Szilágyi András írta:@Szilágyi András (35184): Ami a következő állandókat illeti: fénysebesség, Planck-állandó, gravitációs állandó - Vic Stenger ezeket egyszerűen elintézi azzal, hogy ezeknek az értéke a mértékegységválasztástól függ, ezért tetszőleges lehet. Pl. ha Planck-egységeket használunk, akkor ezek értéke 1.
Tehát értelmetlen azt kérdezni, miért pont annyi ezeknek az értéke, amennyi. Ilyet csak dimenziótlan mennyiségekkel kapcsolatban van értelme kérdezni.
Igen, és azzal szokás az ilyen fejtegetéseket kezdeni, hogy képezzünk dimenziótlan értékeket a konstansokból, és vizsgáljuk ezen számokat, hogy vajon mit fejeznek ki. Például
(e az elektron töltése), vagy például a proton és elektron tömegének aránya ~ 1800. Dirac hozakodott elő azzal a hipotézissel (amit itt egyesek kapásból hülye, értelmetlen spekulációnak minősítenének
), hogy az fizikai összefüggésekben csak kis konstansok szerepelnek, ezt nevezte kis számok törvényének. Amiből arra következtetett, hogy ahol nagy számok vannak, azoknak valami oka van, az nem a természet elemi összefüggéseiről szól.
Ha például elosztjuk az univerzum mai életkorát egy nagyon kicsi, még értelmes időhosszal, a proton compton idejével (amennyi idő alatt a fény megteszi a proton compton hullámhosszát), akkor 10
42jön ki, ami egy ilyen nagy szám.
Aztán, ha megnézzük, hogy pl. mekkora két elektron között fellépő elektromos és gravitációs erő aránya, akkor szintén egy 10
42 nagyságrend jön ki. És akkor vajon ezeknek van-e köze egymáshoz? Ez már erősen számmisztika ízű, de ezen két szám hasonlóságára sokan sokféle elméletet állítottak fel. Pl. Dirac azt mondta, ezeket egyenlővé téve kifejezhető az egyenletből a gravitációs állandó:
, ahol t az univerzum életkora. Vagyis ha úgy vesszük, hogy állandó az elektron töltése, tömege, a fénysebesség, a heisenberg állandó, és ez a nagy szám valóban egy fontos összefüggés az univerzumban, akkor a gravitációs állandó folyamatosan csökken. Ezt emlékeim szerint próbálták is csekkolni, asztrofizikai mérésekkel, de a végső csapást az mérte rá, hogy ha ez így lenne, akkor a föld története során is jelentősen kellett volna csökkennie a G-nek, ami azzal járna, hogy tágulna a bolygó (a sűrű mag kitágulna a kisebb rá nehezedő erő miatt), vagyis a földkéreg össze kéne törjön, mint a felfújt lufin a csokiréteg. Ilyen hatalmas repedéseket viszont nem találtak.
De persze lehet ilyen paramétereket vizsgálni mélyebb szinten is, pl. a standard modellben jelenleg 18 önkényes állandó van, ami semmire nincs visszavezetve. Az ilyen állandókat egy irtó kicsit megváltoztatva, bármilyen irányban, szinte mindig az jön ki, hogy lakhatatlan univerzumot kapnánk. Pl. a háttérsugárzás olyan nagy lenne, hogy víz nem létezhetne folyékony állapotban, legalábbis ilyen nyomáson, mint ma, egy bolygó felszínén. Persze az univerzum entrópiája csökken a tágulással, a háttérsugárzás lecsökkenne a maira, de addigra meg már minden csillag kihunyna, és akkor meg azért lenne lakhatatlan a világ (legalábbis a ma ismert élet számára). Tehát nem igaz az, hogy kicsit más paraméterekkel kicsit más világ lenne. Egy csomó paraméterre extrém módon érzékeny az univerzum, és innen nézve "meglepő", hogy pont ekkorák ezek a paraméterek.
Aztán persze lehet, hogy a fizika további fejlődése tovább redukálja a független paraméterek számát, és kiderül, hogy ezek mélyebb szinten összefüggnek. A legdurvább nyilván az, ha egy elmélet végén egyetlen fix konstans marad, ami meghatározza az összes többit. Akkor ezt az egy konstanst kinevezhetjük istennek
, vagy legalábbis isten által beállított értéknek. Einstein ilyenen filozofálva mondta egyszer, hogy őt igazából az érdekli, hogy volt-e választási lehetősége istennek, vagy csak ilyen világot tudott teremteni, amiben élet elképzelhető.