@énkérdezek (5931):
miért függ attól, hogy értem-e a VV-det vagy sem. Csak írd le a bizonyítékaid
Ha nem érted, hogy a fenébe vizsgálnád meg a bizonyítékokat, amelyek a VV-modellre alapulnak?
Miért lenne a VV pusztán az én kitalációm? Ezt honnan vetted? Nyilván nem néztél utána, mert nem szimpatikus a modell.
Korunk egyik ismert filozófusa, Karl Popper szintén felteszi ezt a kérdést:
Már a görög gondolkodók óta felmerül, hogy létezik „egy szellem a test gépezetében”, „egy kis ember a kis emberben”, stb. Hol vagyok „ÉN”, a személy, aki használja az agyát? Ki az, aki tapasztalja a megismerés aktusát? Ahogy Assissi-i Szent Ferenc mondta: „Ami után kutatunk, az a valaki, aki valóban lát”.
Ken Wilber, Holographic Paradigm 37. oldal.
A múltkor belinkeltem egy videót. Vszínűleg nem nézted meg. Itt a fordítása:
Secret beyond matter
„Statements of some scientists posing that „man is an image, everything experienced is temporary and deceptive, and this universe is a shadow”, seems to be proven by science in our day”
- Frederick Wester, Denken, Lernen, Vergussen
Hogyan látunk?
Az aktív látás fokozatosan történik.
- a tárgyról fotonok érkeznek a szemlencséhez
- a szemlencse fókuszálja a fotonokat, és kép alakul ki a retinán
- a retinán a fotonok elektrokémiai folyamatot indítanak el
- az elektrokémiai folyamatok révén az idegeken keresztül elektronok futnak be az agyba
- az agy egy speciális tartományában az idegrendszer összegyűjti az elektronokat
Fontos tény! Az agyban az a terület, ahol a „látás” megtörténik, SOHA NEM KAP FÉNYT.
Mindez igaz az összes többi érzékszervre, a hallásra, a szaglásra, az ízlelésre és a tapintásra.
A világ, az anyag, az egész univerzum, amit „látunk”, „hallunk”, stb., semmi más, mint az agyunkba befutó elektronokból kialakuló virtuális kép.
Például, ha látsz egy madarat, valójában a madár nem a külvilágban van, hanem az agyadban – elektromos jelek interpretációjaként jelenik meg.
A tér, a tárgyak távolsága az agyban megjelenő minták alapján kialakuló érzet csupán. Ha valaki egy távcsővel figyeli az eget, a látvány alapján az az érzése, hogy a csillagok sok millió fényévnyire vannak tőle. Valójában a csillagok kódolt jelekként az agyában vannak, pár köbcentiméternyi területen összezsuffolódva. Ha ezt a videót nézed egy szobába, nem te vagy a szobában, hanem a szoba van benned. Amikor a testedet nézed, az a benyomásod alakul ki, hogy benne vagy, de emlékezned kell arra, hogy a tested is az agyadban megjelenő kép csupán.
Miután az agyunk soha nem kerül közvetlen kontaktusba a „külvilággal”, lehetetlen igazolni, hogy a külső világ valóban létezik. Az egyedüli realitás az a felfogásunk, ami az elménkben alakul ki a világról. Azért hisszük, hogy a dolgok léteznek, mert látjuk, megérintjük őket. Ám ha mindez csupán az elmében megjelenő érzet, akkor a dolgok a térrel, az egész világegyetemmel együtt csupán az előfeltételezésünk a valóságról.
Végezzünk el egy gondolati kísérletet!
Tegyük fel, hogy az agyunk kiemelhető a testünkből, és egy megfelelően előkészített dobozban tartható. Tegyünk a doboz mellé egy olyan számítógépet, amelyikkel mindenféle benyomást tárolhatunk. Végül az agyban megjelenő összes jelet továbbítsuk a számítógépbe. Ezután, játszunk le egy korábban rögzített mintát úgy, hogy az visszajusson az agy megfelelő területeibe. Ekkor az agyban megjelenő kép azt az érzetet kelti, hogy a való világban tapasztaljuk a dolgokat.
A filmiparban ugyanezt a jelenséget használják ki a szórakoztatásra!
A világ az álmainkban
Számunkra az tűnik valóságosnak, amit a kezünk megérinthet, a szemünk láthat. De álmunkban szintén megérintünk dolgokat a kezünkkel, és látunk a szemünkkel. Ám a valóságban sem a kezünk nem érint semmit, sem a szemünk nem lát semmit. És nincs semmi, amit megérinthetnénk vagy láthatnánk. Az elménkben megjelenő képeket valóságnak hisszük, és így az illúzió rabjaivá válunk. Képzeljük el, hogy valaki lefekszik aludni, és azt álmodja, hogy egy utasszállító gépen pilóta. Habár egyetlen lépést sem tett, lehet, hogy úgy érzékeli, hogy különböző városokban járt, találkozott emberekkel, evett, ivott, vezette a repülőgépet. Csak akkor tudatosul arról, hogy mindez csak álom volt, amikor felébred.
Ha álmainkban ilyen könnyen élhetünk egy illuzórikus világban, ugyanez igaz lehet abban az időszakban is, amikor „ébren” vagyunk. Nincs logikus okunk elutasítani, hogy a nappal átélt események csak hosszabb álmok, és csak azért teszünk különbséget a kettő között, mert a nappali álmaink összefüggő történeteket alkotnak, és tovább emlékszünk rájuk. Könnyen előfordulhat, hogy egyszer csak ugyanúgy felébredünk abból a világból, amiben most élünk, mint ahogy az álmaink is félbeszakadnak, ha reggel felkelünk az ágyból.
Ki az, aki felfogja a dolgokat?
Mindezek után felmerül egy kérdés: Ha minden, amit tapasztalunk, az elménkben megjelenő kép csupán, mi a valóság az agyunkkal kapcsolatban? Az agyunk is anyagból van, mint a szemünk, a kezünk és más testrészünk, ugyanúgy csak egy virtuális kép, mint ahogy korábban a többi érzékelhető dologgal kapcsolatban megállapítottuk. A kérdés jobb megértése érdekében végezzünk el ismét egy gondolati kísérletet.
Hosszabbítsuk meg az agyhoz vezető idegeket úgy, hogy az agyunk kiemelhető legyen a koponyából, és magunk elé tehető. Ekkor láthatjuk a szemünkkel, megérinthetjük a kezünkkel az agyunkat, azaz a korábbi megállapításunk az agyra is érvényes kell legyen. Akkor hát, mi az, ami felfogja a világot, ami lát, hall, tapint, ha nem az agy? Ki az, aki lát, hall, ízlel, és szagol? Ki az a lény, aki gondolkodik, érvel, érzései vannak, és azt mondja: én, mi?
Korunk egyik ismert filozófusa, Karl Popper szintén felteszi ezt a kérdést:
Már a görög gondolkodók óta felmerül, hogy létezik „egy szellem a test gépezetében”, „egy kis ember a kis emberben”, stb. Hol vagyok „ÉN”, a személy, aki használja az agyát? Ki az, aki tapasztalja a megismerés aktusát? Ahogy Assissi-i Szent Ferenc mondta: „Ami után kutatunk, az a valaki, aki valóban lát”.
Ken Wilber, Holographic Paradigm 37. oldal.
Valójában az a metafizikai személy, aki használja az agyat, aki érez, lát, hall, tapasztal, és érez, a lélek. Amit anyagi világnak hívunk, az nem más, mint a lélek által tapasztalt képek összessége. Ahogy az álmainkban látott testünknek, és a világnak körülötte nincs fizikai valósága, a világegyetemünk, a való világban működő testünk szintén nem rendelkezik fizikai realitással.
A valódi, abszolút lény a szellemi lélek. Az anyag nem más, mint a lélek által érzékelt illuzórikus világ.
Ha tehát azzal az előfeltételezéssel indulunk el, hogy az anyag valóság, a világunk természeti törvényei, a fizika, a kémia, a biológia felfedezései ahhoz a tényhez vezetnek minket, hogy az anyag illuzórikus, és elkerülhetetlenül léteznie kell egy metafizikai lénynek az anyagon túl. Ez a tény annyira erősen létezik, hogy még néhány materialista tudóst is elgondolkodásra késztet, holott ők az anyagot abszolút létezőnek tekintik. Linvoln Barneil ezt írja a The Universe and Dr. Einstein című könyvében:
„A filozófusokhoz hasonlóan, miután a teljes objektív valóságot leredukálták egy felfogásokból álló árnyékvilágra, a tudósok is rájöttek, hogy az emberi érzékelés képessége milyen figyelmeztető szinten korlátozott.
- Linvoln Barneil –
Mindez a tény szembesít minket a következő, igen jelentős kérdéssel: Ha a világról összegyűjtött teljes tudásunk nem más, mint a lélek (nálam jívátmá) számára biztosított virtuális rendszer, akkor mi a forrása ennek az illuzórikus világnak. A válasz előtt emlékeznünk kell arra a tényre, hogy az anyagnak nincs önmagában, a saját létezését biztosító ereje, létezése csak illuzórikus. Ezért ennek az illúziónak bizonyára más forrása kell legyen, azaz csakis teremtett lehet. Továbbá, ennek a teremtésnek folyamatosnak és nem egyszerinek kell lennie, hiszen az, amit mi anyagnak érzékelünk, egyszer csak eltűnne, elveszne a semmiben. Jó példa erre a TV, ami egy műsort jelenít meg a lakásunkban. Amíg a jelek folyamatosan áramlanak bele, addig van kép, és ha megszűnnek az adóból jövő jelek, a képernyő is elsötétül.