@Gyuszi (29033):
Komolyan, fogalmad sincs, hogy mi történik körülötted?
Annyit kértünk, hogy az állításaidat bizonyítsd. Nem követelünk sokat.
Te viszont szinte már betegesen kerülöd a bizonyítást. Anekdotákat hozol fel - hogy te, meg az ismerőseid, rajtatok hujjjujujujuj de szépen működik, tehát működik, és annyi. Kb. fogadja el a tudományos és szkeptikus világ az állításaidat, úgy ahogy vannak. A másik, amit csinálsz, hogy belinkeled ezeket a tudománytalan szarokat - már elnézést - amit a Nők Lapja és a hasonszőrű magazinok kibocsátanak. Na ott minden hülyeséget összehordanak, amivel eladott példányszámot tudnak emelni, és persze forrást meg kutatási eredményt viccből se bírnak mögé rakni. Egy független elemzéstől úgy be vannak fosva, mint te.
A harmadik, hogy folyamatosan hivatkozol erre a buta gyógyszerész-összeesküvésre (gyógyszermaffia, komolyan, az beszarok

), holott elmagyaráztam, hogy miért baromság, amit állítasz ezzel kapcsolatban. Érdekes, arra nem reagáltál, csak megismételted a mesédet az életerőről, aminek a létezését bizonyítani nem tudod, csak feltételezed, mert ha létezne, passzolna a világképedhez.
De komolyan, a bizonyíték kerülgetése a legbrutálisabb bizonyítéka annak, hogy valahol te is tudod, hogy nem kóser a cuccoddal. Ha a gyógyszergyárak meg tudják tenni, akkor te miért nem bírsz összefogni néhány tucat hozzád hasonló emberrel, aki azzal a cuccal kereskedik, mint te, és szponzorálni állatkísérleteket, meg egy kettős vak klinikai tesztet, emberekkel?
Arról nem is beszélve, hogy szépen foghatnád magad, és pontról pontra válaszolhatnál azokra a kérdésekre, amiket valaki itt számolgat, mert már 20 felett jársz, és az, hogy ennyire nem akarsz válaszolni rájuk, csak a szavahihetőséged rombolja.