Felhasználó/szkeptikus -barát topikkezelés
-
- Hozzászólások: 72
- Csatlakozott: 2015.11.29. 10:34
Felhasználó/szkeptikus -barát topikkezelés
Üdv fórumozók!
Kb. egy hónapja látogatom a Szkeptikus fórumot. Hasznos, érdekes, inspiráló oldalnak tartom - ez az első fórum ami valamellyest leköt.
Egy kicsit fura, hogy az egyes vitatémák esetében nagyobb tömegű info jön le a vitázók személyiségéről/viszonyairól, mint a szóbanforgó témákról.
Ez persze könnyen eredhet abból, hogy a legtöbb témában teljesen járatlan vagyok, továbbá hogy a vitázás efféle körülményei amúgy is foglalkoztatnak.
Mindazonáltal utóbbiakat most már inkább zajnak érzem mint hasznos vagy szórakoztató információnak, és egy szó mint száz, viszonylag sok "bányászással" viszonylag kevés érdekes, új infót nyerek.
Azért nyitottam ezt az új témát, mert korábbi kisiklott topikok példáján úgy láttam hogy nem vagyok egyedül ezzel.
Nos nekem fogalmam sincs a programozás nehézségeiről és hát ez az első fórum amit tényleg látogatok, ráadásul naiv vitázóként további buktatókkal sem tudok sokáig számolni, de felmerültek kétségek, meglátások és ötletek. Ezeket gondoltam tehát felvetni téma-indítás képpen.
1: A Szkeptikus fórum esetében sokkal komolyabb szerepe van a korrekt és követhető vitának, mint egy hétköznapi dühöngőben.
2: Ráadásul amolyan "elit" vitafórumként - gondolom - kevesebb tag üzen ritkábban, esetleg jobban átgondolva a véleményeket (leszámítva némely díszpintyeket), amitől tehát lassabb az egész de úgy láttam hogy egy-egy téma akár meg is hal évekre. Noha ezek a topikok nem öt perc alatt elavuló közéleti/bulvár témákat feszegetnek, mégiscsak furcsa egy 2-3 éves kommentre válaszolni - hiába aktuális/inspiráló vagy épp idegesítő.
3: A díszpintyeknek sosem okoz problémát telefecsegni az étert - gyakran ők pörgetik a fórumot. Habár szerintem ezzel magában nincs gond, de néha azért kijárhatna pár hét kalitka.
Mindent egybevetve egy vadnak látszó ötletem támadt és ezt szeretném megvitatni:
Szerintem az a fő gond, hogy a topikok belső elrendezése alapvetően és túl szembetűnően kronológikus. Nem lehetne ezt orvosolni egy (két?) alternatív párhuzamos belső menűsorral, ahol egy klikkeléssel bele lehetne pillantani abba hogy például
1: milyen pontokat érintett a vita az adott témában,
2: a vitázó felek mely pontokon értenek egyet és kik milyen alapon akár
3: lehetne kalitka, ahova a releváns válaszokat kikerülni akarókat addig lehetne bezárni amíg ki nem köhögik az áhított akármit.
egyebek...
Szóval hogy felhasználóbarát felület legyen és specifikusan szkeptikus, azáltal hogy nem csak a topikok külső elrendezése tematikus, hanem valamiképpen a vita is.
Szerintetek megvalósítható/működőképes lehetne-e ez, legalább részben?

0 x
-
- *
- Hozzászólások: 7917
- Csatlakozott: 2011.04.23. 16:20
- Tartózkodási hely: Szoboszló
Re: Felhasználó/szkeptikus -barát topikkezelés
Ha jól strukturált információra vágysz, akkor wikit, blog cikkeket vagy célirányos portálokat olvass, ne adj isten könyveket! A fórum párbeszéd, s amikor te "fecsegesz" benne, számodra az teszi élővé, s mást esetleg untat - és viszont. Nem kell keverni a műfajokat.
0 x
-
- Hozzászólások: 2081
- Csatlakozott: 2009.12.11. 17:47
Re: Felhasználó/szkeptikus -barát topikkezelés
Üdv!
Így van, ezért pont akkor jó, ha nincs átszerkesztve, még akkor is, ha így "üresjáratok" és ismételten felhozott vitatémák is vannak benne.jottaanyi írta: 1: A Szkeptikus fórum esetében sokkal komolyabb szerepe van a korrekt és követhető vitának, mint egy hétköznapi dühöngőben.
Persze, hogy nem pörög a fórum, mert kb. az összes bullshit(elő) ki lett már pics.. tárgyalva. Ezért is tanácsos az újonnan beesetteknek előbb visszaolvasni (ahogy nagyon helyesen Te is már régóta tetted). Ha van újabb felvetésed, szívesen kitárgyaljuk.jottaanyi írta: 2: Ráadásul amolyan "elit" vitafórumként - gondolom - kevesebb tag üzen ritkábban, esetleg jobban átgondolva a véleményeket (leszámítva némely díszpintyeket), amitől tehát lassabb az egész de úgy láttam hogy egy-egy téma akár meg is hal évekre. Noha ezek a topikok nem öt perc alatt elavuló közéleti/bulvár témákat feszegetnek, mégiscsak furcsa egy 2-3 éves kommentre válaszolni - hiába aktuális/inspiráló vagy épp idegesítő.
Van ilyen intézmény, csak itt gumiszoba a neve.jottaanyi írta: 3: A díszpintyeknek sosem okoz problémát telefecsegni az étert - gyakran ők pörgetik a fórumot. Habár szerintem ezzel magában nincs gond, de néha azért kijárhatna pár hét kalitka.
0 x
-
- *
- Hozzászólások: 6522
- Csatlakozott: 2009.12.05. 09:31
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Felhasználó/szkeptikus -barát topikkezelés
Nem látom, hogy hogyan. Ehhez kellene egy ember, aki a topikot végigolvassa, majd rendszerezi, összefoglalja, pontokba szervezi, végül menüpontokat készít belőle. Nem automatizálható feladat, sőt, még ember számára is nehéz. Hát ki töltené ezzel az idejét? Én biztos nem. Szóval erre nem látok esélyt.jottaanyi írta:Szerintem az a fő gond, hogy a topikok belső elrendezése alapvetően és túl szembetűnően kronológikus. Nem lehetne ezt orvosolni egy (két?) alternatív párhuzamos belső menűsorral, ahol egy klikkeléssel bele lehetne pillantani abba hogy például
1: milyen pontokat érintett a vita az adott témában,
2: a vitázó felek mely pontokon értenek egyet és kik milyen alapon akár
0 x
-
- Hozzászólások: 72
- Csatlakozott: 2015.11.29. 10:34
Re: Felhasználó/szkeptikus -barát topikkezelés
Elképzelhető, hogy rosszul fejeztem ki magam - itt igyekszem pontosítani tehát. Nem annyira a jól strukturált információk megszerzésének reményében látogatom ezt az oldalt. Jól strukturált viták érdekelnének, szeretnék tanulni belőlük, esetleg hozzászólni egyikhez - másikhoz, vagy épp témát felvetni.mimindannyian írta:Ha jól strukturált információra vágysz, akkor wikit, blog cikkeket vagy célirányos portálokat olvass, ne adj isten könyveket!
Egy átlagos fórumtól nem is lenne talán több elvárásom - de nem is érdekelnek. Szerintem a Szkeptikus fórumban az a különleges, hogy a szkepszis esetében igazán lényeges a kételkedés és az aggályaink szabatos kifejezése és átbeszélése. Arra is gondoltam, hogy nyilván egy csomó érték termelődik, de szeretném ezeket valahogy feljegyezni, átláthatóvá tenni magam számára meg akár másoknak is.A fórum párbeszéd, s amikor te "fecsegesz" benne, számodra az teszi élővé, s mást esetleg untat - és viszont.
Nem tudom, lehet hogy a fentiekben leírtak után már nem látod úgy hogy műfajokat szeretnék keverni. Emellett: miért is ne keverjük a műfajokat?Nem kell keverni a műfajokat.
0 x
-
- Hozzászólások: 72
- Csatlakozott: 2015.11.29. 10:34
Re: Felhasználó/szkeptikus -barát topikkezelés
Oké, de egy kicsit sem lenne-e jó, ha mondjuk amellett hogy van egy ilyen átszerkesztéstől mentes eredeti szöveg, kiegészítőleg lenne egy olyan is, ahol lehetne látni hogy honnan hova jutott a beszélgetés, miben egyeztek meg a vitázók és mely pontok maradtak nyitva? Esetleg a nyitott, vagy akár a lezárt álláspontokhoz is könnyen hozzá lehetne férni hozzászólás vagy cáfolás vagy igazolás végett.Popula(c)tion írta: Így van, ezért pont akkor jó, ha nincs átszerkesztve, még akkor is, ha így "üresjáratok" és ismételten felhozott vitatémák is vannak benne.
oké.Persze, hogy nem pörög a fórum, mert kb. az összes bullshit(elő) ki lett már pics.. tárgyalva. Ezért is tanácsos az újonnan beesetteknek előbb visszaolvasni (ahogy nagyon helyesen Te is már régóta tetted). Ha van újabb felvetésed, szívesen kitárgyaljuk.
Na itt biztosan tévesztettem: ez a "pár hét kalitka" nem kellett volna oda mert ez megtévesztő. Nem: a kalitkát nem olyannak gondoltam mint a gumiszoba. Semmiképp sem afféle időhöz/személyhez kötött karanténnak.Van ilyen intézmény, csak itt gumiszoba a neve.
Ha mondjuk valaki mindenképpen kitart valami rögeszme mellett, amivel blokkolja az adott beszélgetést és nem hajlandó tisztességesen alátámasztani az érvelését (ez eléggé általános problémának látszik) akkor azt az adott topikban addig nem írhatna, amíg ki nem nyögött egy szkeptikus szempontból értékelhető választ, vagy fel nem adja a vonatkozó álláspontját. A többi topik-hozzászólására emez nem lenne kihatással. Ez így mégcsak nem is büntetés és ki tudja lehet hogy csak időre és összpontosításra van szüksége.

0 x
-
- Hozzászólások: 72
- Csatlakozott: 2015.11.29. 10:34
Re: Felhasználó/szkeptikus -barát topikkezelés
Azt hogy pontosan hogyan lehetne ez az egész, én sem látom át. Gondoltam hogy majd együtt többre megyünk!Szilágyi András írta: Nem látom, hogy hogyan.
Nem egy ember, hanem sok. Amolyan közösségi valami lenne. De nem elsősorban az eddig már lezajlott viták feldolgozására gondoltam, hanem egy "szkeptikus-barát" felületre.Ehhez kellene egy ember, aki a topikot végigolvassa, majd rendszerezi, összefoglalja, pontokba szervezi, végül menüpontokat készít belőle.
Nem automatizálható feladat, sőt, még ember számára is nehéz.
Azok, akik amúgy elég dühösek szoktak lenni ha kiderül hogy hosszas meddő vitatkozással töltötték az idejüket, mert nem egyeztek meg a vitapartnerükkel egy közösen elfogadható kiindulópontban, és a vitás pontok sincsenek eléggé tisztázva - tehát kikerülhetők. Igazából semmi új nincs ebben, láttam egy-két igazán korrekt próbálkozást viták mederben tartására, de sajnáltam is az illetőt, mert nem sok eszköz volt a kezében.Hát ki töltené ezzel az idejét? Én biztos nem. Szóval erre nem látok esélyt
Ha lett volna mondjuk egy gombsor a keze ügyében, aminek a segítségével egyértelmű állásfoglalásokat is képes lett volna kicsikarni a válaszok elől inkább kitérő vitapartneréből, biztos vagyok benne hogy örömmel használta volna.
Esetleg ezáltal már el is végezné a vitatéma strukturálását.
pl.: {Egyetértünk-e abban hogy (...beírható vitapont)? } gomb ismételt használatával lehetne "kihívni a másikat" és szépen megkeresni a félreértés(?) forrását. Emezt persze láthatná bárki, aki később ér oda és csatlakozhatna/állást foglalhatna bármikor- attól függetlenül, hogy az adott téma épp merre kanyarog.
Illetve egy ilyen "kihívásban" rostokolhatna az, aki nem képes elfogadható érvekkel megfelelni az adott pont kapcsán, és addig amíg ezt nem teljesítette, nem szólhatna hozzá az adott témához.
0 x
-
- Hozzászólások: 184
- Csatlakozott: 2015.04.21. 21:41
Re: Felhasználó/szkeptikus -barát topikkezelés
Nem általános probléma,és:ha a trollokat mindenki kitiltaná,akkor a fórum biztos hogy nem pörögne.Ha mondjuk valaki mindenképpen kitart valami rögeszme mellett, amivel blokkolja az adott beszélgetést és nem hajlandó tisztességesen alátámasztani az érvelését (ez eléggé általános problémának látszik) akkor azt az adott topikban addig nem írhatna, amíg ki nem nyögött egy szkeptikus szempontból értékelhető választ, vagy fel nem adja a vonatkozó álláspontját. A többi topik-hozzászólására emez nem lenne kihatással. Ez így mégcsak nem is büntetés és ki tudja lehet hogy csak időre és összpontosításra van szüksége.
Miért akarsz te változtatni bármin is?Egy vita folyamán a legjobb érvek már az elején elhangzanak,a többi már csak szórakoztató bullshit (jó-jó,ez rám nem igaz) és személyeskedés többnyire,de a fórum ETTŐL EGYEDI...
Ha csak a színtiszta tudásra szomjazol,akkor olvass könyveket.
0 x
-
- *
- Hozzászólások: 7917
- Csatlakozott: 2011.04.23. 16:20
- Tartózkodási hely: Szoboszló
Re: Felhasználó/szkeptikus -barát topikkezelés
Sajnos ez naiv ábránd. Ha ki akar térni, mellé akar beszélni a vitapartner, akkor meg fogja tenni. Vagy letiltod, vagy engeded mellébeszélni. Az általad elképzelt esetben pl. azt fogja mondani, hogy a kérdésed hibás és hatalmi eszközzel akarod meggyőzni, ami arra utal, hogy őneki van igaza...jottaanyi írta:Ha lett volna mondjuk egy gombsor a keze ügyében, aminek a segítségével egyértelmű állásfoglalásokat is képes lett volna kicsikarni a válaszok elől inkább kitérő vitapartneréből, biztos vagyok benne hogy örömmel használta volna.
A szúnyogot hiába kéred meg, hogy ne csípjen meg. Vagy elűzöd, vagy tűröd a bosszantó viselkedését.
0 x
-
- *
- Hozzászólások: 6522
- Csatlakozott: 2009.12.05. 09:31
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Felhasználó/szkeptikus -barát topikkezelés
És ha nem szólhat hozzá, akkor hogy adjon választ? Itt önellentmondás van. Pláne mi az, hogy "elfogadható érvekkel megfelelni" - és ki fogja eldönteni, hogy egy érv elfogadható-e? Ez így egy csomó szubjektivitást visz be.jottaanyi írta:Illetve egy ilyen "kihívásban" rostokolhatna az, aki nem képes elfogadható érvekkel megfelelni az adott pont kapcsán, és addig amíg ezt nem teljesítette, nem szólhatna hozzá az adott témához.
Egyébként az ilyesmit nem szeretem. Ha valaki valamire nem akar válaszolni, akkor nem válaszol. Miért ne tehetné? A fórumszabályzatban nem szerepel olyan pont, hogy kötelező válaszolni valamire.
0 x
-
- Hozzászólások: 72
- Csatlakozott: 2015.11.29. 10:34
Re: Felhasználó/szkeptikus -barát topikkezelés
Nem tudom. Biztos azért mert alapvetően bunkó vagyok és emiatt előfordul hogy inkább a környezetemet szeretném megváltoztatni semmint elfogadni azt olyannak amilyen és hozzá igazodni. Vagy csak egy ötletet vetettem fel?agen_kolar11 írta:Miért akarsz te változtatni bármin is?
Te hogy vagy ezzel a dologgal?
0 x
-
- Hozzászólások: 72
- Csatlakozott: 2015.11.29. 10:34
Re: Felhasználó/szkeptikus -barát topikkezelés
Valószinüleg igazad van.mimindannyian írta:Sajnos ez naiv ábránd. Ha ki akar térni, mellé akar beszélni a vitapartner, akkor meg fogja tenni. Vagy letiltod, vagy engeded mellébeszélni.
0 x
-
- Hozzászólások: 72
- Csatlakozott: 2015.11.29. 10:34
Re: Felhasználó/szkeptikus -barát topikkezelés
Nem tudom. Végigolvastam megint és elbizonytalanodtam ezzel kapcsolatban. Nem pont ezt akartam kifejezni, mint aminek ez utóbb ebben a formában látszik.Szilágyi András írta:És ha nem szólhat hozzá, akkor hogy adjon választ? Itt önellentmondás van. Pláne mi az, hogy "elfogadható érvekkel megfelelni" - és ki fogja eldönteni, hogy egy érv elfogadható-e? Ez így egy csomó szubjektivitást visz be.jottaanyi írta:Illetve egy ilyen "kihívásban" rostokolhatna az, aki nem képes elfogadható érvekkel megfelelni az adott pont kapcsán, és addig amíg ezt nem teljesítette, nem szólhatna hozzá az adott témához.
Egyébként az ilyesmit nem szeretem. Ha valaki valamire nem akar válaszolni, akkor nem válaszol. Miért ne tehetné? A fórumszabályzatban nem szerepel olyan pont, hogy kötelező válaszolni valamire.
Az én szempontom inkább az volt, hogy a "troll személy" megbélyegzése helyett inkább a trollkodást mint viselkedést lehetne valahogy orvosolni. A válaszaitokon keresztül nézve (így próbára téve) viszont ez tényleg egy elég sötét és korlátozó elmélet - esetleg alattomosnak is látszik az, ahogy a fogalmak jelentései csúszkálnak. (Lehet hogy átkeresztelkedek Palpatine-re

Azt fenntartom, hogy ez egy kiforratlan ötlet, amiben semmi sincs a helyén. Inkább gondolatébresztőnek szántam semmint valami olyan elméletnek, amit mindenképpen megvédenék.
0 x