@rob (23835):
Száz év szerintem nem oszt, nem szoroz ebben a kérdésben. Mint ahogy azt vaskalapos írta, az időszámítás teljesen önkényes. Nem kell sokat visszamenni az időben, a gregorián naptár előtt az időt például így mérték a hétköznapokban: X. Y. király uralkodásának n-edik évében, augusztus havának 10. napján.
A gregorián naptár előtt a julianusz naptárat használták a római birodalomban. Az egyiptomiak azelőtt használtak másfajta naptárat, tíz napos hetekkel. Minden kultúrának megvan a saját időszámítása, és ezekből néhány még ma is használatos, bár a nyugati gazdaság húzóereje rákényszerítette a keleti kultúrákat arra, hogy nemzetközi szinten az SI standard dátumformátumot használják.
A naptárakat általában valami nagyobb világrengető esemény hatására resetelik. Ilyen volt például a római birodalomban a kereszténység elterjedése, majd a római birodalom széthullása. Igaz kis fáziskéséssel, de a kereszténység vélt kezdetének időpontját meghatározták, és arra állították be a naptárat Európában. A francia forradalom idején is próbálkoztak egy újabb naptár resettel, de nem tartott sokáig, nem volt eléggé világrengető esemény.
A legutóbbi sikeres reset 1970 január elsején, nulla óra nulla perckor történt, bár a geekeken kívül erről nem sokan tudnak. Még kevesebben tudnak arról, hogy az emberi civilizáció összeomlásának időpontja 2038 Január 19. 03:14:07 lesz, GMT idő szerint.
Az igazi kérdés nem ez. Hanem az, hogy mi van, ha pár millió évvel korábban/később halnak ki a dínók, vajon akkor is ugyanígy létezne-e az emberiség. Szerintem nem, egészen biztosan lennének különbségek, akár az is előfordulhatott volna, hogy nem jön létre ilyen komplex gondolkodásra képes élőlény. Viszont azt megjósolni, hogy pontosan mik lennének ezek a különbségek, az teljesen lehetetlen. Ha korábbra tolod az aszteroida becsapódását, akkor lehet, hogy az emlősök ősei még nem hasonlítottak eléggé a mai formához, és lehet, hogy teljesen más formák jelennek meg. Akár még az erszényesek közül is kiemelkedhetett volna valami magas intelligenciájú faj.
Ha későbbre tolod a becsapódást, akkor meg lehet, hogy a tollas hüllők közül fejlődik ki valami értelmes életforma, az emlősök őseit meg megeszik a raptorok...