Solaris írta:mi bizonyítja, hogy nem látunk el az Univerzum objektív határáig? A kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás az egész Univerzumot kitölti. Ez az ősrobbanás maradványsugárzása. Ha ennek látjuk a kb. 2,7 Kelvines sugárzását, akkor mindent látunk, hiszen éppen az a rész lehet a legmesszebb tőlünk, ahonnan a sugárzás érkezik.
Józan ésszel végig lehet gondolni, hogy "mit is látunk", amikor a háttérsugárzást feltérképezzük.
A háttérsugárzás az ősrobbanás után 380000 évvel történt, amikor az ionizált gázból atomos gázzá vált az anyag, és átlátszóvá vált az univerzum. Feltételezhetjük, hogy ez a folyamat a többszázezer és millió évekhez képest gyorsan zajlott le, úgyhogy tekinthetjük egy konkrét "pillanatnak" az univerzum életében, még akkor is, ha tízezer évekig tartott az átmenet.
A detektált háttérsugárzás-fotonok túlnyomó többsége valószínűleg az átlátszóvá válás (a sugárzás lecsatolódása) óta semmivel nem lépett kölcsönhatásba. Ellenkező esetben a sugárzás elnyelődését, és később újbóli kisugárzódását kell feltételeznünk, ami viszont biztosan elrontaná az eredeti feketetest-sugárzási spektrumot. (Leggyakrabban nem ugyanolyan energiaeloszlású sugárzás bocsátódik ki, mint amit elnyelnek a testek!) Ha nem léptek a fotonok kölcsönhatásba, akkor azok nyílegyenesen haladtak a lecsatolódás pillanata óta felénk, miközben persze a tér tágult, így egy kicsit több utat tettek meg, mint amennyi a lecsatolódás pillanatában előttük állt.
Figyelembe véve, hogy egy-egy háttérsugárzás térképet a speciális műholdak 2-5 év alatt mérnek fel, a fenti megfontolásokból az következik, hogy a térképen látható mintázat főleg egy néhány fényhónapos vastagságú gömbhéjból érkezett hozzánk, annak a gömbhéjnak a fizikai állapotát tükrözi a lecsatolódás pillanatában. Ennek a gömbhéjnak természetesen van egy belső sugara, ami a fotonok indulásakor még csak néhány százmillió fényéves lehetett. (Azóta megnőtt.) Mivel a fotonok útja közben a tér tágult, a néhány fényhónapos távolságból induló fotonok egymáshoz képesti távolsága is széthúzódott 2-5 fényévre mire hozzánk beérkeztek.
Na, el tudod képzelni ezt a gömbhéjat, ami az ősrobbanás utáni 380000-ik évben körbevette az akkori "helyzetünket"? (Persze nemcsak a Föld nem létezett akkor, de a Tejútrendszer sem, de a pont ott volt a térben, amit most és itt mi foglalunk el.) Milyen lenne ez a gömbhéj, ha valahogy közelebb lett volna a térbeli pontunk egy univerzumbuborék akkori széléhez, mint amennyi a háttérsugárzás indulózónájának a sugara? Akkor bizony a háttérsugárzás eloszlásában egy jókora nagy anomália látszódna. A buborékszélhez közelebbi oldalon más lett volna az állapot, mint a túloldalon, és ennek valami maradvány hatása most is látszana a háttérsugárzás térképén. (Egyébként voltak már kutatók, akik próbáltak szomszédos, velünk összeütköző "univerzumokat" kimutatni hasonló megfontolásból a háttérsugárzás mintázatából.)
A háttérsugárzás mintázata viszont elképesztő módon homogén. Tulajdonképpen egyenletes. Azok a részletes térképek, amik színes foltokban mutatják a indulási gömbhéj hidegebb és melegebb tartományait, azok többezerszeres kontrasztemelés után tűnnek csak elő, mivel a hőmérséklet-eltérések csupán a sokadik tizedesjegyben jelentkeznek.
A háttérsugárzás egyenletessége arra utal, hogy ha egy univerzum-buborékban élünk, akkor már a lecsatolódás pillanatában is messze voltunk a szélétől.