A relativizmus veszélyei!
Elküldve: 2013.06.26. 12:11
Azért hoztam létre ezt a ,,témát" mert fontosnak tartom kitárgyalni ,hogy amennyiben ,ha (!) engednénk, hogy a tudományosság, az objektivitás alárendelté váljon a relativizmusnak mint filozófiai ideológiának ,az mennyire veszedelmes következményeket vonna maga után.
A relativizmus ,,elképzelt" hatásai a jogtudományokra, természettudományokra, bölcsészettudományokra, gazdaságtudományokra,társadalomtudományokra, orvostudományra, műszaki tudományokra. Erkölcsre,morálra.
(Egyes tudományterületekben kompetens szakemberek véleménye érdekel elsősorban.
Egy relativista nézőpont:
Tudománysovinizmus 2.
[Előzmény: Tudománysovinizmus 1.]
/ Részlet Paul Feyerabend: Tudomány egy szabad társadalomban (Science in a Free Society) című könyvéből - Ambrus Gergely fordítása: /
A relativizmus kérdésének megvitatásával olyan területre érünk, amely tele van tévutakkal, csapdákkal, ahol az érzelmekre apellálás érvnek számít, az érvek pedig bántóan együgyűek. A relativizmust gyakran nem azért támadják, mert tévesnek tartják, hanem azért, mert félnek tőle. Az értelmiségiek azért, mert a relativizmus veszélyezteti társadalmi pozíciójukat, pontosan úgy, ahogy valaha a felvilágosodás veszélyeztette a papok és a teológusok egzisztenciáját. Az átlagemberek pedig, akiket az értelmiségiek oktatnak, kizsákmányolnak és elnyomnak, azért, mert rég megtanulták, hogy a relativizmust a kulturális (társadalmi) hanyatlással azonosítsák. E felfogás alapján támadták a relativizmust a Harmadik Birodalomban, és ilyen alapon támadják ma újra a fasiszták, a marxisták és a kritikai racionalisták. Még a legtoleránsabb emberek sem merik kimondani, hogy azért utasítanak el egy gondolatot vagy életformát, mert nem szeretik (ezzel teljesen magukra vállalnák az elutasítás felelősségét), inkább azt mondják, hogy ítéletüknek objektív okai vannak - így legalább a felelősség egy része az elutasított dologra, illetve híveire hárul. Vajon mi az oka annak, hogy a relativizmus az istenfélelemhez hasonló érzelmeket vált ki mindenkiből?
Az a felismerés, hogy az ember legdédelgetettebb meggyőződéséről kiderülhet, hogy csupán egyetlen nézet a sok lehetséges életfelfogás közül, és hogy csak azok számára fontos, akik ugyanabban a hagyományban nevelkedtek, mások számára azonban teljesen érdektelen, sőt kifejezetten gátló is lehet. Nagyon kevés ember elégszik meg azzal, hogy úgy élhet és gondolkodhat, ahogy neki tetszik, és ugyanakkor nem álmodozik arról, hogy saját hagyományát mások számára kötelezővé tegye. A nagy többség számára - és ebbe beleértendők a keresztények, a racionalisták, a liberálisok és a marxisták jelentős része is - egyetlen igazság létezik, amelynek uralkodnia kell. A tolerancia nem azt jelenti, hogy a tévedést az igazsággal egyenrangúnak fogadjuk el, hanem hogy humánusan kezeljük azokat a szerencsétleneket, akik tévedésben élnek. A relativizmus véget vetne a felsőbbrendűség e kényelmes gyakorlatának - ezért az ellenszenv iránta.
Az intellektuális hátrányokhoz gyakorlati hátrányok is adódnak: az erkölcsi és politikai káosztól való félelem tovább növeli az ellenszenvet. A relativizmus alapján, állítólag, nem lehet megokolni, hogy miért kell tisztelni a társadalom törvényeit, miért kell betartani az ígéreteket, elismerni az üzleti szerződések érvényét, tisztelni mások életét; a relativisták, a vadállatokhoz hasonlóan, csak pillanatnyi szeszélyük alapján cselekszenek, és azokhoz hasonló veszélyt jelentenek a civilizált élet számára.
Érdekes megfigyelni, hogy ez a leírás mennyire hasonlít arra a képre, amely azoknak a keresztényeknek a panaszaiból rajzolódik ki, akik tanúi voltak a vallás fokozatos eltávolításának a társadalom centrumából. A félelmek, az inszinuációk és jóslatok pontosan ugyanilyenek voltak - de nem váltak valóra. A vallás felváltása a racionalizmussal és a tudománnyal nem teremtett paradicsomot - távolról sem -, mindazonáltal nem vezetett káoszhoz sem.
Egyesek szerint azért nem, mert a racionalizmus maga is rendszeres filozófia. Egy bizonyos rendet egy másik rend váltott fel. A relativizmus ellenben minden ideológiai elemet fel akar számolni (csak azokat hagyná meg ideiglenesen, amelyek éppen kényelmesek). [...] Az intellektuális (avagy szemantikai) nehézségekkel, vagyis az inszinuációval kapcsolatban, mely szerint a relativizmus azt jelenti, hogy a tévedést az igazsággal (illetve az őrültséget az értelemmel, a bűnt az erénnyel, és így tovább) egyenrangúként kezeljük elég az 1. rész 2. szakaszának i. és ii. tételére és a kapcsolódó magyarázatokra emlékeztetnünk az olvasót. Ott láttuk, hogy a hagyományok igazként vagy hamisként (stb.) való osztályozása azt jelenti, hogy az illető hagyományokat valamely másik hagyomány szemszögéből vizsgáljuk. A hagyományok nem jók és nem rosszak - egyszerűen vannak.
Csupán egy másik hagyományhoz tartozó, saját hagyományuk értékeit a világra vetítő emberek szemszögéből rendelkeznek kívánatos vagy nemkívánatos tulajdonságokkal. Ezek a projekciók, illetve a megfelelő ítéleteket kifejező állítások "objektív"-nek, azaz hagyománytól függetlennek tűnnek, mivel a szubjektum, illetve az általa képviselt hagyomány sehol nem jelenik meg bennük. Valójában ezek a projekciók "szubjektívek", mivel a hagyományról, amelynek alapján más hagyományokat megítélünk, csak figyelmetlenségünk miatt nem veszünk tudomást. Ez a figyelmetlenség azonban napvilágra kerül, amikor valamilyen új hagyományt fogadunk el: értékítéleteink ilyenkor megváltoznak. E változás leírásához minden értékítéletünk jelentését felül kell vizsgálnunk, éppúgy, ahogy a fizikusoknak is felül kellett bírálniuk a hosszúságra vonatkozó legegyszerűbb állítások jelentését is, amikor felfedezték, hogy a hosszúság függ a vonatkoztatási rendszertől. Azok, akik nem hajtják végre ezt a revíziót, éppúgy nem minősíthetik magukat az erkölcsi relativizmus támadásának ellenálló, szilárd meggyőződésű filozófusok iskolájának, ahogy az abszolút hosszúságokhoz továbbra is ragaszkodó fizikusok sem minősíthetik magukat a relativizmus támadásának ellenálló, szilárd meggyőződésű fizikusokból álló iskola tagjainak. Egyszerűen fafejűek, rosszul tájékozottak, vagy mindkettő.
Ennyit arról a felfogásról, amely szerint a relativizmus egyenlő jogokat biztosít a tévedésnek, az irracionalitásnak, a bűnnek és így tovább. [...]
[a hagyományos] mítoszok, vallások és eljárásmódok nem azért tűntek el vagy degenerálódtak, mert a tudomány jobbnak bizonyult, hanem mert a tudomány apostolai eltökéltebb hódítók voltak, akik az alternatív kultúrák képviselőit a szó materiális értelmében elnyomták. Nem volt semmiféle tanulmányozás, módszerek és eredmények "objektív" összehasonlítása. A gyarmatosított népek és törzsek kultúráját gyarmatosították és elnyomták. E kultúrákat előbb a testvéri szeretet, majd a tudomány vallásával váltották föl. [...]
Hogy lássuk, mi történik, ha az ilyesfajta elnyomást megszüntetik, vagy a tudománnyal szemben alkalmazzák, elég egy pillantást vetnünk a hagyományos gyógyászat történetére Kínában. Kína egyike volt azon kevés országnak, amelyek egészen a XIX. század végéig mentesek voltak a Nyugat szellemi dominanciájától. Azonban a XX. század elejének új nemzedéke, mely megunta a régi hagyományokat és kötöttségeket, és amelyre hatással volt a Nyugat anyagi és intellektuális hatalma, importálta a tudományt. A tudomány pedig hamarosan minden hagyományos elméletet kiszorított. A gyógynövények alkalmazását, az akupunktúrát, az égetéssel való gyógyítást (moxibustion), a jin/jang kettősséget és a csi elméletét nevetségessé tették, és eltávolították az iskolákból és a kórházakból; kizárólag a nyugati orvostudomány eljárásait tekintették értelmesnek. Ez a szemlélet uralkodott 1954-ig. Ekkor a párt, felismerve a tudósok politikai ellenőrzésének szükségességét, visszaparancsolta a hagyományos gyógyászati módszereket a kórházakba és az egyetemekre. Ez a parancs visszaállította a tudomány és a hagyományos gyógyászat közötti szabad versenyt. Ekkor felfedezték, hogy a hagyományos gyógyászatban olyan diagnosztikai és terápiás eljárásokat ismernek, amelyek jobbak a nyugati orvostudomány eljárásainál. Hasonló felfedezéseket tettek a törzsi gyógyászati eljárások és a tudományos módszerek összevetői. A tanulság az, hogy a nem tudományos ideológiák, eljárások, elméletek és a hagyományok komoly vetélytársakká válhatnak, és a tudomány jelentős hiányosságait tárhatják föl, amint egyenlő feltételekkel versenyezhetnek. Egy szabad társadalom intézményeinek feladata ezen egyenlő esélyek biztosítása. A tudomány felsőbbrendűségét csak többféle alternatív nézettel való összevetés után állíthatjuk.
Az újabb antropológiai, archeológiai (különösképp a virágzó archeoasztronómiai), valamint tudományfilozófiai és parapszichológiai kutatások a közelmúltban megmutatták, hogy őseink, illetve a "primitív" kortársaink magasan fejlett kozmológiával, gyógyászati elméletekkel és biológiai nézetekkel rendelkeztek, amelyek gyakran megfelelőbbek és eredményesebbek, mint nyugati vetélytársaik, és olyan jelenségeket is leírnak, amelyek "objektív", laboratóriumi szemlélettel nem ragadhatók meg. Az sem meglepő felfedezés, hogy a kőkorszaki embernek is voltak figyelemre méltó elképzelései. A kőkorszaki ember ugyanis teljesen kifejlett homo sapiens volt, akinek óriási problémákkal kellett szembenéznie - melyeket nagy találékonysággal oldott meg. A tudományt mindig az eredményei miatt dicsőítik. De azért ne felejtsük el, hogy a mítoszok kitalálói "fedezték fel" a tüzet és megőrzésének módját. Állatokat háziasítottak, új növényfajtákat nemesítettek, és oly mértékben el tudták különíteni a növényfajtákat, ami meghaladja a mai tudományos mezőgazdaság lehetőségeit. Bevezették a vetésforgót, és olyan művészetet hoztak létre, amely összemérhető a Nyugat legjobb alkotásaival. A specializáció által nem akadályoztatva, olyan átfogó összefüggéseket fedeztek fel ember és ember, az ember és természet között, amelyek elősegítették társadalmuk és tudományaik fejlődését: a legjobb ökológiai filozófiát a kőkorszakban találhatjuk. [...]
Ráadásul bizonyítékaink vannak arra, hogy ezek nem ösztönös felfedezések voltak, hanem tudatos elmélkedés eredményei. Bőségesen állnak olyan adatok a rendelkezésünkre, melyek arra utalnak, hogy a halászoknak, vadászoknak nem csupán élelmük volt elegendő, hanem elégséges szabad idővel is rendelkeztek, valójában jóval többel, mint a modern ipari vagy mezőgazdasági munkások vagy akár az archeológiaprofesszorok. Bőségesen volt lehetőség a "puszta elmélkedésre". [...]
A tudomány más ideológiákkal szembeni felsőbbrendűsége minden, csak nem megalapozott. [...] A tudomány nem kiválóbb riválisainál módszere miatt, mivel nincsen módszere; nem kiválóbb eredményei miatt sem: ugyanis csak arról van tudomásunk, hogy a tudomány milyen eredményeket produkál, arról azonban, hogy más hagyományok nem lennének-e esetleg sokkal eredményesebbek, nem tudunk semmit. Ezt ki kell derítenünk.
/ És egy részlet a szerző A módszer ellen című könyvéből: /
Egyetlen gondolat sem lehet olyan régi vagy olyan abszurd, hogy ne segíthetne tökéletesíteni tudásunkat. A szellem egész történetét be kell vonnunk a tudományok körébe, és elméleteink tökéletesítésének a szolgálatába kell állítanunk. A politikai beavatkozások sem kapnak kosarat. Szükségünk van rájuk, hogy fölülkerekedhessünk a tudomány sovinizmusán, amely gyakran ellenáll a status quo alternatíváinak. Az alternatíváknak ellenben meg kell engednünk, hogy kerek és immár nem a tudományon vagy racionalizmuson nyugvó szubkultúrákká formálódjanak.
Nincs tehát világosan megfogalmazható különbség mítoszok és tudományos elméletek között. A tudomány egyike az emberek kialakította számtalan életformának, és nem is föltétlenül a legjobb. Hangos, pimasz, drága és föltűnősködő. Csak azok szemében tűnik alapvetően magasabb rendűnek minden másnál, akik a magukévá tettek már egy bizonyos álláspontot, vagy akik anélkül fogadják el a tudományt, hogy hasznát és kárát valaha is mérlegre tették volna. És minthogy az álláspontok elfogadásáról vagy elvetéséről az egyes embereknek, vagy, demokráciákban, demokratikus intézményeknek kell dönteniük, adódik a következtetés, hogy állam és egyház elválasztása kitoldandó állam és tudomány elválasztásával.
KÖZZÉTÉVE: 2011. május 13.
KATEGÓRIA: Idézet
CÍMKÉK: civilizáció : ember : Feyerabend : kritika : tudomány
A relativizmus ,,elképzelt" hatásai a jogtudományokra, természettudományokra, bölcsészettudományokra, gazdaságtudományokra,társadalomtudományokra, orvostudományra, műszaki tudományokra. Erkölcsre,morálra.
(Egyes tudományterületekben kompetens szakemberek véleménye érdekel elsősorban.
Egy relativista nézőpont:
Tudománysovinizmus 2.
[Előzmény: Tudománysovinizmus 1.]
/ Részlet Paul Feyerabend: Tudomány egy szabad társadalomban (Science in a Free Society) című könyvéből - Ambrus Gergely fordítása: /
A relativizmus kérdésének megvitatásával olyan területre érünk, amely tele van tévutakkal, csapdákkal, ahol az érzelmekre apellálás érvnek számít, az érvek pedig bántóan együgyűek. A relativizmust gyakran nem azért támadják, mert tévesnek tartják, hanem azért, mert félnek tőle. Az értelmiségiek azért, mert a relativizmus veszélyezteti társadalmi pozíciójukat, pontosan úgy, ahogy valaha a felvilágosodás veszélyeztette a papok és a teológusok egzisztenciáját. Az átlagemberek pedig, akiket az értelmiségiek oktatnak, kizsákmányolnak és elnyomnak, azért, mert rég megtanulták, hogy a relativizmust a kulturális (társadalmi) hanyatlással azonosítsák. E felfogás alapján támadták a relativizmust a Harmadik Birodalomban, és ilyen alapon támadják ma újra a fasiszták, a marxisták és a kritikai racionalisták. Még a legtoleránsabb emberek sem merik kimondani, hogy azért utasítanak el egy gondolatot vagy életformát, mert nem szeretik (ezzel teljesen magukra vállalnák az elutasítás felelősségét), inkább azt mondják, hogy ítéletüknek objektív okai vannak - így legalább a felelősség egy része az elutasított dologra, illetve híveire hárul. Vajon mi az oka annak, hogy a relativizmus az istenfélelemhez hasonló érzelmeket vált ki mindenkiből?
Az a felismerés, hogy az ember legdédelgetettebb meggyőződéséről kiderülhet, hogy csupán egyetlen nézet a sok lehetséges életfelfogás közül, és hogy csak azok számára fontos, akik ugyanabban a hagyományban nevelkedtek, mások számára azonban teljesen érdektelen, sőt kifejezetten gátló is lehet. Nagyon kevés ember elégszik meg azzal, hogy úgy élhet és gondolkodhat, ahogy neki tetszik, és ugyanakkor nem álmodozik arról, hogy saját hagyományát mások számára kötelezővé tegye. A nagy többség számára - és ebbe beleértendők a keresztények, a racionalisták, a liberálisok és a marxisták jelentős része is - egyetlen igazság létezik, amelynek uralkodnia kell. A tolerancia nem azt jelenti, hogy a tévedést az igazsággal egyenrangúnak fogadjuk el, hanem hogy humánusan kezeljük azokat a szerencsétleneket, akik tévedésben élnek. A relativizmus véget vetne a felsőbbrendűség e kényelmes gyakorlatának - ezért az ellenszenv iránta.
Az intellektuális hátrányokhoz gyakorlati hátrányok is adódnak: az erkölcsi és politikai káosztól való félelem tovább növeli az ellenszenvet. A relativizmus alapján, állítólag, nem lehet megokolni, hogy miért kell tisztelni a társadalom törvényeit, miért kell betartani az ígéreteket, elismerni az üzleti szerződések érvényét, tisztelni mások életét; a relativisták, a vadállatokhoz hasonlóan, csak pillanatnyi szeszélyük alapján cselekszenek, és azokhoz hasonló veszélyt jelentenek a civilizált élet számára.
Érdekes megfigyelni, hogy ez a leírás mennyire hasonlít arra a képre, amely azoknak a keresztényeknek a panaszaiból rajzolódik ki, akik tanúi voltak a vallás fokozatos eltávolításának a társadalom centrumából. A félelmek, az inszinuációk és jóslatok pontosan ugyanilyenek voltak - de nem váltak valóra. A vallás felváltása a racionalizmussal és a tudománnyal nem teremtett paradicsomot - távolról sem -, mindazonáltal nem vezetett káoszhoz sem.
Egyesek szerint azért nem, mert a racionalizmus maga is rendszeres filozófia. Egy bizonyos rendet egy másik rend váltott fel. A relativizmus ellenben minden ideológiai elemet fel akar számolni (csak azokat hagyná meg ideiglenesen, amelyek éppen kényelmesek). [...] Az intellektuális (avagy szemantikai) nehézségekkel, vagyis az inszinuációval kapcsolatban, mely szerint a relativizmus azt jelenti, hogy a tévedést az igazsággal (illetve az őrültséget az értelemmel, a bűnt az erénnyel, és így tovább) egyenrangúként kezeljük elég az 1. rész 2. szakaszának i. és ii. tételére és a kapcsolódó magyarázatokra emlékeztetnünk az olvasót. Ott láttuk, hogy a hagyományok igazként vagy hamisként (stb.) való osztályozása azt jelenti, hogy az illető hagyományokat valamely másik hagyomány szemszögéből vizsgáljuk. A hagyományok nem jók és nem rosszak - egyszerűen vannak.
Csupán egy másik hagyományhoz tartozó, saját hagyományuk értékeit a világra vetítő emberek szemszögéből rendelkeznek kívánatos vagy nemkívánatos tulajdonságokkal. Ezek a projekciók, illetve a megfelelő ítéleteket kifejező állítások "objektív"-nek, azaz hagyománytól függetlennek tűnnek, mivel a szubjektum, illetve az általa képviselt hagyomány sehol nem jelenik meg bennük. Valójában ezek a projekciók "szubjektívek", mivel a hagyományról, amelynek alapján más hagyományokat megítélünk, csak figyelmetlenségünk miatt nem veszünk tudomást. Ez a figyelmetlenség azonban napvilágra kerül, amikor valamilyen új hagyományt fogadunk el: értékítéleteink ilyenkor megváltoznak. E változás leírásához minden értékítéletünk jelentését felül kell vizsgálnunk, éppúgy, ahogy a fizikusoknak is felül kellett bírálniuk a hosszúságra vonatkozó legegyszerűbb állítások jelentését is, amikor felfedezték, hogy a hosszúság függ a vonatkoztatási rendszertől. Azok, akik nem hajtják végre ezt a revíziót, éppúgy nem minősíthetik magukat az erkölcsi relativizmus támadásának ellenálló, szilárd meggyőződésű filozófusok iskolájának, ahogy az abszolút hosszúságokhoz továbbra is ragaszkodó fizikusok sem minősíthetik magukat a relativizmus támadásának ellenálló, szilárd meggyőződésű fizikusokból álló iskola tagjainak. Egyszerűen fafejűek, rosszul tájékozottak, vagy mindkettő.
Ennyit arról a felfogásról, amely szerint a relativizmus egyenlő jogokat biztosít a tévedésnek, az irracionalitásnak, a bűnnek és így tovább. [...]
[a hagyományos] mítoszok, vallások és eljárásmódok nem azért tűntek el vagy degenerálódtak, mert a tudomány jobbnak bizonyult, hanem mert a tudomány apostolai eltökéltebb hódítók voltak, akik az alternatív kultúrák képviselőit a szó materiális értelmében elnyomták. Nem volt semmiféle tanulmányozás, módszerek és eredmények "objektív" összehasonlítása. A gyarmatosított népek és törzsek kultúráját gyarmatosították és elnyomták. E kultúrákat előbb a testvéri szeretet, majd a tudomány vallásával váltották föl. [...]
Hogy lássuk, mi történik, ha az ilyesfajta elnyomást megszüntetik, vagy a tudománnyal szemben alkalmazzák, elég egy pillantást vetnünk a hagyományos gyógyászat történetére Kínában. Kína egyike volt azon kevés országnak, amelyek egészen a XIX. század végéig mentesek voltak a Nyugat szellemi dominanciájától. Azonban a XX. század elejének új nemzedéke, mely megunta a régi hagyományokat és kötöttségeket, és amelyre hatással volt a Nyugat anyagi és intellektuális hatalma, importálta a tudományt. A tudomány pedig hamarosan minden hagyományos elméletet kiszorított. A gyógynövények alkalmazását, az akupunktúrát, az égetéssel való gyógyítást (moxibustion), a jin/jang kettősséget és a csi elméletét nevetségessé tették, és eltávolították az iskolákból és a kórházakból; kizárólag a nyugati orvostudomány eljárásait tekintették értelmesnek. Ez a szemlélet uralkodott 1954-ig. Ekkor a párt, felismerve a tudósok politikai ellenőrzésének szükségességét, visszaparancsolta a hagyományos gyógyászati módszereket a kórházakba és az egyetemekre. Ez a parancs visszaállította a tudomány és a hagyományos gyógyászat közötti szabad versenyt. Ekkor felfedezték, hogy a hagyományos gyógyászatban olyan diagnosztikai és terápiás eljárásokat ismernek, amelyek jobbak a nyugati orvostudomány eljárásainál. Hasonló felfedezéseket tettek a törzsi gyógyászati eljárások és a tudományos módszerek összevetői. A tanulság az, hogy a nem tudományos ideológiák, eljárások, elméletek és a hagyományok komoly vetélytársakká válhatnak, és a tudomány jelentős hiányosságait tárhatják föl, amint egyenlő feltételekkel versenyezhetnek. Egy szabad társadalom intézményeinek feladata ezen egyenlő esélyek biztosítása. A tudomány felsőbbrendűségét csak többféle alternatív nézettel való összevetés után állíthatjuk.
Az újabb antropológiai, archeológiai (különösképp a virágzó archeoasztronómiai), valamint tudományfilozófiai és parapszichológiai kutatások a közelmúltban megmutatták, hogy őseink, illetve a "primitív" kortársaink magasan fejlett kozmológiával, gyógyászati elméletekkel és biológiai nézetekkel rendelkeztek, amelyek gyakran megfelelőbbek és eredményesebbek, mint nyugati vetélytársaik, és olyan jelenségeket is leírnak, amelyek "objektív", laboratóriumi szemlélettel nem ragadhatók meg. Az sem meglepő felfedezés, hogy a kőkorszaki embernek is voltak figyelemre méltó elképzelései. A kőkorszaki ember ugyanis teljesen kifejlett homo sapiens volt, akinek óriási problémákkal kellett szembenéznie - melyeket nagy találékonysággal oldott meg. A tudományt mindig az eredményei miatt dicsőítik. De azért ne felejtsük el, hogy a mítoszok kitalálói "fedezték fel" a tüzet és megőrzésének módját. Állatokat háziasítottak, új növényfajtákat nemesítettek, és oly mértékben el tudták különíteni a növényfajtákat, ami meghaladja a mai tudományos mezőgazdaság lehetőségeit. Bevezették a vetésforgót, és olyan művészetet hoztak létre, amely összemérhető a Nyugat legjobb alkotásaival. A specializáció által nem akadályoztatva, olyan átfogó összefüggéseket fedeztek fel ember és ember, az ember és természet között, amelyek elősegítették társadalmuk és tudományaik fejlődését: a legjobb ökológiai filozófiát a kőkorszakban találhatjuk. [...]
Ráadásul bizonyítékaink vannak arra, hogy ezek nem ösztönös felfedezések voltak, hanem tudatos elmélkedés eredményei. Bőségesen állnak olyan adatok a rendelkezésünkre, melyek arra utalnak, hogy a halászoknak, vadászoknak nem csupán élelmük volt elegendő, hanem elégséges szabad idővel is rendelkeztek, valójában jóval többel, mint a modern ipari vagy mezőgazdasági munkások vagy akár az archeológiaprofesszorok. Bőségesen volt lehetőség a "puszta elmélkedésre". [...]
A tudomány más ideológiákkal szembeni felsőbbrendűsége minden, csak nem megalapozott. [...] A tudomány nem kiválóbb riválisainál módszere miatt, mivel nincsen módszere; nem kiválóbb eredményei miatt sem: ugyanis csak arról van tudomásunk, hogy a tudomány milyen eredményeket produkál, arról azonban, hogy más hagyományok nem lennének-e esetleg sokkal eredményesebbek, nem tudunk semmit. Ezt ki kell derítenünk.
/ És egy részlet a szerző A módszer ellen című könyvéből: /
Egyetlen gondolat sem lehet olyan régi vagy olyan abszurd, hogy ne segíthetne tökéletesíteni tudásunkat. A szellem egész történetét be kell vonnunk a tudományok körébe, és elméleteink tökéletesítésének a szolgálatába kell állítanunk. A politikai beavatkozások sem kapnak kosarat. Szükségünk van rájuk, hogy fölülkerekedhessünk a tudomány sovinizmusán, amely gyakran ellenáll a status quo alternatíváinak. Az alternatíváknak ellenben meg kell engednünk, hogy kerek és immár nem a tudományon vagy racionalizmuson nyugvó szubkultúrákká formálódjanak.
Nincs tehát világosan megfogalmazható különbség mítoszok és tudományos elméletek között. A tudomány egyike az emberek kialakította számtalan életformának, és nem is föltétlenül a legjobb. Hangos, pimasz, drága és föltűnősködő. Csak azok szemében tűnik alapvetően magasabb rendűnek minden másnál, akik a magukévá tettek már egy bizonyos álláspontot, vagy akik anélkül fogadják el a tudományt, hogy hasznát és kárát valaha is mérlegre tették volna. És minthogy az álláspontok elfogadásáról vagy elvetéséről az egyes embereknek, vagy, demokráciákban, demokratikus intézményeknek kell dönteniük, adódik a következtetés, hogy állam és egyház elválasztása kitoldandó állam és tudomány elválasztásával.
KÖZZÉTÉVE: 2011. május 13.
KATEGÓRIA: Idézet
CÍMKÉK: civilizáció : ember : Feyerabend : kritika : tudomány