Én úgy látom nagyon sok hülye összeesküvéselmélet (chemtrail, laposföld stb) van, de a háttérhatalalom szerintem nem az.
Amiről szó van, az egy létező gazdasági érdekkör, amelyik a világ vagyonának döntő részét birtokolja. Bankok és multinacionális vállalatok tulajdonosai, valamint médiamogulok akik kezében a tényleges hatalom összpontosul. Ezek a szupergazdagok a politikusokat és a gazdasági befolyásukat felhasználva, a globalizáció keretében (ahol a tőke döntő része a multik kezében összpontosul) egy nemzetek felett álló világkormányt akarnak megvalósítani. Majd az ő klánjaik uralják a bolygót, felfedezik a világegyetemet, az igényeiket pedig a bérrabszolgaként elnyomásban tartott emberiség elégíti ki.
Ehhez fel kell építeni egy a média által könnyen befolyásolható fogyasztói társadalmat, fel kell számolni a kultúrális és vallási sokszínűséget, és legfőképpen a nemzeti kormányokat. Ezt a törekvést láthatjuk megvalósulni a liberális eszmerendszer egyre erőszakosabb terjesztésében - akár háborúk és forradalmak árán is -, a multikulturalizmusban és az ezt elősegítő migrációban, illetve a globalizációban egyaránt.
Ezt szántam témaindítónak
