Gumiszoba

Zártosztály! Belépés csak saját felelősségre! A gondozottakat hergelni szabad!
SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.02. 23:50

Dömper Ármánd írta:
2019.02.02. 23:13
Ez még mindig nem válasz a kérdésemre, de közben csináltam egy másik kísérletet. Mivel van a lakásomban két ajtó, a régi rossz tudomány szerint nagyjából 4 méter távolságra egymástól, ezért megpróbáltam a már meglévő 20centis kötelemmel összekötni a két ajtó kilincsét, hiszen a te tudományod szerint ez a két távolság egyaránt végtelen, végtelenből pedig csak egy van, azaz egyforma hosszúak. Képzeld, nem sikerült! Le kellett vágnom egy, a régi tudomány szerint, 4 méteres kötelet és csak azzal tudtam összekötni a kilincseket. Hogy lehet ez? A 20 centis kötelem nem végtelen mégsem? Vagy mégis van több végtelen?
A két ajtó között nem távolság van, hanem a dimenzió hurkai , különböző hurkai is ott vannak , de ebből most a te példádban csak egy bizonyos típusú hurkot figyelsz meg. (Jelen esetben a Hadronikus szint Proton nevű altérrácsáról van szó 1.1.1.(pi-3-as konfiguráció) Ezeknek konkrét darabszámuk van. Extrém esetben , mint pl. a szobád -> téridő görbületi környezete a téridő görbületek hurkai egymás mellett sokáig monoton haladnak ezáltal keltve azt a látszatot hogy "egyenes" a jelen példában előállt az az abszurd helyzet, hogy a szobád éppen megfigyelt rekognizációs szintje (úgymint a: Hardonikus értelmezési szint) többé-kevésbé torzítás-mentes , ezért az általad 20 cm-nek titulált részen pontosan annyival kevesebb hurok található mint amennyivel több van a 4 méteres részben, ezáltal keltve azt a látszatot, hogy "hosszúságot" vagy képes köztük elnevezni, de valójában végtelen számú egyéb más dimenzió találkozási pont konfigurációja is jelen van a szobádban is és mindenütt másutt is.
0 x

Dömper Ármánd
Hozzászólások: 17
Csatlakozott: 2019.01.30. 19:49

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: Dömper Ármánd » 2019.02.03. 00:38

Hát ez szuper. Kérlek két kérdésre válaszolj! A két ajtó között végtelen a távolság? A 20 centis kötelem igazából végtelen hosszúságú?
0 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.03. 00:59

Dömper Ármánd írta:
2019.02.03. 00:38
A két ajtó között végtelen a távolság? A 20 centis kötelem igazából végtelen hosszúságú?
Igen. A két ajtó között végtelen távolság van.
A 20 centis kötél is végtelen hosszúságú.

Ha a távolság klasszikus értelmezését vesszük , márpedig azt kell, akkor minden esetben csak végtelen hosszúságú lehet, a fenti oknál fogva, hogy minden szakasz további végtelen sok szakaszra osztható.

A két ajtód közé tudsz tenni 4 méteres kábelt, tudsz tenni 618 trillió protont 720 szeptillió up kvarkot és végtelen további szub-univerzumot, amelyek együtt a miénkkel is képezik az egyetlen végtelent. A te tudományod ugyan próbálkozott neveket adni a dolgoknak, csak éppen a felismerésmetodikája az egyes jelenségeknek valami óborzalmasan félredefiniált minden létező dolgot , de nem kicsit, hanem brutálisan.
0 x

Dömper Ármánd
Hozzászólások: 17
Csatlakozott: 2019.01.30. 19:49

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: Dömper Ármánd » 2019.02.03. 02:23

Igen. A két ajtó között végtelen távolság van.
A 20 centis kötél is végtelen hosszúságú.
Akkor miért nem éri át az ajtóim közötti távolságot a 20 centis kötél? Ne felejtsd, azt mondtad, hogy csak egy végtelen van, tehát ennek a két végtelennek egyformának kell lennie, szubdimenziók ide vagy oda.
0 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.03. 10:06

Dömper Ármánd írta:
2019.02.03. 02:23
Akkor miért nem éri át az ajtóim közötti távolságot a 20 centis kötél? Ne felejtsd, azt mondtad, hogy csak egy végtelen van, tehát ennek a két végtelennek egyformának kell lennie, szubdimenziók ide vagy oda.
kb. 42 topik poszt óta BIZONYÍTOM hogy a távolság nem létezik, de te jössz 33-adszorra is a két ajtód közötti "TÁVOLSÁGGAL" miközben fent már leírtam nem távolság van köztük. Hanem valami más dogol. Többször nem írom le, előbb értsd meg fent , majd ha megvan gyere vissza és szólj.
0 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.03. 10:48

Nos megpróbálom még szájbarágósabban értésetekre juttatni, mert látom még mindig a legelején vagytok elakadva:

amit te távolságnak nevezel az nem más, mint a megfigyelés szintjén érzékelt , kiemelt görbületű konfigurációs értékek darabszáma, miközben a nem érzékelhető konfigurációs értékekről nagy ívben megfeledkezel, a tudományod először a PROTON nevű konfigurációt érzékelte , más nevein ez a JELEN, alias 1.1.1.(pi-3) -as konfiguráció, aztán eltelt újjabb pár ezer év, amikor a végtelen sok konfigurációból megfigyeltek egy másodikat, az ún. elektron konfigurációját, ez 1.1.(2-(pi-3)/2).(2-(pi-3)/2) , anélkül hogy felismerték volna, hogy semmi másban nem különbözik a PROTON-tól, mint a 4 alkotó szubdimenzió (altér) eltérő metszésgörbületi érték táblázata. Csakhogy a megfigyelés szintjén túl további "apróbb" algörbületi konfigurációk is vannak, tehát az egyetlen dimenzió a-b "pont" közötti "távolságban" végtelen hurkot tesz meg abszolút, és véges hurkot tesz meg egy-egy kiemelt konfigurációs szinten, amit megfigyelni kívánsz elemzésre.

Mondok egy példát: van egy kötött pulóvered szabályos egységes hurkolással. Ha messziről nézed a szegélyét azt mondod "egyenes" ezt mondta Euklidész a 3 felismert "dimenzió"-jára. Ha közelebbről megfigyeled azt látod mégsem egyenes az hanem hurkokból áll , és a két szegélye közt meg tudod számolni hogy az a-b "távolságon" hány darab hurok van.

Nos a valóság ilyen, azzal a különbséggel, hogy a hurkokon belül újabb és újabb és újabb és újabb és újabb al-al-al-al-al hurkok is találhatóak a végtelenségig.
0 x

Dömper Ármánd
Hozzászólások: 17
Csatlakozott: 2019.01.30. 19:49

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: Dömper Ármánd » 2019.02.03. 19:28

Éretm. Tehát, hogyan lehet megmérni az ajtóim között lévő szubdimenziókat és hurkokat? Illetve ezek hogyan viszonyulnak egy kötél szubdimenzióihoz? Már csak azért, mert a régi tudományban, ahol a gonosz hosszúság volt, ott megmértem a távolságot, aztán elmentem a spájzba és levágtam egy akkora hosszúságú kötelet. Viszont te csak számsorokat dobálsz, azt nem igazán vagy hajlandó elárulni, hogy ezek a számok hogy jöttek ki vagy mégis mi a fenére jók.

Szóval mit kell tennem, hogy az 1.1.1.(pi - 3) hosszúságú kötelet levágjam. És ha ez sikerült ez már két bármekkora távolságra lévő ajtó közti távolság áthidalására jó lesz?
0 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.03. 20:14

Dömper Ármánd írta:
2019.02.03. 19:28
Tehát, hogyan lehet megmérni az ajtóim között lévő szubdimenziókat és hurkokat?

Írtam rá egy elég konkrét táblázatot hogy mi micsoda, és hogy mi a konkrét altérrácsa..
Dömper Ármánd írta:
2019.02.03. 19:28
Szóval mit kell tennem, hogy az 1.1.1.(pi - 3) hosszúságú kötelet levágjam.
Az 1.1.1.(pi-3) nem hosszúságot jelöl hanem az adott helyen az alkotó szubdimenziók metszésgörbületi értékét, amelyből jelen példában ha 3 egész és egyenes , és egy tört és görbe, akkor a 4 altér összege össesen pi, és a jelenség neve : PROTON, avagy : JELEN.
0 x

Dömper Ármánd
Hozzászólások: 17
Csatlakozott: 2019.01.30. 19:49

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: Dömper Ármánd » 2019.02.03. 20:44

Tehát, hogyan lehet megmérni az ajtóim között lévő szubdimenziókat és hurkokat?
0 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.03. 22:16

Dömper Ármánd írta:
2019.02.03. 20:44
Tehát, hogyan lehet megmérni az ajtóim között lévő szubdimenziókat és hurkokat?
Jó kérdés, egyelőre maximum, ötletek vannak erre, a te tudományod se úgy indult hogy rögtön Arisztotelészt kérdezték meg hogy hogyan kell a PROTONOSZT úgy tili-tolizni hogy abból Űrhajó repüljön a Holdra, hanem közben eltelt pár ezer év.
Mikroméretű ultrapontos szögmérőkkel lehet majd az alterek görbületi értékét mérni. Egyelőre ez az egy tippem van.
0 x

Dömper Ármánd
Hozzászólások: 17
Csatlakozott: 2019.01.30. 19:49

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: Dömper Ármánd » 2019.02.03. 22:42

Itt nem űrhajókról van szó, csak egy nyomorult szárítókötelet akarok kérni a szomszédtól. Egészen biztos vagyok benne, hogy ez már Arisztotelésznek is ment. Szóval én maradok a régi tudománynál, mert nem tartom túl meggyőzőnek, hogy valami, ami egy szárítókötélnél hanyatt vágja magát, az egyszer csak a fekete lyukaknál és a sötét anyagnál működni kezd.
0 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.03. 22:44

Dömper Ármánd írta:
2019.02.03. 22:42
Itt nem űrhajókról van szó, csak egy nyomorult szárítókötelet akarok kérni a szomszédtól. Egészen biztos vagyok benne, hogy ez már Arisztotelésznek is ment. Szóval én maradok a régi tudománynál, mert nem tartom túl meggyőzőnek, hogy valami, ami egy szárítókötélnél hanyatt vágja magát, az egyszer csak a fekete lyukaknál és a sötét anyagnál működni kezd.
A régi tudomány viszont vakvágányra futott, a legelején. Ezért volt szükség új alapokra áthelyezni , ez még friss dolog 2014 óta datáljuk a TUDOMÁNY kezdetét.
0 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.03. 22:52

Ez egy olyan tudomány ami a fekete lyukaknál és a sötét anyagnál működik igazán, elvégre simán láthatod magad is hogy mind a kettő csupán a "sötétség" fantázianéven futó jelenség ... míg a tudományod, amelyik eleve úgy indul, hogy a józan észt félretolva lekerekíted a végtelen univerzum maradék végtelen részét és kijelölsz erőszakosan magadnak egy null-pontot..
0 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.03. 23:03

https://www.reddit.com/r/funny/comments ... f_physics/


Itt is írja valaki, persze viccesen, és ő persze még alternatív elméletet sem mondott mellé, mint én.
0 x

Dömper Ármánd
Hozzászólások: 17
Csatlakozott: 2019.01.30. 19:49

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: Dömper Ármánd » 2019.02.03. 23:47

Ez egy olyan tudomány ami a fekete lyukaknál és a sötét anyagnál működik igazán
Aha, ha valaki nem tud fölemelni egy 1 kilós súlyzót sem, akkor annak én bármikor elhiszem, hogy a kétszáz kilósat föl tudja. Jelen pillanatban ott tartunk, hogy a te magad ismerted be, hogy fogalamad sincs hogyan lehet mérni ezeket a szubdimenziókat, tehát azt sem értem, hogy honnan veszed az eddig fölírt számaidat. Számolni biztosan nem számoltad őket, mert akkor már elárultad volna, hogy hogyan jöttek ki, mérni pedig szintén nem mérted őket.

Gyakorlatilag a tudományod összefoglalható ennyivel:
1. mondj valami önmagának ellentmondó butaságot
2. aki ezt észreveszi, annak kezdd el mantrázni, hogy szubdimenzió.
0 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.04. 03:51

Akkor ezzel kvittek vagyunk ugyanis :

- ha nem is te , de más már beismerte a tudományod nevében (Idegen ott kissé fejjebb) hogy nem létezik a tudományod, mivel a legelejé hamis az állítás a fix pont léte, a távolság fogalmának alapja,

- így ha valaki önmagának ellentmondó butaságra épített "tudományt" , vagy elhitte az pedig nem én vagyok, hanem te.
0 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.04. 16:48

Nézd (@Dömper Ármánd) a jelenlegi "tudományod" még a conjecture, tehát a sejtés szintjét sem üti meg:

Kép

- Mivel az idő definíciója tökéletesen hiányzik belőle , és anélkül, hogy a definíciója egyáltalán létezne úgy jöttök ti itt tér-időkkel, meg tér-idő görbületekkel :facepalm: hogy azt sem értitek mi az idő, egyáltalán , eszik-e vagy isszák, ezzel szemben én egy egy soros tömör algebrai definíciót írtam rá. Nektek van van itt 20 oldalas esti-mese amitől még hülyébb lesz aki elolvassa mint ha el se olvasta volna.



- Ezenkívül a PI definíciója és érteke is téves,

egyszerre három különböző értéket vehet fel, lásd fentebb ,
SpecialPI írta:
2019.01.31. 00:49
...
,

- Mégtovábbá fogalmad sincs az ultra-konvex terekről és azok jelentőségéről,

Így mindezek nélkül kötve hiszem, hogy te bármit is értesz az Univerzumból és annak működéséből.

Tehát én még mindig jobb definiciós modellt toltal a tudomány se99e alát mint a jelenlegi, ami egy tömény bullshit az elejétől a végéig.

Eddig négy lapot ütöttem el tőletek színhiánnyal a rekontra 40/100 ulti, négy-Ász, terített reDurch-Marschból és elvittet az ászaitokat is gagyi 8-9-esekkel :mrgreen: mivel az adu a Zöld... és utolsó ütést a legkisebb lappal viszem el tőletek a Zöld 7-essel lesz nem igen CSENDES ultim.

Ugyanis a fenti okok miatt még akkor sem értne fabatkát a "tudományotok" , ha egyébként meg tudnátok mutatni a "hosszúságotok" bármelyik végét.
0 x

Dömper Ármánd
Hozzászólások: 17
Csatlakozott: 2019.01.30. 19:49

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: Dömper Ármánd » 2019.02.04. 18:29

A tudományt kísérletileg igazolni vagy cáfolni kell. Ezt a meglévő tudomány megteszi, te meg csak süketelsz és mutogatod, hogy mennyire nem érted, hogy miről beszélsz. Két kísérletet is csináltam, mindkettő cáfolta a tudományod, és igazolja a meglévő tudományt, amire te csak tovább süketeltél.

Mondj egy kísérletet, ami téged igazol és a meglévő tudományt cáfolja! Nem érdekel a nagyzolásod és a szósaláta, aminek te sem érted az értelmét.
0 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.04. 18:55

Dömper Ármánd írta:
2019.02.04. 18:29
Mondj
A Saját "tudományod" nem tud semmit a saját bevallása szerint a 96% "tömeg"- éről, Sötét Anyag és Sötét Energia néven brutális sötétségben tapogatóztok.. Vagy netán nem így van?
0 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.04. 18:59

Dömper Ármánd írta:
2019.02.04. 18:29
Mondj
Én már mondtam eleget, most mesélj te is valamit róluk
0 x

Dömper Ármánd
Hozzászólások: 17
Csatlakozott: 2019.01.30. 19:49

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: Dömper Ármánd » 2019.02.04. 20:06

Én már mondtam eleget, most mesélj te is valamit róluk
Nem. Te nem mondtál semmit, csak össze vissza beszéltél. Én megcsináltam egy kísérletet, ami téged cáfol, és te továbbra is össze vissza beszéltél. Most meg megpróbálod behazudni, hogy én nem mondtam semmit? Az eszem megáll!

Hol van a kísérlet, ami téged igazol?
0 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.04. 21:40

Hol van a kísérlet, ami téged igazol?

kontra

Hol van a te magyarázatod a Sötét Anyagról és Energiáról, az Univerzumod 96 %-áról?

Az enyém már megtalálod feljebb, de ehhez alaposan át kell rendezned mindazt amiről azt hiszed hogy tudod. És legfőképp sürgősen el kell felejtened ezt a sok tömény hülyeséget, amit ma tudománynak hívnak. Egyelőre sajnos az én ELMÉLETEM "csak" szigorú matematikai bizonyítások támasztják alá amiket egytől egyig megtalálsz az utóbbi pár 100 posztban itt.
0 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.04. 21:48



Pont a lényeget szúrtam l de ez neked már fel se tűnt. Az idő az a törtdimenzió.
0 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.04. 21:52

Úristen én annyira alap dologra jöttem rá hogy ehhez képest a tudományod az kutyafüle.
0 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.04. 22:50

Dömper Ármánd írta:
2019.02.04. 18:29
A tudományt kísérletileg igazolni vagy cáfolni kell.

A te "tudományod" pedig már nagyon sokszor bebizonyította önmagának hogy nem is létezik. Relatívitás, Határozatlanság stb.. csak még mindig nem vagy képes ezt felfogni.
0 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.04. 23:02

Summa summarum amíg nem mutatod meg nekem a "hosszúságod" elejét, amiről Archimedes is beszélt, addig együtt maradunk itt a Gumi ringben? Oké?
0 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.04. 23:14

Sakk-matt mit nem értesz még?

Az állás 1:1 viszont az én elméletem még soha nem próbálta senki kísérletileg is igazolni, ellentétben a te hülyeségeiddel.
LHC , Sodium-Iodid meg egyebek de neeeem , nagggyon hideg !!!!!! Nem errefelé kell tapogatózni !!!
Fent próbáltam súgni olvass vissza kedves Ármánd !
0 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.04. 23:33

Már ne is haragudj de a saját bevallásod szerint sincs halvány lila gőzöd az Univerzumod 96%-áról és még van képed azt állítani hogy a maradék 4-ről van???!!!!


:facepalm:
0 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.04. 23:34

Főleg így a fentiek után.
0 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.04. 23:45

SpecialPI írta:
2019.02.04. 21:40
s legfőképp sürgősen el kell felejtened ezt a sok tömény hülyeséget, amit ma tudománynak hívnak. Egyelőre sajnos az én ELMÉLETEM "csak" szigorú matematikai bizonyítások támasztják alá
Fizikával az élen ami csont nélkül megy a lecsóba, a matematika pedig egész új alapokra kerül és egész új jelentőséget nyer, most már hogy minden jelenség kifejezhető egy számmal.
0 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.05. 00:13

Kedves Ármánd nézz tehát magadba, azért jöttél be mert valami újat szeretnél tanulni, tehát először is a dolgok alapjait kéne tisztázni hogy mi micsoda egyáltalán, és mi maradhat még vissza így a "tudományodból" , így az alapok nélkül.
0 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.05. 00:36

Nos a fizikádnak egy hatalmas elégtelen az összhatás miatt, a szorgalom kitűnő, matematika elégséges,

Én : ha végre valahára sikerülne kísérletileg is igazolni csillagos ötös Nobel Ábel pornós gádzsik stb., magatartás botrányos, szorgalom kitűnő, matematika jeles,
0 x

Dömper Ármánd
Hozzászólások: 17
Csatlakozott: 2019.01.30. 19:49

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: Dömper Ármánd » 2019.02.05. 17:18

Hol van a kísérlet, ami téged igazol?
0 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.05. 21:55

Dömper Ármánd írta:
2019.02.05. 17:18
Hol van a kísérlet, ami téged igazol?
Na és hol van a nemhogy kísérlet, de az elmélet ami téged igazol és a te 96%"sötétségedet?
0 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.05. 22:09

Olyan nehéz azt felfogni hogy amiről te Kvarkogsz az maga az altér,, a spin pedig, a csoport, alias additív vagy multiplikatív, spiral vagy egyenes .. ezt nem felfogni több mint kétezer évig, közröhej.
0 x

Dömper Ármánd
Hozzászólások: 17
Csatlakozott: 2019.01.30. 19:49

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: Dömper Ármánd » 2019.02.05. 22:23

Hol van a kísérlet, ami téged igazol?
0 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.05. 22:27

Dömper Ármánd írta:
2019.02.05. 22:23
téged
Jó kérdés, engem viszont legalább még van esély igazolni.
0 x

Dömper Ármánd
Hozzászólások: 17
Csatlakozott: 2019.01.30. 19:49

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: Dömper Ármánd » 2019.02.05. 22:27

És íme egy pár példa a jelenlegi fizikára:
https://www.explainthatstuff.com/great- ... ments.html

Tudom, nem érted őket és azt képzeled, ha toporzékolva azt írod, hogy de nem, de nem, akkor ezek megszűnnek létezni.
0 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.05. 22:34

Igen figyelemre méltó dolgokat csináltak a tudás alapjai nélkül. Most viszont megmutattam, méghozzá rövid, bárki számára érthető alapvető okok miatt, mindaz amit úgy hitted hogy tudsz, nem létezik. Helyette itt ott kicsit, itt ott nagyon különböző módon működnek a dolgok.
0 x

Dömper Ármánd
Hozzászólások: 17
Csatlakozott: 2019.01.30. 19:49

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: Dömper Ármánd » 2019.02.05. 22:41

Igazából azt hittem, hogy sokkal szórakoztatóbb lesz, de tévedtem. Te rettentően buta vagy és ezért a fejedbe vetted, hogy amit nem értesz, az nem is létezik. Sok ilyen ember van, te annyiban különbözöl a többi hasonló kelekótyától, hogy nem csak megrántod a vállad vagy köpsz egyet, amikor valami számodra értelmezhetetlen dologgal találkozol, hanem valami elképesztő bullshitet kezdesz önteni magadból, amíg a másik fél meg nem unja és ott nem hagy. Ekkor elkönyveled magadban, hogy egy vitában győztél. Én most untam meg.

BTW egy véges szakaszt elkezdesz felezgetni, akkor ugyan végtelen sokáig tudod ezt csinálni, de a végtelen sok darab összhosszúsága pont meg fog egyezni az eredeti szakasz hosszával és még véletlenül sem lesz végtelen. Sajnos ennek belátásához értened kellene a határérték számítást, amire esély sincs, mert még az általános iskolai szintet sem mindenhol ütöd meg, és kifejezetten elutasítod a tanulás minden formáját.
1 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.05. 22:46

Dömper Ármánd írta:
2019.02.05. 22:41
BTW egy véges szakaszt elkezdesz felezgetni, akkor ugyan végtelen sokáig tudod ezt csinálni, de a végtelen sok darab összhosszúsága pont meg fog egyezni az eredeti szakasz hosszával és még véletlenül sem lesz végtelen
A mondat elején még végtelenről volt szó hogy lesz a mondat végére véletlenül se végtelen? :shock:

Önmagadnak ellentmondó bullshit-tengerre épült a tudományod ha még most sem fogod fel , hát tényleg sajnálom.
0 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.05. 22:48

Hát elmondom ha a mondat elején végtelen volt akkor a mondat végére is végtelen marad és véletlenül se lesz belőle más , drága barátom.
0 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.06. 16:39

Dömper Ármánd írta:
2019.02.05. 22:41
Sajnos ennek belátásához értened kellene a határérték számítást, amire esély sincs, mert még az általános iskolai szintet sem mindenhol ütöd meg, és kifejezetten elutasítod a tanulás minden formáját.
Sajnos a fentiek belátásához értened kellene hogy mik az ultra-konvex terek és mi az okuk és a következményük, amire esély sincs, hiszen te még mindig hiszel a több különböző végtelenben, miközben még azt az alapvető tényt sem fogod fel, hogy végTELEN csak egy lehetséges, mert a TELEN fosztóképző megfosztja a LEHETŐSÉGÉTŐL is egy másik létezését. Ja és BTW te vagy az aki a tanulás minden formáját elutasítja, holott fent már olyan kristálytisztán írtam le mindent hogy ált. iskolás is felfogja.
0 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.06. 17:52

Dömper Ármánd írta:
2019.02.05. 22:41

Igazából azt hittem, hogy sokkal szórakoztatóbb lesz, de tévedtem. Te rettentően buta vagy és ezért a fejedbe vetted, hogy amit nem értesz, az nem is létezik.
Ezt akár én is írhattam volna neked, miután Idegen elismerte hogy Nincs fix pont, a "hosszúság" vége, és Mattot kaptál, homokba dugva a fejed, a fenti tömör algebrai bizonyításokról meg mélyen hallgatva, mint a sír. És hogy ugyan fejből, de nem hasból írtam le neked is az Altér-rácsot, hanem hogy előtted a lehetőség, hogy te, mint "tudós" használd egészséggel!
0 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.06. 18:33

Az én forradalmi 2014-ben bemutatott altér-rácsom után a te "tudományod" mese habbal és maximum a közröhej tárgyát képezheti ezek után.
0 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.06. 19:31

Dömper Ármánd írta:
2019.02.05. 22:41
ugyan
...ezzel mondtad ki a bűvös szót...

FORDÍTOK:
Elismerem... UGYAN... hogy végig igazad volt, csak mostmár "meguntam" , mert akkorát égtem mint a Brüsszeli kapcagyár ... inkább kivonulok a színtérről védje már más helyettem a "fizikát" ...

... már ha egyáltalán valóban képes voltál felfogni, hogy végig nagyon alapvető matematikai összefüggésről beszélek és hoztam rá olyan alapvető bizonyítást, amely nélkül a tudományod maximum laza csuklómozdulattal, bal kézzel a jobb váll fölött dobhatod a lecsóba.... ami annyira alapvető hacsak nem alapvetőbb, mint a Pitagorasz tétel...
0 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.06. 20:33

Dömper Ármánd írta:
2019.02.03. 19:28
Értem.

Dehogy érted, ha értenéd, már feltettél volna ezzel kapcsolatban valami kérdést.
0 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.07. 04:09

Próbálkoztatok ugyan, valamiféle "tudománnyal" amivel csak ugyan a 4% - át értitek - szerintetek- az Univerzumotoknak szerintem meg csakugyan nem értesz belőle az égvilágon semmit.
0 x

Szilágyi András
*
*
Hozzászólások: 6482
Csatlakozott: 2009.12.05. 09:31
Tartózkodási hely: Budapest

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: Szilágyi András » 2019.02.07. 12:51

SpecialPI írta:
2019.02.07. 04:09
Próbálkoztatok ugyan, valamiféle "tudománnyal" amivel csak ugyan a 4% - át értitek - szerintetek- az Univerzumotoknak szerintem meg csakugyan nem értesz belőle az égvilágon semmit.
SpecialPI, neked volt egy saját topikod, amiben már leírtál mindent, és közölted, hogy be lehet zárni, így be is zártam. Erre most elkezded a gumiszoba topikot is teleszemetelni az ámokfutásoddal. Senkit nem érdekelnek a firkálmányaid! Indítsál már magadnak valami blogot valahol, és ott oszd az észt. Ez a fórum nem publikációs felület! Még a végén te leszel az első ember, akit még a gumiszobából is ki kell tiltani.
0 x

SpecialPI
Hozzászólások: 635
Csatlakozott: 2018.03.23. 08:32

Gumiszoba

Hozzászólás Szerző: SpecialPI » 2019.02.10. 08:47

Szilágyi András írta:
2019.02.07. 12:51
Ez a fórum nem publikációs felület!
Még a végén én lennék az első ember aki törölné magát erről a "fórumról".. csak sajnos erre a motor nem ad lehetőséget.
0 x

Válasz küldése