Én is úgy látom és ez súlyos hiba.

Én is úgy látom és ez súlyos hiba.
Nem!Szerinted Newton 3. törvénye nem egy erőegyensúlyi törvény?
Szerintem keress magadnak egy melegebb éghajlatot. Hogy jössz ahhoz, hogy másokat pocskondiázol, mintha Nobel - díjas elektrofizikus lennél? Olvasd már el végre azt a szerencsétlen dolgozatot és jöjj rá, hogy az alkalmazott számítási modell sem jó! Ha erre nem vagy képes, akkor dugulj el!
Sehol sem állítottam olyat, hogy feltétlen kellene tekinteni a kvantumos dolgokat is. Ezt a megjegyzést arra tettem csak, hogy az anyag szerkezetét tekintve a klasszikus (kontinuum)mechanika szemléleténél maradunk, és nem feszegetjük a kiterjedéssel és érintkezéssel kapcsolatban is fellépő olyan szőrszálhasogatóbb (de egyébként jogos) hogyanokat, amik pontosabb és korrektebb megmagyarázásához már az anyagszerkezet klasszikus modellje nem elégséges. Szóval én is erre céloztam:Solaris írta:amiről szabiku beszél, hogy meg kellene piszkálni a dolgot a kvantummechanikával, semmi szükség.
Szilágyi András írta:(Most abba ne menjünk bele, hogy a nyomóerő atomi szinten milyen kölcsönhatás.)
Két külön egyensúlyi mérlegről beszélsz, nem tűnik fel?Solaris írta:Miért nem írod neki a gyorsulva mozgó rakétát? Ott is van erő és ellenerő, teljesül Newton 3. törvénye, a rakéta mégis gyorsulva mozog, mert nem egyensúlyi erőrendszer hat rá.
Köszönöm, ennyi elég is belőled. Vedd elő az analízis tankönyved és az sem árt, ha a fizika könyveidet is bogarászod kicsinyt. Talán rájössz, hogy hibás modell és hibás számítás ritkán ad helyes eredményt.
Világosan leírtam, nemde? Nem tanultál integrálszámítást? Én nem foglak rá megtanítani.
Szabiku távolról sem fizikus, csak egy távközlési főiskolát végzett. Autodidakta módon ugyan továbbképezte magát, de amit egy felületes olvasásra nem ért meg, azt nyomban tévesnek kiáltja ki. Ehhez aztán tűzön-vízen keresztül ragaszkodva, inkább hányja egymásra a zavaros mondatokat, gyötri a képleteket, mint hogy egyszer is elismerje bármely félreértését. Közben pedig egészen alpári stílusban pocskondiáz mindenkit, akitől pedig tanulhatna. Ezért nem jut egyről a kettőre.Nem is értem, hogy lehetsz fizikus, ha egyáltalán az vagy.
Ezaz! Nyalogassátok csak egymást, ez vezet a boldogságotokhoz... Én maradok az igaz fizikánál.Solaris írta:con,
Köszönöm!
És még nézd hozzá a 30. Energiimpulzus-tenzor dielektrikumban című részt is a 81-82. oldalon, konkrétan pl. a (150) képletfelírást, és gondold hozzá a divergenciaképzést... Persze ezek a részletek nem láthatók Losonc dolgozatának 9. oldalán, és egyáltalán nem hinném, hogy ő ezt ilyen szinten értené.szabiku írta:Ha ki akarod bogarászni, segítek, megadom hol találod: Novobátzky könyv 77. oldal és környéke, konkrétan pl. a (138) felírás.
De.Szilágyi András írta:Na abból biztos nem.szabiku írta:az ellenerő a töltések tehetetlenségéből jön
Nem vétette el, átnéztem a számítása ezen részét.Solaris írta:A másik az, hogy derékszögűről polárkoordinátákra áttérni olyan formula szerint kell, ahogy írtam. Z_Losonc ezt elvétette.
Még mindig alapvető félreértésben vagy azt illetően, hogy mit jelent az erő és az ellenerő Newton 3. törvényében. Pedig az asztalra tett könyv példájával ezt már megvilágítottam. Olvass vissza.
Lényegtelen, mivel statikus esetet tárgyalunk. Minden hatás már odaterjedt, ahova kell neki.
A dielektrikum polarizálható, ezért vonzza a töltés.
Ok, de az a baj, hogy makroszinten látod csak az egészet, és itt a dolgozatban pont nem ez kell, ahogy azt előbb részletesebben is leírtam.Szilágyi András írta: ↑2018.11.10. 01:35De, éppenhogy a Newton-törvények tekintetében szétválaszthatók. Külön-külön teljesülnie kell Newton 3-nak a Coulomb-erőkre és a mechanikai erőkre is.
Dehogy nincs köze hozzá! Sőt, helyesen nézve (relativitáselmélet ugye) éppen az a gyorsítóerő, azaz a tehetetlenségi ellenerő.Szilágyi András írta: ↑2018.11.10. 01:35Mondok egy példát. Egy asztalra le van téve egy könyv. Kétféle erőnk van: gravitációs erő és nyomóerő, és mindkettőre külön teljesül Newton3: a Föld vonzza a könyvet, ennek ellenerejeként a könyv is vonzza a Földet. Ezen felül a könyv nyomja az asztalt, és ennek ellenerejeként az asztal nyomja a könyvet. Természetesen mivel a könyv nyugalomban van, a nyomóerő egyenlő a gravitációs erővel, de ennek már semmi köze Newton3-hoz.
Nahát pl. éppen ezért is kellett kitalálni az általános relativitáselméletet, mert ha nem egészében (makroszkopikusan) nézzük a dolgot, hanem csak azt, hogy a könyv erőtől gyorsulva zuhan, akkor a könyvnél közvetlen reakciómentes erő hat, ami lehetetlen, hiszen reakciómentes erő nem is létezik. Az az elsődleges elv, hogy közvetlen reakciómentes erő nem létezik. És közvetett reakcióknak pedig korlátot vet a hatásterjedés felső korlátja. Felső szinten fizikázunk, nem középiskolás szinten! Ne hozzunk már fel ilyen közvetlen távolhatásos középiskolás példákat, a probléma elfedésére.Szilágyi András írta: ↑2018.11.10. 01:35Newton3-hoz nem kell nyugalom. Ha elveszem az asztalt, a könyv elkezd leesni, a nyomóerő eltűnik, de a gravitációs erő megmarad, és továbbra is teljesül rá Newton3, miközben a könyv esik lefele.
Szilágyi András írta: ↑2018.11.10. 01:35ZLosonc (ha jól vettem ki) csak az elektrosztatikus erőben vélt Newton3-sértést felfedezni, tehát elég a Coulomb-erőket vizsgálni, a mechanikus erőket, nyomóerőt és egyebeket nem kell. (Most abba ne menjünk bele, hogy a nyomóerő atomi szinten milyen kölcsönhatás.)
A dielektrikum töltése viszont nulla, arra nincs Coulomb-erő. Nem veszitek észre!? Hogyan mondjam másképpen?? Dielektrikumban nincs térfogati töltés! Ami erőket kiszámol a dielektrikumban létrejövő elemi elektromos dipólusokra, az ki van csúszva az elektrosztatika Coulomb-erőrendszeréből. Ezért nem az alapján kell tekinteni Newton 3. törvényét! HOPPÁ-HOPPÁ.Szilágyi András írta:A dielektrikum polarizálható, ezért vonzza a töltés.
Szerintem csak zagyváltál és még most sem érted a példát, illetve példákat.
Miféle makroszintről hadoválsz?
Fölösleges idekeverni. Nehogy már egy ilyen kondenzátoros példánál nekiálljunk áltrelezni.
A dipólusok úgy jönnek létre, hogy töltések szétválnak. Tudod, minden anyag tele van töltésekkel.
De értjük, csak hülyeségnek tartjuk.
Mi az szabiku, kiteszed a sapkádat koldulni?inkább pl. fizetnétek. Mindjárt megadom a számlaszámom.
Csak próbálom magyarázni, hogy ne távolhatásokban gondolkodjunk, ha csak lehet.Szilágyi András írta:Fölösleges idekeverni. Nehogy már egy ilyen kondenzátoros példánál nekiálljunk áltrelezni.
Én az infinitezimálkalkulációs kontinuumfizikát preferálom, és ezért elsősorban ennek megfelelően szoktam gondolkodni.Szilágyi András írta:Miféle makroszintről hadoválsz?
O.K., akkor legyen Coulomb-erő a dipólusokra, és így a dielektrikumra.Szilágyi András írta:A dipólusok úgy jönnek létre, hogy töltések szétválnak. Tudod, minden anyag tele van töltésekkel.
Nem, amit te mondasz, az az, hogy a Coulomb-erő (ami távolható) ellenereje ne legyen távolható. Tehát teszerinted az erő lehet távolható, de az ellenerő nem. Hát ez marha logikus!
Elektrosztatikában nincsenek. Elektrosztatikában eleve idő sincs, így a véges hatásterjedési sebesség fel sem merül. Nem terjed semmilyen hatás sehova. Statikus állapot van.
Csakugyan magadévá tetted? Remélem nem lesz belőle egy egész családra való szabíkúnuku. Te rosszabb és butább vagy, mint Gézoo volt. Ha értenél a fizika valamelyik ágához, akkor nem itt osztanád az észt amiből neked sincs elég, hanem valahol fizikusként dolgoznál, kutatnál, esetleg tanítanál. Igen, ezt tennéd, de fogadom, hogy semmilyen tudományos szaklapban nincs sehol egyetlen sorod sem, nemhogy egy cikked bármiről. Az a tény, hogy minden mellényúlásodat nem cikizzük, nem azt jelenti, hogy okosakat írsz, hanem azt, hogy akik ismernek, tudják, hogy teljesen hiábavaló, akik meg nem ismernek, gyorsan rájönnek erre és megunják a próbálkozásokat, hogy nyomjanak is a fejedbe valami hasznosat. Csak a magadfajta képes arra, hogy útszéli hangon próbáljon kioktatni valódi és elismert fizikusokat, ahelyett tanulna tőlük. Nyugodtan felveheted a Gézoo 2.0 nevet.
Ez igen, ezt a szerénységet tanítani kellene. Ennyire pofátlan még Gauss sem volt, amikor egy jó szóra sem méltatta Bolyai János munkáját, mi több, lefitymálta, de Gauss legalább igazi tudós volt nem szabiku. D
Jó, de akkor ne úgy nézd, hogy felmászol egy létrára és távcsővel kukkolsz a földre helyezett témára.
Ok, rendben, viszont akkor ki van minden rögzítve, támasztva, nem mozdulhat el, nincs kérdés sem. Csakhogy ez a Losonc a dolgozatában hiába szögezgeti le, hogy kizárólag az elektrosztatika keretein belül nézzük a dolgokat, mert ő abban gondolja, mégsem biztosítja egyértelműen a statikusság feltételeit, tehát könnyen dinamikussá válik a felrajzolt csodája. Keresi az ellenerőt Fr esetén, mert azt hiszi, hogy az van, de kiderül, nincs is (most a te értelmezésedben értem), mert totál rosszul értelmezte a 2.1-ben a törvényt. Na hát ezért álltam elő akkor az én ellenerő értelmezésemmel, ami viszont ekkor is létezik.Szilágyi András írta: ↑2018.11.11. 17:20Elektrosztatikában nincsenek. Elektrosztatikában eleve idő sincs, így a véges hatásterjedési sebesség fel sem merül. Nem terjed semmilyen hatás sehova. Statikus állapot van.szabiku írta:A fizikának vannak nehézségei a távolhatással
Minek bonyolítani azt, amit nem kell?
Ha dinamikai a probléma, meg nagy távolságok és effélék vannak, akkor egészen másképp kell úgyis mindent kezelni. Elektromágneses hullámok, azok impulzusa, energiája, stb. A relativitáselméletben pedig már az erő fogalmát nem is nagyon szokás használni. Newton3 helyett is inkább az impulzus megmaradásáról beszélünk, és így tovább.
Minderre azonban a jelen téma szempontjából nincs szükség.
szabiku írta: ↑2018.11.11. 10:25Leegyszerűsített elrendezés:
(●●) - - - - - - - - - - - - - - - - - - ● - - - - - - - - - - - - - - - - - - (∙∙)
Baloldalt, jobboldalt polarizálódó dielektrikumban létrejött elektromos dipólusok vannak, középen egy pozitív elektromos töltés.
Kérdés: Elmozdul-e a középső töltés, és merre?
Így próbálja bedumálni, hogy a Newton 3. törvényben szereplő erő és ellenereje mégis ugyanarra az objektumra hatnak.ellentartóerő
De a képletgyűrögetései még ettől is kínosabbak.száz szónak is egy a vége
Nem. Én ilyet nem próbálok bemagyarázni, valamit szokás szerint megint nem értesz, félreértesz, stb..con írta:Így próbálja bedumálni, hogy a Newton 3. törvényben szereplő erő és ellenereje mégis ugyanarra az objektumra hatnak.
Ha szimmetrikusnak gondoltad az ábrát, akkor nyilván nem.
Így van, helyes a válasz. >Φ<Szilágyi András írta:Ha szimmetrikusnak gondoltad az ábrát, akkor nyilván nem.
Ugyan már miért? A tömegvonzást is figyelembe veszed, vagy mi?
??? Ha aszimmetrikus az elrendezés, és a központ rögzítve van, akkor nyilván a dipólok mozdulnak el.