@vlgmrt.sszskvs (36492):
Drábik János, komolyan?
Na figyi, először is egy alapot tisztázzunk. Ha állítasz valamit - Orwell értesülései esetünkben - akkor kutyakötelességed neked előbányászni a forrást, nem pedig idevágni annak a szerencsétlennek kb. az összes félmarxista zagyvalékát, hogy én válogassak közülük.
Másrészt, "Állatfarm" és nem "Állatok Farmja". Komolyan hitelt adsz egy olyan embernek, aki azt sem tudja, mi a címe a könyvnek, amiről ír? Másrészt, mivel az orosz forradalom analógiája - Snowball az szinte teljesen Trockij, Napóleon meg Sztálin - ezért elhamarkodott egy olyan kijelentést benyögni, hogy a kapitalizmus kritikája a mű. Volt ott egy bizonyos félfeudális cári Oroszország is. Alapvetően az önkényuralom a céltábla, az pedig akkor - és most sem - járt kéz a kézben a kapitalizmussal. Ellenkezőleg, a kapitalista társadalmakban lényegesen nagyobb volt - és nagyobb ma is - a személyi szabadság.
Az "1984" c. klasszikus műben London mogorva, nyomasztó város, ahol a Nagy Testvér folyamatosan szemmel tart mindenegyes embert, és a Tudat Rendőrség gyakorlatilag bárkinek a gondolatait el tudja olvasni.
MIVAN???
Először is, Gondolatrendőrség, a franc egye meg. Másrészt meg nem tudtak olvasni az emberek gondolataiban - honnan gyön ez az ökörség? Milyen könyvet olvasott ez a szerencsétlen Drábik?
Winston a főhős nagy veszélybe kerül, annál az egyszerű oknál fogva, hogy emlékezete tovább működik.
Baromság, Winston is ugyanúgy nem emlékezett a párt előtti időre, mint a többi ember. Még egy öregembert is próbál faggatni róla a proletár negyedben. Azt aki panaszkodott a pint-liter átváltás miatt...
E kötetnek a címe - Orwellia - a George Orwell világsikerű könyveiben megismert utópikus társadalomra és világbirodalomra utal.
UTÓPIKUS???
Disztópikus, te rakás szar, hogy az istenbe rakattál te Dr.-t a neved elé? Na, ezért nem szabad Drábiktól akármit is linkelni, hemzseg a hülyeségtől, és a tárgyi tévedéstől.
Ahogy a hódító Orwellia fokozatosan átveszi a világuralmat, a szabadság, egyenlőség és testvériség elvein nyugvó demokrácia kiüresedik, elveszíti eredeti értelmét. A pénzuralom következményei máris érezhetőek: az emberi civilizáció hanyatlásnak indult, nő a világméretű szegénység, mindent elönt a dekadens konfekciókultúra, s fokozódik a pótolhatatlan erőforrások, s az életmegtartó környezet pusztulása. Orwellia nem véletlenül - csakúgy magától - jött a világra. A háttérhatalom jól átgondolt, több évszázadon átívelő stratégiájának az eredménye. Ennek a nemzetek feletti birodalomnak a megálmodói a XVII. században először Angliát vették ellenőrzésük alá, majd pedig Franciaországban rendezkedtek be 1789 után az általuk levezényelt forradalommal és a nyomában járó háborúkkal.
Bármi bizonyíték arra, hogy így történt? Bármi bizonyíték bármilyen összefüggésre? Nem, az nincs. Ezek egyszerű kijelentések, bornírt összepréselése különálló történelmi eseményeknek. Pontosan ugyanolyan népbutítás, mint amikor valaki azt mondja, hogy "mert az Úr így akarja".
I. világháború 1916-tól fokozatosan ideológiai háborúvá alakult át. Bebizonyosodott, hogy a szervezett pénzhatalom mozgatja az eseményeket a színfalak mögül, s a "háborúk végleges megszüntetésért vívott háború" valójában a háttérhatalom nem is túlságosan álcázott igénybejelentése a világhatalomra. Az európai népek tanácstalanul álltak ezzel a világégéssel szemben, de a világhatalom új trónigénylője számára ez a háború nagyon is ésszerű és sikeres volt.
BEBIZONYOSODOTT? Hol az istenben van a bizonyíték?
Jelenleg az Egyesült Államok - a látható szuperhatalom - e láthatatlan magánbirodalomnak a legfontosabb eszköze. Korábban a Brit Birodalom volt az.
Ja. Biztos eddig évtizedeken keresztül a briteket gyanúsítgattak az ilyen szélütött barmok, aztán amikor, hopp, a britek gyarmatbirodalmának annyi lett - és ebben ők is segédkeztek, például Indiában - akkor muszáj volt ezeknek a szerencsétleneknek már világúr-bábot találni.
A többi olyan emészthetetlen baromság, hogy csak néhány hülyeséget emelnék ki:
Legfelső döntéshozói 300 trillió dollárra becsült vagyonnak a tulajdonosai, akik saját monopóliumukként irányítják a világ pénzrendszerét. Őhozzájuk tartozik a hosszútávú világstratégia kialakítása. E globális magánbirodalom középső irányítási szintjét, amely a korporációknál az igazgatóknak felel meg, az egyes államok integrált hatalmi elitje alkotja. Nemzetközi szinten ők hozzák a döntéseket, olyan nagyhatalmú szervezetekben, mint a Bilderberg Csoport, a Trilaterális Bizottság, a New Yorkban működő Council on Foreign Relations (Külkapcsolatok Tanácsa), és testvérszervezete a Londonban működő Royal Institute for International Affairs (Királyi Külügyi Intézet). Az alsó menedzseri szintnek az egyes országok formális törvényhozó, végrehajtó és igazságszolgáltatási szervezetei felelnek meg. Az elnököket, miniszterelnököket, vezérigazgatónak tekinthetjük.
Ki az isten becsülte azt a 300 trillió dollárt? Akkor kik is ezek név szerint, ha ennyi információ van a vagyonukról?
Miért ezek a szervezetek? Miért, mi van Kína titkosszolgálatával és szervezeteivel? Azok vagy 1,5 milliárd embert "irányítanak".
Mellesleg azok a szervezetek, amelyeket felsorol ez a hibbant alak, tényleg uralják a világot, de hol a halálban van a bizonyíték arra, hogy ez egy összeesküvés eredménye, illetve, hogy ezek folyamatosan - az emberiség elveszejtésére - kooperálnak? Ha tényleg egy undormány tömeggyilkos fertő a céljuk, miért is javulnak az életkörülmények az 1900-as évek eleje óta folyamatosan?
Orwellia működésének hetedik alapszabálya szerint a káoszból csak úgy lehet megteremteni a rendet, ha minden globális szereplő hajlandó erőszak alkalmazása nélkül rendezni a konfliktusokat. Ilyen békeállapothoz azonban háborúkra van szükség, hogy világszinten egyetlen globális hatalomgyakorló legyen.
Tehát az a lényeg, hogy minden globális szereplő erőszak alkalmazása nélkül rendezzen konfliktusokat, meg hogy legyen háború?
Ez olyan, mintha azt mondanám, hogy jól sózd meg azt az ételt, mert sótlannak kell lennie.
Na, hát ennyit az I. fejezetről, ez egy olyan hulladék, tudatlan ködösítés, hogy őszinte részvétem annak, aki ezt elhiszi. Nagyon kevés agya maradhatott annak, aki ezt az ellentmondáshegyet hihető szövegként értelmezi.
Még egy apróság:
""Csak azt akarom tudatni önökkel, hogy amikor a háborúról beszélünk, valójában a békéről van szó." Mintha csak George Orwell bámulatos jövőbelátását akarta volna újból alátámasztani."
JÖVŐBELÁTÁS???
Bitch please,
Amióta világ a világ, az emberek a békéért háborúznak, a magántulajdon biztonságáért lopnak, az életért ölnek, meg a szüzességért dugnak. Millió háborút indítottak a béke nevében. Ehhez annyira kellett Orwellnek a jövőbe látni, mint nekem részecskét gyorsítani egy zsíros kenyérért. A múltat kell ismerni ehhez - nem véletlen, hogy a múlt ismeretének, illetve nem ismeretének a fontosságát így hangsúlyozza a könyvben.
Na, és akkor a lényegről, a hülyeség nélkül: Orwell az 1984-ben a nácizmusról és a kommunizmusról szerzett tapasztalatait rendszerezte egy hátborzongató, posztapokaliptikus disztópiában. Röviden ennyi.
Sok hülye meg épít egy egész világképet egy jól sikerült sci-fi-re.