Elolvastam, mellé megnézném a vádiratot, de nagyjából kihámozható a másik oldal véleménye is.
Utánaolvastam, hogy egyébként milyen módszerek vannak a probléma megoldására, mennyiben lenne más kórházban, ha valakit részleteiben érdekel (ez egy amerikai tanulmány, de hazai oldalakon is hasonlót találtam, csak kevésbé körbejárva és kevesebb statisztikával
)http://vallelakadas.blogspot.com/2011/1 ... rikai.html
ELIZABETH G. BAXLEY, M.D., University of South Carolina School of Medicine, Columbia, Dél-Karolina
ROBERT W. GOBBO, M.D., University of California at Davis Family Practice Network, Merced, Kalifornia
Megjelent: Am Fam Physician. 2004 Apr 1;69(7):1707-1714.
A vállelakadás a szülőszobán bekövetkező egyik legriasztóbb vészhelyzet. Bár sok tényezőt lehet a vállelakadással kapcsolatba hozni, a legtöbb eset előjel nélkül következik be. A vészhelyzet higgadt és hatékony kezeléséhez a helyzet felismerése és a megfelelő műfogások alkalmazása szükséges: ezek a McRoberts manőver, a szeméremcsonti nyomás, a belső forgatás vagy a hátsó kar kifejtése, az érintett kar kiszabadítása, ami lehetővé teszi a baba spontán megszületését. Az angol “HELPERR” betűszó hasznos útmutatás a vészhelyzet megoldására. Bár nincs ideális kezelés vagy manipulációs technika, a HELPERR betűszóval leírt műfogások segítségével a szülészek elérhetik valamelyiket a következő három megoldási lehetőség közül: az anyai medence megnövelése a szimfízis elforgatása és a keresztcsont szétnyitása révén, a magzat vállszélességének csökkentése révén, vagy a magzat hossztengelye és az akadály síkja által bezárt szög megváltoztatása révén. Ritka esetekben, amikor ezek a beavatkozások mind sikertelenek, további kezelési lehetőségek jöhetnek szóba, mint például a kulcscsont szándékos eltörése, a szeméremízület átvágása (szimfiziotómia), és a Zavanelli manőver.
A vállelakadás előfordulása a magzati súllyal összefüggésben változik, a 2500 g és a 4000 g közötti gyerekek esetében 0,6-1,4 százalék az előfordulási arány, a nem diabéteszes anyák 4000-4500 g közötti gyerekei körében ez 5-9 százalékra nő. A vállelakadás azonos gyakorisággal fordul elő első vagy többedik szülésnél, bár gyakoribb a diabéteszes anyák gyerekei körében. Ezen felül számos szülés előtti és szülés közbeni tényezőt hoztak összefüggésbe a vállelakadás megnövekedett előfordulásával (1. táblázat). A legnagyobb független kockázati tényező a vákuum vagy a fogó használata a szülés során. Azonban a legtöbb vállelakadás normális születési súlyú magzatokban fordul elő, előre nem várt módon, így a kockázati tényezők felmérésének a klinikai hasznosíthatósága korlátozott.
Nem áll rendelkezésre bizonyíték annak alátámasztására, hogy javasolt lenne a szülés indítása vagy az elektív császármetszés a terminust betöltő, nem diabéteszes anyák számára, ha a magzat feltételezhetően nagy súlyú. Két tanulmányban 313 diabétesz nélküli nőt vizsgáltak, és a feltételezett nagy magzati súly esetén való szülésindítás nem csökkentette a vállelakadások vagy a császármetszések arányát, és nem javította sem az anyai, sem a magzati morbiditási mutatókat. Míg az inzulinadást igénylő terhességi diabéteszes nők esetében a szülésindítás csökkentheti a nagy magzat és a vállelakadás kockázatát, az anyai vagy az újszülötti sérülések kockázatát ez sem módosítja. Nincs elegendő bizonyíték, hogy a rutinszerű elektív császármetszést kellene választani ebben a populációban.
Ugyanígy, a megelőzésképpen alkalmazott császármetszés szintén nem ajánlott a betegségek elkerülése érdekében azoknál a terhességeknél, ahol a nagy magzati súly feltételezhető.
A vállelakadás során a köldökzsinórnak a magzat teste és a medencecsont közötti elszorítása potenciális veszélyforrás. Nem ismert, hogy mennyi az a biztonságos időtartam, ami elegendő a vállelakadás miatti jelentős magzati acidózis elkerüléséhez
Az elsődleges beavatkozások egyik módszere a vállelakadásra kockázati tényezőkkel rendelkező páciens esetén a „fej és váll műfogás” alkalmazása, vagyis a magzat fejének folyamatos húzása addig, amíg az első váll láthatóvá válik. A fej kontrollált húzása után az orvos azonnal kihúzza az első vállat, a garat leszívása nélkül.
A vállelakadás akkor válik nyilvánvalóvá, amikor a magzat feje kibújik, majd visszahúzódik a gát mögé – ez az úgynevezett „teknősbékajel”. Nem szabad túlzott erőt kifejteni a magzat fejére vagy nyakára, és el kell kerülni a méh fundusára gyakorolt nyomást is, mivel ezek hatására nem valószínű, hogy kiszabadul a váll, ugyanakkor sérülést okozhatnak az anyának és a babának.
A gátmetszés lehetőségét a vállelakadás kezelése során folyamatosan mérlegelni kell, de elvégezni csak akkor szükséges, ha a forgató műfogásokhoz több hely kell. A vállelakadásnál a csontban akad meg a váll, tehát a gátmetszés önmagában nem szabadítja ki a vállat. Mivel a vállelakadás legtöbb esetben a McRoberts műfogással és a szeméremcsontra gyakorolt nyomással megoldható, sok nőt meg lehet kímélni az ollótól.
Bár nem mutat arra semmi jel, hogy ezek közül a technikák közül bármelyik jobb lenne, mint a többi, együttesen hatékonyan hárítják el a vállelakadást. A lépések sorrendje nem annyira fontos, mint az, hogy mindegyiket hatékonyan és a megfelelő módon hajtsák végre. Nem szabad egyik hatástalan műfogáshoz sem ragaszkodni. Az eljárások sorrendiségét a klinikai helyzet mérlegelése alapján egyedileg érdemes kialakítani.
Otthonszülés párti oldalról, szerintem elég objektíven képes formában tájékoztat, kommentelők közt ott van Sarka Kata isforrás: Babavilág műsor, 2007. december 1.
Mi a teendő?
Van egy műfogás-sorozat, amit szakmai szabályok szerint kell végrehajtani.
1. A legegyszerűbb, ha az anya testhelyzetét változtatják meg. Ennek lényege, hogy az anya lábát jól magára kell húznia, ezáltal a keresztcsont eltávolodik a szeméremcsonttól, az átmérő pedig növekszik.
2. Meg lehet próbálni a vállat kézzel kifordítani, hogy az egyenes átmérőből a ferdébe kerüljön át. Ha ez nem sikerül, megpróbálják a magzat karját kifejteni, itt azonban fennáll az a veszély, hogy a kulcscsont eltörik.
3. Meg lehet próbálni a magzatot elforgatni, először 270 fokkal, ilyenkor minden remény szerint kiszabadul a váll.
4. Legnehezebb helyzetben megpróbálják visszatolni a babát a szülőcsatornán ugyanazzal a csavaró mechanizmussal, csak az ellenkező irányba ezután császármetszést lehet alkalmazni. Ilyenkor azonban sajnos nagy a valószínűsége, hogy sérült baba születik.
http://www.zimonyi.hu/?p=435#respond
Innen csak a fenti 4-es ponthoz idézek:
- a védőnek igaza van abban, hogy a gátmetszés önmagában semmiféle megoldást nem adott volna, a "szakértő" orvossal, aki elsőre ennek ellenkezőjét nyilatkozta a médiának, újra megjáratnám az egyetemetZavanelli manőver: ez már nincs a standard ajánlásban sehol. Ilyenkor ugyanis a baba fejét visszanyomják a hüvelybe, majd császármetszést végeznek, amikor a baba fejét visszahúzzák a méhbe, majd kiemelik a babát a hasfalon keresztül. Közben persze a méhet teljesen el kell lazítani és gyorsan el is kell altatni az anyát. Egy gond van ezzel: O’Leary tanulmánya szerint ő 59 ilyen császárt végzett, 6 esetben nem tudta visszatenni a fejet, 5 esetben “igen nehezen”. Ha sikerült, azt 5 és 30 perc között vitte végbe. Így is a babák 30%-át 3-as, 60%-át 6-os Apgar alatti állapotban vette ki, 2 anyának elrepedt a méhe az eljárás közben, és számtalan gyerek szenvedte meg a hosszantartó oxigénhiányt valamilyen módon. Az ACOG szerint minden orvos legyen tisztában a lehetőséggel, azonban legyen ez az “utolsó utáni” manőver, ami megfordul a szülész fejében.
- mivel nem csak GÁ ügyködött műfogással, tényleg nem lehetne kimondani, hogy melyikük ténykedése okozott sérülést, szerintem mellékes is, o2 hiány elszenvedéséhez, halálhoz bőven elég volt az elakadás
- a GÁ által alkalmazott Martius műfogásról most hirtelen nem találtam anyagot, Világhy könyve nekem nincs meg, ettől függetlenül még létezhet és lehet nagyon hatékony, gondolom véleményez erről a bíróság vagy ez az amit figyelmen kívül hagytak?
- GÁ abban lehet vétkes, hogy többféle fogással próbálkozhatott volna. Egyébként érthetetlen, hogy miért nem dolgoztak össze a mentőssel, az miért egyedül végezte a többszemélyes McRoberts műfogást.
Mindez magánvélemény, de ha nem volt előjel, nem tudom az elakadást hogyan lehetett volna kivédeni kórházi környezetben, a műfogások kórházon kívül is gyakorolhatóak, ehhez csak felkészült emberek kellenek, kivéve a végső megoldás császárt a fenti technikával, amiről mindenki eldöntheti maga mihez jelent megoldást. Azt érdekes lenne tudni, hogy ezeket a műfogásokat mennyire ismerik gyakorlati szinten is az orvosaink?
