Rigel írta:DSX450 írta:Tehát,ha jól értelmeztem:a radar kibocsát egy jelet,és azt a tárgyak visszaverik.Na mármost:van-e olyan,hogy valami ezt a rádióimpulzust elnyeli?
Igen van.
A repülőgépes "lopakodó-technológia" alapja olyan bevonatok alkalmazása ami a radarvisszhangot radikálisan csökkenti.
Először is tisztázzuk azt, hogy az űr vákuumában gyakorlatilag csak az elektromágneses sugárzást érdemes távoli objektumok bemérésére használni a maximális sebessége miatt. A sugárzási spektrumból is gyakorlati szempontból hasznosabb a rádiófrekvenciák használata, mivel kisebb energiabefektetéssel lehet kelteni, mint a mikrohullámtól felfelé a sugárzás-típusokat.
Az elektromágneses sugárzás, mikor anyagi felülettel találkozik, minden esetben részben visszaverődik, részben behatol az anyagba. A behatoló rész is részben áthalad, részben elnyelődik az anyagban. Minden rész százalékos aránya attól függ, hogy milyen anyagról és milyen felületről van szó, meg persze hogy milyen frekvenciájú a sugárzás. A radarvisszhang esetében elsődleges, hogy a forráshoz visszajusson a jel elég nagy része, máskülönben nem használható a módszer ha a jel elveszik a műszer természetes zajszintjében. Ez utóbbit két módon lehet elősegíteni: olyan anyagokkal, amelyek az adott sugárzás nagyobb százalékát nyelik el vagy engedik át, és olyan felülettel, ami a direkt visszaverődés helyett inkább szerteszét irányokba szórja a szükségszerűen visszaverődő részt.
Konklúzió: megfelelő anyagválasztással, megfelelő mikrofelülettel és megfelelő makro-geometriával elérhető, hogy az objektum radarvisszhangja az észlelhetetlenségig minimális legyen.
A világűrben tízezer meg százezer kilométeres nagy üres semmik vannak az űrhajók között, amit egy "reális" scifinek illik figyelembe vennie. Ebből következik, hogy a látásra alapuló azonosítás/felderítés teljesen kiesik, csak a műszeres felderítés jöhet szóba. A dolog éppen emiatt leginkább a tengeralattjárózás haditechnikai megoldásaira hasonlít. Ahogy a tengeralattjáróknál is az aktív szonár pingelés azonnal felfedi a küldő helyét, úgy a scifi harci űrhajóinál is az aktív radarozás olyan, mintha egy viharlámpával kolbászolnánk a banditáktól hemzsegő éjszakai erdőben. Egy űrhajó azonban még aktív radar nélkül is elektromágneses sugárzások tömkelegét bocsájthatja ki óhatatlanul, és ez passzív radarozással felfedheti a helyzetét mindenféle hiperszuper radarelnyelő bevonat ellenére. (Analógia a teljes csendre vezényelt tengeralattjáró, aminek a helyzetét a szakács serpenyőjénék a zörgése fedi fel.) Ha a világűrben egy űrhajó sunnyogni akar, akkor a radarelnyelő bevonaton túl csökkentenie kell a saját sugárzás kibocsátását is. Ezt maga a fém hajótest jórészt megteheti, belül tartva az elektromágneses zajokat a hajótestben. Azonban termodinamikailag az űrhajó (vagy bármi gép) csak úgy működhet, ha a hulladékhőtől meg tud szabadulni, ami hőleadó panelek és felületek használatát követeli meg, legyen bármilyen csodálatos hiperszuper meghajtása is az űrhajónak. Ezt az érdekes követelményt tudtommal csak a Mass Effect játék világának megalkotói vették figyelembe. Ott ugyanis az űrhajók tényleg képesek "láthatatlan" üzemmódra, azonban ezt csak úgy tudják megcsinálni, hogy egy belső hőtárolóba a hulladékhőt egy korlátozott ideig átirányíthatják, így kifelé az űrhajónak már semmiféle sugárzása nincs, a tízezer-százezer kilométeres távolságoknál passzív módszerrel sem felderíthetőek.
