@Szilágyi András (30995):
@bajai (30992):
No persze aki nem a hazugságoktól sem visszariadó bajaitól tájékozódik, az tudja, hogy nem az általa idézett résszel kapcsolatban tettem fel a kérdéseimet. Hiszen az eredeti hozzászólás bármikor visszaolvasható.
Nos nézzük ki hazudik:
Idézet:
Nos, az m = 9.1.10-31kg tömegű elemi objektumok nem a katód atomjaiból lépnek ki, nem az atomok alkotórészei, és nem is az elektromos áram egyetlen okozói, hanem a katód atomjaitól U feszültség hatására E = U.e energiájú, e elemi töltésű, m = U.e/c2 tömegű és f = U.e/h elektromágneses rezgésszámú elemi részecskét átvevő, röntgen-foton és foton részecskék sokaságából felépülő, ionizált gázatomok. Ezt a látszólag merésznek és képtelennek tűnő állításomat a következőkben felsorolt tények garmadával fogom alátámasztani és bizonyítani. A következőkben az m = 9.1.10-31kg tömegű elemi objektumokat x atomoknak fogom nevezni.
Itt már elég komoly zavarok mutatkoznak.
Ue/c2 tömegű? Akkor függene a tömeg a feszültségtől, nem lenne konstans 9.1e-31.
Ez volt az eredeti hozzászólás.
Világos, hogy Fekete úr azt mondja amit én idéztem. Akinek nem, azzal elemezzzük kissé Fekete úr fenti állítását:
1. m = 9.1.10-31kg tömegű elemi objektumok x atomok
2. a katódból ionizált gázatomok lépnek ki
3. az ionizált gázatomok m = U.e/c2 tömegű elemi részecskét hordoznak
Bár kétségtelen, hogy a megfogalmazás kissé zavaros, de egy vita során nem kiragadott és meg nem értett mondatokkal kell vitatkozni, hanem a tényleges állításokkal. A fentiek értelme a leírás többi részéből válik világossá.
Ideidézem a nagyokos egyik gúnyos megjegyzését:
Nagyszerű. Tehát még elolvasni sem kell, akkor mondd meg nekem, hogy valóban visszaadja-e a mérési eredményeket.
Bizony. Ez öngúny: NEKEM, a fórum eszének, még elolvasnom sem kell, hogy bírálhassak, elég néhány bevezető mondatot önkényesen kiragadnom. Akinek meg nem tetszik, majd kimoderálom és lezárom a topikját.
Legyen:OK. Elismerem, hogy hazudtam, mindenben igazad van, csak azt az egyet mondd meg, hogy milyen értelmes állításod, kérdésed volt a témában?
Csak ennyire tellik? Érvek helyett személyeskedbe fullasztani mindent? Néhány hét múlva visszanézek, megnézni összehoztatok-e valami érdemit.