Multinacionális vállalatok
-
- Hozzászólások: 1279
- Csatlakozott: 2011.08.30. 14:31
- Tartózkodási hely: UK
Multinacionális vállalatok
@Popula(c)tion (56147):
És ezzel értünk el a Magyarországon specifikus, kissé értelmetlen multiellenesség legnagyobb tévedéséhez (ha úgy tetszik, hazugságához): az, hogy a multi nem vesz részt az ország gazdasági gyarapodásában, fejlődésében, hanem csak viszi ki a pénzt talicskaszámra.
Hát pedig de.
Először is megjegyezném, hogy a legnagyobb problémák közé tartozik a mai magyar gazdaságban ugye egyrészt a fekete munka, másrészt az ÁFA-csalás (ez utóbbi ki csodálkozik, a világelső 27,5%-os ÁFA után...).
Ebben pedig a magyar KKV-k a "piacvezetők", illetve az állami beruházásokon hízó, ilyen-olyan kormánykapcsolatokkal rendelkező, a korrupciót maximálisan kihasználó építkező nagyvállalatok, és azok (néha) gyanús alvállalkozói. Egyszer egy ilyen utóbbinak vertem a vakolatot Szegeden, nem hogy be nem voltam jelentve, még fizetést se kaptam.
A multikra pont az a jellemző, hogy "fehérek", azaz általában minden adót pontosan fizetnek, hogy ne veszélyeztessék a jogi helyzetüket az adott országban, illetve a további terjeszkedést veszélyeztetné, ha egy országban adócsalónak kiáltanák ki őket.
Másrészt nagyon sok multi forgalmában kulcsszerepet játszanak a helyi beszállítók (mint ahogy azt itt meg is beszéltük), a Délhús Zrt-nél a faszom tudja hány tonna húst pakoltam kamionra a TESCO részére (sokat). Érdemes levenni a polcról egy TESCO Gazdaságos energiaitalt, és megnézni a gyártót...
Harmadrészt már pusztán az ÁFA pontos fizetése is egy olyan dolog, amivel olyan irdatlan pénzösszegeket hagynak évente a magyar államkasszában, amit a nagyobb magyar vállatok egy sikeres évtized teljes adójaként emlegetnének.
Már a McDonald's saját propagandaanyagát is érdemes elolvasni, csúnyán nagy számok figyelnek rajta (nyilván ezek a számok a gyakorlatban kicsit kisebbek, de ez semmi nem ront azon a tényen, hogy egy külföldi multinak nagyon nagy a súlya a magyar gazdaságban)
http://www.mcdonalds.hu/ahazaigazdasagert/
Azért megnézem, hogy a 100%-ban magyar kisvállalkozók mikor adóznak be ennyit a nagy közösbe. Az egyszerűen nevetséges, hogy a multi a fújdecsúnyagonoszzsidó, csak mert ki meri vonni a profitját a magyar piacról, de azt teljes mértékben ignorálják, hogy mennyi pénz hagynak a kasszában csak a tevékenységükből kifolyólag.

0 x
-
- *
- Hozzászólások: 7917
- Csatlakozott: 2011.04.23. 16:20
- Tartózkodási hely: Szoboszló
Multinacionális vállalatok
@stark (56184): Aranyat szólsz. Érdekes az is, hogy amikor a kedvezmények, törvényi háttér megteremtése zajlik, akkor dicséretes munkahelyteremtés égisze alatt idevonzzuk a befektetőket, amikor meg szidni kell valakit, akkor ugyanaz a cég már piszkos betolakodó multi, aki tönkreteszi a kisvállalkozókat.
0 x
-
- Hozzászólások: 1279
- Csatlakozott: 2011.08.30. 14:31
- Tartózkodási hely: UK
Multinacionális vállalatok
@mimindannyian (56186):
Ez az a tipikus "doublethinking" amit a magyar jobboldal mesterien művel, mind a hívek szintjén, mind párt- és állami politikában.Érdekes az is, hogy amikor a kedvezmények, törvényi háttér megteremtése zajlik, akkor dicséretes munkahelyteremtés égisze alatt idevonzzuk a befektetőket, amikor meg szidni kell valakit, akkor ugyanaz a cég már piszkos betolakodó multi, aki tönkreteszi a kisvállalkozókat.
0 x
-
- Hozzászólások: 3119
- Csatlakozott: 2011.06.29. 14:22
- Tartózkodási hely: Budapest-Nagyvárad
-
- Hozzászólások: 1375
- Csatlakozott: 2011.09.25. 23:11
Multinacionális vállalatok
@lorenz (56201): Csak nem arra az élelmiszerláncra gondolsz, ami nagymagyarságában nem akart magyar feliratokat a szlovákiai boltjaiban? 

0 x
-
- Hozzászólások: 1375
- Csatlakozott: 2011.09.25. 23:11
Multinacionális vállalatok
Ahogy olvaslak titeket felötlött bennem, hogy van némi különbség gyárakat és a boltokat üzemeltető multik megítélésében. Olyat nemigen hallok, hogy takarodjon az autógyár, telefongyár, vagy a cumigyár, viszont az áruházláncokat állandóan izégetik'.
Vajon ennek csak az van a hátterében, hogy magyar tulajdonú boltok vannak, autó/telefon/cumigyár meg nincs? Vagy mert a gyártól kapja az ember a pénzt, a boltban meg otthagyja?
Vajon ennek csak az van a hátterében, hogy magyar tulajdonú boltok vannak, autó/telefon/cumigyár meg nincs? Vagy mert a gyártól kapja az ember a pénzt, a boltban meg otthagyja?
0 x
-
- *
- Hozzászólások: 7917
- Csatlakozott: 2011.04.23. 16:20
- Tartózkodási hely: Szoboszló
Multinacionális vállalatok
@Tuttisuu (56206): Amikor a takarodj van a szónoklat reflektorfényében, akkor a legritkább esetben van nevesítve, akkor csak "gondoljon mindenki arra, amelyikkel voltak rossz tapasztalatai". Amikor nevek kerülnek elő, és nem egyedi atrocitásokról van szó, akkor szeretjük őket, akár külföldi az anyavállalat, akár magyar. Mindig örömteli hír, ha egy autógyártót sikerül idecsábítani, vagy ha egy német/finn telekom cég százával vesz fel embereket, és persze az is, amikor az OTP külföldi bankokat vásárol fel, vagy épp a MOL veti meg a lábát újabb régiókban.
Úgyhogy le a demagóg multizással!
Úgyhogy le a demagóg multizással!
0 x
-
- Hozzászólások: 3119
- Csatlakozott: 2011.06.29. 14:22
- Tartózkodási hely: Budapest-Nagyvárad
Multinacionális vállalatok
@Tuttisuu (56206):
A válasz a tájékozatlan, felszínes gondolkodású emberek sztereotípiáiban keresendő.
Az ilyeneknek a multi az egyenlő Tesco, Auchan stb.
Bankok, IMF =zsidók
Abban is lehet igazság, hogy utálják azokat a helyeket(multikat), ahol pénzt kell kiadjanak rendszeres időközönként.Az Opel céggel valszeg nincs bajuk, hiszen Astrát ritkábban vásárolnak, mint joghurtot.
/Igen, a CBA-ra gondoltam/

@mimindannyian (56208):
Ezzel a demagóg multizással ugyanaz a helyzet, mint a NWO fóbiával.
A magyar multi(vagy a saját multi cégem) az mindig jó, és ha én vagyok a NWO vezetője, akkor nincs is vele semmi baj.
Moldova szavaival:A vegetáriánus gondolkodásmódja is nagyot változik, ha örököl egy kolbászgyárat.
Ezzel a demagóg multizással ugyanaz a helyzet, mint a NWO fóbiával.
A magyar multi(vagy a saját multi cégem) az mindig jó, és ha én vagyok a NWO vezetője, akkor nincs is vele semmi baj.
Moldova szavaival:A vegetáriánus gondolkodásmódja is nagyot változik, ha örököl egy kolbászgyárat.
0 x
-
- *
- Hozzászólások: 7917
- Csatlakozott: 2011.04.23. 16:20
- Tartózkodási hely: Szoboszló
-
- Hozzászólások: 50
- Csatlakozott: 2009.12.09. 18:26
- Tartózkodási hely: Bp-től nemmessze