Kussssss!!!

Gyuszi írta:Te ismered a GNM-et tökéletesen?
Évekig tanulmányoztad az állításait?
Netán megfigyelted saját magadon is, hogy milyen a lefolyása a betegségeknek?
Annak idején megígérted (nekem is), hogyha válaszolok azon kérdésekre amiket először saját kútfőből merítettnek tüntettél fel, majd kiderült, hogy Lenkei pajtás szülte őket, nos akkor hajlandó leszel válaszolni a feltett kérdésekre. Feletettem kérdéseket, amikre többedszerre sem sikerült választ kiizzadni magadból, most újra nekifuthatnánk:Gyuszi írta:Előre is köszönöm, ha válaszolsz a feltett kérdéseimre.
Persze, hogy nincs mellékhatása, hiszen nincs benne semmilyen hatóanyag, ezért hatása sincs. Mit mondasz az olyan klinikai tesztekre, melyeknél a betegeket két csoportba osztották és az első igazi homeopátiás bigyót, a másik pedig sima cukorgolyót kapott? Az eredmény az lett, hogy a két csoport ugyanúgy gyógyult. Miért van ez? Miért nem veszed figyelembe ezeket az eredményeket? Megmondom miért. Mert ha figyelembe vennéd újra kéne gondolnod a világképedet, sőt lehet, hogy össze is dőlne az. Te pontosan ettől félsz. Pedig ha nyílt látókörű lennél és nem ilyen beszűkült, akkor folyamatosan módosítanád a világképedet a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján. Ennyi. Ha tudsz angolul, akkor egy kis olvasnivaló: http://en.wikipedia.org/wiki/Homeopathy#Meta-analyses1. A homeopátia, ellentétben az allopátiával mellékhatás nélküli információs szer.
Tévedsz. Ha ismered a homeopátiát, akkor pedig konkrétan hazudsz.1. A homeopátia, ellentétben az allopátiával mellékhatás nélküli információs szer.
http://www.cedh.hu/egeszseg/A-homeopati ... sara_90923Magas potenciák (C200-LM6) egyszeri bevételekor azonban előfordulhat, hogy primér rosszabbodás lép fel az egyénnél, a szerre jellemző heves tünet alakulhat k, pl. C1000 Aconitumnál heves szívdobogás magas pulzusszámmal, c1000 Sulfurnál égő érzettel járó hasmenés, c200 Aurumnál erős depressziós érzet, akár öngyilkossági szándék késztetésével.
...
Dr. Zarándi Ildikó
Igazgató
CEDH Hungária Homeopátiás Oktató szervezet
Belgyógyász, homeopátiás orvos
Tovább folytatom. Ezek az esetek dokumentálva vannak? Ha több hónapba telt a gyógyulás, akkor honnan tudod, hogy csak és kizárólag a fantasztikus Moksa Elixír játszott szerepet a gyógyulásukban? Minden bizonnyal kaptak csúnya, gonosz hagyományos orvosságokat is, honnan tudod, hogy azoknak nem volt szerepük a gyógyulásban? A válasz egyszerű: sehonnan. Ezért kellene összehoznotok valami komolyabb, kontrolláltabb vizsgálatot. Bizonyára telne rá. Akkor miért nem csináljátok ezt?4. A MOKSA ELIXÍR a nem egészen 4 éves történetében annyira sok - nem nevezném csodásnak, mert akár több hónapba is belekerülhet, amíg a betegségek gyökeréig eljut az az információ, amely a szervezet önszabályozását a valamikor deformálódott testrészen helyreállítja - kigyógyulást produkált már (persze közvetve, mert a szervezet öngyógyulását nem ez a szer végzi el, csak beindítja) a hagyományos orvostudomány által gyógyíthatlannak hitt betegségek körében, hogy ezzel már végelegesen bizonyított és beírta magát a gyógyulni vágyók tudatába.
Ismered a józan emberi gondolkodást? A megnyilvánulásaidból egyértelmű, hogy NEM.Mégegyszer: Ismered tökéletesen a GNM-et?
A megnyilvánulásodból egyértelmű, hogy NEM!
Te mit szívsz? Ebből én is kérek!Tudniillik a homeopátiás szerek által bevitt információk időben visszafelé elviszik a tudatallatin (amely az alvásukat is irányítja, különben meghalnánk nemde?) keresztül a betegség lefolyását és pl. valaki 20 éve cukorbeteg, s közben 11 éve sikerült még a vérnyomását is feltornásznia, akkor a Hering szabály szerint bizony számolnia kell azzal, hogy a 11.-ik hónapban a szer szedése után a magas vérnyomása kiszeretné kitombolni magát.
az nem tudja mi az a pánik, a halálfélelem, és a tüdőembóliával sincs tisztában.aki nem fog pánikolni (pl. a halálfélelem tüdőembóliát okoz)
Bizonyíték, hogy ez valóban így van? Akkor miért nem özönlenek az emberek tömegesen Izraelbe?Aha, akkor a GNM tanai szerint Izraelben miért gyógyítják a rákot 98%-os sikereséggel?
Szóval mi is mentette meg a Gyuszi által istenített Új Germán Medicína feltalálóját? Bizony! A csúnya akadémikus orvoslás!Following the death of his son in a shooting incident in 1978, Ryke Geerd Hamer developed testicular cancer. His wife also developed breast cancer at around the same. Hamer came to believe that both cancers had been directly caused by shock at their son's death, and that they could be treated by resolving this emotional conflict. In fact, he received a conventional operation for his testicular cancer in 1979, while his wife was treated by Hamer himself, as the first patient of his New Medicine, and died in 1985.
Innen:Hamer és a horror házaHamer, who is obsessed with Judaism, has convinced himself that his GNM is suppressed by an international Jewish conspiracy.
He claims that Jewish scientists have stolen his GNM and are purposely hiding it from the rest of the world, which is evident from the fact that in Israel all Jews are treated with the GNM. (Believe me, they are not!) He says that in doing so the Jews have caused over 2 billion people to die needlessly from cancer.
A Hering szabály szerint a betegsége kezdete óta eltelt idő 1/12 sebességével gyógyul az ember?pl. valaki 20 éve cukorbeteg, s közben 11 éve sikerült még a vérnyomását is feltornásznia, akkor a Hering szabály szerint bizony számolnia kell azzal, hogy a 11.-ik hónapban a szer szedése után a magas vérnyomása kiszeretné kitombolni magát.
Elolvassa, nem érti, majd levonja azt a következtetést, hogy ez is az ő érveit támasztja alá.Gyuszi NEM fogja ezeket elolvasni, elvégre félti a világképét
Magyarul (Gyuszi kedvéért): Nem létezik a világon olyan dokumentált eset, melynél egyértelműen kijelenthető, hogy Hamer gyógymódjának (Új Germén Medicina) köszönhető gyógyulást tapasztaltak. Ezzel szemben rengeteg cikk van, amelyek Hamer áldozataira hívják fel a figyelmet. Íme pár ezekből a cikkekből:Until today no documented case of a patient who got cured by Hamer's method is known, instead newspaper repeatedly report about victims of Hamer's practice throughout Europe.
Bizony. Es nem fogod kitalalni hogy az uj german medicina feltalalojanak a felesege miben halt meg.Szóval mi is mentette meg a Gyuszi által istenített Új Germán Medicína feltalálóját? Bizony! A csúnya akadémikus orvoslás!
Akkor próbálkozz türelmesen, mert eddig a válasz csíráját se látom a kérdésemre.A végtelenségig türelmesnek kell lennem, hogy a profi által feltett laikus kérdéseket is megválaszoljam.
Erre nem válasz a Hering szabály és a betegségfelidézés, mert a HP asszony se erről beszélt, hanem konkrét szerek esetén említett mellékhatásokat.Most vagy van mellékhatása és te hülyeséget beszélsz, vagy szerinted nincs és a HP főasszony beszél hülyeséget, de akkor meg miért hiszel el neki mást?
Milyen információ? Hol tárolódik ez az információ?információként bevitt emlékeztető mint folyamat
Mik azok az energiapályák és honnan tudjuk, hogy léteznek? Honnan tudod, hogy így hat a homeopátia? Azért nincs értelme annak, amit mondasz, mert egy homeopátiás bogyóka és egy cukorbogyó egymástól megkülönböztethetetlen. Semmivel sem tudod megkülönböztetni. Ha mégis, akkor viheted James Randi 1 millió dolláros díját.Nos ez nem sikerül(het), mert érdekes módon minél nagyobb a hígítása/dinamizátsága egy szernek, annál erősebb és komplexebb a hatása a szervezet energiapályáira. Megkockáztatom még azt is leírni ezen a fórumon, hogy az EMBER ÉLETEREJÉRE