Aura
-
- Hozzászólások: 389
- Csatlakozott: 2013.10.11. 21:44
-
- Hozzászólások: 3585
- Csatlakozott: 2012.07.25. 17:32
Aura
@sárkánycsont (73542): Mit vártál? Simogassam meg a buksidat a sok együgyűségért, mit itt összehordtál?
Mi elhisszük neked, hogy látsz valamit, amit aurának nevezel és azt mondjuk, orvosi eset a tiéd és a többi auralátóé is, hacsak nem egyenesen csalókról van szó.
Ti állítjátok, hogy amit láttok, az objektíve létezik, de nincs rá semmi bizonyítékotok. Joggal elvárható, hogy kitaláljatok valamit, amivel igazolni tudjátok, hogy az aura valóban létező valami, ilyennel azonban nem tudtok előállni. A jó ötlethez nem szükséges egyetemi, vagy magasabb képzettség. Anno, a műtét nélküli vesekő zúzó - eltávolító műszer elve is egy kőműves fejéből pattant ki, akit meghívtak a témával foglalkozó brainstorming-ra. A megvalósítás már szakemberek feladata volt. Ötletetek tehát nektek is lehet és legyen is.

0 x
-
- *
- Hozzászólások: 7917
- Csatlakozott: 2011.04.23. 16:20
- Tartózkodási hely: Szoboszló
-
- Hozzászólások: 118
- Csatlakozott: 2013.10.12. 09:25
Aura
@Solaris (73533):
Ez a leírás tökéletes.
Azon gondolkoztál - e már, miért elegendő (csak)a fej ismerete?
Mert az a döntő tényező. (Abban van az 1M$)
Ennek tudatában olvasd el az alábbi írás erre vonatkozó részét.
JAMES RANDI AKI (jelenleg a nemzetközi szkeptikus mozgalom aktivistája ) AZT HITTE A TUDOMÁNY IS CSAK SHOW MŰSOR
„ Az illuzionista olyan előadóművész, aki szórakoztató, de elsősorban megdöbbentő látványos illúziókat mutat be az emberi testtel, állatokkal, járművekkel, nagyméretű tárgyakkal, természeti jelenségekkel. Az illuzionisták show műsorok, színházak, céges- és szállodai rendezvények, luxushajók fellépői”
Az illúzió szó a latin “ludus” szóból származik, ami játékot jelent
A játékot nem szabad összetéveszteni a tudománnyal.
Az 1M$ felajánlás, egy show műsor kezdete. Az illuzionisták célja, hogy a show - műsoruk a lehető legnagyobb feltűnést keltse, és főként az, hogy műsoraik megdöbbentő hatásúak legyenek.
Azok a jelenségek, amelyek a jelenlegi tudományos ismereteinkkel nem magyarázhatók,
( az úgynevezett paranormális jelenségek) mindaddig beleférnek ezekbe a show műsorokba, amíg a műsorban bemutatott látványt, nem akarja valaki tudományos bizonyításra felhasználni.
Mert, ahogyan mondják: a tudomány nem játék!
Abban az esetben, viszont amikor maga a tudomány SEM képes cáfolni ezeket a bemutatott jelenségeket, akkor az nem tudomány, hanem már áltudomány.
Ugyanis a tudományosság egyik alapköve a cáfolhatóság!
A vitatott tesztnél azonban a hazugság mint tényállás, tudományosan nem állapítható meg, vagy nem bizonyítható be.
Ennek az az oka , hogy A TUDOMÁNY JELENLEGI ÁLLÁSA ezekben a kérdésekben NEM TUDJA DEFINIáLNI AZ ‘’IGAZ ‘’ -FOGALMÁT!
Tehát a fentiek szerint mondjuk a ( - ), ot produkálja a teszt, - de az ellentettjét a mai tudomány még nem definiálta. Ugye, … a tökéletes leírásodban EZ VISZONT ABSZOLÚT evidens?
Ez egy show műsorban elmegy, de ha bizonyítékként használják, akkor már áltudomány.
Idézet Vágó István „ Vigyázat csalók” című könyvéből…17 oldal első bekezdés.
… az eddig elért eredmények felhasználásával, bizonyítási ellentmondások nélkül …
Csak ennyit akartam mondani.
Kedves solaris
ad 1) Elméletileg pontosan meghatározható egy szabályos, vagy akár szabálytalan - cinkelt - érmével végzett, n számú dobásból álló sorozat minden lehetséges eloszlása. Ehhez elegendő ismerni pld. a "fej" valószínűségét.
Ez a leírás tökéletes.
Azon gondolkoztál - e már, miért elegendő (csak)a fej ismerete?
Mert az a döntő tényező. (Abban van az 1M$)
Ennek tudatában olvasd el az alábbi írás erre vonatkozó részét.
JAMES RANDI AKI (jelenleg a nemzetközi szkeptikus mozgalom aktivistája ) AZT HITTE A TUDOMÁNY IS CSAK SHOW MŰSOR
„ Az illuzionista olyan előadóművész, aki szórakoztató, de elsősorban megdöbbentő látványos illúziókat mutat be az emberi testtel, állatokkal, járművekkel, nagyméretű tárgyakkal, természeti jelenségekkel. Az illuzionisták show műsorok, színházak, céges- és szállodai rendezvények, luxushajók fellépői”
Az illúzió szó a latin “ludus” szóból származik, ami játékot jelent
A játékot nem szabad összetéveszteni a tudománnyal.
Az 1M$ felajánlás, egy show műsor kezdete. Az illuzionisták célja, hogy a show - műsoruk a lehető legnagyobb feltűnést keltse, és főként az, hogy műsoraik megdöbbentő hatásúak legyenek.
Azok a jelenségek, amelyek a jelenlegi tudományos ismereteinkkel nem magyarázhatók,
( az úgynevezett paranormális jelenségek) mindaddig beleférnek ezekbe a show műsorokba, amíg a műsorban bemutatott látványt, nem akarja valaki tudományos bizonyításra felhasználni.
Mert, ahogyan mondják: a tudomány nem játék!
Abban az esetben, viszont amikor maga a tudomány SEM képes cáfolni ezeket a bemutatott jelenségeket, akkor az nem tudomány, hanem már áltudomány.
Ugyanis a tudományosság egyik alapköve a cáfolhatóság!
A vitatott tesztnél azonban a hazugság mint tényállás, tudományosan nem állapítható meg, vagy nem bizonyítható be.
Ennek az az oka , hogy A TUDOMÁNY JELENLEGI ÁLLÁSA ezekben a kérdésekben NEM TUDJA DEFINIáLNI AZ ‘’IGAZ ‘’ -FOGALMÁT!
Tehát a fentiek szerint mondjuk a ( - ), ot produkálja a teszt, - de az ellentettjét a mai tudomány még nem definiálta. Ugye, … a tökéletes leírásodban EZ VISZONT ABSZOLÚT evidens?
Ez egy show műsorban elmegy, de ha bizonyítékként használják, akkor már áltudomány.
Idézet Vágó István „ Vigyázat csalók” című könyvéből…17 oldal első bekezdés.
… az eddig elért eredmények felhasználásával, bizonyítási ellentmondások nélkül …
Csak ennyit akartam mondani.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára István 2013.11.08. 04:57-kor.
0 x
-
- Hozzászólások: 118
- Csatlakozott: 2013.10.12. 09:25
Aura
@sárkánycsont (73568):
Csak nem vagyok fanatikus, és szinte biztos voltam a válaszodban, de úgy fair, ha megkérdezem előbb.
Meg tudtad már állapítani, hány fajta színt látsz. Nem árnyalatra gondolok, hanem dominánsan
pld. kék, piros,sárga, fehér,….kristály?
Még egy kérdés: Láttál e már valaha fekete – dominánsan nagyon sötét színű aurát?
Igen. ez egyértelmű számomra is.Mindenkinél látok egy domináns színt.(mindenkinél más)
Csak nem vagyok fanatikus, és szinte biztos voltam a válaszodban, de úgy fair, ha megkérdezem előbb.
Meg tudtad már állapítani, hány fajta színt látsz. Nem árnyalatra gondolok, hanem dominánsan
pld. kék, piros,sárga, fehér,….kristály?
Még egy kérdés: Láttál e már valaha fekete – dominánsan nagyon sötét színű aurát?
0 x
-
- Hozzászólások: 1492
- Csatlakozott: 2013.05.15. 10:49
Aura
@István (73578):
Az "igaz" és a "hamis" egy-egy filozófiai kategória, a legtudományosabb használata a matematikai logikában történik (ott pedig van rájuk definíció!), mindenhol máshol a természettudományokban használhatatlan üres szavak.
A természettudományok nem azzal foglalkoznak, hogy valami igaz-e, hanem azzal hogy valami létezik-e vagy nem létezik. Abban pedig nem lehet semmiféle filoszos maszatolás. Esetünkben sem azt vizsgálja a tudomány, hogy a delikvens hazudik-e vagy igazat állít (az majd egy konklúzió lesz), hanem azt, hogy a dolog megtörténik-e vagy sem. Az pedig mindenféle definíció nélkül eldönthető. Aztán utólag a TÉNYEKET mindenki a saját szája íze szerint megmagyarázhatja...
Hű! De nagyon el vagy tévedve!István írta:A vitatott tesztnél azonban a hazugság mint tényállás, tudományosan nem állapítható meg, vagy nem bizonyítható be.
Ennek az az oka , hogy A TUDOMÁNY JELENLEGI ÁLLÁSA ezekben a kérdésekben NEM TUDJA DEFINIáLNI AZ ‘’IGAZ ‘’ -FOGALMÁT!
Az "igaz" és a "hamis" egy-egy filozófiai kategória, a legtudományosabb használata a matematikai logikában történik (ott pedig van rájuk definíció!), mindenhol máshol a természettudományokban használhatatlan üres szavak.
A természettudományok nem azzal foglalkoznak, hogy valami igaz-e, hanem azzal hogy valami létezik-e vagy nem létezik. Abban pedig nem lehet semmiféle filoszos maszatolás. Esetünkben sem azt vizsgálja a tudomány, hogy a delikvens hazudik-e vagy igazat állít (az majd egy konklúzió lesz), hanem azt, hogy a dolog megtörténik-e vagy sem. Az pedig mindenféle definíció nélkül eldönthető. Aztán utólag a TÉNYEKET mindenki a saját szája íze szerint megmagyarázhatja...
0 x
-
- *
- Hozzászólások: 7917
- Csatlakozott: 2011.04.23. 16:20
- Tartózkodási hely: Szoboszló
Aura
@István (73579):
Hadd tegyem fel a kérdést neked "is", amit repairnek már feltettem, de sajnos válasz nem született. Amellett kardoskodsz, hogy az elvégzett auralátó kísérlet nem volt jó. Rendben. Szerinted mi lenne egy helyénvaló kísérlet? Egyáltalán szerinted eldönthető a kérdés, hogy valaki látja-e az aurát, vagy csak ezt állítja magáról?
Hadd tegyem fel a kérdést neked "is", amit repairnek már feltettem, de sajnos válasz nem született. Amellett kardoskodsz, hogy az elvégzett auralátó kísérlet nem volt jó. Rendben. Szerinted mi lenne egy helyénvaló kísérlet? Egyáltalán szerinted eldönthető a kérdés, hogy valaki látja-e az aurát, vagy csak ezt állítja magáról?
0 x
-
- Hozzászólások: 1492
- Csatlakozott: 2013.05.15. 10:49
Aura
@István (73579):
Tudtommal ugyanis kristályból - a kémiai összetételtől függően - van vagy többezer különféle nevesített változat, a szennyezőanyagok arányában pedig gyakorlatilag végtelen a variációs lehetőség. Tanultam egy picike ásványtant, de az égetnivaló komisz tanár egy szóval sem említette a "kristály színt".
Engem marhára érdekelne, hogy milyen is az a "kristály szín"? Mondjuk a Pantone-színskálán hova helyeznéd?István írta:hány fajta színt látsz. Nem árnyalatra gondolok, hanem dominánsan
pld. kék, piros,sárga, fehér,….kristály?
Tudtommal ugyanis kristályból - a kémiai összetételtől függően - van vagy többezer különféle nevesített változat, a szennyezőanyagok arányában pedig gyakorlatilag végtelen a variációs lehetőség. Tanultam egy picike ásványtant, de az égetnivaló komisz tanár egy szóval sem említette a "kristály színt".
0 x
-
- Hozzászólások: 2081
- Csatlakozott: 2009.12.11. 17:47
Aura
@mimindannyian (73581):
Banyek!
Egyszer repair korábban már felajánlotta, hogy részt venne az egyfülkés, 100 próbás verzióban...
Csak akkor is egyesek (vajon kik?) elkezdtek nyámmogni a pénzfeldobás és a valószínűségszámítás összefüggéseinek rejtelmeiben, még gézooval fűszerezve, így el is laposodott az egész.
Most nincs időm keresgélni, de majd kibányászom. (Úgy rémlik, gumiszoba, ötoldalú kocka, véletlenszám-generátor és pénzfeldobás kavalkád mélyén merült el ez a felvetés, pedig akkor is megpróbáltam forszírozni, vagy legalább fenntartani a fórum köztudatában.)

@István (73579): Feketét nem láttam ....de az színkombó s így lehet nem is venném észre. A legtöbb a kék és zöld árnyalatai meg sárga, narancs. Pirosat meg rózsaszínt nem láttam. Viszont láttam ezüst színűt, fényes fémes hatásút.
Piros nem alapszín hanem időnként bevillanó.
Fehér a teljes alap mindenkinél s a szín olyan mind mikor a lapra vízfestékkel ráfestenek.
Piros nem alapszín hanem időnként bevillanó.
Fehér a teljes alap mindenkinél s a szín olyan mind mikor a lapra vízfestékkel ráfestenek.
0 x
-
- Hozzászólások: 118
- Csatlakozott: 2013.10.12. 09:25
Aura
@Rigel (73580):
Te tudod a legjobban az energia nem vész el. Hová lesz a felszabaduló, a felszínről kilépő hő.
Természetes, ha ez az energia mindenki számára látható lenne a tudomány állást foglalt volna már.
Azt nem állíthatod, hogy amint elhagyja a test felszínt, „semmivé válik”
Ezért szimpatikus számomra a - pszi megnevezés.
Vonalmenti hőátbocsájtás.
Nagyon jól írtad. Külön van egy a show műsorra, és külön van egy a tudományra.Az "igaz" és a "hamis" egy-egy filozófiai kategória,
Te tudod a legjobban az energia nem vész el. Hová lesz a felszabaduló, a felszínről kilépő hő.
Természetes, ha ez az energia mindenki számára látható lenne a tudomány állást foglalt volna már.
Azt nem állíthatod, hogy amint elhagyja a test felszínt, „semmivé válik”
Ezért szimpatikus számomra a - pszi megnevezés.
Vonalmenti hőátbocsájtás.
Igen. Ez a show műsor.Aztán utólag a TÉNYEKET mindenki a saját szája íze szerint megmagyarázhatja...
0 x
-
- Hozzászólások: 118
- Csatlakozott: 2013.10.12. 09:25
Aura
@mimindannyian (73581):
Olvasd el Rigel utolsó mondatát. Az jelenti a show műsort.
Egyet tudok. A tagadás nem viszi előre a kérdést.
Amíg nem születik egy „cold reader féle” összefoglaló,amibe beletartozik a - „ The rainbow ruse” is addig az aura téma show műsor.
És aki a show műsort bizonyíték képen használja, az nem tudományos alapon érvel.
Az pedig akkor mit jelenthet…? Egyiknek játékot a másiknak áltudományt.
Mert…
a hazugság mint tényállás, tudományosan nem állapítható meg, vagy nem bizonyítható be.
Ennek az az oka , hogy A TUDOMÁNY JELENLEGI ÁLLÁSA ezekben a kérdésekben NEM TUDJA DEFINIáLNI AZ ‘’IGAZ ‘’ -FOGALMÁT!
De önkéntelenül felmerül bennem egy kérdés. Miért is kell ezt bárkinek eldönteni?
Az az 1Milla mindenkinek elvette az eszét!
Miközben tagadják a létezését, a kóklerek is,bátrabbak lesznek,hiszen érzik, bátran hazudhatnak, úgysem tudja senki az igazságot igazolni.
Közben a tudomány képtelen belőle kiszűrni, ki hazudik, ki nem.
Tudomásomra jutott, incubusnak mi volt az eredeti javaslata a kísérlettel kapcsolatban, hogyan kívánja bizonyítani, hogy látja az aurát.
A vizsgálandó személy hoz egy orvosi diagnózist magáról, és mielőtt közösen megnéznék az orvos megállapítását , ő is elmondja a maga diagnózisát. Majd a kettőt összehasonlítják.
Ugye világos számodra is, melyik lett kivitelezve?
Én amellett kardoskodok, hogy a show műsor játék, de a tudomány nem játék.Amellett kardoskodsz, hogy az elvégzett auralátó kísérlet nem volt jó.
Olvasd el Rigel utolsó mondatát. Az jelenti a show műsort.
Jól nézne ki a tudomány!Aztán utólag a TÉNYEKET mindenki a saját szája íze szerint megmagyarázhatja...
Nemtudom.Szerinted mi lenne egy helyénvaló kísérlet?
Egyet tudok. A tagadás nem viszi előre a kérdést.
Amíg nem születik egy „cold reader féle” összefoglaló,amibe beletartozik a - „ The rainbow ruse” is addig az aura téma show műsor.
És aki a show műsort bizonyíték képen használja, az nem tudományos alapon érvel.
Az pedig akkor mit jelenthet…? Egyiknek játékot a másiknak áltudományt.
Mert…
a hazugság mint tényállás, tudományosan nem állapítható meg, vagy nem bizonyítható be.
Ennek az az oka , hogy A TUDOMÁNY JELENLEGI ÁLLÁSA ezekben a kérdésekben NEM TUDJA DEFINIáLNI AZ ‘’IGAZ ‘’ -FOGALMÁT!
Az én álláspontom megegyezik a tudományos megfogalmazással. A mai napon NEM. hogy holnap mi lesz nem tudom. Randi show-ja szerint eldönthető.Egyáltalán szerinted eldönthető a kérdés, hogy valaki látja-e az aurát, vagy csak ezt állítja magáról?
De önkéntelenül felmerül bennem egy kérdés. Miért is kell ezt bárkinek eldönteni?
Az az 1Milla mindenkinek elvette az eszét!
Miközben tagadják a létezését, a kóklerek is,bátrabbak lesznek,hiszen érzik, bátran hazudhatnak, úgysem tudja senki az igazságot igazolni.
Közben a tudomány képtelen belőle kiszűrni, ki hazudik, ki nem.
Tudomásomra jutott, incubusnak mi volt az eredeti javaslata a kísérlettel kapcsolatban, hogyan kívánja bizonyítani, hogy látja az aurát.
A vizsgálandó személy hoz egy orvosi diagnózist magáról, és mielőtt közösen megnéznék az orvos megállapítását , ő is elmondja a maga diagnózisát. Majd a kettőt összehasonlítják.
Ugye világos számodra is, melyik lett kivitelezve?
0 x
-
- Hozzászólások: 118
- Csatlakozott: 2013.10.12. 09:25
Aura
@Rigel (73582):
A PANTONE nyomtatásban elsősorban a CMYK színrendszert használják.
Nem a négy színből nyomott színek. A célja, hogy a megrendelő tudjon hivatkozni a kért színre.
Csak a tájékoztatás miatt említem. Ezen színek kombinációjával messze nem lehet minden színt kikeverni,
Dől belőled a rosszindult.Engem marhára érdekelne, hogy milyen is az a "kristály szín"? Mondjuk a Pantone-színskálán hova helyeznéd?
A PANTONE nyomtatásban elsősorban a CMYK színrendszert használják.
Nem a négy színből nyomott színek. A célja, hogy a megrendelő tudjon hivatkozni a kért színre.
Csak a tájékoztatás miatt említem. Ezen színek kombinációjával messze nem lehet minden színt kikeverni,
0 x
-
- Hozzászólások: 118
- Csatlakozott: 2013.10.12. 09:25
Aura
@sárkánycsont (73593):
Létezhet tartósan foltokban is.
Nagyon ritka.
Amikor aura fotót csináltattuk, azt mondta két,három évenként találkozik ilyennel.
Ez domináns szín, szinte nincs más szín benne.
A sötét magyarázata már nem show műsorba való.
A bevillanó piros, harag, betegséget jelenthet.Piros nem alapszín hanem időnként bevillanó.
Létezhet tartósan foltokban is.
Nálunk is van a családban egy fehér színű aura. Erre mondja a fáma, kristály színű.Fehér a teljes alap mindenkinél s a szín olyan mind mikor a lapra vízfestékkel ráfestenek.
Nagyon ritka.
Amikor aura fotót csináltattuk, azt mondta két,három évenként találkozik ilyennel.
Ez domináns szín, szinte nincs más szín benne.
Érdemes lenne kontrollálni ezt, és a fehéret.Viszont láttam ezüst színűt, fényes fémes hatásút.
A sötét magyarázata már nem show műsorba való.
0 x
-
- Hozzászólások: 2081
- Csatlakozott: 2009.12.11. 17:47
Aura
Berontott a család, mert visítva röhögtem. (Korán reggel éhgyomorra!)
Asszongya az egyik:
Mire a másik helyeslőleg:
Asszongya az egyik:
(Kiemelés tőlem.)Fehér a teljes alap mindenkinél s a szín olyan mind mikor a lapra vízfestékkel ráfestenek.
Mire a másik helyeslőleg:
No comment.Nálunk is van a családban egy fehér színű aura. Erre mondja a fáma, kristály színű.
Nagyon ritka. Amikor aura fotót csináltattuk, azt mondta két,három évenként találkozik ilyennel.
0 x
-
- Hozzászólások: 2081
- Csatlakozott: 2009.12.11. 17:47
Aura
@István (73607):
Kedves repair!
Miért nem inkább azzal foglalkozol, hogy egy egyszerű igen-nem választ adj arra a kérdésre, hogy részt vennél-e az általad javasolt teszten és elfogadnád-e az eredményét!?
(Tudod, egy fülke, egy "aura", bent van<->nincs bent, véletlenszerű eloszlásban, százszor.)
Kedves repair!
Miért nem inkább azzal foglalkozol, hogy egy egyszerű igen-nem választ adj arra a kérdésre, hogy részt vennél-e az általad javasolt teszten és elfogadnád-e az eredményét!?
(Tudod, egy fülke, egy "aura", bent van<->nincs bent, véletlenszerű eloszlásban, százszor.)
0 x
-
- Hozzászólások: 118
- Csatlakozott: 2013.10.12. 09:25
Aura
@Popula(c)tion (73613):
Aura #73437
@Question (73425):
Hogy a példánál maradjak. Minél több a kísérlet, vagy a lát, vagy a nem lát aránya, egyre inkább stagnálni fog, de soha nem bizonyíthatja ezt. Se pro se kontra.
Tehát amit utánad Popula(c)tion írt egy gyerekes kötözködés, válaszra sem méltó.
Azt sem tudja miről ír.
0 x
-
- *
- Hozzászólások: 7917
- Csatlakozott: 2011.04.23. 16:20
- Tartózkodási hely: Szoboszló
Aura
@István (73614): Azt állítod tehát, hogy eldönthetetlen, hogy valaki látja-e az aurát, vagy csak állítja magáról?
0 x
-
- Hozzászólások: 2081
- Csatlakozott: 2009.12.11. 17:47
Aura
@István (73614):
Gyerekes kötözködés nekem pl. az, amikor kitalálod, hogy 100%, hogy látja (hiszen azt mondja), csak azt nem tudja megállapítani, hogy hol látja. (Nooooormális?)
Na ezt a kifogásodat kiküszöbölendő, te magad lettél rávezetve, hogy egy (azaz 1db.) fülkével legyen kísérlet, amiben ráadásul szándékod szerint részt is vettél volna... (Merthogy Te is látsz aurát.) Amikor ez konkrétan felvetődött, akkor meg elterelésként elkezdtél a valószínűségszámítás és a tudományos bizonyítás körül hablatyolni. Ezért kértelek többedszer, hogy vallj színt. Tudsz/akarsz érdemben tárgyalni, vagy megint mismásolsz gumiszobáig?
És ne gyere nekem, hogy nem te vagy repair, mert annyira árulkodó, viszont tenyérbemászóan sikertelen a stílusod és gondolat-bukdácsolásod (Bocs, majdnem gondolatmenetet írtam!), hogy azt senki sem akarná nagy erőfeszítéssel utánozni. (Ne sértsük az Istvánokat, még szent is volt köztük.
)
Kedves repair!Tehát amit utánad Popula(c)tion írt egy gyerekes kötözködés, válaszra sem méltó.

@István (73608):
A Pantone-színskálát csak azért hoztam, hogy meg tudjad mutatni kód szerint a "kristály színt" egy olyan rendszerben, ahol a gyakorlatlan szem által még megkülönböztethető színárnyalatok legtöbbje saját egyedi kódszámmal rendelkezik. Ha úgy véled, hogy ebben a kódrendszerben nem találod a "kristály színhez" legközelebbit, akkor nyugodtan használhatsz másik szabványos színrendszert, nekem mindegy, én csak elképesztően kíváncsi vagyok a "kristály színre", hogy az milyen.
Remélem nem akarod szaporítani az amúgy is már felmerült eseteket, amikor azzal vádolnak, hogy a kétes kijelentéseidre nem vagy hajlandó egyenes egyértelmű magyarázatokat adni.
Addig is, amíg sikerül megtalálnod a "kristály szín" kódszámát, itt van néhány valódi kristály, nézegessed:

(Mellékesen: semmi személyes nincs a kötözködésemben, én csak azon mulatok, hogy mennyire nem vagy tisztában a tudományos terminus technicusokkal, és mégis megpróbálod hűdeokosnak eladni magadat.)
Kedves csekélyértelmű medvebocs barátom!István írta:Dől belőled a rosszindult.Idézet:
Engem marhára érdekelne, hogy milyen is az a "kristály szín"? Mondjuk a Pantone-színskálán hova helyeznéd?
A PANTONE nyomtatásban elsősorban a CMYK színrendszert használják.
Nem a négy színből nyomott színek. A célja, hogy a megrendelő tudjon hivatkozni a kért színre.
Csak a tájékoztatás miatt említem. Ezen színek kombinációjával messze nem lehet minden színt kikeverni,
A Pantone-színskálát csak azért hoztam, hogy meg tudjad mutatni kód szerint a "kristály színt" egy olyan rendszerben, ahol a gyakorlatlan szem által még megkülönböztethető színárnyalatok legtöbbje saját egyedi kódszámmal rendelkezik. Ha úgy véled, hogy ebben a kódrendszerben nem találod a "kristály színhez" legközelebbit, akkor nyugodtan használhatsz másik szabványos színrendszert, nekem mindegy, én csak elképesztően kíváncsi vagyok a "kristály színre", hogy az milyen.
Remélem nem akarod szaporítani az amúgy is már felmerült eseteket, amikor azzal vádolnak, hogy a kétes kijelentéseidre nem vagy hajlandó egyenes egyértelmű magyarázatokat adni.
Addig is, amíg sikerül megtalálnod a "kristály szín" kódszámát, itt van néhány valódi kristály, nézegessed:

(Mellékesen: semmi személyes nincs a kötözködésemben, én csak azon mulatok, hogy mennyire nem vagy tisztában a tudományos terminus technicusokkal, és mégis megpróbálod hűdeokosnak eladni magadat.)
0 x
-
- Hozzászólások: 389
- Csatlakozott: 2013.10.11. 21:44
Aura
@Popula(c)tion (73612):
Mert ő értette míg te nem, hogy ködszerű vagy füst ... s bármilyen egyszínű háttérnél látom míg a szint csak fehér alapon. Ha a háttér egyszínű akkor fehérként látszik. Elkezdtem elejétől elolvasni az eddig írtakat .

0 x
-
- Hozzászólások: 389
- Csatlakozott: 2013.10.11. 21:44
Aura
@Rigel (73618): S várod, hogy beszélgessenek veled?
Kedves csekélyértelmű medvebocs barátom!
0 x
-
- Hozzászólások: 389
- Csatlakozott: 2013.10.11. 21:44
-
- Hozzászólások: 18
- Csatlakozott: 2013.09.04. 19:44
Aura
@István (73606):
A Világűrben ezek szerint nem lenne auránk, és így pszink sem??
Kedves István!Ezért szimpatikus számomra a - pszi megnevezés.
Vonalmenti hőátbocsájtás.
A Világűrben ezek szerint nem lenne auránk, és így pszink sem??
0 x
-
- Hozzászólások: 287
- Csatlakozott: 2012.12.23. 11:11
- Tartózkodási hely: Klagenfurt
Aura
@Popula(c)tion (73617):
Egyszerûen várom már a pillanatot, hogy valaki idejöjjön és nevetve adja a tudomásunkra, hogy repair átment a turing teszten
Egyszerûen várom már a pillanatot, hogy valaki idejöjjön és nevetve adja a tudomásunkra, hogy repair átment a turing teszten

0 x
-
- Hozzászólások: 389
- Csatlakozott: 2013.10.11. 21:44
Aura
@egyik_sem (73622): Helytelen. Viszont ott majd felismered a másikat test nélkül
miközben szemed se lesz. 

0 x
-
- Hozzászólások: 18
- Csatlakozott: 2013.09.04. 19:44
Aura
@sárkánycsont (73624):
Kedves Sárkánycsont!
Helytelen bizony!
István fentebb idézett állításából egyenesen következik (helyesebben következne, ha egyáltalán létezne aura), hogy kint a világűrben nem lenne sem aura, sem pszi...
Valójában meg sehol sincs, csak egyesek fejében...
Kedves Sárkánycsont!
Helytelen bizony!
István fentebb idézett állításából egyenesen következik (helyesebben következne, ha egyáltalán létezne aura), hogy kint a világűrben nem lenne sem aura, sem pszi...
Valójában meg sehol sincs, csak egyesek fejében...
0 x
-
- *
- Hozzászólások: 7917
- Csatlakozott: 2011.04.23. 16:20
- Tartózkodási hely: Szoboszló
Aura
@sárkánycsont (73621):
Ezért gondoltam, induljunk a másik irányból. Szerinted eldönthető, hogy valaki lát-e aurát, vagy csak állítja ezt magáról?
Szerintem el lehet dönteni, nem hallgattam róla, az elvégzett kísérlet alkalmas a döntésre. De ezt tegyük félre, az ennek magyarázata és bizonygatása hasztalan volt.Te ezt el tudod dönteni ? S eddig hallgattál róla ?
Ezért gondoltam, induljunk a másik irányból. Szerinted eldönthető, hogy valaki lát-e aurát, vagy csak állítja ezt magáról?
0 x
-
- Hozzászólások: 2081
- Csatlakozott: 2009.12.11. 17:47
Aura
@sárkánycsont (73619):
Ez igen díícséretes...bár én addig nem is szóltam volna bele a helyedben, amíg nem néztem át az előzményeket. Nem vagyunk egyformák és jobb későn, mint soha, meg bla-bla-bla...Elkezdtem elejétől elolvasni az eddig írtakat .
0 x
-
- Hozzászólások: 2081
- Csatlakozott: 2009.12.11. 17:47
Aura
@Haibane (73623): Szerintem ilyen silány minőséggel nem égetnék le az MI kutatást, nem vetnék be, még ha át is menne.
0 x
-
- Hozzászólások: 389
- Csatlakozott: 2013.10.11. 21:44
Aura
@Popula(c)tion (73627): Olvastam még régebb bele ...s akkor pont olyan részt kaptam el ami számomra nem volt érdekes. Az előzmények ismeretében most nem lennék itt. Én is gondoltam arra előbb olvassam végig de azt is tudtam,hogy befolyásol s úgy meg számomra nem lett volna érdekes.
0 x
-
- Hozzászólások: 2081
- Csatlakozott: 2009.12.11. 17:47
Aura
@sárkánycsont (73621):
Ez nem vélemény, vagy hit kérdése.
(Pont.)
Ezt bárki, aki hallott már a tudományos módszerről (és nagyobb az IQ-ja a cipőméreténél,) el tudja dönteni, és pont azóta, amióta beléptél ezt mondjuk is Neked. Ennyit kellene csak, hogy megérts:Te ezt el tudod dönteni ? S eddig hallgattál róla ?
Ez nem vélemény, vagy hit kérdése.
(Pont.)
0 x
-
- Hozzászólások: 389
- Csatlakozott: 2013.10.11. 21:44
-
- Hozzászólások: 389
- Csatlakozott: 2013.10.11. 21:44
Aura
@Popula(c)tion (73630): Ma megyek egy partira ...s többen leszünk egy terembe s én azt a nagy semmit fogom nézegetni kedvemre
S ezt most már tudatosan teszem 
Az ezüstös is ott lesz

Az ezüstös is ott lesz

0 x
-
- *
- Hozzászólások: 7917
- Csatlakozott: 2011.04.23. 16:20
- Tartózkodási hely: Szoboszló
Aura
@sárkánycsont (73631): Tehát szerinted el lehet dönteni valamilyen módon, hogy valaki látja az aurát, vagy csak állítja ezt magáról?
0 x
-
- Hozzászólások: 2081
- Csatlakozott: 2009.12.11. 17:47
Aura
@sárkánycsont (73632):
Nem érted.
Nem vontuk kétségbe, hogy Te látsz valamit...bármit...akármit => továbbiakban dolog.
Az a kérdés, hogy ez a dolog Tőled függetlenül valóban létezik-e, vagy pedig Benned keletkező képzet?
Ugye szerinted is érthető az emberiség maradék részének, akik nem Te, azon önzőnek tűnő, ámde nagyon is célszerű viselkedése, hogy ennek a dolognak a milyensége csak akkor érdekelje őket, amennyiben befolyással lehet bármire, ellenben kevéssé lelkesüljenek, amennyiben pusztán a sárkánycsont névvel illetett fórumtárs belső világára vonatkozik.
Meg tudod ezt bocsátani?

@mimindannyian (73633): Én el tudom dönteni mivel ha tényleg látja akkor arról beszélgetünk s hasonlóan látjuk. Azok kik még nem látják ha hallanak is ilyen beszélgetést felét se értik...s ők képtelenek eldönteni van e vagy nincs.
0 x
-
- Hozzászólások: 32
- Csatlakozott: 2012.02.07. 22:38
-
- Hozzászólások: 389
- Csatlakozott: 2013.10.11. 21:44
Aura
@Popula(c)tion (73634): Az ha látja mindenkinek csak a belső világára vonatkozik mert ha látnád az neked szolgáltat teret az információra. Kapcsolatokról érzelmi háttérről.... ami a saját világképed írja újra mert megérted mik a konfliktusok körülötted meg miért vannak. S irányíthatsz meg levezetheted a feszültséget mivel érteni fogod mi keltette. Nem fogsz többé haragudni vagy ha igen csak percekre mert megérted azt a másikat meg a történteket.
S a kellemetlen gondolataid napi szinten minimálisra csökkennek ....
S a kellemetlen gondolataid napi szinten minimálisra csökkennek ....
0 x
-
- *
- Hozzászólások: 7917
- Csatlakozott: 2011.04.23. 16:20
- Tartózkodási hely: Szoboszló
Aura
@sárkánycsont (73635): Értem, tehát azt állítod, hogy egy kívülálló számára eldönthetetlen a kérdés. Egy kívülálló az aurából csak annyit érzékelhet, hogy egyesek azt állítják magukról, hogy látják, és olykor még egyet is értenek az élményeikben. Ezen kívül semmi más kapcsolatba nem kerülhet az aurával, semmiféle kísérlet nem bizonyíthatja számára a létezését, se közvetlenül, se áttételes módon. Rendben.
Akkor az aura egy nem auralátónak nem több, mint mese. Mint amikor az ismerőseim beszélgetnek róla, hogy láttad az a filmet? De az mekkora volt! És amikor csaj az ablakon átment, és nem tört ki, teee, hogy az de durva jelenet volt! Egy ilyen mese az aura is. Nem, még ilyen se. Mert amikor az ismerőseim beszélnek egy filmről, akkor meg tudják mondani a címét, utána tudok nézni és én is meg tudom nézni.
Az aura tehát nem több a kívülálló elfogulatlan embernek, mint kétes beszámolók, mendemondák.
Ok, ezzel tisztáztuk is. Innentől ez elmeorvosok és/vagy néprajzkutatók vizsgálódási terepe, természeti jelenségről nem beszélhetünk.
Akkor az aura egy nem auralátónak nem több, mint mese. Mint amikor az ismerőseim beszélgetnek róla, hogy láttad az a filmet? De az mekkora volt! És amikor csaj az ablakon átment, és nem tört ki, teee, hogy az de durva jelenet volt! Egy ilyen mese az aura is. Nem, még ilyen se. Mert amikor az ismerőseim beszélnek egy filmről, akkor meg tudják mondani a címét, utána tudok nézni és én is meg tudom nézni.
Az aura tehát nem több a kívülálló elfogulatlan embernek, mint kétes beszámolók, mendemondák.
Ok, ezzel tisztáztuk is. Innentől ez elmeorvosok és/vagy néprajzkutatók vizsgálódási terepe, természeti jelenségről nem beszélhetünk.
0 x
-
- Hozzászólások: 389
- Csatlakozott: 2013.10.11. 21:44
-
- Hozzászólások: 118
- Csatlakozott: 2013.10.12. 09:25
Aura
@Rigel (73618):
Ha tudod definiálni az igaz fogalmát majd akkor folytatjuk.
Igen. Ez a show műsor.A Pantone-színskálát csak azért hoztam,…
Aztán utólag a TÉNYEKET mindenki a saját szája íze szerint megmagyarázhatja...
Ha tudod definiálni az igaz fogalmát majd akkor folytatjuk.
0 x
-
- Hozzászólások: 108
- Csatlakozott: 2013.06.13. 22:56
-
- Hozzászólások: 389
- Csatlakozott: 2013.10.11. 21:44
Aura
@mimindannyian (73638): Bárki kapcsolatba kerülhet az aurával ...csakhogy ehhez kell tudni lazulni ...amúgy ezt is mérhetnétek mert azok kik aurát látnak képesek agyi alfába kerülni percek alatt bárhol... s ez az ami csapolható...infónyerés. S mikor erre képes vagy fogsz aurát is látni.
Azért vicces mert ez pont az agyi logikus gondolkodást cseréli le kissé másra... s mindkettőt használhatod majd percnyi eltérésekkel tudatosan.
Azért vicces mert ez pont az agyi logikus gondolkodást cseréli le kissé másra... s mindkettőt használhatod majd percnyi eltérésekkel tudatosan.
0 x
-
- Hozzászólások: 118
- Csatlakozott: 2013.10.12. 09:25
Aura
@egyik_sem (73622):
Kedves egyik_sem
Ne rontsd el a jó hírneved,és ne akard a show műsor színvonalát emelni.
Vagy csak a tudományt akarod degradálni?
Pontosan leírtad a tudományos megközelítését ennek a kérdésnek.
Ha tudományosan akarsz a kérdésben érdeklődni, akkor arra válaszolj.
Hogyan lehet bizonyítani, hogy nem hazudott az illető abban a kísérletben?
Hiszen az én álláspontom ebben a kérdésben, egyezik a tudományos állásfoglalással.
A valószínűség szerint nem létezik, csak ezt nem fogadom el kizáró oknak.
Ennyi!
Tehát a kérdésed tudományos alapon fel sem teheted, hiszen ( a jelek szerint ) nincs bizonyíték.
Jó! Legyen show műsor.
Nem tudom. Nem ismerem a szkafander ruha felépítését.

Te is tudsz egy tökéletes megoldást.Roppant egyszerű tudományos alapokra fektetni, tesztelni kell kontrollált körülmények között...
Ha tudományosan akarsz a kérdésben érdeklődni, akkor arra válaszolj.
Hogyan lehet bizonyítani, hogy nem hazudott az illető abban a kísérletben?
Hiszen az én álláspontom ebben a kérdésben, egyezik a tudományos állásfoglalással.
A valószínűség szerint nem létezik, csak ezt nem fogadom el kizáró oknak.
Ennyi!
Tehát a kérdésed tudományos alapon fel sem teheted, hiszen ( a jelek szerint ) nincs bizonyíték.
Jó! Legyen show műsor.
Nem tudom. Nem ismerem a szkafander ruha felépítését.
0 x
-
- Hozzászólások: 389
- Csatlakozott: 2013.10.11. 21:44
-
- *
- Hozzászólások: 7917
- Csatlakozott: 2011.04.23. 16:20
- Tartózkodási hely: Szoboszló
Aura
@sárkánycsont (73642):
Most tehát úgy próbálod az aura létét bizonyítani, hogy egy másik bizonyíthatatlan állítást tettél mögé (a bárki általi megtapasztalhatóságot). Ezzel nem vagyunk előrébb, az aura tehát továbbra is mese.
Ezt be tudod bizonyítani? Ha én ellazulok és mégsem látom az aurát, akkor mi lesz a válaszod? Nem lazultam el eléggé?...Bárki kapcsolatba kerülhet az aurával ...csakhogy ehhez kell tudni lazulni.
Most tehát úgy próbálod az aura létét bizonyítani, hogy egy másik bizonyíthatatlan állítást tettél mögé (a bárki általi megtapasztalhatóságot). Ezzel nem vagyunk előrébb, az aura tehát továbbra is mese.
0 x
-
- Hozzászólások: 108
- Csatlakozott: 2013.06.13. 22:56
Aura
@sárkánycsont (73644): Semmilyen racionális magyarázatot nem vagy hajlandó elfogadni,de még csak megfontolni sem.Mindenáron szeretnél az "X-Men"-ek szűk csoportjába tartozni.
0 x
-
- Hozzászólások: 389
- Csatlakozott: 2013.10.11. 21:44
Aura
@mimindannyian (73648): Van rá eszközöd, hogy lemérd mennyi idő alatt jutsz alfába? Mérd le s figyeld meg milyen érzés.Tedd ezt többször míg az agyi aktivitásodon látszani fog, hogy szoktál meditálni ...s ha ezt megtetted majd rájössz fontos vagy sem, hogy lásd a szirupot is.
0 x
-
- Hozzászólások: 389
- Csatlakozott: 2013.10.11. 21:44
Aura
@sedr66 (73653): Az mára már nem egy szűk csoport ...s bárki fejlesztheti az agyát szórakozásból ... s technikák közül is válogathat ezt miként teszi.
0 x