Oldal: 2 / 2

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2012.01.23. 05:56
Szerző: Popula(c)tion
@Robur (39189):
Nem értek egyet.
A hit (definíció szerint), dolgok elfogadása bárminemű bizonyíték nélkül. Nincs fokozatosság (kis hülyeség -kicsit hiszem, nagy hülyeség -nagyon), de még fordítva sem sokkal jobb (kis hülyeség -jobban hiszem, nagyobbat kevésbé).
A Dalai Láma is csak azért releváns (és csak itt), mert éppen a csakrákban hívőknek el kell fogadniuk (mert hát benne is hisznek), hogy még ő is kiröhögi azt, amikor egyesek azt képzelik, hogy pont az ő népük/országuk a világ közepe. (Ez olyan, mintha a pápa bejelentené, hogy a Szűzanya szólt neki, hogy egyéb bokros teendői miatt magas ívben nem ér rá foglalkozni pont Magyarországgal (a felajánlás ellenére sem).
Számunkra meg azért érdekes, mert hiszen a csakra (Szűzanya), mint olyan sem bizonyított, de már az egész világ csakráján (vagy a Szűzanyán) osztozkodnak.
Ne keverd a hitet és a hipotézist!
A hipotézis esetén tudom, hogy nincs bizonyítékom a dologra, de éppen azon dolgozom a tudományos módszertan szerint, hogy legyen. Ha nem sikerül a bizonyítás, akkor az előfeltevést gond nélkül elvetem. (Jelenleg a telepátia itt tart.)
Tehát sarkosan fogalmazva;
- Nincs kisebb vagy nagyobb, jobb vagy rosszabb hit, csak bizonyított (tudás), és nem létező (hit) dolgok. (Hogy azután az emberek mi mindenre használják az ilyen-olyan hiteiket, az már más kategória.)
- A hipotézis a kíváncsiság, a megismerés és a tudományos kutatás egyik legfontosabb eszköze.

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2012.02.28. 14:50
Szerző: solarboat
.

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2012.02.28. 17:32
Szerző: monolit
@solarboat (39144):

A kiropraktikát és a talpmasszázs reflexológiát miért tartod áltudományosnak?

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2012.02.28. 17:56
Szerző: ennyi
@monolit (42657):
A kiropraktikát
hatareset szerintem, attol fugg mre es hogyan alkalmazzak
és a talpmasszázs reflexológiát miért tartod áltudományosnak?
mert nincs tudomanyosan bizonyitva, sot ellentetben all az osszes biologia ismeretunkkel es kozben tudomanyosnak mutatja magat

ha nem mutatja magat tudomanyosnak, akkor csak sarlatansag, nem altudomany

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2012.02.28. 19:30
Szerző: monolit
@ennyi (42660):

Azért érdekelt a véleményed, mert volt mindkettőben részem.

A gerinc csigolyáimat sikeresen "tették a helyükre" a reumatológus orvosom által csak "orosz kecskepásztorok"-ként titulált emberkék. Ki tudtam utána egyenesedni rögtön. Előzőleg évekig szaladgáltam a reumatológiára minden eredmény nélkül. Azóta amennyiben úgy ítélem meg, megrecsegtetem öreg csontjaimat :) . Egyébként a csigolyák "összecsúszásának" én voltam az okozója, (élénk gyerekként) egy kerti pad átugrása után.

Nem tudom a talp reflexológia mennyire építkezik tudományos alapokra, de ha elmégy egy ilyen masszőrhöz prosztata gyulladás esetén, felejthetetlen "élményben" lesz részed.
Bizton állítom hogy meg fogsz győződni a talp pontok összefüggéseiről a szervekkel kapcsolatosan.

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2012.02.28. 20:00
Szerző: ennyi
@monolit (42665):
A gerinc csigolyáimat sikeresen "tették a helyükre" a reumatológus orvosom által csak "orosz kecskepásztorok"-ként titulált emberkék. Ki tudtam utána egyenesedni rögtön. Előzőleg évekig szaladgáltam a reumatológiára minden eredmény nélkül. Azóta amennyiben úgy ítélem meg, megrecsegtetem öreg csontjaimat . Egyébként a csigolyák "összecsúszásának" én voltam az okozója, (élénk gyerekként) egy kerti pad átugrása után.
nem ketelkedem benne
Nem tudom a talp reflexológia mennyire építkezik tudományos alapokra, de ha elmégy egy ilyen masszőrhöz prosztata gyulladás esetén, felejthetetlen "élményben" lesz részed.
Bizton állítom hogy meg fogsz győződni a talp pontok összefüggéseiről a szervekkel kapcsolatosan.
nagyon erosen ketelkedek benne, de szerencsere nem all modomban kiprobalni

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2012.02.29. 20:18
Szerző: monolit
@ennyi (42670):
nagyon erosen ketelkedek benne, de szerencsere nem all modomban kiprobalni
Nincsen okod kételkedni, más jellegű betegség esetén is működik. Saját megfigyeléseim szerint is "összeköttetés" van a test egyes pontjai között.

Tényleg ajánlom a kipróbálását, egyébként hasonlatosan más masszáshoz ellazít, nekem erőlködnöm kellett hogy ne aludjak el közben. Egyes pontok ingerlésekor úgyis felébrednél, mert fájdalmas is lehet ;) . Rövid gyakorlással megtalálod a saját talpadon a pontokat, új ismeretre teszel szert.

Vagy nem, de gyakorlat teszi a mestert :) . Nekem sem sikerült elsőre (sem sokadikra) eredményt elérnem, mivel nem találtam meg a megfelelő elhelyezkedését a pontoknak.

De ha valami oknál fogva (szkeptikusság ?) :P elzárkóznál előle, tégy próbát egy nagyobb méretű edénybe (50*50)tett kaviccsal, amint taposol felváltva a lábaiddal. Ajánlom a 2-3 cm nagyságú köveket, de egyéni hogy ki mely méretet tartja előnyösnek. A köveket olyan vastagságban kell felhalmozni, hogy keverő mozgás jöjjön benne létre. A masszázshoz hasonlóan megdolgoztatja a talp pontokat, de nem mindegyiket. Amelyek a talp oldalvonalán és tetején helyezkednek el, értelemszerűen nem érhető el.

Az első időkben nagyon csiklandozza a talpat, szokni kell.

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2012.02.29. 20:49
Szerző: ennyi
@monolit (42738):
Rövid gyakorlással megtalálod a saját talpadon a pontokat, új ismeretre teszel szert.
Hogyan talalod meg?
Nyomkodod a talpad, OK, de mi az eredmeny, ha mondjuka vese pontjat nyood? Vagy a majat? Vagy a szivet?
Mit kene tapasztalj?
De ha valami oknál fogva (szkeptikusság ?) elzárkóznál előle, tégy próbát egy nagyobb méretű edénybe (50*50)tett kaviccsal, amint taposol felváltva a lábaiddal. Ajánlom a 2-3 cm nagyságú köveket, de egyéni hogy ki mely méretet tartja előnyösnek. A köveket olyan vastagságban kell felhalmozni, hogy keverő mozgás jöjjön benne létre. A masszázshoz hasonlóan megdolgoztatja a talp pontokat, de nem mindegyiket.
Es mit kene tapasztalni ebben az esetben?


Ha ezt komolyan veszed, nem felsz, olyan pontot stimulalsz, amit nem kene?

Minden betegseg gyogyszere lenne a kavicsos talajon valo jaras?
Vagy epp minden betegseg oka, a helytelen stimulalas miatt?

Ugye tudod, hogy a szemben, az iriszben is jelen van minden szerv... azt is lehet nyomkodni...

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2012.02.29. 21:14
Szerző: solarboat
.

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2012.02.29. 21:18
Szerző: solarboat
.

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2012.02.29. 21:43
Szerző: lorenz
@solarboat (42745):

Inkább hol van az orgazmus-zóna?

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2012.02.29. 21:54
Szerző: solarboat
.

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2012.02.29. 21:57
Szerző: ennyi

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2012.02.29. 22:10
Szerző: solarboat
.

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2012.03.01. 18:49
Szerző: monolit
@ennyi (42742):
Hogyan talalod meg?
Nyomkodod a talpad, OK, de mi az eredmeny, ha mondjuka vese pontjat nyood? Vagy a majat? Vagy a szivet?
Mit kene tapasztalj?
Én is hasonló képek alapján tájékozódtam, mint amiket te is megtaláltál. Azoknál a pontoknál ahol probléma van, kellemetlen érzetet, esetleg fájdalmat vált ki. A pontot ingerelve az adott szervben is érezni fogod a nyomásra adott reakciót.

Es mit kene tapasztalni ebben az esetben?


Ha ezt komolyan veszed, nem felsz, olyan pontot stimulalsz, amit nem kene?

Minden betegseg gyogyszere lenne a kavicsos talajon valo jaras?
Vagy epp minden betegseg oka, a helytelen stimulalas miatt?

Ugye tudod, hogy a szemben, az iriszben is jelen van minden szerv... azt is lehet nyomkodni...
Nálam az ingerlés hatására bemelegedett a láb, olyan érzés mint ha a vérkeringés felgyorsulna. Később olyan "felemelő, könnyed" érzést okoz, mintha szaunáztál volna. A szaunázás utáni érzet, de nem a közvetlenül utána kiváltott fáradtságérzet, hanem az az utáni. Valószínűleg endorfinokat szabadít fel. Nem akarok tudományos magyarázatot adni, csak átadni amit én tapasztaltam.

Maga a kavicson járás stimulálja a pontokat, nem hinném hogy olyan pontokat is stimulálna amit nem kellene, hiszen a cipő nélküli járás ma is a természeti népek sajátja. Cipővel született újszülöttről nem tudok :P .

Az, hogy minden betegség gyógyszere és oka lenne a stimuláció, az sarkosítás lenne. Egyszerűen olyan, mint a napfény. Megfelelő mennyiségben akár gyógyító is lehet. Valahogy mi, magyarok nem nagyon ismerjük az arany középutat, más esetben sem :( .

Ismerem az írisz diagnosztika kialakulásának történetét, de nekem nincsenek elég ismereteim vele kapcsolatban.

Jó magam alkalmazom saját magamon az akupresszúrát, lévén nagyfokú a frontérzékenységem mindkét frontra. Jelen esetben nem a talp pontokról van szó, a szemgödör egyes pontjaira és a fejtető pontjaira kifejtett nyomással enyhítem.

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2012.03.01. 19:25
Szerző: monolit
@solarboat (42744):
Meresz vagy
Sandra Nette kezeles elott es utan
Félve tettem meg az első lépéseket én is, előtte több olyan emberrel beszélgettem akik sikeresen javultak. A kép sokkoló, de te is tudod hogy egy egyszerű foghúzás, a vakcinnáció is hordozhat veszélyeket.

Na es milyen teszttel vizsgalt kezeles elott ?
Kemenytalpu cipoben arccal az agyon kellett fekudnod?
Huzogep /?/cbp-traction hasznaltak ?
Erdekes ez a Daniel David Palme altal beinditott kiropraktika
tudtad hogy modszerevel az akkor mar 17 eve suket Harvey Lillard-t
is hallova tette?
Rendkívül egyszerű tesztekkel zajlott a vizsgálat. Előrehajlással talajérintés, törzs csavarás állva stb., fejnél a koponya két oldali maximális kitéréses forgatása, más kiropraktornál ülve végzett lábhossz eltérés vizsgálat.

A csigolyák helyretétele húzógép nélküli volt, ez is rém egyszerűen lett elvégezve. Páciens fekszik, fiatal csinos miniszoknyás :D segítő ül a hátadon (egyből próbálsz megfordulni, de nem engedik :D ), másik húzza a lábadat, doktor manuálisan kitapintja a csigolyát. Határozott nyomásra a csigolyák kattanva ugrottak a helyükre. Felállsz, próbálod megérinteni a talajt, mélyebbre is sikerült. Csavargatod a tested, ellenőrzöd hogy mozognak az alkatrészeid ;) . Ha nem OK, újból fekszel az ágyra. Regényt nem akarok írni, ha valóban érdekel, privátban válaszolok.

Én úgy tudom hogy ez nem mai keletű technika, a "csontkovács" és a "hályogkovács" elnevezés megadja egykori művelői foglalkozását. Azt még le kell írnom, hogy alapos test átgyúrás előzi meg a kiropraktika elvégzését. Ha ez nem történik meg, nagy a valószínűsége a sérülésnek. Mivel nem vagyunk egyformák, nem minden esetben kivitelezhető. Láttam "gumicsontú" és "merev csontozatú" embereket akiknél nem lehetett kivitelezni a megszokott technikákat.

Daniel David Palme munkásságát nem ismerem.

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2012.03.01. 19:28
Szerző: monolit
@solarboat (42745):

Nem a talpon van, hanem a bokacsont két oldalán, annak alsó-hátsó részénél.

Megtaláltam végre hozzá a képet. Nem a legjobb, de tájékozódni talán elég:Kép

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2012.03.01. 19:30
Szerző: monolit
@lorenz (42747):
Inkább hol van az orgazmus-zóna?
Fiúknál egyértelmű :D .

Lányoknál szétszórtan a test különböző pontjain, de ennyi idős korban ezzel már tisztában kellene lenned :P :D :!:

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2012.03.01. 19:32
Szerző: monolit
@solarboat (42750):

Sok sikert, számolj be róla mire jutottál ;)

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2012.03.01. 19:54
Szerző: mimindannyian
temak mellyek bizonyithatoan baromsagok? Lorenz, segítség!

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2012.03.01. 22:01
Szerző: lorenz
@monolit (42798):

Nagyon vicces!

Tudod hogy értettem!

Re: temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2015.10.10. 16:51
Szerző: flygandeangel
Elfelejtettunk veluk egyutt unnepelni ? :)

Nemzeti kiropraktikai egeszsegugyi honap oktoberben az USA- ban
National Chiropractic Health Month
Did you know that October is National Chiropractor Month? Each year the month of October is designated to this medical specialty and its countless benefits. There is also a theme selected each year by the American Chiropractic Association (ACA), and this year it’s “#PainFreeNation.”
http://damronchiropractic.com/national- ... lth-month/
"Conservative Care First" - Celebrating National Chiropractor's Month
The American Chiropractic Association (ACA) has declared this October to be National Chiropractic Health Month....
http://www.spine-health.com/blog/conser ... tors-month

OFF
logo sem rossz ;) valaki elemzhetne
/OFF Elnézést!

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2016.10.08. 00:52
Szerző: idegen
"Témák melyek bizonyíthatóan baromságok"
Ezt itt akarod összegyűjteni?Nem fér el itt.Az írás megjelenése óta az emberek annyi baromságot összehordtak,hogy egy emberöltő már kevés, hogy egy ember elolvassa.

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2017.10.05. 12:51
Szerző: Shaddark
vaskalapos írta: @osamuka (16472): <br abp="978"><br abp="979">Rosszul tudod (ezt is, nem az elso tevedesed).<br abp="980"><br abp="981">De hat ott az internet nalad is, nem tudod hasznalni? Ha valamiben bizonytalan vagy, miert nem nezel utana.<br abp="982"><br abp="983">Beirod: google.com (ismeros)<br abp="984">a keresobe beirod: usa death statistics<br abp="985"><br abp="986">ezt latod az elso helyen<br abp="987">http://www.the-eggman.com/writings/death_stats.html<br abp="988">1. sziv es keringes<br abp="989">2. rak<br abp="990">3. tudo<br abp="991">4. cukorbetegseg<br abp="992">5. inflenza es tudogyulladas<br abp="993">6. alzheimer<br abp="994">7. autobaleset<br abp="995">8. vese<br abp="996">9. fertozes<br abp="997">10. lofegyver<br abp="998"><br abp="999">ez is hasonlo<br abp="1000">http://www.cdc.gov/nchs/fastats/deaths.htm<br abp="1001"><br abp="1002">es meg szamos mas azonnal elerheto adatot mutat google azonnal.<br abp="1003"><br abp="1004">Szegyen allandoan teveszmeket, teves allitasokat irni.<br abp="1005"><br abp="1006">Tudod, hamarabb elasnak, mint a santa kutyat...
Azt is tudni kellene, mi az átlag életkor ezekben a halálozásokban. Mert szerintem hivatalosan nincs olyan halálozási ok, hogy "megöregedett és meghalt". Sokkal valószínűbbnek tartom, hogy ezen okok a "természetes elhalálozáskor", a test elöregedésekor fellépő dokumentált halálozási okozatok lehetnek, ezért ez a sorrend...

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2018.06.03. 02:58
Szerző: togee
Sziasztok,

Nemrég olvastam egy cikket, miként van a táplálkozás összhangban a holdnaptárral és a csillagjegyekkel.

Nektek erről mi a véleményetek?

Itt megtaláljátok a cikket: https://www.astrohoroszkop.hu/

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2018.06.03. 11:54
Szerző: Szilágyi András
togee írta:
2018.06.03. 02:58
Nemrég olvastam egy cikket, miként van a táplálkozás összhangban a holdnaptárral és a csillagjegyekkel.
Marhaság, alaptalan állításokat tesz, semmivel sem támasztja alá, hogy bármi köze lenne a holdfázisoknak az emésztéshez.
Egyébként a tiéd ez a weboldal, és azért jöttél ide, hogy reklámozd?

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2018.08.10. 20:25
Szerző: idegen
Kedves András!
Ha nem látunk/nem nézünk/valamit akkor az nincsen?Remek.Homokba dugják a fejüket a "szkeptikusok".
Meséld már el mire jó ez az egész?Mi a célja egy szkeptikus fórumnak,ha nem az igazság feltárása???Moderálni kell persze a durvaságot szóhasználatot,de bármilyen témát lezárni csak úgy mert olyan kedved van,az nem korrekt.
...Hacsak nem valami kis érdeked fűzödik hozzá.Lehet hogy ott tombolsz minden vidám vasárnap?
Miért nem lehet tisztázni valamit végre?Főképp a legnagyobb hazugságokat és átveréseket amibe minden beletartozik ám!A politika is...sőt!(már az irányítja a fizikát és a tudósokat :D )

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2018.08.15. 10:07
Szerző: Musician1
Tudom,nem éppen a legmegfelelőbb ehhez a hozzászóláshoz PONT ez a topik. Amolyan ellentmondásos,de azért belefér.
Történt már ilyesmi bőven szerény és rövidnek nevezhető ittlétem alatt is.
Ezen kívül nem volt szándékom 23. -a előtt zavarni a nagy/nagy nyugalmat. Az még odább van és függ is persze sok mindentől.
Az alábbiakban viszont egy olyan fontos közölnivalóra bukkantam,amit mindenképpen ismertetni szertnék az itteni mélyentisztelt nagyérdeművel. Én ugyanis megtanultam a tiszteletadást az élet különféle aspektusainak köszönhetően.
Nem titkolom,többekközött a zenének,zenélésnek köszönhetően.


Évtizedekig hagytuk, hogy összezavarják a magyar őstörténetet és tudatunkat, de itt az idő helyreállítani önrendelkezésünket!



A beszéd elhangzott a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlésen, Bugac pusztán, 2018. augusztus 11-én


“A népi bölcsesség szerint a baj nem az, ha valamit nem tudunk, a baj az, ha valamit rosszul tudunk.
Így vagyunk a magyar őstörténettel is.
Van, amit még nem ismerünk pontosan az őseink Kárpát-medencei honfoglalását megelőző időkből, és talán van, amit rosszul ismerünk, mert mindig voltak, akiknek érdekükben állt, hogy a magyarok ne ismerhessék valódi gyökereiket, hogy a magyarok meghamisítva ismerjék a múltjukat.
A történelmi krónikák szerint az egykori hun lovasok fergeteges nyílzápora a korabeli világ legfélelmetesebb harcmodorát jelentette.
Modernnek mondott világunkban egy másik, kevésbé látványos, de hasonlóan pusztító harcmodor terjedt el, amelyet azonban már nem jegyeznek fel a krónikákba – sőt amelynek mibenlétét és alkalmazóit igyekeznek elrejteni a nyilvánosság elől.
Ezen harcmodor lényege, hogy akinek meg akarják szállni a területeit, annak először a tudatát igyekeznek megszállni.
Akit alávetettségbe akarnak taszítani szülőföldjén, akit ki akarnak forgatni anyagi és szellemi javaiból

Akit alávetettségbe akarnak taszítani szülőföldjén, akit ki akarnak forgatni anyagi és szellemi javaiból, annak akaratát úgy akarják megtörni, hogy először megtörik és összezavarják a tudatát.
Megtámadják a nemi, családi, vallási és nemzeti önazonosságát, meg akarják hamisítani a múltját, és el akarják venni a jövőjét, vagyis az áldozatot úgy összezavarják, hogy már szó szerint azt se tudja, fiú-e vagy lány, honnan jön, hová tart és kihez tartozik.
Ezen a harcmodorral szemben csak a lélek, a szellem és az akarat erejével védekezhetünk, csak így őrizhetjük meg önrendelkezési jogunkat, azon készségünket és képességünket, hogy életünket ne a mások, hanem a magunk érdekei szerint éljük.
Mindehhez a politikai és gazdasági önrendelkezés megteremtése mellett szükség van a kulturális önrendelkezésünk megteremtésére is.
– 2010 után a magyar választópolgárok felhatalmazása alapján a globálissá váló politikai és gazdasági viszonyok között megerősítettük Magyarország politikai önrendelkezését,
– 2014 és 2018 között megerősítettük országunk gazdasági önrendelkezését,
– az előttünk álló időszakban pedig közösen meg fogjuk erősíteni a magyarság kulturális önrendelkezését is.
2008 óta a Kurultaj a magyar kulturális önrendelkezési igény kinyilvánításának legnépesebb fóruma.
Köszönet érte minden szervezőnek és minden résztvevőnek!
2008 óta a Kurultaj minden rendezvénye egy jelképes üzenet.
Üzenet arról, hogy
– mi, magyarok nemcsak a „lélek” szavunkat hoztuk a honfoglalás előtti időkből és tájakról, hanem maga a magyar néplélek is Keleten sarjadt;
– arról, hogy mi, magyarok, a legnyugatibb keleti népként soha nem feledkezünk meg keleti testvéreinkről; és – végül, de nem utolsósorban
– az elmúlt évtized Kurultajai azt is üzenik, hogy magyarok milliói elvárják, hogy az állam és a tudományosság adófizetők pénzéből működő intézményei ne gátolják, hanem segítsék a 21. századi magyar kulturális önrendelkezést.
Tisztelt Honfitársak, kedves Barátaink!
Közös hittel, bizalommal, munkával és kitartással az előttünk álló időkben a turáni átok helyett áldás vezérelheti életünket: viszály helyett összefogás, önfeladás helyett önismeret, fogyatkozás helyett gyarapodás, hanyatlás helyett felemelkedés!
Adja Isten, hogy így legyen!
Az ősök példája adjon a kitartáshoz erőt a követőiknek!”








Évtizedekig hagytuk, hogy összezavarják a magyar őstörténetet és tudatunkat, de itt az idő helyreállítani önrendelkezésünket!

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2018.08.15. 13:22
Szerző: con
megtörik és összezavarják a tudatát.
A tiedet már sikerült nagyon összezavarniuk.
Nem csak ezekben a kurultajokban, hanem minden egyéb dologban is, amiről eddig írtál.
Téged a saját fejeden belül taszítottak alávetettségbe ezek a gonosz háttérhatalmak.

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2018.08.15. 14:38
Szerző: Musician1
Kedves con !

Eszem ágában sincs,hogy itt ezen véleményed után vissza dobjam a labdát.
Annyit azért megjegyeznék,ha neked ebból az egészből csak ennyi jön be ill. le, hát az felettébb sajnálatra méltó.
Legyen gyönyörűséges napid! :-)

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2018.08.15. 14:59
Szerző: Morcos
Musician1

Sőt! Már egy nyamvadt törvényt se hozhat a magyar parlament anélkül, hogy az aktuális nagyhatalom - jelen esetben az EU - le ne ellenőrizze, hogy az megfelel e neki vagy sem. Ha éppen nem felel meg, vissza kell vonni vagy jön a büntetés. Itt volt vége tulajdonképpen a magyar önrendelkezésnek, most már azt is kívülről mondják meg milyen törvényt hozhatunk és milyet nem.

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2018.08.15. 16:12
Szerző: Solaris
Morcos írta:
2018.08.15. 14:59
Itt volt vége tulajdonképpen a magyar önrendelkezésnek, most már azt is kívülről mondják meg milyen törvényt hozhatunk és milyet nem.
Arról tudsz, hogy Magyarország az EU tagja? Arról hallottál már, amit jogharmonizációnak neveznek? Igen? Akkor mi a problémád?

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2018.08.15. 16:20
Szerző: Morcos
Solaris írta:
2018.08.15. 16:12
Arról tudsz, hogy Magyarország az EU tagja? Arról hallottál már, amit jogharmonizációnak neveznek? Igen? Akkor mi a problémád?
Igen, csak a különböző gumijogszabályok mentén úgy harmonizálnak ahogy ők akarnak. Nem hülyék nehogy azt hidd, ki van ez találva.

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2018.08.15. 16:22
Szerző: Solaris
Musician1 írta:
2018.08.15. 10:07
udom,nem éppen a legmegfelelőbb ehhez a hozzászóláshoz PONT ez a topik.
Ó, dehogy nem! Bizonyíthatóan baromságokat beszélt a T. Ház T. Elnöke. Itt van egy viszonylag rövid kritika, érdemes elolvasni:

https://kolozsvaros.com/2018/08/13/esze ... -eletemet/

Volt ütősebb kritika is valamelyik weboldalon, de most valahogy nem találom. Mindegy, a T. Ház T. Elnökének ez is jó lesz.

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2018.08.15. 16:26
Szerző: Solaris
Morcos írta:
2018.08.15. 16:20
... gumijogszabályok ...
Ezeket - a többit is - a regnáló hatalom tisztviselői készítik el és a regnáló hatalmat maradéktalanul kiszolgáló Ogy. fogadja el. Ezek bizony magyar gumijogszabályok, magyar gumitörvények. Ezekért nem az EU - t kell elmarasztalni, de nem ám. Jószerével egyedül az EU tagság és az onnan jövő pénzügyi támogatás az, ami még úgy - ahogy fenntartja a demokráciát, vagy inkább annak látszatát Magyarországon.

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2018.08.15. 16:31
Szerző: Morcos
Solaris írta:
2018.08.15. 16:26
Jószerével egyedül az EU tagság és az onnan jövő pénzügyi támogatás az, ami még úgy - ahogy fenntartja a demokráciát, vagy inkább annak látszatát Magyarországon.
Ez meg már tisztán politikai vita, hanyagolnám...

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2018.08.15. 16:35
Szerző: Solaris
Morcos írta:
2018.08.15. 16:31
Solaris írta: ↑
2018.08.15. 16:26
Jószerével egyedül az EU tagság és az onnan jövő pénzügyi támogatás az, ami még úgy - ahogy fenntartja a demokráciát, vagy inkább annak látszatát Magyarországon.

Ez meg már tisztán politikai vita, hanyagolnám...

A nagyeszű fórumtárs által idehozott beszéd írott változata nem csak tömény ostobaság, de tömény politika is. Nem kellene itt polidili fórumot csinálni. Javaslom, hogy ezt a topikot zárják be.

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2018.08.15. 16:36
Szerző: Musician1
Solaris írta:
2018.08.15. 16:22
Ó, dehogy nem! Bizonyíthatóan baromságokat beszélt a T. Ház T. Elnöke.
Oóóhh, ez azért nem semmi. A topik ezek szerint még Solarisnak is megfelel,csak éppen a házelnök beszél" baromságokat".
Miért nem hívod fel és mondod el ezt neki személyesen? Ja....,hogy ahhoz be kellene esetleg mutatkozni is?
Az meg talán nem lenne cukis...ugye?
Kit érdekel hol és ki,milyen kritikát fogalmazott meg? Engem mondjuk nem,mert legyen akármilyen a kormány,annak mindenkori véleménye többet jelent mint a halandzsa.
A jogos kritika persze helyénvaló,de ez nem az!!! :-) :-)

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2018.08.15. 16:42
Szerző: Musician1
Solaris írta:
2018.08.15. 16:35
Javaslom, hogy ezt a topikot zárják be.
Miért mindjárt a fórum bezárását nem javaslod ? :-)

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2018.08.15. 16:50
Szerző: Morcos
Én is épp ezt akartam írni :)

temak mellyek bizonyithatoan baromsagok

Elküldve: 2018.08.15. 17:50
Szerző: Szilágyi András
Valóban, a téma okafogyott, zárom.