Csillagászati anomáliák
Elküldve: 2013.05.16. 10:00
Mekkora a Világegyetem? Minden új közlés ellenére, ezt senki sem tudja! Kepler idejében 60 milliószor akkorának gondolták a Ve. sugarát, mint a Föld-Nap távolsága. A Mount Wilson távcsővel ezt a sugarat 260 millió fényévben állapították meg. Ugyanezzel a műszerrel dolgozott Hubble is, aki a Ve. tágulását fedezte fel, mely minden ebből eredő észlelés a tévedések sarokköve lett, mert szerintem ő csak a fény fáradásának vöröseltolódását észlelte, de tévesen, vagy szándékosan, a Galaxisok távolodása mellett tette le a voksot.
A palomárhegyi 5 méteres reflektor a „szélső” csillag, ill. a Világ peremének meglátása reményében készült, de ha ilyet nem is láttak a kutatók, mégis kimondták, hogy Ve. sugara 10 milliárd fé. A legújabb megállapítás szerint pedig a Világegyetem sugara 13,8 milliárd fényévre változott. Ezek után miképpen volna végérvényes ez a sokadik megállapítás, hiszen a tágulás ma is folytatódik, de most már nem az éterbe, hanem egy felfoghatatlan közegbe, a tudományos semmibe.
A Teremtő Istenben gondolkodó G. Bruno felfogásában: „Az ég egyetlen, mérhetetlen tér, mindent felölelő mélység”…, de őt ezért a tanításáért máglyahalálra ítélték.
Bezzeg az ő utána következő „felvilágosodás” korának, napjainkban megnyilvánuló végkifejletében, az uralkodó tudományos elit, súlyos, ellentmondásokkal teli magyarázatokkal igyekszik Istentől eltávolítani az eszmélő embert. Ezt teszi pl. főideológusként Hawking, aki ezt nem is tagadta, és ilyen kijelentéseket tett: „Istenre az elmélet értelmében nincs szükség”. „A modellben Istennek nincs helye”. „Ne legyek kénytelen Istenhez folyamodni.”
E káromlásokon kívül sajátságos igyekezetében ezt állítja: „Elég bizonyosak vagyunk benne, hogy a valóságnak megfelelő képünk van a történtekről, legalábbis a Nagy Bumm utáni elő másodpercig visszamenőleg.”
Ezekért a képtelenségeiért senki sem kéri tőle számon, hogy magyarázatokat adjon? Főleg azokra a feltételekre, hogy a semmiből, tér, ok és idő nélkül, minden fizikai alapot mellőzve hogyan volt ez lehetséges??
Sajnos, akik ezt megtehetnék, egyetértésük, vagy jól felfogott érdekük miatt hallgatnak, ezért a tudományos elitet és követőit csak dicséret illeti, nem bírálat.(?)
Napjainkban a tudományosan elfogadott adatok szerint a Világegyetem 13,7 milliárd évvel ezelőtt született egy Nagy Bumm elnevezésű ősrobbanásban, mégpedig a semmiből előugrott nulla, vagy 10-33 cm átmérőjű, végtelen hőfokú parányból, mely azonnal felrobbant. A robbanás ereje szórta szét az elemeit a tér minden irányába. Ez a robbanás eredményezte a gömbszerű Ve. máig tartó folyamatos tágulását, melynek legtávolabb tagja 13,7 milliárd fényévre van tőlünk. (?)
Hasonló távolságokról gyakran olvashatunk: Pl. az Élet és Tudomány közli a 2001/35/1091. oldalán: „Az eddig ismert legtávolabbi, a Földtől mintegy 14,5 milliárd fényévre levő kvazár fényében sikerült…” Másik példa szintén az ÉT 2001/47/1477. oldalán: „Kiderült, hogy a csillagrendszer vöröseltolódása 5,58, ami nagyjából 13,4 milliárd fényév távolságnak felel meg.”
Persze ezeket az adatokat a gondolkodó ember nem fogadhatja be.
Had idézzem a 60-as évek „felvilágosító” magyarázatait arról, hogy a millió fényévekre levő csillagokat csak a múltban látjuk, mert a fényük millió évek után érkezik hozzánk. Napjainkban azonban, amikor a csillagászok egyre nagyobb teljesítményű berendezésekkel vizsgálhatják az eget, milliárd fényévekkel szembesülnek, ezért fel kellett adniuk az előbbi értelmezést, mert a 13-14 milliárd évvel ezelőtt elindult fényekből az derülne ki, hogy a gyermek előbb született, mint az apja, vagy arra következtethetnénk, hogy a Világegyetem nem is tágul.
Ezen kívül pedig, ha ezek az objektumok, már akkor a Ve. szélén voltak, és fényük csak most érkezett hozzánk, ez alatt tovább is távolodtak mintegy kétharmadnyi fénysebességgel. Miképpen állíthatják, hogy a Ve. sugara 13,7 fényév?? Hol van itt az észlelés és az elmélet hitelessége?
Ugyancsak képtelenség azt állítani, hogy a csillagászat az egész Világegyetemet, tehát a semmi határáig bemérte volna. Erről csak abban az esetben beszélhetnének, ha mi volnánk a Világegyetem közepén, bár ezt a tudomány is tagadja. Ha pedig nem vagyunk középen, akkor nem mérhetnének minden irányban azonos távolságokat, mert a középen túl ellentétes irányú a távolodás. Ha pedig minden irányban egyforma távolságokat mérnek, akkor bizonyos, hogy a térnek csak egy általuk belátható részét vizsgálhatják.
Erről bárki könnyen meggyőződhet, az alábbi módon:
Rajzoljunk egy arasznyi kört, és a közepéből sugár irányba mutató néhány nyilat. Ezekkel illusztráljuk a Ve. minden irányú tágulását. E körön belül rajzoljunk egy kisebb kört, ugyanolyan jelekkel, ahogy a nagy körrel tettük. Ez mutatja azt a 13,7 milliárd fé. sugarú kört, amit a keletkezési elmélet magyarázói beláthatnak, a középen túlról pedig semmit sem látnak.
Azt hiszem, hogy ezzel a szembesüléssel sok nagy név vált hiteltelenné, ahogy írva találhatjuk a Bibliában: „Elvesztem a bölcseknek bölcsességét és az értelmeseknek értelmét elvetem. Hol a bölcs? hol az írástudó? hol e világnak vitázója? Nemde nem bolondsággá tette-é Isten e világnak bölcsességét?” (1Kor 1,19-20).
A csillagászati magyarázatok a Világegyetem tágulásának folyamatát egy felfúvódó luftballon pettyeinek egymástól való távolodásával is igyekeznek bizonyítani, bár az csak az általuk belátható tér tágulásához lehetne hasonló, nem az egész Univerzumhoz, mely valószínűleg nem is tágul.
Napjainkig igen sok „bizonyítékot” szolgáltatott már a tudomány, melyek sorra feledésbe merültek, de aktualitásuk idején kötelező volt kulturáltan hinni és terjeszteni. Manapság legnagyobb horderejű „bizonyítéknak” látszik az ősrobbanás maradványsugárzásának felfedezése, amelyért 1978-ban Nobel díjat adtak, de persze a vezéregyéniségek által feltupírozott elnevezésért.
A felfedezés azonban a 21 cm hullámhosszóságú sugárzás, 2,6 K. fokos, hátterében talált rádiózavar felfedezésére vonatkozott, de ezt megnyergelve maradványsugárzásként értelmezték, mert ez jött kapóra legerősebben megnyergelhető bizonyítékul az őskáosz-elmélet híveinek örömére.
Egyébként ki is gondolhatta volna korábban, hogy a világtér abszolút 0, azaz -273 C fokú lett volna, ahol a tűzkohók a hőnek oly óriási hullámait szórják szerte-széjjel? Ki nem tudhatta volna, hogy a korpuszkuláris részecskék és egyebek, az amúgy sem üres térben száguldoznak? Hiszen Brown óta tudjuk, hogy ahol anyag van, ott hőfok is van, mert a hő nem más, mint az anyag mozgásának egy válfaja, nem pedig az ősrobbanás maradványsugárzása.
Ezt a maradványsugárzási tévtant a csillagász Gribbin is megcáfolta az 1999-ben megjelent könyvében, ezt jelentve ki: „A Világegyetem történetének első ötmilliárd évében semmi olyan esemény nem történt, amely máig ható nyomot hagyott volna.”
Amint fent említettem, Hubble tágulási elmélete a csillagászat tévedéseinek sarokköve lett. Az ő idejében azt hitték, hogy, ha a Ve. tágul, akkor valamikor egyrakásban volt minden. Erre alkották meg a tűzgömb „cseppecske” elméletet, melyet addig mini-manizáltak, míg eljutottak a nulla, de végtelen hőfokú őskáosz-parányig, amely robbant és felfúvódott. A robbanásnak tulajdonított tágulást pedig úgy értelmezték, hogy amint a feldobott kő, valamikor visszahullik a tömegvonzás következtében. Ma ellenben éppen a megmagyarázhatatlan ellenkezőjéről szólnak a híradások.
Az ellentmondásokkal teli magyarázat pedig a nagyratörő, uralkodó, naturalista felfogásból ered, de képviselőik a fentiekben felsorolt tanításaikra nem lehetnek büszkék. Ők még az első életcsírát sem tudták bizonyítani, sőt még az anyag elemi részecskéit sem, hiába jutotta el a Higgs-bozonig.
A látáshoz persze valami szemgyógyító ír is kell!
baloghkaroly@hotmail.com
A palomárhegyi 5 méteres reflektor a „szélső” csillag, ill. a Világ peremének meglátása reményében készült, de ha ilyet nem is láttak a kutatók, mégis kimondták, hogy Ve. sugara 10 milliárd fé. A legújabb megállapítás szerint pedig a Világegyetem sugara 13,8 milliárd fényévre változott. Ezek után miképpen volna végérvényes ez a sokadik megállapítás, hiszen a tágulás ma is folytatódik, de most már nem az éterbe, hanem egy felfoghatatlan közegbe, a tudományos semmibe.
A Teremtő Istenben gondolkodó G. Bruno felfogásában: „Az ég egyetlen, mérhetetlen tér, mindent felölelő mélység”…, de őt ezért a tanításáért máglyahalálra ítélték.
Bezzeg az ő utána következő „felvilágosodás” korának, napjainkban megnyilvánuló végkifejletében, az uralkodó tudományos elit, súlyos, ellentmondásokkal teli magyarázatokkal igyekszik Istentől eltávolítani az eszmélő embert. Ezt teszi pl. főideológusként Hawking, aki ezt nem is tagadta, és ilyen kijelentéseket tett: „Istenre az elmélet értelmében nincs szükség”. „A modellben Istennek nincs helye”. „Ne legyek kénytelen Istenhez folyamodni.”
E káromlásokon kívül sajátságos igyekezetében ezt állítja: „Elég bizonyosak vagyunk benne, hogy a valóságnak megfelelő képünk van a történtekről, legalábbis a Nagy Bumm utáni elő másodpercig visszamenőleg.”
Ezekért a képtelenségeiért senki sem kéri tőle számon, hogy magyarázatokat adjon? Főleg azokra a feltételekre, hogy a semmiből, tér, ok és idő nélkül, minden fizikai alapot mellőzve hogyan volt ez lehetséges??
Sajnos, akik ezt megtehetnék, egyetértésük, vagy jól felfogott érdekük miatt hallgatnak, ezért a tudományos elitet és követőit csak dicséret illeti, nem bírálat.(?)
Napjainkban a tudományosan elfogadott adatok szerint a Világegyetem 13,7 milliárd évvel ezelőtt született egy Nagy Bumm elnevezésű ősrobbanásban, mégpedig a semmiből előugrott nulla, vagy 10-33 cm átmérőjű, végtelen hőfokú parányból, mely azonnal felrobbant. A robbanás ereje szórta szét az elemeit a tér minden irányába. Ez a robbanás eredményezte a gömbszerű Ve. máig tartó folyamatos tágulását, melynek legtávolabb tagja 13,7 milliárd fényévre van tőlünk. (?)
Hasonló távolságokról gyakran olvashatunk: Pl. az Élet és Tudomány közli a 2001/35/1091. oldalán: „Az eddig ismert legtávolabbi, a Földtől mintegy 14,5 milliárd fényévre levő kvazár fényében sikerült…” Másik példa szintén az ÉT 2001/47/1477. oldalán: „Kiderült, hogy a csillagrendszer vöröseltolódása 5,58, ami nagyjából 13,4 milliárd fényév távolságnak felel meg.”
Persze ezeket az adatokat a gondolkodó ember nem fogadhatja be.
Had idézzem a 60-as évek „felvilágosító” magyarázatait arról, hogy a millió fényévekre levő csillagokat csak a múltban látjuk, mert a fényük millió évek után érkezik hozzánk. Napjainkban azonban, amikor a csillagászok egyre nagyobb teljesítményű berendezésekkel vizsgálhatják az eget, milliárd fényévekkel szembesülnek, ezért fel kellett adniuk az előbbi értelmezést, mert a 13-14 milliárd évvel ezelőtt elindult fényekből az derülne ki, hogy a gyermek előbb született, mint az apja, vagy arra következtethetnénk, hogy a Világegyetem nem is tágul.
Ezen kívül pedig, ha ezek az objektumok, már akkor a Ve. szélén voltak, és fényük csak most érkezett hozzánk, ez alatt tovább is távolodtak mintegy kétharmadnyi fénysebességgel. Miképpen állíthatják, hogy a Ve. sugara 13,7 fényév?? Hol van itt az észlelés és az elmélet hitelessége?
Ugyancsak képtelenség azt állítani, hogy a csillagászat az egész Világegyetemet, tehát a semmi határáig bemérte volna. Erről csak abban az esetben beszélhetnének, ha mi volnánk a Világegyetem közepén, bár ezt a tudomány is tagadja. Ha pedig nem vagyunk középen, akkor nem mérhetnének minden irányban azonos távolságokat, mert a középen túl ellentétes irányú a távolodás. Ha pedig minden irányban egyforma távolságokat mérnek, akkor bizonyos, hogy a térnek csak egy általuk belátható részét vizsgálhatják.
Erről bárki könnyen meggyőződhet, az alábbi módon:
Rajzoljunk egy arasznyi kört, és a közepéből sugár irányba mutató néhány nyilat. Ezekkel illusztráljuk a Ve. minden irányú tágulását. E körön belül rajzoljunk egy kisebb kört, ugyanolyan jelekkel, ahogy a nagy körrel tettük. Ez mutatja azt a 13,7 milliárd fé. sugarú kört, amit a keletkezési elmélet magyarázói beláthatnak, a középen túlról pedig semmit sem látnak.
Azt hiszem, hogy ezzel a szembesüléssel sok nagy név vált hiteltelenné, ahogy írva találhatjuk a Bibliában: „Elvesztem a bölcseknek bölcsességét és az értelmeseknek értelmét elvetem. Hol a bölcs? hol az írástudó? hol e világnak vitázója? Nemde nem bolondsággá tette-é Isten e világnak bölcsességét?” (1Kor 1,19-20).
A csillagászati magyarázatok a Világegyetem tágulásának folyamatát egy felfúvódó luftballon pettyeinek egymástól való távolodásával is igyekeznek bizonyítani, bár az csak az általuk belátható tér tágulásához lehetne hasonló, nem az egész Univerzumhoz, mely valószínűleg nem is tágul.
Napjainkig igen sok „bizonyítékot” szolgáltatott már a tudomány, melyek sorra feledésbe merültek, de aktualitásuk idején kötelező volt kulturáltan hinni és terjeszteni. Manapság legnagyobb horderejű „bizonyítéknak” látszik az ősrobbanás maradványsugárzásának felfedezése, amelyért 1978-ban Nobel díjat adtak, de persze a vezéregyéniségek által feltupírozott elnevezésért.
A felfedezés azonban a 21 cm hullámhosszóságú sugárzás, 2,6 K. fokos, hátterében talált rádiózavar felfedezésére vonatkozott, de ezt megnyergelve maradványsugárzásként értelmezték, mert ez jött kapóra legerősebben megnyergelhető bizonyítékul az őskáosz-elmélet híveinek örömére.
Egyébként ki is gondolhatta volna korábban, hogy a világtér abszolút 0, azaz -273 C fokú lett volna, ahol a tűzkohók a hőnek oly óriási hullámait szórják szerte-széjjel? Ki nem tudhatta volna, hogy a korpuszkuláris részecskék és egyebek, az amúgy sem üres térben száguldoznak? Hiszen Brown óta tudjuk, hogy ahol anyag van, ott hőfok is van, mert a hő nem más, mint az anyag mozgásának egy válfaja, nem pedig az ősrobbanás maradványsugárzása.
Ezt a maradványsugárzási tévtant a csillagász Gribbin is megcáfolta az 1999-ben megjelent könyvében, ezt jelentve ki: „A Világegyetem történetének első ötmilliárd évében semmi olyan esemény nem történt, amely máig ható nyomot hagyott volna.”
Amint fent említettem, Hubble tágulási elmélete a csillagászat tévedéseinek sarokköve lett. Az ő idejében azt hitték, hogy, ha a Ve. tágul, akkor valamikor egyrakásban volt minden. Erre alkották meg a tűzgömb „cseppecske” elméletet, melyet addig mini-manizáltak, míg eljutottak a nulla, de végtelen hőfokú őskáosz-parányig, amely robbant és felfúvódott. A robbanásnak tulajdonított tágulást pedig úgy értelmezték, hogy amint a feldobott kő, valamikor visszahullik a tömegvonzás következtében. Ma ellenben éppen a megmagyarázhatatlan ellenkezőjéről szólnak a híradások.
Az ellentmondásokkal teli magyarázat pedig a nagyratörő, uralkodó, naturalista felfogásból ered, de képviselőik a fentiekben felsorolt tanításaikra nem lehetnek büszkék. Ők még az első életcsírát sem tudták bizonyítani, sőt még az anyag elemi részecskéit sem, hiába jutotta el a Higgs-bozonig.
A látáshoz persze valami szemgyógyító ír is kell!
baloghkaroly@hotmail.com