@zenesz (66706): Bump! Márcsak azért is, mert ide kapcsolódik a nemrég megpedzett MI vs emberi agy téma is. A következőket ajánlom Rigelnek:
Susan Blackmore írta:Az idegrendszerrel foglalkozó modern tudomány legszembetűnőbb (és legijesztőbb) következtetése az, hogy egyszerűen nincs senki odabent az agyban. Minél többet tudunk meg az agyfunkciók működésmódjáról, annál kevésbé látszik szükségesnek a központi irányító, a kis emberke odabent, döntések döntéshozója vagy a tapasztalatok megtapasztalója. Ezek csupán fikciók - részei annak a történetnek, amelyeket az agy mesél magának az odabent lévő énről (Churchland és Sejnowski, 1992; Dennett, 1991).
...
Ki vagyok én?
Feltételezem, hogy mostanra már kitalálták, mi lesz a válaszom erre a kérdésre. Egyszerűen csupán egymáshoz alkalmazkodó mémkomplexumok vagyunk. A mi becses, mítikus "énjeink" csupán önző mémek csoportjai, amelyek önmaguk által és javára álltak össze.
De, hogy hozzá is szóljak, a Balackmore így fejezi be:
Hosszú utat kellett megtennem, hogy felelni tudjak a kérdéseimre, de remélem, mostanra érthetővé vált a válaszom. "Miből kell felébrednünk? Természetesen a mémálomból. És hogyan? Annak belátásával, hogy mémálom."
És ki az, aki a mémfelfejtőt útnak indítja? Ki ébred fel, ha a mémálom teljesen lerombolódott? Hát, ez bizony kérdés.
Senki, a mémálomból nem lehet feléledni, mert maga a gondolkodásunk a mémálom. Olyan ez, visszavetítve a kérdést a genetikára, mintha a testünkből eliminálni akarnánk az önző gének uralkodását.