Hozzászólás
Szerző: lorenz » 2011.09.12. 01:34
Részlet az ismert szkeptikus író,Douglas Adams regényéből:
"
Arthur az órájára nézett.
-Lassan indulnunk kéne vissza-mondta.
-Meséld inkább a történeted!-torkolta le Fenchurch.-Amikor kiértél az állomásra...
-Kiderült,hogy van még húsz percem.Rosszul emlékeztem a vonatindulásra.De persze az is legalább ennyire lehetséges-fűzte hozzá pillanatnyi gondolkodás után-,hogy a vasúttársaság emlékezett rosszul.Ez eddig eszembe sem jutott.
-Folytasd már!-kacagott fel Fenchurch.
-Szóval vettem egy újságot,persze csak a keresztrejtvény miatt,aztán átsétáltam a restibe egy csésze kávéra.
-Te rejtvényt is fejtesz?
-Igen.
-Melyiket?
-Rendszerint a Guardianben megjelenőket.
-Szerintem azok túl egyszerűek.Én a Timest jobban szeretem.Na és megfejtetted?
-Mit?
-A keresztrejtvényt a Guardienben.
-Még arra sem volt időm,hogy belenézzek-felelte Arthur-Egyelőre a kávémra várok a pultnál.
-Jól van,akkor vedd meg a kávédat.
-Megtörtént.És vettem mellé egy csomag kekszet is.
-Milyen fajtát?
-Ötórai Teát.
-Jó választás.
-Az a kedvencem.Szóval új szerzeményeimmel letelepedtem egy asztalhoz.De meg ne kérdezd ,milyen asztal volt,mert arra már tényleg nem emlékszem.Talán kör alakú.
-Jól van.
-Az alaphelyzet így festett:az asztalnál ültem,balra tőlem az újság,jobbra a csésze kávé.Középen a csomag keksz.
-Már látom is magam előtt.
-Amit azonban nem látsz-mondta Arthur-,mert eddig nem is említettem,az egy férfi,aki már előttem ott ült az asztalnál,egészen pontosan velem szemben.
-Hogy nézett ki?
-Teljesen hétköznapian.Aktatáska,elegáns öltöny.Nem úgy tűnt-tette hozzá-,mintha bármi fura dologra készülne.
-Ó,ismerem a típust.Na és mit csinált?
-A következőt:áthajolt az asztalon,elvette a kekszes csomagot,föltépte,aztán kivett egyet,és...
-És?
-Megette.
-Micsoda?
-Megette.
-És te mi a csudát csináltál?
-Amit az adott körülmények közt bármelyik vérbeli angol csinált volna.Úgy tettem,mintha nem venném észre.
-Tessék?Miért?
-Hát,elvégre ez,ugye,nem egy olyan helyzet,amivel naponta találkozik az ember.Egy darabig töprengtem,de semmiféle frappáns megoldást nem súgott sem neveltetésem,sem tapasztalatom,sem a velem született ösztön.Mégis,hogy kéne reagálnom arra,ha valaki pimaszul,a szemem láttára dézsmálja meg a kekszemet?
-Hát,mondjuk...-Fenchurch elgondolkozott.-Be kell ismernem,én se tudom,mit csináltam volna.No de mi történt?
-Dühödten meredtem a rejtvényemre-mondta Arthur.-Egyetlen megfejtés se jutott eszembe.Belekortyoltam a kávéba,az meg ihatatlanul forrónak bizonyult.Aztán összeszedtem magam,és én is kivettem egy kekszet,feltűnően tudomást sem véve arról az apróságról,hogy a csomag csodálatos módon már nyitva áll...
-Ez is valami,legalább visszavágtál.
-Hát,így is fogalmazhatunk.Kivettem és megettem egy kekszet.Nagyon határozottan és feltűnően rágcsáltam,hogy a szemben ülőnek kétsége se lehessen afelől,mit csinálok.Ha én megeszek egy kekszet,az meg van éve.
-Ő hogy reagált erre?
-Kivett még egyet-közölte Arthur.-Esküszöm,hogy így történt.Kivett még egy kekszet,és megette.Olyan határozottan,ahogy most itt ülünk a földön.
Fenchurch kényelmetlenül fészkelődni kezdett.
-A probléma most már az volt-folytatta Arthur-,hogy mivel először nem szóltam,másodjára még nehezebbnek éreztem a téma előhozatalát..Elvégre mit mondhattam volna? "Bocsásson meg,de...nem tudtam nem észrevenni,öö.."Nem jó.Egyszóval ismét nem vettem róla tudomást,sőt,ha lehet,még inkább nem,mint az előbb.
-Félelmetes...
-Megint megpróbáltam a keresztrejtvényre koncentrálni,de tökéletesen sikertelenül.Így aztán azt tettem,amit V.Henrik Szent Crispin napján...
-Mit?
-A résre rontottam újra.Kivettem még egy kekszet.És egy pillanatra találkozott a tekintetünk.
-Így?
-Igen...Hát,nem egészen így.De találkozott.Egy pillanatra.aztán mindketten gyorsan félrekaptuk.
De nekem elhiheted-mondta Arthur-,a levegőt hirtelen elektromosság töltötte meg.Egyre feszültebb lett a légkör az asztal fölött.
-El tudom képzelni.
-Így ettük meg az egész csomag kekszet.Egyet ő,egyet én,egyet ő,egyet én...
-Az egész csomagot?
-Hát,tulajdonképpen csak nyolc darab volt benne,de ennek ellenére egy örökkévalóságnak tűnt,mire elfogytak.Két gladiátornak se lehetett volna nehezebb dolga.
-A gladiátorok-jegyezte meg Fenchurch-,a napon küzdöttek volna,ami azért fizikailag megterhelőbb.
-Hát igen.Na mindegy.amikor már már csak az üres csomagolópapír hevert közöttünk,a férfi,mint aki jól végezte dolgát,fölállt és elment.Természetesen megkönnyebbültem.Aztán egy-két pillanattal később a hangosbeszélő bemondta,hogy indul a vonatom.Fölhajtottam a kávémat,fölálltam,fogtam az újságom,és alóla...
-Igen?
-Előbukkant az én bontatlan csomag kekszem.
-Micsoda?-hördült föl Fenchurch.-Micsoda?
-Ez az igazság.
-Nem!-A lány levegőért kapott,aztán hanyatt dőlt,és hangosan nevetni kezdett.
"
0 x