@ennyi (50349):
Amerika is kér a Higgs-bozon dicsőségéből
Az amerikai Fermilab tudományos labor munkatársai bejelentették , hogy erős bizonyítékokat találtak az utóbbi években a részecskefizika Szent Gráljaként ismert, a sajtóban isteni részecskeként emlegetett Higgs-bozonra. A részecske létezését a hatvanas években jósolták meg, és a kvantumfizika összes tételébe beleillik - a gyakorlatban azonban még sosem sikerült kísérletben kimutatni.
A világ legdrágább és legnagyobb tudományos laborjaként ismert LHC részecskegyorsítót többek között azzal az ígérettel építették fel Svájcban, hogy a kísérleteivel kimutatható lesz a Higgs-bozon, és ezzel a részecskefizika több, elméletben működő modellje is gyakorlati megvalósítást nyer. Az európai központ július negyedikére, éppen a legnagyobb amerikai ünnepre időzített egy nagy bejelentést, amiről sejteni lehet, hogy a Higgs-bozonnal kapcsolatos. A chicagói Fermilab azonban kedden két nappal egy sajtóközleménnyel beelőzött.
Az amerikai kutatók tíz évnyi kísérlet adatait elemezték. A ma már nem működő Tevatron részecskegyorsítóban két különálló kutatócsoport végzett méréseket két detektorral, összesen 500 billió részecskeütközés adatait dolgozták fel. A Higgs-bozon utáni vadászatban a részecske tömegének minél pontosabb meghatározása a cél, ennek alapján lehet később újra megtalálni kísérletekben a részecskét. A Tevatron eredményei alapján a tömeg 115 és 135 GeV, között van, vagyis nagyjából a proton tömegének 130-szorosa.
Megvan, de mégsincs
A kutatók szerint szerint csupán az 1:550 esély arra, hogy az eredmény mérési vagy statisztikai hiba legyen. Ez ugyan laikus szemmel elhanyagolható, azonban a 99,8 százalékos bizonyosság még nem biztos hogy elég lesz a tudományos elfogadottsághoz, a nemzetközi előírások ugyanis két független kísérletet kérnek, és ennél még kisebb hibahatárt engednek csak meg. Ez valószínűleg csak szerdán, az LHC eredményeinek publikálásakor lesz meg, így a modern fizikában mérföldkövet jelentő felfedezésnek talán sosem lesz a közvélemény által általánosan elfogadott, kizárólagos gazdája.
Minden részecskefizikai kísérletnek van egy szórása, kísérleti bizonytalansága, amit szigmával jelölnek. A végső szigma szám több összetevőből jön össze, amelyek között sok becsült értéket is találunk. „Meg kell becsülnünk például azt, hogy a jelünk mögött mekkora a háttér, ennek becslése pedig nagyon bonyolult dolog, mert figyelembe kell venni az összes lehetséges folyamatot, amit a standard modell jósol” – magyarázta kérdésünkre Horváth Dezső, a Debreceni Egyetem professzora, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont fizikusa, aki a CERN több kísérletében is részt vesz. „Ez elég nagy munka, aminek a végén statisztikailag összegzünk, és így áll elő a végső szigma.”
Minél nagyobb a szigma értéke, annál valószínűbb, hogy a mért érték helyes. Ha a szigma értéke 1, az például azt jelenti, a 68 százalékos valószínűséggel helyes, 2 szigma pedig már 97 százalékot jelent. A Fermilab most 2,9 szigmát jelentett be, ez elég nagy valószínűségnek tűnik, de a részecskefizikusok közti megegyezés szerint azonban ez nem elég. „Konzervatívak vagyunk, mert tartunk attól, hogy nem biztos, hogy jól becsüljük a szigmát. Volt erre már több eset is, például kalibrációs hibákból adódóan, és ezeket az előre nem látható hibákkal is számolnunk kell” – mondta Horváth. „Éppen ezért az a megállapodás, hogy akkor figyeltünk meg egy jelenséget, ha azt 5-nél nagyobb szigmával figyeltük meg.”
Öt szigma elvben azt jelenti, hogy 0,00003 százalék az esély a tévedésre, de hogy néha ez is sok, azt éppen a tavalyi részecskefizikai szenzáció, a fénynél gyorsabb neutrínók megfigyelése igazolta – ott ugyanis 6 körül volt a szigma értéke. Biztosan felfedezettnek tehát akkor mondható egy jelenség, ha két független kísérletben is 5-nél több szigmával figyelték meg. A Tevatron 2,9 szigmás értéke azért sem drámai újdonság, mert az LHC tavalyi adatai alapján a CERN már 3,2 szigmával, sokkal keskenyebb tartományban figyelte meg Higgs-bozont, és ezt publikálták is. Sőt, az egyik csatornában 3,8 volt a szigma értéke – a Higgs-bozon ugyanis többféleképpen tud bomlani, ezért minden bomlási csatornájában figyelni kell.
De miért fontos ez?
A Higgs-bozon arra a jelenségre ad többek között magyarázatot, hogy hová tűnik el a tömeg, amikor az anyagot egyre kisebb, szubatomi részecskékre bontjuk. Peter Higgs skót fizikus, a részecske névadója azt az elméletet állította fel, hogy létezik egy mező, ami az összes többi részecske tömegét adja, ennek a forrása pedig a Higgs-bozon. Egy sor más kvantumfizikai elmélet mellett a részecskefizika standard modelljébe, vagyis a négy alapvető fizikai kölcsönhatásból hármat (az elektromágneses, az erős és a gyenge kölcsönhatást) egyesítő modellbe is tökéletesen illene, és a gyakorlatban igazolná a teóriát a felfedezés.
Az amerikaiak részecskegyorsítója sokkal kisebb energiatartományokban működött, mint az LHC, de a sok éves előny, és az, hogy az európai központtal ellentétben nem kellett hosszú hónapos karbantartások és ellenőrzések miatt megszakítani a munkát, kiegyenlítette a versenyt a két nagy kutatóközpont között. 2010-ben egyébként a Fermilab egyik tudósának blogbejegyzése alapján már felröppent a pletyka, hogy az amerikaiak megtalálták a Higgs-bozont, de ez aztán alaptalannak bizonyult. Annak ellenére, hogy már 2009-ben, amikor az LHC még éppen csak elindult, arról írtak a Fermilab vezetői, hogy nagyon közel vannak a nagy felfedezéshez.
Ha a Fermilab és az LHC kutatóinak osztozni kellene a dicsőségen (és a szinte biztosra vehető Nobel-díjon), az óriási presztízsveszteség lenne a CERN számára, ami azzal indokolta a közel tízmilliárd eurós beruházást az LHC megépítésére, hogy ezzel újra Európa lesz a tudományos világ közepe. Persze az LHC nem kizárólag a Higgs-bozont kereste, egy sor másik kísérletsorozatban is közel állnak az áttöréshez a kutatók. A legizgalmasabb ilyen az ősanyag, vagyis a kvark-gluon plazma előállítása és megfigyelése. Az elméletek szerint az ősrobbanás után ebben az állapotban létezett rövöd ideig az univerzum összes anyaga, majd ebből álltak össze a ma ismert részecskék.
1./ Aminek 130-szor nagyobb a tömege, mint a protonnak, azt majdnem Xenonatomnak nevezzük!
2./ Szigma helyett azt kell figyelmbe venni 500 billió részecskeütköztetésből akadt egy valami, amire most rá akarják kenni, hogy az a Higgs-bozon. Az arány így már csak 1:500 000 000 000 000 000.
3./ "Az amerikai kutatók tíz évnyi kísérlet adatait elemezték". Ez az amerikai függetlenség kikiáltásának évfordulója alkalmából jutott eszükbe. A tíz év alatt nem.
4./ 500 billió ütköztetésből egyetlen Higgs-bozon, ráadásul 10 év alatt? Ritka ez, mint a fehér holló. Ilyen ebben a világban nincs!!!
4./ Ha 130-szorosa a Higgs-bozon tömege a proton tömegének, akkor CERN-ben miért akarnak protonok összetöréséből Higgs-bozont nyerni? A daraboknak kisebb a tömege, mint annak az egésznek, amelyből származnak.
5./ Horváth Dező egy nagy Móricka-fizikus és kamugép! Az alábbi nyilatkozatát az Antieinstein oldalamon már kommenteltem anno:
Dr. Horváth Dezsőnek, szeretettel Fekete Gábortól
Budapesten rendezték meg a Szimetria Fesztivált, melynek több neves előadója között ott volt régi "ismerősöm", Dr. Horváth Dezső is, aki a Központi Fizikai Kutató Intézet (KFKI) Részecske- és Magfizikai Kutató Intézetének (RMKI) a munkatársa, és kutatómunkáját a svájci CERN-ben végzi. A fesztivál kapcsán a Kossuth Rádió tudományos műsorában riportot készítettek vele. A következőkben ebből idézek, nem szóról szóra pontosan.
Mivel foglalkozik Cernben?
A proton és az antiproton tömegének az egyezőségét kutatom.
Hol tart jelenleg ez a kutatás?
Ott, hogy még semmilyen eltérést nem sikerült kimutatni a kettő részecske tömege között, pedig már a kilencedik tizedesnél tartok és még mindig azonos a két részecske tömege.
Milyen léptékekkel halad a kutatás?
Háromévente egy tizedessel pontosabb értéket kapunk.
Legalább már tudjuk, hogy tudományos kutatás címén mire kótyavetyélik az adófizetők pénzét. Egy svájci színvonalú fizetés, a kiküldetési, valamint a laborhasználati díj. Még három évig fogja elhordani a pénzünket, mert a kilenc tizedes pontosságú egyezőség még nem győzte meg eléggé arról, hogy amit csinál, az egy hiábavalóság. 2004 óta ismeri az atomfizika oldalamat, de a szerencsétlen még mindig nem képes felfogni, hogy fotonokból, röntgen-fotonokból és gamma-fotonokból felépülő két ellentetten ionizált hidrogénatomot, nem pedig egy részecskét és az antirészecskéjét kutatja. Végül is miért fogná fel, hiszen nem a logikus és racionális gondolkodásért kapta a doktori diplomáját.
Mi történik, ha egyszer csak azt kapják, hogy mégsem egyezik a két részecske tömege.
Akkor semmi sem érvényes, amit eddig csináltunk.
(Erre már rádöbbenhetett volna az összes többi agyatlan modern fizikussal egyetemben!)
A KFKI-ben volt szerencsém együtt dolgozni egy kiváló orosz fizikussal. Egy tudományos megbeszélés kapcsán én is felvetettem neki a kérdést, hogy mi történne akkor, ha azt kapnánk, hogy az antiproton fajlagos töltése (elemi töltés/tömeg) mégsem állandó. Erre ő azt válaszolta, hogy szerinte bizony ez az elemi töltés rovására következene be, nem pedig az antiproton tömegére.
Horváth ezt úgy adta elő, mintha az ürge valami nagyon okosat állított volna. Mivel az elemi töltésre és a tömegre is a megmaradás törvénye vonatkozik, így megállapíthatjuk, hogy ez a kemény orosz tél nem ismer tréfát és a szibériai szél Moszkvából egészen a KFKI-be fújja a hülyéket, ahol is elmeszakértők helyett tisztelő csodálókra találnak, legalábbis Dr. Horváth személyében.
Hogyan tudnak antiprotont előállítani?
Rendkívül nagy energiájú protonokat atomoknak ütköztetünk, melynek következtében egy nagy energiájú antiproton keletkezik. Ezt a nagy energiájú antiprotont lefékezzük és egy olyan berendezésbe vezetjük, ahol rendkívül nagy vákuum van, és ott egy elektromágneses térben lebegtetjük.
Jé! Az anyagból lehet antianyagot csinálni? És miképpen lehetséges ez, ha csak azt veszzük, hogy szerintük, ha az antianyag anyaggal találkozik, akkor az antianyag megsemmisül, így visszafelé már nem igaz az, hogy antianyagból anyag keletkezhetne, melynek alapján az sem lehetséges, hogy anyagból antianyagot állítsanak elő. Az viszont sokkalta bizonyosabb, hogy az atomoknak ütköztetett protonok valójában pozitívan ionizált hidrogénatomok, melyek az atomokkal történő ütközéskor töltést cseréltek egymással. Tehát nem egy antiprotont állítottak elő, hanem egy ioncserélt hidrogénatomot.
Hogyan tudják a hidrogén antiatomját előállítani?
Úgy, hogy az elektromágneses térben lebegtetet antiprotonhoz beengedjük a pozitront.
Ahol is a pozitron körbenéz és felkiált: Aha, ott van az én antiprotonom, majd szépen sarkon fordulva célba veszi, mint a világűrben kóválygó hangya a járdán elszórt zsemlemorzsát. Nem ám, hogy egy v = 10
5m/s sebességű pozitronnal becéllozzuk úgy az amúgy nem látható antiprotont, hogy az tőle 10
-10 méteres távolságban körpályára tudjon állni. Nem. Csak úgy beengedik. Most nézzük, hogy valójában mi is történik például egy v = 10
5m/s sebességű pozitronnal abban az elektromos térben, amely a nálánál mintegy 2000-szer nehezebb antiprotont a gravitációval szemben lebegésben tartja! A mágneses tér és az elektromos tér erővonalai párhuzamosak egymással. Az elektromos teret egy alulról (a gravitáció irányából) egy negatívan töltött kondenzátorlemez, felülről egy pozitívan töltött kodenzátorlemez töltései hozzák létre és tartja így lebegésben a negatív elemi töltésű antiprotont. A mágneses tér azt a célt szolgálja, hogy az erővonalaira merőleges irányban egy adott sugarú körön keringésben lehessen tartani az elektromos tér által lebegésben tartott antiprotont. Amikor az antiprotonnál 2000-szer könnyebb pozitront beengedik ebbe a térbe, akkor a pozitron az elektromos és a mágneses erőknek engedelmeskedve fittyet hány az antiprotonra, és a mágneses tér körül "csavarmenetet vágva" beletrafálna a negatív töltésű kondenzátorlemezbe, mivel az az elektromos tér, amely a negatív elemi töltésű antiprotont lebegésben tartja, az a pozitív elemi töltésű pozitronra ellenkezőleg, a gravitáció irányába hat és 2000-szer akkora gyorsulást idéz elő rajta, mint az antiprotonon. A "beletrafálna" feltételes módót azért használtam, mert az a mágneses mező, amely körpályán tartja az antiprotont, az a pozitront valójában elküldi a sóhivalta. Ebből következik, hogy modern fizikuséknak az életben nem sikerült még és nem is fog sikerülni olyan antihidrogénatomot előállítani, amely egy antiprotonból és a körülötte keringő pozitronból állott volna.
Milyen tulajdonságokkal rendelkezik egy ilyen antirészecskékből előállított hidrogénatom?
Sajnos ezt soha nem fogjuk meg tudni, mivel ha azzal az anyaggal érinkezik, amellyel meg tudnánk vizgálni, akkor az antianyag megsemmisül.
No itt bújt ki a szög a zsákból. Csak hazudják és igazolni semmivel sem tudják, hogy antiprotonból és pozitronból sikerült volna antihidrogénatomot előállítani. A megsemmisülési dumát pedig azért találták ki, mert valójában a nemlétező antihidrogénatomot kellene vizsgálat alá vetni és ily módon legalább az előállítását igazolniuk. Tehát az antihidrogénatom léterjöttét semmivel sem tudják bizonyítani. Mindebből az következik, hogy protonokból és elektronokból ugyanúgy nem lesznek atomok, mint ahogy antiprotonokból és pozitronokból sem lesznek antiatomok. Mivel azonban ezek az elemi objektumok mindegyike egyértelműen részei a világnak, így egyértelmű, hogy ezek ellentetten ionizált atomok csupán, melyek előfordulását a világban a pozitív ill. a negatív ionos állapotukra való hajlandoságuk szabályozza.
A riport kapcsán még Dr. Horváth megemlítette, hogy a mi anyagi világunkban minden részecske balra forog, míg az antivilágban minden részecske jobbra forog. Egy nagy fizikust idézett, aki szerint az nem lehet, hogy az Isten balkezes lenne.
Valóban, az Isten nem lehet balkezes. Csak az állatkertjében a modern fizikusék egy akkora bal..szok, hogy még nem jöttek rá, hogy az, ami felülről jobbra forog, az alulról már balra forog. Tehát csak nézőpont kérdése, hogy egy test merre forog. Modern fizikuséknak ha egy üveg szájjal felfelé áll, akkor az boros üveg, ha szájjal lefelé áll, akkor pedig zártszájú tölcsér. Én két részre osztva egymással szembe ültetném modern fizikusékat és közéjük egy lassan forgó autókereket tennék és arra kötelezném őket, hogy nyissanak róla tudományos vitát, hogy az óramutató járása szerint vajon merre forog. A vita eldöntését elősegítendő, mindkét csoportnak ugyanannyi paradicsomot, záptojást és tortát adnék az esélyegyenlőség végett.