Question » 2013.11.17. 12:28

@Rigel (74034):
A "metafizika" egyszerűen nem létezik.

Már hogyne létezne.
A Gyűrűk Ura is létezik. Egy kitalált történet.

Vaszilov
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Svájc

Aura (74043)

HozzászólásSzerző: Vaszilov » 2013.11.17. 13:00

@István (74026):
].... és attól a bizonyos testtõl elválasztva? kellene „a jellemző ” anyaggá formálni.
Akkor vizsgálható lenne a feltevésed.

Arról a kivételesen ritka esetből, én azt jegyzem meg, amint az ember (nő) elér egy bizonyos fejlettséget, a mai orvostudomány már mesterséges úton is képes új életet adni.
Kedves István!
A probléma - "a bizonyos testtõl elválasztva" - teljesen technikai, azaz bió-technikai megoldások kérdése és sem ideológiai, sem erkölcsi, sem természettudományi (biológiát kivéve), sem egyéb meggondolások függvénye.
Ha legközelebb nem 15 hetes, hanem 4 hetes állapotban egy anya véletlenül kómába esik a tapasztalt orvosok segítségével esetleg az ő gyereke is világra jöhet.
Egy széleskörű orvosi-biológusi tapasztalattal és modern technikai felszereléssel egészen biztosan megvalósítható - bár nem kívánatos az embergyártás! - az elejétől végig való "produkció".
Csak az élő ivarsejtek mesterséges előállítása ütközik olyan nehézségbe, aminek megoldását nagyon valószínűtlennek tartom.

Avatar
Jc Denton
Hozzászólások: 341

Aura (74045)

HozzászólásSzerző: Jc Denton » 2013.11.17. 13:31

@Vaszilov (74035):

Ezek szerint bárki, bármit, bárhol, bárhogyan, bármikor állít, azt sohasem lehet kétségbevonni, még akkor sem, ha annak léte természettudomány jelenleg ismereteinek ellentmond


Maximálisan egyetértek!!!

sárkánycsont
Hozzászólások: 389

Aura (74047)

HozzászólásSzerző: sárkánycsont » 2013.11.17. 14:31

@Vaszilov (73986):
"Arra is használhatóak az idézőjelek, hogy jelezzék: az általuk kiemelt kifejezést nem szó szerint kell érteni. A leggyakoribb ilyen esetek, ha a beszélő ironikusan fogalmaz, és erre fel szeretné hívni a figyelmet; vagy ha az idézőjelben álló kifejezés nem szokványos nyelvi forma, vagy megszokott jelentésétől eltérően értendő." (Wikipedia)

Elnézést a kioktatásért!
- Én is így használom. Viszont a kérdéseket azért tettem fel, hogy átgondold mi az amit eddig vizsgáltál s van e valami köze a az "aurához".

sárkánycsont
Hozzászólások: 389

Aura (74048)

HozzászólásSzerző: sárkánycsont » 2013.11.17. 14:44

@Vaszilov (74035): Csakhogy nem 1 és nem bárki hanem személyek kik felkereshetők országonként ... s Mo-n is sokan állítják, hogy látják. "Aura" mivel fogalom elég sok mindent belegyömöszölnek.
Pránanadi, kineziológia meg a reiki is mind aurát hegeszt...s elégé elterjedt mind.
S miféle matek meg fizika kell ezeknek a működéséhez?

ennyi
Hozzászólások: 3849

Aura (74049)

HozzászólásSzerző: ennyi » 2013.11.17. 14:58

@Vaszilov (74035):
Ezek szerint bárki, bármit, bárhol, bárhogyan, bármikor állít, azt sohasem lehet kétségbevonni, még akkor sem, ha annak léte természettudomány jelenleg ismereteinek ellentmond
Érdekes felfogás, hogy nem valami állítólagosnak a létezését kellene bebizonyítani, hanem a nemlétezését!


Epp errol van szo. Te a nemletet probalod bizonyitani azzal, hogy nemtudod merni.
Az aura konkretan nem mond ellent semmilyen termeszettudomanyos ismeretnek.
Epp csak nem letezik, nincs ra semmi bizonyiitek, hogy letezik.
De letezhetne.

Avatar
Rigel
Hozzászólások: 1492

Aura (74054)

HozzászólásSzerző: Rigel » 2013.11.17. 15:13

@ennyi (74049):

ennyi írta:Az aura konkretan nem mond ellent semmilyen termeszettudomanyos ismeretnek.


Édes barátom! Mi a fenéről pofáztam ezidáig?
ELLENTMOND a természettudományos ismereteinknek az az "aura", amit a hívei látni vélnek. És ezt világosan bemutattam.

Nesze, ezek az aurák nem mondanak ellent a természettudományos ismereteinknek:
- a test ionizálja a környező levegőt, és az látható fényt sugároz
- a test olyan vegyi anyagot bocsájt ki, ami reakcióba lép a környező levegővel, ami látható fényt gerjeszt
- a test olyan vegyi anyagot bocsájt ki, ami elnyeli a fény egy konkrét hullámhosszát, emiatt az áthaladó fényt elszínezi

Egy baj van ezekkel. Bocs kettő...
1. mindegyik műszerrel is kimutatható. Például a Szent Elmo tüzének is nevezett koronakisüléshez olyan erős töltéssel kell a testnek rendelkeznie, hogy nemcsak valami hiperszuper műszerrel, de még egy odatartott fénycsővel is kimutatható lenne
2. a fizikailag lehetséges aurák semmiképpen nem úgy viselkednek, mint ahogy az auralátók állítják. Például az anyagkibocsátáson alapulók esetében a mozgó testek csóvaként maguk után húznák a színes burkot

Avatar
Rigel
Hozzászólások: 1492

Aura (74055)

HozzászólásSzerző: Rigel » 2013.11.17. 15:23

@Vaszilov (74043):
Vaszilov írta:Csak az élő ivarsejtek mesterséges előállítása ütközik olyan nehézségbe, aminek megoldását nagyon valószínűtlennek tartom.

Nem olyan lehetetlen az. Főleg ha nem ragaszkodunk ahhoz, hogy minden funkciójában az eredetivel azonos ivarsejteket akarunk. Ha csupán az a cél, hogy egy megtermékenyített petesejtből egy új egyedet létrehozzunk, akkor elég az, hogy egy közel azonos fajból származó kiürített petesejtbe berakjuk a kívánt módon összerakott genetikai anyagot, és elindítsuk az osztódást. A többit a biológia megcsinálja (jó esetben).
Tulajdonképpen a klónozás is is történik, csak ott nem turkálnak bele a kromoszómákba. De semmi akadálya annak, hogy a berakandó készletet két egyed kromoszómáiból legózzuk össze...

Vaszilov
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Svájc

Aura (74056)

HozzászólásSzerző: Vaszilov » 2013.11.17. 15:52

@sárkánycsont (74047):
átgondold mi az amit eddig vizsgáltál s van e valami köze a az "aurához".
Hát nem éppen azt tettem????
Az "auralátók" egyik vlsz.nagyobbik része abba a csoportba tartozik -amelyet a cikkemben leírtam. (Amit Te már többször olvastál!) Tehát normális biológiai folyamat, a csapok "kifáradásánakl" következménye.
A másik csoportba azok tartoznak, akik a felsorolt okok közül valamelyik miatt hallucináció következményeként azt hiszik, hogy egy aurának nevezett tüneményt látnak.
Erről a csoportról kevés tudomásom volt, legalább is nem olyan részletességgel, mint amit az említett "nyomozásommal" pótoltam.

sárkánycsont
Hozzászólások: 389

Aura (74058)

HozzászólásSzerző: sárkánycsont » 2013.11.17. 16:15

@Vaszilov (74056): A második csoport s a tudatalatti kommunikáció része... mint ahogy a testbeszéd is. Szerintem inkább ezen a téren kellene elindulni: http://www.youtube.com/watch?v=ihrmSWLp_vw

István
Hozzászólások: 118

Aura (74060)

HozzászólásSzerző: István » 2013.11.17. 16:29

@Vaszilov (74043):

Kedves Vaszilov

A probléma - "a bizonyos testtõl elválasztva" - teljesen technikai, azaz bió-technikai megoldások kérdése és sem ideológiai, sem erkölcsi, sem természettudományi (biológiát kivéve), sem egyéb meggondolások függvénye.

Számomra biztos ideológia, erkölcsi kérdés lenne, de lehet, hogy nem ebben a sorrendben.
Mivel arról sem vagyok meggyőződve, hogy ez valahol már nem történt meg, nem tudok állást foglalni.
Csak az élő ivarsejtek mesterséges előállítása ütközik olyan nehézségbe, aminek megoldását nagyon valószínűtlennek tartom.

Ezzel egyetértek.

István
Hozzászólások: 118

Aura (74061)

HozzászólásSzerző: István » 2013.11.17. 16:34

@ennyi (74049):

Ez jó!
Ebből kifolyólag minden jelentkezőt elfogadnak egy tudományos kísérlet erejéig, aki azt állítja, hogy auralátó.
Sőt a kísérlet feltételeit, még egy bizonyíthatatlan paraméterrel meg is toldják.
(Ha már lúd legyen kövér)
Tudnál mondani egyetlen egy tudományosan elfogadott esetről, amikor egyetlen kísérlet bizonyítékot szolgáltatott,háttér adatok nélkül?

„A tudomány igazságtartalmára nézve tesztelhető (tehát potenciálisan igazolható vagy cáfolható) ismeretek gondolati rendszere. Ha valami tesztelhetetlen, ellenőrizhetetlen ismeretekből áll, vagy nem alkot gondolati rendszert, akkor az nem tudomány.”

De letezhetne.

Ez viszont igaz. Ki is lehetne deríteni, egy korrekt teszt esetén,(ahol nem marad nyitott kérdés) létezik e vagy nem.

Avatar
mimindannyian
*
*
Hozzászólások: 7881
Tartózkodási hely: Szoboszló

Aura (74081)

HozzászólásSzerző: mimindannyian » 2013.11.17. 23:15

@Rigel (74030): Hiába szajkózod a soraid, akár a "gyengébbek kedvéért" kitétellel, akkor sem bizonyítják ezek, hogy a fizikai ismereteink zártak, teljesek, több kölcsönhatást, vagy akár teljesen más fizikát ne fedezhetnénk fel. Egyszerűen a fizika erre képtelen, hiszen megfigyelésről szól, nem axiomatikus bizonyítás, mint a matek.

Úgyhogy az aura létezhet, csak épp mivel nincs mellette szóló semmilyen bizonyíték, nem tekintjük képzelgésnél többnek.

ennyi
Hozzászólások: 3849

Aura (74082)

HozzászólásSzerző: ennyi » 2013.11.18. 04:02

@Rigel (74054):
Édes barátom! Mi a fenéről pofáztam ezidáig?
ELLENTMOND a természettudományos ismereteinknek az az "aura", amit a hívei látni vélnek. És ezt világosan bemutattam.

Nesze, ezek az aurák nem mondanak ellent a természettudományos ismereteinknek:
- a test ionizálja a környező levegőt, és az látható fényt sugároz
- a test olyan vegyi anyagot bocsájt ki, ami reakcióba lép a környező levegővel, ami látható fényt gerjeszt
- a test olyan vegyi anyagot bocsájt ki, ami elnyeli a fény egy konkrét hullámhosszát, emiatt az áthaladó fényt elszínezi

Egy baj van ezekkel. Bocs kettő...
1. mindegyik műszerrel is kimutatható. Például a Szent Elmo tüzének is nevezett koronakisüléshez olyan erős töltéssel kell a testnek rendelkeznie, hogy nemcsak valami hiperszuper műszerrel, de még egy odatartott fénycsővel is kimutatható lenne
2. a fizikailag lehetséges aurák semmiképpen nem úgy viselkednek, mint ahogy az auralátók állítják. Például az anyagkibocsátáson alapulók esetében a mozgó testek csóvaként maguk után húznák a színes burkot


Igen.
Ha feny lenne amit latnak, az merheto, detektalhato. Egyetertunk, nem feny.
Mellesleg lehetne akar feny is, egy szentjanosbogar , egy bakterium is kepes fenyt kibocsajtani, nem kell hozza sem extrem homerseklet sem extrem energia, elvileg egy ember is tehetne, ezzel nincs semmi elvi problema. De mivel a fenyt ismerjuk, tudjuk detektalni, merni es az allitolagos aura eseten fenyt nem tudunk kimutatni, ezzel ez a resz lezarva. Az aura biztosan nem lathato sprekrtumba eso feny.

De ha azt vesszuk auranak, hogy egyesek latnak (latni velnek) valamit amirol semmit nem tudunk, azt nem cafolhatjuk azzal, hogy ne ismerunk semmi olyat. Lehet, hogy valami uj, ismeretlen jelenseg.
Azzal lehet cafolni, hogy akik allijak, hogy latjak, ellenoroztt korulmenyek kozott ezt ne kepesek demostralni.

Nem tudom vilagos-e kulonbseg?

Avatar
Rigel
Hozzászólások: 1492

Aura (74085)

HozzászólásSzerző: Rigel » 2013.11.18. 09:18

@ennyi (74082):
ennyi írta:Nem tudom vilagos-e kulonbseg?


Nem számít a különbség.

Ugyanis van néhány dolog, amiről a tudomány egyértelműen ki tudja jelenteni, hogy ebben a valóságban (vagy szabadon választhatóan: ezen a Földön, az univerzum belátható részében, a méretskála adott tartományában, stb.) valami NEM LÉTEZHET. Ilyen nemlétező dolog az "aura" abban a formában, ahogy az "auralátók" leírják. Fizikai képtelenség, nonszensz.

A vicces az, hogy pont ugyanezen az érvelésen keresztül cáfoltad a másik témában a "szőrvizsgálat" nemlétezését, hiszen az is fizikai képtelenség, nonszensz.

Amikor egy egyértelműen eldönthető fizikai képtelenségről van szó, teljesen felesleges időpocsékolás azon rugózni, hogy az állítólagos megfigyelők hány százalékban teljesítenek jobban a találgatásnál kettős vakteszten és "rainbow ruse" használatával. Vagy te esetleg a "szőrvizsgálat" kapcsán forszírozod ugyanezt az ellenőrzési eljárást mondjuk százmintás próbán, hogy eldöntsed: bullshit az egész?

Az aura, amit az auralátók látnak NEM OBJEKTÍV FIZIKAI jelenség. Ilyen egyszerű. Hogy miért látják az meg élettani és mentális kérdés ezek után.

Avatar
Rigel
Hozzászólások: 1492

Aura (74086)

HozzászólásSzerző: Rigel » 2013.11.18. 09:27

@ennyi (74082):
ennyi írta:De ha azt vesszuk auranak, hogy egyesek latnak (latni velnek) valamit amirol semmit nem tudunk, azt nem cafolhatjuk azzal, hogy ne ismerunk semmi olyat. Lehet, hogy valami uj, ismeretlen jelenseg.


Egész eddig erről pofáztam. NEM LEHET "valami uj, ismeretlen jelenseg", mert ha volna valami plusz dolog, ami a közönséges anyaggal (proton, neutron, elektron) történhet ebben a valóságban a szobahőmérséklet körüli energiaszinten, akkor az már régen kiderült volna a részecskefizika elvégzett csilliárdnyi kísérletében.
Nincsenek ilyen "anomáliák". Amik vannak nyitott kérdések a Standard Modellben (pl. a neutrínók tömege), az meg nem utal semmi olyanra, ami esetleg alapja lehetne fizikailag az auralátók szerinti "aurának".
Ahogy korábban is írtam, ez egy fizikai képtelenség, egy nonszensz. Bőven elég innen megközelíteni.

Avatar
mimindannyian
*
*
Hozzászólások: 7881
Tartózkodási hely: Szoboszló

Aura (74087)

HozzászólásSzerző: mimindannyian » 2013.11.18. 09:33

@Rigel (74086):
már régen kiderült volna a részecskefizika elvégzett csilliárdnyi kísérletében
Ez miért biztos, csak mert úgy érzed?
nem utal semmi olyanra, ami esetleg alapja lehetne fizikailag az auralátók szerinti "aurának".
így van, nem utal, de ez még nem zárja ki.

Ennyire nehéz felfogni a különbséget nagyon valószínűtlen és a lehetetlen között? :facepalm:

Vaszilov
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Svájc

Aura (74093)

HozzászólásSzerző: Vaszilov » 2013.11.18. 12:37

A fenti vitákból levonható következtetés:
Az ismereteknek (tudásnak) van,
a képzeletnek (képzelgésnek) nincs
határa!

Avatar
Rigel
Hozzászólások: 1492

Aura (74094)

HozzászólásSzerző: Rigel » 2013.11.18. 13:40

@Vaszilov (74093):
Egyetértek!

A probléma akkor van, ha összekeveredik a kettő. Akkor kerülnek elő az olyan nonszensz dolgok, mint az aurák, a föld-csakrák, a kristályenergiák, meg a négy hajszálból 15000 komponensre vizsgáló átverések.

Avatar
Rigel
Hozzászólások: 1492

Aura (74095)

HozzászólásSzerző: Rigel » 2013.11.18. 13:47

@mimindannyian (74087):
mimindannyian írta:Ennyire nehéz felfogni a különbséget nagyon valószínűtlen és a lehetetlen között? :facepalm:


Esetünkben az az "aura", amit az állítólagos "auralátók" emlegetnek, lehetetlen. Nem nagyon valószínűtlen, hanem egyszerűen le-he-tet-len. Nem lehetséges. Fizikailag, logikailag, biológiailag. Sehogyan.

Csak egy kérdés: nem tűnt fel még senkinek az a logikai bukfenc, hogy a semmi műszerrel ki nem mutatható "aurát" a delikvensek nyitott szemmel látják?
Csak egy kis természettudományos ismeret és némi logika kell annak belátásához, hogy ez mennyire abszurd dolog!

Avatar
mimindannyian
*
*
Hozzászólások: 7881
Tartózkodási hely: Szoboszló

Aura (74096)

HozzászólásSzerző: mimindannyian » 2013.11.18. 14:06

@Rigel (74095):
Nem lehetséges. Fizikailag, logikailag, biológiailag. Sehogyan.
A jelen fizikai ismereteink szerint nem lehetséges, de mi a bizonyíték rá, hogy az ismereteink teljesek? Ne gyere azzal, hogy már ki kellett volna derüljön, ha nem. Miért kellett volna? Erre csak nagy az esély, de nem kizárt, hogy a világ egy teljesen ismeretlen oldala mutatkozik meg itt, ami semmilyen más eddig ismert kölcsönhatásban nem játszik szerepet. Lehet? Lehet. Ha szerinted kizárható, akkor halljuk a bizonyítást.

ennyi
Hozzászólások: 3849

Aura (74097)

HozzászólásSzerző: ennyi » 2013.11.18. 14:18

@Rigel (74086):
Egész eddig erről pofáztam. NEM LEHET "valami uj, ismeretlen jelenseg", mert ha volna valami plusz dolog, ami a közönséges anyaggal (proton, neutron, elektron) történhet ebben a valóságban a szobahőmérséklet körüli energiaszinten, akkor az már régen kiderült volna a részecskefizika elvégzett csilliárdnyi kísérletében.
Nincsenek ilyen "anomáliák". Amik vannak nyitott kérdések a Standard Modellben (pl. a neutrínók tömege), az meg nem utal semmi olyanra, ami esetleg alapja lehetne fizikailag az auralátók szerinti "aurának".
Ahogy korábban is írtam, ez egy fizikai képtelenség, egy nonszensz. Bőven elég innen megközelíteni.


1. Probald meg innen megkozeliteni pszi-t, a telepatiat, a telekinezist, a jovobe latast... :-(

2. "ami a közönséges anyaggal (proton, neutron, elektron) történhet ebben a valóságban a szobahőmérséklet körüli energiaszinten, akkor az már régen kiderült volna a részecskefizika elvégzett csilliárdnyi kísérletében" - azok nem a kozonseges anyagot vizsgaljak (osszetettsegeben) es nemszobahomerseklet koruli energiaszinten vizsgaljak.

A kozoseges feny latasanak alapjat (a latopigmentek fenyelnyelese es memiai valtozasa, vagy a szemlencse fenytorese, vagy az agy jelfeldolgozasa) sem tudod es nem is ertelmes dolog vizsgalni reszecskefizikai kiserlettel.

A lenyegben egyetertunk, hogy kijelentjuk, nem letezik az aura, de egeszem nas alapon jelentjuk ki. En nem fogadom el azt, hogy azert nem letezik, mert mar mindent ismerunk.

Te elfogadod, hogy az, hogy nem tudja senki sem bemutatni, sem bizonyitani, az elegendo ok arra, hogy elvessuk az allitasaikat, hogy letezik?

Avatar
Rigel
Hozzászólások: 1492

Aura (74099)

HozzászólásSzerző: Rigel » 2013.11.18. 15:56

@ennyi (74097):
ennyi írta:1. Probald meg innen megkozeliteni pszi-t, a telepatiat, a telekinezist, a jovobe latast... :-(


Nincs mit "megközelíteni". Mindegyik lehetetlen. Ergo nem létezik.
A jövőbe látás pláne. Az a teljes fizikát felrúgja, ha már lúd, legyen kövér!

ennyi írta:azok nem a kozonseges anyagot vizsgaljak (osszetettsegeben) es nemszobahomerseklet koruli energiaszinten vizsgaljak.

Igaz. Már egy kicsit magasabb szinten is nézték. Amúgy meg ha ez a hepped, akkor az anyagtudományokkal kiegészíthetjük az általam említett részecskefizikai bizonyítékot, hiszen az meg pontosan ebben a tartományban vizsgálja az anyag viselkedését.
Amúgy eredetileg azért a részecskefizikára alapoztam az érvelést, mert ez AZ ALAP, mindent ebből lehet levezetni, és emiatt a részecskefizika területén minden fizikai alap-kölcsönhatás így vagy úgy de megjelenik és kifejti a hatását. Ha a részecskefizikában nem jelenik meg egy kölcsönhatás, akkor az vagy olyan gyenge, hogy biztosan nem lehet az aura fizikai alapja (lásd gravitáció), vagy egyszerűen nem létezik. Akkor meg értelemszerűen nem lehet az aura fizikai alapja.

ennyi írta:A kozoseges feny latasanak alapjat (a latopigmentek fenyelnyelese es memiai valtozasa, vagy a szemlencse fenytorese, vagy az agy jelfeldolgozasa) sem tudod es nem is ertelmes dolog vizsgalni reszecskefizikai kiserlettel.

Tévedésben vagy. Éppen a fényérzékelés mechanizmusa az egyik, ami bizonyítottan kvantummechanikai alapokon nyugszik az élő szervezetek működésében. Nem is lehet másként vizsgálni, mint részecskefizikai alapon.

De ami a lényeg (hogy ne sikkadjon el): a tudomásunk szerint a szemben lévő fényérzékelő molekulák, mint ahogy a nevük is mutatja a fény fotonjait érzékelik. Na, ezért kell az auralátóknak nyitott szem, hogy lássák az aurát. Viszont ott van a probléma, hogy az összes lehetséges energiájú fotont képesek vagyunk műszerrel is detektálni, és a műszerek (nem azok, amiket aurafotós szélhámosok használnak a hiszékenyek átverésére!) nem érzékelnek semmit ott, ahol a kedves delikvensek látják az aurát.

ennyi írta:En nem fogadom el azt, hogy azert nem letezik, mert mar mindent ismerunk.

Én sem ezért jelentettem ki. Ha még nem esett le volna, én azt hangsúlyozom, hogy a szóban forgó jelenség viszonyai között úgy, ahogy az auralátók állítják, fizikailag lehetetlen az aura létezése. Erre van egy raklapnyi érv kezdve a logikától, a fizikán át egészen a biológiáig. Pont ugyanaz az eset, mint amikor élből megmondod egy 4-hajszálas csoda-diagnosztikára, hogy bullshit és átverés, mert lehetetlen.

ennyi írta:Te elfogadod, hogy az, hogy nem tudja senki sem bemutatni, sem bizonyitani, az elegendo ok arra, hogy elvessuk az allitasaikat, hogy letezik?

Az kevés.
A tudomány történetében előfordult párszor, hogy valaki nem tudta egyértelműen bizonyítani az állítását, de végül - ahogy az információk gyűltek - igaznak bizonyult. Példa erre Wegener kontinensvándorlás elmélete, szegényt évtizedekig kiröhögték, hogy mit tud egy meterológus a geológiáról. És végül mégis neki lett igaza.
Erősebb bizonyíték az, ami a természettudományos ismeretek logikus felhasználásával egyértelműen a lehetetlen dolgok kategóriájába sorol olyan képzelgéseket, mint az aura, a homeopátia vagy a jövőbelátás.

Avatar
mimindannyian
*
*
Hozzászólások: 7881
Tartózkodási hely: Szoboszló

Aura (74100)

HozzászólásSzerző: mimindannyian » 2013.11.18. 16:08

@Rigel (74099): Tisztára úgy érvelsz, mint az ezósok. A te világképedbe valami nem fér be, tehát akkor nem lehet. :facepalm:

Semmi, ismétlem SEMMI bizonyítékot nem tudtál eddig felhozni az aura létezésének cáfolatára. Kizárólag azt bizonygatod, hogyha a mai fizikai világképünk teljes, akkor annak keretein belül nem lehetséges az aura. De ez szalmabáb érvelés, nem is ezt állítjuk. Nem, nem lehet kizárni az aura, vagy bármelyik parajelenség létezését. Azt lehet mondani, hogy nincs rá elég bizonyíték, így maximum lehetőségként tesszük fel, objektíve létezőnek, tehát bizonyítottnak nem tekintjük.

Lehet abban valami, hogy a metafizikát elveted. Látszólag ilyen egyszerű, filozófiába nyúló kérdésen elvérzel.

Avatar
alagi
Hozzászólások: 1274

Aura (74101)

HozzászólásSzerző: alagi » 2013.11.18. 16:41

@Rigel (73990):

Viszont a sötét anyag egyáltalán nem lép kölcsönhatásba (a gravitációs hatásán kívül) a közönséges anyaggal


Ilyesfele allitasokat a tudomanyban nem lehet tenni. Van egy felso hatar arra, hogy a kolcsonhatas erossege milyen lehet, mert ha attol erosebb akkor mar eszleltuk volna, ha viszont attol alacsonyabb akkor nem lattuk volna, ugyhogy ezt nem tudjuk kizarni. Pl. nem volt egyszeru azt kizarni hogy a sotet anyagot a standard modell neutrinoi alkotjak. Nekik igen is van kolcsonhatasuk az anyaggal a gravitacion kivul is, csak nagyon gyenge.

Hasonloan azt sem lehet kizarni hogy letezik egy negyedik csaladja a reszecskeknek, csak egy also hatar ismeretes a tomegukre. Ha nagyon nehezek akkor az eddig kisenergias kiserleteinket nem befolyasoljak.

Abban persze egyetertek hogy az aura, ha letezne, akkor minden bizonnyal a mar ismert negy kolcsonhatast hasznalna.

Vaszilov
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Svájc

Aura (74102)

HozzászólásSzerző: Vaszilov » 2013.11.18. 16:46

Van egy kompromisszumos javaslatom:
Elképzelhető, hogy létezik egy olyan anyag / energia / sugárzás / térerő (a kifejezés tetszés szerint választható!), amelyet a mai tudomány nem ismerhet / detektálhat / mérhet / alakíthat át (a kifejezés tetszés szerint választható!),
de lehetetlen, hogy a tudomány által ismert fényenergián kívüli, attól eltérő más "valami" a színlátás biológiai folyamatát befolyásolja.

Avatar
alagi
Hozzászólások: 1274

Aura (74104)

HozzászólásSzerző: alagi » 2013.11.18. 17:09

@Rigel (74086):

Egész eddig erről pofáztam. NEM LEHET "valami uj, ismeretlen jelenseg"


Azt peldaul hogy zarnad ki, hogy van harom-fele elektron, amik egy uj reszecskevel hatnak kolcson?
A harom fele elektron a tomegeben kulonbozne, mondjuk 10^-10 eV kulonbseggel (vagyis az egesz eddigi fizikaban kimutathatatlan kulonbseg), es ennek megfelelo tomegu reszecskekkel hatnanak kolcson. (a hatotav igy kb. 1000 meter). Az aura pedig mondjuk azt jelenti, hogy az ember feje korul az egyik elektronfajta felgyulik.

(Nem gondolom hogy ennek barmi koze van a valosaghoz, es lehet hogy alaposan megvizsgalva meg ki is zarhato lenne az elmelet (pl. kozmologiai hatasokat figyelve), csak arra szeretnek ramutatni hogy a "NEM LEHET uj ismeretlen jelenseg" hozzaallas biztosan rossz.)

ennyi
Hozzászólások: 3849

Aura (74107)

HozzászólásSzerző: ennyi » 2013.11.18. 17:16

@Vaszilov (74102):
Van egy kompromisszumos javaslatom:
Elképzelhető, hogy létezik egy olyan anyag / energia / sugárzás / térerő (a kifejezés tetszés szerint választható!), amelyet a mai tudomány nem ismerhet / detektálhat / mérhet / alakíthat át (a kifejezés tetszés szerint választható!),
de lehetetlen, hogy a tudomány által ismert fényenergián kívüli, attól eltérő más "valami" a színlátás biológiai folyamatát befolyásolja.


Fogadjuk el kompromisszumkent.

Sajnos ettol meg aura letezhet(ne), nem a szinlatas biologia folyamataval erzekeli az aura"lato", csak a latast imitalo erzetet valt ki az agyaban.

Avatar
Rigel
Hozzászólások: 1492

Aura (74108)

HozzászólásSzerző: Rigel » 2013.11.18. 17:19

@ennyi (74107):
ennyi írta:Sajnos ettol meg aura letezhet(ne), nem a szinlatas biologia folyamataval erzekeli az aura"lato", csak a latast imitalo erzetet valt ki az agyaban.

Akkor tőled is megkérdezem (mert láthatóan nem gondolkoztál el a dolgon): Akkor miért kell nyitva lennie az auralátó szemének, hogy lássa az aurát?

István
Hozzászólások: 118

Aura (74109)

HozzászólásSzerző: István » 2013.11.18. 17:27

@mimindannyian (74100):

Lehet abban valami, hogy a metafizikát elveted. Látszólag ilyen egyszerű, filozófiába nyúló kérdésen elvérzel.


Ugyan az a helyzet mint a parafenomén szó használatánál.
Minden normális ember elveti a gondolatát is, ha úgy fordítják természet feletti.

Ugyan ez a metafizika is.
Két fordítása létezik.
Egyik szerintem értelmezhetetlen, úgy a tudomány, mint a vallás szemszögéből is.
- Azok amik a természetieken túliak. -
A másik,már értelmesebb, - azok amik a létesülteken (létezőkön) túliak. -

Ha össze mossák a két meghatározást, azt sem lehet tudni ki melyikről beszél.
…Harasztosi László világhírű parafenomén…. ez így leírva értelmetlen.
Parafenomén nincs, Harasztosi eredmények ...vannak.

István
Hozzászólások: 118

Aura (74110)

HozzászólásSzerző: István » 2013.11.18. 17:28

@Vaszilov (74102):

de lehetetlen, hogy a tudomány által ismert fényenergián kívüli, attól eltérő más "valami" a színlátás biológiai folyamatát befolyásolja.


Ez egy igen merész kijelentés.
X évvel ezelőtt lehetetlennek tartották, hogy valaki fejjel lefele „ lógjon” a földön.
Aztán csak azt kellett megérteni, „ mihez képest” lefele.
Hallottál már a fotonikus kristályokról?

Avatar
Rigel
Hozzászólások: 1492

Aura (74111)

HozzászólásSzerző: Rigel » 2013.11.18. 17:29

@alagi (74104):
alagi írta:Azt peldaul hogy zarnad ki, hogy van harom-fele elektron, amik egy uj reszecskevel hatnak kolcson?
A harom fele elektron a tomegeben kulonbozne, mondjuk 10^-10 eV kulonbseggel

Ó, baromi egyszerű.
Ha a három féle elektron minden egyéb tulajdonságában azonos, akkor egymás cserepartnerei lehetnek az atomagok körüli "keringésben". Viszont az elektronpályák energiaszintjei viszonylag kevés paramétertől függnek, és ezek közt szerepel az elektron tömege is. Ha három eltérő tömegű elektron létezne, akkor precíziós spektroszkópiával a színképvonalak felhasadásából kimutatható lenne, hogy többféle elektron létezik. (Amúgy a színképvonalak a Zeeman-effektus során az erős mágneses tér miatt is felhasadnak, ilyenkor a különböző spinű elektronok pályái - azok energiaszintje - egy kicsit eltér az alapállapottól, ami miatt a gerjesztési energiák is kicsit eltérőek lesznek, az egy konkrét hullámhosszú színképvonal több vonalra válik szét.)

Avatar
alagi
Hozzászólások: 1274

Aura (74112)

HozzászólásSzerző: alagi » 2013.11.18. 17:29

@Rigel (74108):

Akkor tőled is megkérdezem (mert láthatóan nem gondolkoztál el a dolgon): Akkor miért kell nyitva lennie az auralátó szemének, hogy lássa az aurát?


Pszichologiai kerdes: csak igy tud rendesen kepzelodni, erre szokott ra, egyebkent nem mukodne az onbecsapas.

Vagy van ugye a szinesztezia jelensege (lehet hogy az aura is ilyesmi): valaki egy hangot hall es valami szin jelenik meg az agyaban.
Miert kell hogy nyitva legyen a fule? Fuldugoval, hangszigetelt szobaban miert nem mukodik?
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára alagi 2013.11.18. 18:19-kor.

István
Hozzászólások: 118

Aura (74113)

HozzászólásSzerző: István » 2013.11.18. 17:32

@Rigel (74108):

Akkor tőled is megkérdezem (mert láthatóan nem gondolkoztál el a dolgon): Akkor miért kell nyitva lennie az auralátó szemének, hogy lássa az aurát?


Akkor te bizonyítani is tudod, hogy ami nem látható. ahhoz nyitva kell, hogy legyen a szem?

Avatar
alagi
Hozzászólások: 1274

Aura (74114)

HozzászólásSzerző: alagi » 2013.11.18. 17:38

@Rigel (74111):

Ha három eltérő tömegű elektron létezne, akkor precíziós spektroszkópiával a színképvonalak felhasadásából kimutatható lenne, hogy többféle elektron létezik.


Ez igaz. 10^-10 eV szerinted mar kimutathato? (segitek: nem, a Lamb shift, ami 10^-6 eV, az is eleg nehez mar. ez meg annak a tizezred resze.) Es azon gondolkodtal mar, hogy mibe kerul nekem a kulonbseget 10^-20 eV-ra modositani? :) a hatotav csak novekszik.

A problema sokkal inkabb az hogy akkor haromszor annyi elektronpalya ferne egy atommag melle.
De erre is van megoldas: pl. az elektronok 0.999999-ed resze az egyik tipusba tartozik, igy nem vesszuk eszre hogy van meg ket masik fajta is.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára alagi 2013.11.18. 17:43-kor.

Avatar
alagi
Hozzászólások: 1274

Aura (74115)

HozzászólásSzerző: alagi » 2013.11.18. 17:39

@István (74113):

Akkor te bizonyítani is tudod, hogy ami nem látható. ahhoz nyitva kell, hogy legyen a szem?


Erre akkor valaszolunk, ha te tagadni tudod, hogy ami nem szem, ahhoz latni kell, hogy nyitva.

ennyi
Hozzászólások: 3849

Aura (74116)

HozzászólásSzerző: ennyi » 2013.11.18. 17:40

@Rigel (74108):
Akkor tőled is megkérdezem (mert láthatóan nem gondolkoztál el a dolgon): Akkor miért kell nyitva lennie az auralátó szemének, hogy lássa az aurát?


nem tudom

valoban nem gondolkoztam meg el a dolgon, mert meggyozdesem, hogy aura nem letezik, es akik azt allitjak, hogy latjak, azok nem aurat latnak, tehat nem beloluk kell kiindulni, ha az (allitolagos, egyelore ismeretlen es valoszinuleg egyaltalan nem letezo) aura tulajdonsagaira vagy kivancsi

István
Hozzászólások: 118

Aura (74119)

HozzászólásSzerző: István » 2013.11.18. 17:55

@alagi (74115):

Erre akkor valaszolunk, ha te tagadni tudod, hogy ami nem szem, ahhoz latni kell, hogy nyitva.


no comment

Vaszilov
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Svájc

Aura (74121)

HozzászólásSzerző: Vaszilov » 2013.11.18. 18:27

@István (74110):
Hallottál már a fotonikus kristályokról?
És Te hallottál már a yetiről?
Mert az is annyira passzol a témához, mint a fotonikus kristály!

Avatar
Solaris
Hozzászólások: 3286

Aura (74124)

HozzászólásSzerző: Solaris » 2013.11.18. 18:43

Vaszilov írta:Van egy kompromisszumos javaslatom:
Elképzelhető, hogy létezik egy olyan anyag / energia / sugárzás / térerő (a kifejezés tetszés szerint választható!), amelyet a mai tudomány nem ismerhet / detektálhat / mérhet / alakíthat át (a kifejezés tetszés szerint választható!),
de lehetetlen, hogy a tudomány által ismert fényenergián kívüli, attól eltérő más "valami" a színlátás biológiai folyamatát befolyásolja.
@Vaszilov (74102):

Ez így elsőre egy szép zanza.

Igen, elképzelhető, hogy vannak az anyagnak olyan megjelenési formái, amit ma még nem ismer a tudomány eléggé, vagy éppen sehogy.
Amit a színlátásról írsz, az nem helyes. Gondolj a színtévesztőkre. Ugyanaz a fény jut az ő szemükbe is, mint az egészséges emberekébe, mégis másként érzékelik és ebben nem a foton a ludas.

Aurában nincs kompromisszum a részemről. Kb. ugyanúgy gondolom, mint Rigel. Az aura nem több mint a szem, a látóideg, az agykéreg hibás működése némi fantáziálással, képzelgéssel kiegészítve. Ha objektív jelenség lenne, akkor mérhető is lenne.

Avatar
Rigel
Hozzászólások: 1492

Aura (74125)

HozzászólásSzerző: Rigel » 2013.11.18. 18:55

@ennyi (74116):
ennyi írta:meggyozdesem, hogy aura nem letezik, es akik azt allitjak, hogy latjak, azok nem aurat latnak, tehat nem beloluk kell kiindulni, ha az (allitolagos, egyelore ismeretlen es valoszinuleg egyaltalan nem letezo) aura tulajdonsagaira vagy kivancsi

Akkor most már csak az érdekelne, hogy miből másból induljunk ki????

Én megpróbáltam az elemi részecskefizikán keresztül az ismert részecskék és kölcsönhatások rendszeréből levezetni. Azt megszóltátok.
Most megpróbálnék az auralátók nyilvánvaló ellentmondásaira rámutatni, de azt mondod, hogy ne belőlük induljunk ki? Akkor honnét a fenéből?

Egyszerűen csakis az auralátók állításai állnak a rendelkezésünkre. Egy vagy több bármiféle kísérlet éppen amiatt nem ad megbízható választ, ami miatt az én részecskefizikára alapozott cáfolatomat elvetitek: bármikor bárki bevethet egy "mi van akkor ha..." kiegészítést, és megmagyarázza miért nem sikerült az auralátást igazolnia a delikvensnek a kísérleti körülmények között. És amennyire végtelenül nyitott szkeptikusok vagytok, kutya kötelességetek elfogadni a kifogásokat, mert hátha mégis van bennük valami.

A szem az elektromágneses spektrum egy szűk tartományát érzékeli. Azért kell nyitva tartani a látáshoz, mert a szóban forgó tartomány környékére eső sugárzásokat a szemhéj néhány milliméteres anyaga is gátolja. Viszont még az elektromágneses spektrum többi része is (lefelé a rádióhullámok, felfelé a röntgen- és gammasugárzás) áthatol a szemhéj anyagán, ha tehát valaki a szemével érzékelné ezeket, nem kéne nyitva tartania!
Tételezzük fel a lehetetlent, hogy a kutyaközönséges szén, hidrogén, oxigén és nitrogén atomok (plusz szennyeződésként olyan nyomelemek, mint a S, Fe, Cl, Ca stb.) ha húdebonyolult molekulákba szerveződik, akkor maga köré egy kimutathatatlanul gyenge mezőt gerjeszt. Nevezhetjük ezt életenergia-mezőnek. Mivel ezt a mezőt (ami részecskefizikailag ekvivalens egy ötödik kölcsönhatással) a fizikusok még soha nem mutatták ki a közönséges anyaggal kapcsolatban, kijelenthetjük, hogy nagyon-nagyon gyengén hat kölcsön a közönséges anyaggal. Mondjuk gyengébben, mint a neutrínók, amik fényéves ólomtömbön áthaladnak elnyelődés nélkül. Ha viszont ilyen gyengén hat kölcsön, akkor mi szükség van a szem nyitva tartására? Hiszen az a pár milliméter szemhéj nem akadályozza az átjutását! (Most nem térek ki arra, hogy miként fókuszálja ennek a hipotetikus mezőnek a sugárzását is pont a látható fénnyel azonos képpé a fény-fotonok fókuszálására kialakult szemlencse? Az egy következő logikai bukfenc, amit megvitathatunk. Van még dögivel ezekből.)


Vissza: “Ezotéria”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 0 vendég