@Gábor (10911):
Amúgy tudod bizonyítani az állításaidat, (nem egy másik állítással)?
Bizonyítani csak kísérletileg lehet. De gondolom, hogy az LHC szolgáltat majd valami eredményt.
Pontosabban ők is csak megcáfolni tudják, bizonyítani nem.
No amount of experimentation can ever prove me right; a single experiment can prove me wrong. (Albert Einstein)
Nos, egyelőre jelentős tudományos felfedezés nem történt az LHC beindítása óta. És szerintem ez így is marad.
De...
Ha megtalálják a Higgs-bozont, azzal megcáfolják azt az elméletemet, hogy a kvantumfizika levezethető a relativitáselméletből.
Ha sikerül létrehozniuk szabad kvarkokat, azzal megcáfolják azt az elméletemet, hogy a hullámfüggvényből kiszámítható kell legyen a tömeg és a kvantumszámok. (Ha pontosabban akarok fogalmazni, akkor itt meg kellene követelni azt is, hogy legalább a neutron felezési idejével összemérhető élettartamú legyen. De én nagyvonalú leszek, és ezt nem követelem meg, mert szerintem az 1/3-os kvantumszám miatt legfeljebb 10
-30 sec élettartama lehet egy instabil szabad kvarknak, amit észlelni sem fognak tudni.)
A szimmetrikus partnerek kérdését lezárhatjuk (illetve ezek keresése már lezárult), nem találtak semmit. Erre az én elméletem azt mondja, hogy azonos tömegű, de csak egyetlen kvantumszámban eltérő részecske csak az antirészecske lehet; azaz szimmetrikus partner nem lehet. És ez megegyezik a kísérleti eredményekkel (csak sajnos a kísérleteket az elméletem felállítása előtt végezték).
Van még a szuperszimmetrikus partnerek dolga. Azt nem tudom megmondani, hogy ilyeneket fognak-e találni, mert ahhoz fel kellene tudnom írni numerikusan a sajátérték-egyenletet. De azt már az operátoros alakból ki tudom olvasni, hogy ha találnak is szuperszimmetrikus partnereket, azok nem egészen olyanok lesznek, amilyenekre számítanak. A tömeg többlethez ugyanis spin többlet kell tartozzon. Tehát a fermionok párjai esetében a várt spinhez hozzá kell adni egy egész számot (1-et, esetleg 2-t), és olyat esetleg találhatnak. (Azaz a szuperszimmetrikus partner spinje kisebb nem lehet az ismert párjáénál.)
Amit jelenleg meg tudok tenni, az egy elméleti bizonyítás (tehát egy másik állítás alapján). Ehhez persze meg kell változtatni néhány axiómát, és azokból több lépéses logikai következtetést levonni. Nos, axiómákat nem szoktak bizonyítani. Legfeljebb a levont következtetéseket összevetik a kísérleti eredményekkel.
Vagyis egy axióma esetén csak annyit mondhatunk, hogy a kísérleti eredmények alátámasztják, vagy cáfolják.
Egyet már leírtam. Az általam elolvasott cikkek és könyvek abból indulnak ki, hogy a világ alapvető építőkövei a részecskék, és a részecskéknek (a teremtő által rájuk aggatott) tulajdonságai vannak. De ha azt vesszük, hogy ütközéssel egyik részecske átalakítható egy másikká (még az ún. elemi részecskék is), sőt még mozgási energiából is tudunk részecskét létrehozni (bár ezek részecske-antirészecske párokban keletkeznek, és ha nem szeparáljuk, akkor meg is semmisülnek), akkor a részecskék nem lehetnek az alapvető építőkövek. Továbbá az elemi részecskéknek is kell szerkezetük legyen (valami amorf dolog, semmiképpen sem kvantált, mert akkor nem lenne elemi részecske).
(OMG!) a sötét anyagról beszéltem!
Nyilván amit még nem ismerünk, arról keveset tudunk mondani. De ha az ismert részecskéknek lehet amorf szerkezete, akkor talán a sötét anyagnak is. Vagyis nem kizárt, hogy a sötét anyag egy része valami nem kvantált dolog, ami nem részecske. Igen, szerintem nem kizárt, hogy a sötét anyag egy része nem részecske formációt ölt, és azért sötét, mert mi elsősorban részecskéket tudunk detektálni. Ezt az általam felvett új axióma nem zárja ki.
Egy másik logikai bizonyítást szintén leírtam már. De ehhez a kísérleti tényeken kívül be kell vezetnünk azt az axiómát (amit egyébként Newton már alkalmazott a bolygók pályájának számításához): ugyanaz a szabály érvényes mindenre és mindenkire; továbbá mindig és mindenhol. Lehet persze külön szabályt létrehozni az ilyen részecskékre, egy másikat meg az olyan részecskékre. De a két szabály alkot egy általánosabb közös szabályt, és a viselkedés különbsége a vizsgált rendszerek mérhető paramétereinek különbségéből ki kell adódjon.
Ha ezt elfogadjuk, és ezek után összehasonlítjuk pl. a fotont az elektronnal, és megpróbáljuk megtalálni a két részecske egyébként nagyon eltérő viselkedésében a közöset, akkor arra a következtetésre kell jutnunk (a részletes bizonyítást leírtam néhány órával ezelőtt), hogy a kvantumfizika a speciális relativitáselméletből levezethető kell legyen.
A legnehezebb a hullámfüggvény és a kvantumszámok kapcsolata. Ez egy hosszabb bizonyítás, és ehhez fel kellett használnom egy kötött elektront (mivel a szabad elektron a fizikusok jelenlegi álláspontja szerint pontszerű), vagyis először fel kellett tárnom a Bohr-atommodel pontatlanságait (amit nekem nem tanítottak, csak megemlítettek). Szükséges ezt részleteznem? Vagy elég, ha részeredményként közlöm, hogy a kötött elektron nem pontszerű (kiterjedése van), és nem is kering (szóval az atom nem egy mini naprendszer)?