OFF
Teljesen off, de talán van akinek szintén érdekes:
Nemrég olvastam egy történelemkutató cikkét, hogy hogyan lettek bolsevikok a bolsevikok, és az jött le belőle, hogy valami giga kommunista hepajon (XYZ pártkongresszus) voltak szavazások, amelyet rendszeresen a (leendő)mensevikek nyertek, merthogy valójában ők voltak többségben. De egyre nem mentek el, hanem inkább kivonultak/nem szavaztak, így azt a későbbi bolsevikok nyerték, akik utána Lenin vezetésével ezt lobogtatták, mint a győzelmi zászlót, hogy na ugye, hogy mi vagyunk többségben. És sikerült is elérniük, hogy a köztudatba ők legyenek a többség pártja a velük szemben álló szocdem "kisebbséggel" szemben...
/OFF Elnézést!
OFFOFF
Az elnevezések nem tükrözik a korabeli erőviszonyokat, hiszen valójában a mensevikek voltak többen. A nevek egyetlen szavazás eredményéből származnak: amikor a kongresszuson arról szavaztak, ki kerüljön a párt lapja, a Szikra (Iskra) szerkesztőségébe, a bolsevik szavazatok kerültek többségbe és aztán már az egész kongresszuson és később is az ezen a szavazáson győztes oldalt nevezték bolseviknek, a másikat pedig menseviknek, az erőviszonyoktól függetlenül. (A mensevikek egészen az 1917-es orosz forradalomig többségben maradtak.)
/OFF Elnézést!
http://hu.wikipedia.org/wiki/Oroszorszá ... Munkáspárt
/OFF Elnézést!